Olvasási idő: ~ 9 perc

A párizsi és brüsszeli merényletek után az Európai Bizottság a polgári fegyvertartás szigorításával a megoldást véli – tökéletesen tévesen – megtalálni, de az egészséges gyanakvás inkább azt íratja velem, a döntéshozók a polgárok újabb szabadságának és jogának leszalámizását próbálják népszerűségnövelésre váltani.

Belátható, hogy a párizsi és brüsszeli merényletek csak újabb szomorú példáját adták annak, hogy jogszabályokkal bűnözőket és terroristákat megállítani lehetetlen: aki kételkedik, vessen egy pillantást a párizsi és brüsszeli merénylők arzenáljára, amiben egyetlen a jogszabályok maradéktalan betartásával birtokolt fegyver sem volt található. Viszont a papíron az emberek biztonságát szolgáló jogszabályok pont a hatékony önvédelmi fegyverektől megfosztottá, védtelenné és kiszolgáltatottá tették és teszik az összes törvénytisztelő polgárt. Holott több tanulmány, például John Lott More Gun, Less Crime című három kiadást megért tanulmánya is rámutatott, hogy a polgári lőfegyvertartás elterjedésével csökkennek az áldozattal közvetlen kapcsolatot igénylő erőszakos bűnelkövetési módok: ezt annak ellenére sem tudták megcáfolni eddig, hogy az adatsorok mindenki számára elérhetőek és ellenőrizhetőek.

Természetesen a magyar jogalkotók nem tudták megtagadni önmagukat, kapva kaptak az alkalmon, hogy EU-s jogharmonizációra hivatkozva szigoríthatják a polgári lőfegyvertartás szabályait. A fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosításának tervezetét még meg sem szavazta az Európai Parlament – hiszen ott olvasható a szép hosszú nevében: „tervezet” –, de már egy huszonhárom törvényt módosító salátatörvénybe (BM/3460/2017. az egyes belügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú, valamint más okból szükséges módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezete) elrejtették a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosítását, ami még a tanácsi irányelv jelenleg ismert szövegénél is szigorúbb. Sőt, még az angolról magyarra fordított szöveg sem szöveghű fordítás, azaz még a legnagyobb jóhiszeműséggel is hibás, ráadásul így még uniós alapjogot is sért, és várhatóan több éves pereskedés után hatályon kívül kell majd helyezni. De ez a jogalkotókat nem érdekli, ennek költségeit majd az adófizetők állják, az ő fizetésük pedig adómentes.

A fegyvertörvény módosításával de facto betiltanák az összes központi gyújtású lőszert tüzelő öntöltő fegyvert, ezzel néhány olimpiai versenyszám kivételével ellehetetlenítve a hazai sportlövészetet, a vagyonvédelmi cégek működését, valamint sok hivatásos vadász és önvédelmi célú fegyvertartó fegyverét is elkoboznák. Aki többet kíván tudni erről a jogi ámokfutásról, annak figyelmébe ajánlom a Kapszli.hu cikkét.

Persze a cél szentesíti az eszközt, a magyar jogalkotók pedig egy több, mint 500 éves célt, az 1514. évi LX. törvénycikk de facto hatályban tartását szolgálják: “parasztok fegyvert és puskát ne viseljenek.” Az ideológia úgy szól, hogy fegyvere csak állami erőszakszervezetek megbízható tagjainak lehessen, akiket gondosan kiválogatnak és kiképeznek, ilyesmi koszos civilek kezébe nem való. A megbízható emberek kiválogatásának eredményességét kicsiben jól mutatja, hogy a móri mészárlásnál használt illegális fegyverek beszállítója egy rendőr volt, nagyban pedig, hogy a de jure és de facto kormányok fegyveres testületei csak a 20. században 262.000.000 (kettőszázhatvankét-millió) ártatlan embert öltek meg. Hát, személy szerint én inkább koszos civil sportlövészek, hobbilövészek, vadászok, muzeológusok, fegyvergyűjtők, vagyonőrök, ön- és otthonvédelmi fegyvertartók kezében szeretnék fegyvert látni, abból kevesebb a baj.

Az Olvasók szabadságuk és jogaik korlátozását az [email protected], a [email protected], és a [email protected] címeken 2017. február 28. 16:30-ig köszönhetik meg a jogalkotónak, amihez ismerőseim biztatására és felkérésére segítségként a saját tiltakozó levelemet szabadon felhasználható és átfogalmazható mintául adom.

Köszönettel, Porkoláb Péter

Utóirat: Minden kép Oleg Volk munkáját dicséri.


Tisztelt Cím!

Tiltakozom a BM/3460/2017. az egyes belügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú, valamint más okból szükséges módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezete, azon belül a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosítása ellen. Kifogásaim a következők.

1. Tiltakozom, hogy Önök huszonhárom törvénymódosítás közé rejtették el a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosítását. Etikátlannak tartom a salátatörvények jelenségét, amikor sunyi módon úgy akarnak beleharapni a kenyéradó kézbe, hogy abban bíznak, az nem fogja észrevenni. Emlékeztetem Önöket, hogy Önöknek kötelességük azokat az állampolgárokat szolgálni, akiktől az adómentes fizetésüket kapják. Ha ez Önök számára nem elfogadható, akkor Önöknek az állami szférán kívül kell munkahelyet keresniük.

2. Tiltakozom, hogy a még nem elfogadott a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosításának tervezetére hivatkozva módosítsák a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvényt, egyáltalán, hogy ezt jogharmonizációs célú módosításnak állítsák be, ami tényszerűen nem igaz.

3. Tiltakozom, hogy a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosítása több ponton ellentétes legyen a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosításának tervezetének jelenleg ismert szövegével, így a elfogadása esetén uniós alapjogot sértsen.

4. Tiltakozom, hogy a magyar jogalkotás nem védi, még csak nem is szándékozik megvédeni a magyar polgárokat szabadságuk és jogaik további korlátozásától, holott a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosításának tervezetének jelenleg ismert szövege is lehetőséget ad arra, hogy nemzeti hatáskörben sportlövészeti- illetve vadászati céllal tartott öntöltő fegyverek vonatkozásában megengedő szellemű kivételes szabályozás szülessen.

5. Tiltakozom az öntöltő pisztolyok és öntöltő puskák de facto betiltása ellen.

6. Tiltakozom a polgári sportlövészet – néhány olimpiai szám kivételével történő – de facto betiltása ellen.

7. Tiltakozom, hogy a tényekkel ellentétben a polgári lőfegyvertartókat indokolatlanul veszélyesnek állítsák be.

– Magyarországon közel zéró erőszakos bűncselekményt követtek el legálisan tartott lőfegyverrel.

– Több tanulmány rámutatott, hogy a polgári lőfegyvertartás elterjedésével csökkennek az áldozattal közvetlen kapcsolatot igénylő erőszakos bűnelkövetési módok. Dr. John Lott, a chicagói egyetem közgazdász professzorának három kiadást megért tanulmányát annak ellenére sem tudták cáfolni eddig, hogy adatsorait mindenki számára elérhetővé és ellenőrizhetővé teszi.

– A valóság és a tapasztalat az, hogy az állampolgárokra a saját de jure és de facto kormányaik és erőszakszervezeteik a legveszélyesebbek, amik csak a 20. században 262.000.000 (kettőszázhatvankét-millió) ártatlan embert öltek meg, és sajnos ebben a nyilas és kommunista magyar kormányok „teljesítménye” is ártatlan emberek százezreivel benne van. Felhívom figyelmüket arra, ha ezt tényt tagadják, kétségbe vonják, jelentéktelen színekben tüntetik fel, igazolni törekszenek, akkor a 2012. évi C. törvény 333. § alapján az a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása, ami bűntett, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

8. Tiltakozom, hogy hatalmi szóval több ezer törvénytisztelő honfitársunkat fejenként több százezer forinttal megkárosítsanak, tulajdonától megfosszanak, majd szintén hatalmi szóval a kártalanítás címén a többi adófizető polgárt is megkárosítsák: az államnak egy fillérje sincs, mindent az adófizetőktől vesz el.

Javaslom, hogy a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény jogharmonizációs célú módosítására csak a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK tanácsi irányelv módosítása után, az irányelv végleges szövege, annak pontos fordításának és hatályosulási dátumának ismeretében kerüljön sor.

 

Tisztelettel, [Polgári Név]

 

Kelt [Hely], 2017. február [nap].


További információért a szabad fegyverviselés témájával kapcsolatban lásd 
Hogyan virágoztassuk fel Magyarországot 4 egyszerű lépésben bejegyzésünket. >>