Olvasási idő: 6 perc
Olvasási idő: ~ 6 perc

Sorozatunk előző bejegyzésben már láthattuk, hogy hőn szeretett (egyelőre) koronázatlan királyunk, a szabadság és a magántulajdon legnagyobb ellensége, Orbán Viktor mennyire nincs tisztában a legalapvetőbb gazdasági tézisekkel. Ez természetesen még nem hiba, sőt, talán uralkodónk emberi mivoltát mutatja be, ahogyan épp úgy elhiszi az őt körbevevő, magukat közgazdásznak nevező keynesiánus, nemzetpusztító kuruzslók suttogásait, mint ahogyan az egyszerű ember is kritika nélkül elfogadja a propagandát, ha az valami csillogó titulusú entellektüel szájából hangzik el. De sajnos jóságos királyunk azután tízmillió ember életét teszi tönkre egy tollvonással, amikor a magyar népre kényszeríti ezt a bizonyos propagandát.

Most Orbán Viktorunk ismét előjött az árnyékvilágból, és ismét megáldotta a tudatlan népet kimeríthetetlen bölcsességével. Valahogy úgy képzelem el a felség belső világát, mint az iskolás gyermekét, aki szorgalmasan megtanulta és felmondja a leckét, és hiba nélkül hívja elő az idegen jelentésű, ezoterikus szavakat emlékezetéből amíg végül ötösre nem felel, mégis, egyáltalán nem érti a bemagolt szöveg tartalmát. Hogy a bölcs vezért idézzük:

Magyarországon a munkaerő elfogyott, sikerült munkát adni az embereknek, lassan elérjük a teljes foglalkoztatottságot, ezért a magyar ipar technológiai színvonalát kell folyamatosan megújítani, és ehhez kellenek a beruházások Indiából is

Idézzük vissza tehát a közgazdaságtan legelső és legfontosabb leckéjét Henry Hazlitt tolmácsolásában:

A közgazdaságtan művészete bármilyen rendelet nem csupán azonnali, hanem hosszútávú hatásainak vizsgálatából áll, és abból, hogy a rendeletnek nem csupán egy csoportra, hanem az összesre gyakorolt következményeit követjük nyomon.

Orbán Viktor e büszkélkedő kijelentésével ismét azt bizonyítja, hogy nincs tisztában Henry Hazlitt egyszerű, de létfontosságú leckéjével. Hiszen a teljes foglalkoztatottságot még a legprimitívebb nigériai diktátor is képes elérni azzal, ha egyszerűen betiltja a mezőgazdasági gépek használatát, és így egyszerre mind a 17 millió nigériai polgár munkát kap: arra kényszerül, hogy napi tizennégy órát robotoljon a földeken, hogy egy kevéske étel kerülhessen az asztalára.

A közmunkaprogram és annak a bürokráciának a terhe, amit az egymillió állami alkalmazott jelent az adófizetők vállán, nem vívmány, hanem szégyen. Ilyen “teljes foglalkoztatottság” megteremtéséhez nem zsenialitás kell, csupán egy ember, aki hajlandó az egész nemzete vagyonát feláldozni, hogy hatalomra kerüljön.

A kérdés, amire választ kell adnunk, nem az, hogy sikerült e munkát adni minden embernek, hanem az, hogy jobban élünk-e, mint ahogyan élhetnénk az egymillió közalkalmazott nélkül? Jobban növekedik-e a gazdaságunk úgy, hogy minden negyedik dolgozót elszívja az állam, vagy krónikus munkaerőhiány lép fel a gazdaság minden területén? Jobban képes-e kielégíteni a vásárlói igényeket így a gazdaság, mint úgy, ha az az egy millió állami alkalmazott is értéket előállító munkával a piacon találna helyet?

Közgazdaságtan egy leckében” című könyvében Henry Hazlitt, akit magasan dicsérnek mind a libertárius mind a konzervatív tábor legnagyobbjai, kielégítően rámutat arra, miként volt Orbán Viktor fentebb idézett nyilatkozata semmi több, csupán bizonyítéka annak, hogy a szabadpiacot hírből sem ismeri.

Minden nemzet gazdasági célja – akárcsak minden egyéné – hogy a legnagyobb eredményt érje el a legkisebb erőfeszítéssel. Az emberi faj teljes gazdasági fejlődése abból áll, hogy többet termelünk ugyanannyi munkával. Ezért kezdett az ember öszvérek hátára terheket rakni a sajátja helyett; ezért találta fel a kereket és a kocsit, a vasutat és a teherautót. Ezért használta munkamegtakarító eszközök százezreinek kifejlesztésére zsenialitását.      

Mindez annyira elemi dolog, hogy az ember szégyenkezne kimondani, ha nem felejtenék el folyton azok, akik megalkotják és elterjesztik az új szlogeneket. Nemzeti kifejezésekre lefordítva, ez az alapelv azt jelenti, hogy a valódi célunk a termelés maximalizálása. Így cselekedve a teljes foglalkoztatottság – azaz az önkéntelen tétlenség hiánya – szükséges melléktermékké válik. De a termelés a cél, a foglalkoztatás pusztán az eszköze. Nem létezhet a legteljesebb termelés teljes foglalkoztatottság nélkül. Viszont nagyon egyszerűen lehet teljes foglalkoztatottságunk teljes termelés nélkül.

A primitív törzsek meztelenek, nyomorultul táplálkoznak és szánalmas szálláshelyük van, viszont a munkanélküliség nem kínozza őket. Kína és India összehasonlíthatatlanul szegényebbek nálunk, de a fő probléma, amitől szenvednek a primitív termelési módszereik (amely egyszerre a tőkehiány oka és következménye) nem pedig a munkanélküliség. Mi sem könnyebb, mint elérni a teljes foglalkoztatottságot, ha azt elválasztják a teljes termelés céljától, és önmagában vett célként kezelik. Hitler teljes foglalkoztatottságot biztosított hatalmas fegyverkezési programjával. A háború teljes foglalkoztatottságot biztosított minden résztvevő nemzet számára. A német rabszolgamunkának teljes foglalkoztatottsága volt. A börtönöknek és a láncra vert raboknak teljes a foglalkoztatottságuk. A kényszer mindig biztosíthat teljes foglalkoztatottságot.

civilizáció folyamata a foglalkoztatottság csökkentését jelentette, nem annak a növelését. Azért voltunk képesek eltörölni a gyermekmunkát, levenni a munka terhét számtalan idős válláról és szükségtelenné tenni, hogy nők milliói dolgozni kényszerüljenek, mert egyre gazdagabbá váltunk.