Olvasási idő: ~ 12 perc

A fiatalok döntő többsége liberálisnak mondja magát. Számos kivételt találhatunk a konzervatívtól a kommunistáig, de általában véve azok a fiatalok, akik csak felületesen foglalkoznak a politikafilozófiával, magukat liberálisnak tekintik, mivel úgy gondolják hogy a liberális valamilyen módon megegyező a szabadságpárti politikai beállítottsággal – a ne bánts engem, és én sem bántalak téged moralitással. Látják, ahogyan saját életükbe beférkőzik a politika, például a marihuána tilalmával, továbbá látják, hogy többnyire inkább a liberális pártok állnak a marihuána legalizálása mellett, így megvonva vállukat azt mondják, “gondolom, akkor liberális vagyok.”

Való igaz, hogy egykor a liberális szó egyenlő volt a szabadságpártival. A kiváló filozófust és az osztrák iskola közgazdászát, Ludwig von Misest nem hiába nevezik a liberalizmus utolsó lovagjának, hiszen a kommunizmus, a szocializmus, a növekvő totalitárius állam korában töretlenül harcolt az egyén szabadságának eszméje mellett. Mises annak az eszmének volt a bajnoka, amelyet ma leginkább klasszikus liberalizmus néven ismerünk. Ez a filozófiai tradíció egészen a 19. század hajnaláig nyúlik vissza, és legfőbb tana, hogy az embernek joga van életéhez, szabadságához és tulajdonához; hogy e jogai nem uralkodóktól származnak hanem emberi természetéből fakad; hogy az emberi társadalom jogrendszerének funkciója az ember természetéből fakadó jogainak biztosítása.

Minden politikai állásfoglalás mögött az erőszak használata rejlik.

A politikai viták végső soron arról szólnak, milyen eszmeiség alapján irányítsák az Államot, az Állam pedig a társadalom egy szervezete, amely megpróbálja a hatalom és erőszak kezdeményezésének monopóliumát fenntartani egy bizonyos terület felett. Tehát a politikai erők közötti küzdelem tétje az, milyen alapon és ki ellen használjanak erőszakot a társadalmon belül. Legyen az baloldal vagy jobboldal, liberális vagy konzervatív, minden politikai oldal és eszmeiség célja az erőszak monopóliumának megkaparintása és annak felhasználása saját céljai alapján, a politikai viták mögött meghúzódó, de ki nem mondott kérdés pedig az, ki ellen és milyen okból kifolyólag használjanak erőszakot.

A klasszikus liberalizmus kimondja, hogy senki sem kezdeményezhet erőszakot a másik ember ellen; hogy az erőszakot csak és kizárólag erőszak kezdeményezésének megtorlása céljából, és kizárólag az erőszakot kezdeményező egyének ellen használhatják.

Ahogyan azt Veszett Világ című regényében Ayn Rand megfogalmazta:

Bármi legyen is az ellentmondás tárgya, van egy olyan bűntett, ami tilos, amit ember nem követhet el a többiek ellen, és amit senki sem szentesíthet vagy bocsáthat meg. Mindaddig, amíg az emberek együtt akarnak élni, senki sem kezdeményezhet – hallják? – senki sem indíthat testi erőszakot mások ellen.

Ha a fizikai pusztítás fenyegetését beiktatják az ember és a világról alkotott képe közé, az azt jelenti, hogy tagadják és megbénítják túlélési eszközét; ha arra kényszerítik, hogy cselekedjen saját ítélete ellen, az olyan, mintha arra kényszerítenénk, hogy saját látása ellenére cselekedjen. Bárki bármilyen célból és mértékben kezdeményezi is a fizikai erő alkalmazását, az a halál alapelve alapján eljáró gyilkos, és több bűnt követ el, mintha gyilkolna: mert vezérlő alapelve az ember élethez való képességének elpusztítása.

Nehogy véletlenül azt mondják nekem, hogy önöket az elméjük győzte meg arról a jogáról, hogy erőszakot alkalmazzon az én elmém ellen. Az erőszak és az elme ellentétesek; az erkölcs ott ér véget, ahol a fegyver kezdődik. Amikor kijelentik, hogy az emberek irracionális állatok, és azt javasolják, hogy kezeljék is úgy őket, meghatározzák saját jellemüket, és nem lehet többé az ész szentesítésére hivatkozni – miként az ellentmondások szószólói sem hivatkozhatnak rá. Nem lehet „jogos” elpusztítani a jogok forrását, egyedüli eszközünket jó és rossz megkülönböztetéséhez: az elmét. Ha arra kényszerítenek egy embert, hogy vesse el az értelmét, és fogadja el az önök akaratát annak pótlékaként, a puskát a szillogizmus helyett, a terrort a bizonyíték helyett és a halált mint végső érvet, ezzel azt kísérlik meg, hogy a valósággal dacolva létezzen. Az ésszerűség azt követeli az embertől, hogy a saját ésszerű érdekében cselekedjék, az önök fegyvere pedig azt követeli, hogy annak ellenére cselekedjék. A valóság halállal fenyegeti az embert, ha nem ésszerű ítélete alapján cselekszik; önök akkor fenyegetik halállal, ha igen. Önök olyan világba helyezik az embert, ahol életének ára az, hogy adja fel az élet által követelt valamennyi erényét – és a fokozatos pusztulás által bekövetkező halál mindaz, amit önök és az önök rendszere elér, amikor az emberi társadalomban a halált teszik meg uralkodó hatalomnak, a győztes érvnek.

Legyen az útonálló, aki egy utazót szembesít az ultimátummal: „Pénzt vagy életet!” vagy politikus, aki egy országot szembesít az ultimátummal: „Gyermekeid oktatását vagy az életedet!” – az ultimátum értelme mindig ez: „Az elméd vagy az életed!” – márpedig egyik sem lehetséges az ember számára a másik nélkül.

Ezzel szemben a liberalizmus, tehát az a politikai erő, amelyet ma látunk munkálkodni világunkban ennek a teljes ellentéte. Való igaz, hogy a liberalizmus támogat olyan dolgokat, mint a marihuána legalizációja, de ez a politikai program nem a liberalizmus alapelveiből fakad, hanem csupán eszköz a hiszékeny és felületes vizsgáló behálózására.

A modern liberalizmus az egyenlőséget, nem pedig a szabadságot tartja alapelvének. Az egyenlőség eléréséhez pedig elkerülhetetlenül erőszakot kezdeményez mindazok ellen, akik eltérőek.

Kiváló példa erre a gazdagok megadóztatásának kérdésköre. A szabadpiaci kapitalizmusban a klasszikus liberalizmus eszméje érvényesül, azaz minden értékcsere önként történik, és senkinek nem áll lehetőségében erőszakot kezdeményezni más személye ellen és kényszerrel elkobozni annak tulajdonát. Egy ilyen világban a gazdagodás egyetlen eszköze az, ha az ember értéket hoz létre embertársai számára, akik azért értékkel fizetnek. A klasszikus liberalizmus lencséjén keresztül ez az igazságosság kiteljesedése, mert egyetemesen sértetlen marad minden személy tulajdonjoga – minden fél azért adja át vagyonát, mert cserébe olyan dolgot kap, amit ő értékesebbnek talál mint eredeti vagyontárgya. Mindenki nyereséggel távozik.

A modern liberálisok ennek ősi ellenségei. A liberalizmus szerint a feltaláló, aki milliók életszínvonalát növelő technológiát hozott a világra és a vállalkozó, aki elterjesztette azt, akik hatalmas értéket hoztak létre embertársaik számára és így hatalmas mértékben meggazdagodtak, igazságtalanul birtokolják vagyonukat, mert másnak, aki nem hozott létre annyi értéket, kevesebb van. A liberalizmus helyesnek találja az erőszak kezdeményezését az ilyen emberek ellen, vagyonuk kényszerrel való elkobzását és elosztását azok között, akik kevesebb értéket hoztak létre – az egyenlőség eléréséért.

A modern liberálisok továbbá támogatják a hatalmas jóléti államot – az Állam segélyezési programjainak fenntartását és kiterjesztését, vagy a nőket illetve kisebbségeket előnyben részesítő gazdasági szabályozásokat mindaddig, amíg a rasszok és nemek közötti statisztikai adatok teljesen megegyezőek, amíg mindenki nem egyenlő. Röviden, ez a cél elérhetetlen, mivel alapvető különbségek léteznek a férfiak és a nők, illetve a különféle rasszok között. Életük során a férfiak és a nők más-más karrierdöntéseket hoznak amelyek egyenlőtlen gazdasági számokat eredményeznek, a rasszok között pedig jelentős mértékű intelligenciakülönbség fedezhető fel, amely hatással van gazdasági teljesítményükre. A villanyszerelők 98.2 százaléka férfi, míg az óvodai és általános iskolai tanárok 97,7 százaléka nő (lásd az amerikai népszámlálási adatokat), illetve a nők a szülés és gyermeknevelés következtében életük során kevesebbet dolgoznak. Rasszok tekintetében pedig az askenázi zsidók intelligenciaszintje magasabb, mint a kelet-ázsiaiaké, akiknek IQ szintje magasabb, mint a fehéreké, akiket aztán a hispán, végül a fekete rasszok követnek[1], [2])

A liberalizmus alapján mindezen egyenlőtlenség következményét erőszakkal kell eltűntetni. Erővel el kell venni az egyik társadalmi csoporttól – avagy meg kell adóztatni őket -, és újraosztani a másiknak, a rasszok közötti örökös konfliktust eredményezve. A munkaadók fejéhez fegyvert kell szorítani – avagy szabályozni kell őket – hogy a nőket vagy a kisebbségeket előnyben részesítsék, nem teljesítményük, hanem identitásuk miatt.

A liberalizmus nem a szabadság, hanem az egyenlőség eszméje; a liberalizmus szerint az egyenlőség célja szentesíti az erőszak eszközét, támogatóit pedig a hamisan szabadságot jelentő nevével hálózza be. És mivel ember és ember között természetes az egyenlőtlenség – mivel mindenki más képességekkel, adottságokkal és érdeklődésekkel áldott – a liberalizmus totalitarianizmus, mivel célja elérése érdekében uralma minden pillanatában erőszakot kell kezdeményeznie minden alattvalója ellen, örökre ellenállva a világ természetes rendjének.

Érdekes módon, ebből nem következik szükségszerűen, hogy a konzervativizmus szabadságpárti volna. Az Egyesült Államok modern konzervativizmusa – bár a háborúktól a drogtilalmon át a korporatizmusig számos szabadságellenes programot pártol – valóban közelebb áll a klasszikus liberalizmushoz, mint az amerikai baloldal, mivel az Egyesült Államok alkotmányát szabadságpárti, klasszikus liberális filozófusok alkották az élet, szabadság és tulajdon védelme érdekében, az Állam méretének korlátozása és az egyéni szabadság biztosítása céljából. Magyarországon viszont a magát konzervatívnak nevező, jelenlegi uralkodó osztály pedig legalább annyira államista, azaz legalább annyira kezdeményez erőszakot a magántulajdon ellen törvényes keretek között – mint az amerikai baloldal.

Végső soron a liberális baloldal totalitariánus szabadságellenes politikai erőnek mondható; a szabadság mellett kiálló filozófia pedig a libertarianizmus vagy libertarizmus – és annak az erőszak kezdeményezését elvi alapon elutasító ágazata, az anarcho-kapitalizmus, – amelyet Magyarországon (egy-két másik oldal mellet) mi, az Ellenpropaganda oldala képviselünk.

Az én filozófiám az, hogy nem tekintem ellenségnek azokat, akik azért állnak a szabadság elleni oldalon, mert nem fértek hozzá ellentétes információhoz. A fiatal korosztály számos esetben csak feltételezi, hogy ő liberális, mert az ismerősei is azok, vagy mert az közelebb áll a szabadsághoz első ránézésre. A valóság, mint ahogy azt láthattuk az, hogy aki az ilyen politikát támogatja (és ugyanez érvényes a jobboldali államizmusra) az az ellenem, és a magyar emberek ellen elkövetett agressziót támogatja – még akkor is, ha csupán felszínes meggondolásból állt arra az oldalra. Az erőszak kezdeményezését támogatja embertársai ellen. Viszont ha te is ebbe a csoportba tartozol, és elolvastad e fenti sorokat, lehetőséged nyílik felébredni a gonosz vak támogatásából és a valódi szabadság oldalára állni. Dönthetsz, hogy a totalitárianizmus, a szabadságellenesség, a békés, kereskedő, dolgozó emberek ellen elkövetett államista erőszak oldalán maradsz, vagy közénk állsz, és megismerkedsz a tulajdon ellen elkövetett erőszak elutasításának filozófiájával.

Ahogyan a klasszikus liberalizmus utolsó lovagja, Ludwig von Mises megfogalmazta:

Mindenki vállán hordja a társadalom egy részét; senkit nem menthetnek fel mások saját felelőssége alól. És senki nem talál magának biztonságba vezető utat, ha társadalmunk a pusztulás felé halad. Tehát mindenkinek önérdeke fegyvert ragadni az intellektuális háborúban. Senki nem állhat félre közönnyel az arcán; mindannyiunk érdeke forog kockán. Döntsön így vagy úgy, minden embert magával ránt e hatalmas történelmi küzdelem, a döntő harc, melybe korszakunk taszított.

[1] Arthur R. Jensen – The g Factor: The Science of Mental Ability (Human Evolution, Behavior, and Intelligence) 

[2] Kevin M. Beaver & John Paul Wright: The association between county-level IQ and county-level crime rates tanulmány