Olvasási idő: ~ 70 perc

Bevezetés

Az emberiség számtalan generáción át élt az önmagára kirótt tudatlanság egocentrikus méhében; a világ lapos volt, a nap, a hold és a csillagok körötte forogtak, ősei hívták a halál ködén túlról, és a mennydörgés az istenek haragja volt.

Évezredek munkájába és életek millióiba telt kiásni magunkat a szubjektív értelmezések e narcisztikus méhéből. A szükséges erőfeszítés ahhoz, hogy perspektívánkat az észlelési tapasztalatból a fogalmi logika világába rángassuk egyszerre volt rémisztő, üdítő, összezavaró és rendkívül veszélyes. Megérteni, hogy a világ nem az volt, amilyennek érződött vagy aminek látszott, mind a mai napig értelmünk legnagyobb mutatványa. Kiderült, hogy az igazságot az elme, nem pedig a hús szeme látja.

A világ laposnak tűnik; nem az. A nap és a hold ugyanakkorának tűnik; nem azok. Úgy tűnik, mintha a csillagok keringenének a föld körül; nem teszik.

Az igazság megismerése megköveteli, hogy a világot az érzékeinken kívülről lássuk – ez nem érzékeink elutasítását jelenti, hanem az érzékek valódi bizonyítékával való teljes egyetértést, ami nem az, hogy a Föld lapos, hanem hogy az anyag, az energia és a fizikai törvények következetesek. Amikor elengedünk egy követ, leesik – ez az érzékek valós bizonyítéka, nem az, hogy a Föld rögzített és mozdíthatatlan. Az elgondolás, miszerint a Föld mozdíthatatlan egy helytelen feltételezés, amely ellentmond érzékeink közvetlen bizonyítékával, ami az, hogy minden zuhan. Ha minden zuhan, a világ nem lehet rögzített és mozdíthatatlan.

Ezek a mindennapok apró igazságai; hogy a kő zuhan, a füst felemelkedik, a tűz forró és mind a Nap, mind a Hold kör alakúak. Ha rendíthetetlenül és szigorúan elkötelezettek maradunk ezek mellet az “apró igazságok” mellett, idővel a fizika nagy igazságait eredeztethetjük belőlük, melyek félelmetes erővel és hatalommal ruháznak fel minket.

Viszont a kis igazságok és a nagy igazságok között illúziók rejtőznek, melyek megvakítanak mind a fizikában, mind az etikában.

A fizikában a nagy igazságok nem állhatnak ellentmondásban a kis igazságokkal. Semmiféle “általános gravitációelmélet” nem mondhat érvényesen ellent a zuhanó kő vagy felszálló láng közvetlen érzéki tapasztalatainak. A legnagyobb matematikai elmélet sem lehet érvényes, ha alkalmazásakor helytelen visszajárót ad a kassza.

Történelmileg viszont az apró és nagy igazságaink közt rejlik az, amit úgy hívok: “nullzóna.”

A “nullzóna”

Azt mondjuk a gyermekeinknek, hogy ne üssék meg egymást, és absztrakt értelemben hisszük, mint egy általános morális szabály, hogy az erőszak önmagában rossz. Az “apró igazság” az, hogy ne üss. A “nagy igazság” az, hogy az erőszak helytelen.

Viszont létezik az elménkben egy képzelt entitás, akit úgy hívnak, “Isten,” és ez az entitást tökéletesen erkölcsösnek tartják. Sajnos ez az entitás folyamatosan és durván megszegi az “az erőszak rossz” rendeletet azzal, hogy megfullasztja a világot, a pokolba taszítja a lelkeket függetlenül attól, hogy előre teljesen tudja a lelkek minden “döntését,” szentesíti a nemi és fizikai erőszakot, gyilkosságot, tolvajlást és más tetteket, melyeket teljesen gonosznak tartanánk bármilyen egyénben.

Tehát van az apró igazság (ne üss) és a nagy igazság (az erőszak rossz), a kettő között viszont ott ez a “nullzóna,” ahol mind az apró, mind a nagy igazság tökéletes ellentétét tartjuk teljesen igaznak.

Történelmileg ugyanezt a következetlenséget láthatjuk a fizikában. Közvetlenül nem tapasztalunk tökéletes köröket, de az Istenbe vetett hit miatt minden bolygómozgásnak “tökéletes körnek” kellett lennie – egy premissza, amely évszázadokig visszavetette a csillagászatot. Hasonlóképp, ha egy ember elfordítja a fejét, nem hiszi ésszerűen azt, hogy az egész világ körötte forog – és így is érvelne, nem csak mint “apró igazság,” hanem mint nagy igazság, vagy egyetemes alapelv. Mégis, az emberi történelem legnagyobb részében hitték, hogy a csillagok és a bolygók a Föld körül forogtak, nem pedig a Föld forgott. Itt ismét látjuk ezt a “nullzónát,” a közvetlen érzéki tapasztalat és az univerzális alapelv között, melyben teljesen ellentmondó alapelveket tartanak teljesen igaznak,

Egyetlen épelméjű ember sem tapasztalja meg Istent közvetlenül. Hétköznapi életében teljesen elfogadja azt, hogy amit nem lehet észlelni, nem létezik. Egy ésszerű ember sem hátrál meg minden megtett lépés után attól félve, hogy egy láthatatlan fal eltorlaszolhatja az útját. A tudomány legnagyobb absztrakciói az ő hozzáállását támogatják.

Ennek megfelelően a vallás “nullzónájában” mind az apró, mind a nagy igazság egzakt ellentétét hiszik igaznak. Személyesen az ember azt hiszi, hogy amit nem lehet észlelni, nem létezik – intellektuálisan a tudomány ezt ismételten bebizonyította. Viszont a teológia “nullzónájában” ennek egzakt ellentéte az igazság – ott az axióma az, hogy amit nem lehet észlelni, annak léteznie kell.

A katonaság erényeibe vetett hitünk ugyanebbe a “nullzónába” esik. Ha egy magánszemélyt megfizetnek, hogy meggyilkoljon egy másik embert, “bérgyilkosnak” nevezzük, és megvetjük őt. Viszont ha ez az ember felvesz egy zöld ruhát bizonyos szalagokkal és elköveti ugyanazt a tettet, hősnek tituláljuk és nyugdíjjal jutalmazzuk. Az apró igazság (nem kellene gyilkolnom) teljesen következetes a nagy igazsággal (a gyilkosság rossz) – mégis középen rejlik a “nullzóna,” ahol a gyilkosság mágikusan “erénnyé” válik.

Ha ez a “nullzóna” érvényes, akkor semmiféle logikai tétel nem lehet igaz. Ha egy tétel igaz és annak egzakt ellentéte is igaz, akkor a logikai érvelés lehetetlenné válik. A racionális tudomány növekvése nem más, mint a “nullzóna” állandó támadása, és az objektív következetesség betörése a szubjektív szeszélyek őrült bugyraiba.

Régi térképeken, mielőtt a térképészek befejezték a felderítéseiket, az ismert földek rajzai üres papírba fakultak. A tudás növekedéséhez először az szükséges, hogy felvázoljuk, amit még nem ismerünk, majd a már ismert alapelveinket az ismeretlen területekre terjesszük.

Ugyanez igaz a moralitás birodalmára.

A veszteségek

Veszéllyel teli a “nullzóna” átlépése. Az apró igazságoktól a nagy igazságokig vezető út milliók csontjaival van kikövezve. Szókratész halálától a korai tudósok vallási fanatikusok általi megkínzásán át a milliókig, akiket a fasizmus és kommunizmus sötét fantáziái gyilkoltak meg, az emberi tudás bármely előretörése ebbe a “nullzónába” igen veszedelmes.

Muszáj a “nullzóna átlépésének,” – avagy az apró igazságok és a nagy igazságok tökéletes összekapcsolásának – elkerülhetetlenül ilyen nehéznek és veszélyesnek lennie? Hatalmas kihívás a logikai érvelés egyenes vonalával egyesíteni az észleltet a fogalmival, de muszáj e haladásért évezredekkel és véróceánokkal fizetni?

Ha az emberiség technológiai és gazdasági fejlődését nézzük, számtalan évezreden át egy több-kevésbé sík vonalat látunk, melyet az elmúlt pár száz év hatalmas, aszimptotikus tüskéi követnek. Elképzelhetetlen, hogy valami széleskörű genetikai mutáció lenne felelős az intellektuális következetesség és materiális siker e hirtelen és hatalmas gyorsulásáért. Azok az elméletek amelyek szerint egy bizonyos “hógolyó effektus” jött létre, a civilizáció hajnalától gyűlő tudás gyarapodása által titokzatosan hajtva, azokat általában azonnal elutasíthatjuk, mint teljesen ex post facto érvelések, mivel nincs prediktív értékük.

Ha megértjük, hogy megdöbbentő lehetőségeink legalább tízezer éven keresztül elérhetőek voltak számunkra és hogy egyszerre rejlik bennük hatalmas haszon és élvezet, hirtelen nyilvánvalóvá válik, hogy mi igazán használni akarjuk elképesztő elméinket.

Tehát lennie kell egy lefelé húzó erőnek, amely a történelem folyamán az emberiség természetes szabadságának összezúzására és rabszolgásítására törekedett.

A tudomány birodalmában nem nehéz látni azokat az elnyomó erőket, melyek folytonos ős-közeli tudatlanságban tartották elménket. A vallás formáját felvevő babona és az arisztokrácia formáját felvevő erőszak kombinációja a racionális gondolkodókat megfélemlítéssel, bebörtönzéssel, kínzással és gyilkossággal fenyegette. Épp úgy, ahogyan egy gazda a tehenei alacsony intelligenciájából és a rabszolgatartó rabszolgái félelméből profitál, a papok és királyok úgy tartották meg privilégiumaikat, hogy halállal fenyegettek mindenkit, aki gondolkodni merészelt.

Az egyszerű igazság az, hogy a “papok” és a “királyok” mind a múltban, mind a jelenben csak egyszerű emberek. Az egyszerű igazság az, hogy az istenek és ördögök, amelyek igazolták uralmukat, sosem léteztek.

Hosszú lépéseket tettünk az egyszerű emberi egyenlőség természetének és valóságának megértésében, de a szomorú tény az, hogy a moralitás birodalma még mindig a “nullzónában” rekedt – a “középigazságok” pusztító illúzióiban.

“Középigazságok”

Nevezzük a “nullzónában,” az érzéki észlelés és fogalmi következetesség között rejlő ellentétes alapelveket “középigazságoknak.”

Ezek a “középigazságok” mind közül a legveszélyesebb illúziók, mivel az igazság alakját veszik fel, míg a valóságban támadják az igazságot.

Annak illúzióját biztosítva, hogy megtaláltuk az igazságot, a “középigazságok” valójában meggátolnak bennünket az igazság megkaparintásában. Ők a fantázia, a kizsákmányolás és a kihasználás végső védvonalai.

Mivel nem pusztán irracionálisak, hanem anti-racionálisak, a “középigazságok” végtelenül rugalmasak mindaddig, amíg a hatalmon levőket szolgálják. Például a kereszténység a kései Római Birodalom egyre növekvő fasizmusából nőtte ki magát, részben mint kirohanás a létező teológiák “primitív” babonái ellen. “Felejtsétek el az ősi isteneiteket, van egy vadonatúj Istenünk aki sokkal jobb!”

A “középigazságok” mindig az igazság alakját veszik fel, melyet egy hazugság követ. A “Zeusz egy pogány babona” egy igaz állítás, melyet a keresztény hittérítők nyíltan vallottak. A hazugság, amely ezt követte az volt, hogy “Jahve nem egy pogány babona, hanem egy valós és élő Isten.”

Ezt egyénibbre faraghatjuk egy olyan példával, amely mindenkinek ismerős lesz, aki valaha próbált tanácsot adni egy diszfunkcionális barátnak. “Az utolsó pasim egy igazi fasz volt,” mondja, amellyel hevesen egyetértesz. “Az új pasim viszont igazán nagyszerű,” teszi hozzá, te pedig megpróbálod nem forgatni a szemed.

Nagyon nehéz egy illúziót nem lecserélni egy másikra.

“A brit kormány zsarnok!” kiáltották az amerikai forradalmárok a tizennyolcadik században, és miután kiűzték a brit seregeket, felállították a saját kormányukat, és elkezdték saját polgáraikat támadni.

“Az arisztokrácia egy igazságtalan szörnyszülött!” kiáltották más forradalmárok, akik aztán a többség zsarnokságát állították fel a demokrácia formájában.

A “középigazságok” a tudományban is létezhetnek, és hasonlóképp meggátolhatják az apró igazságoktól a nagy igazságokig való természetes haladást. Például a tizennyolcadik századig a biológusok a “spontán generációban” hittek, azaz abban, hogy az élet előbukkanhat az élettelen anyagból. Ezt természetesen sosem figyelték meg, de hozzáillett az ősi filozófiai és vallásos iratokhoz, tehát tényként elfogadták. Úgyszintén az 1905-ös Einsteini forradalmat megelőzően úgy hitték, hogy a fény egy “éternek” nevezett mozdulatlan és láthatatlan anyagon keresztül halad át, ugyanúgy ahogy a hanghullámok haladnak át a levegőn. Egy az “éter” teóriában hívő tudós sem rendelkezett empirikus bizonyítékkal sem személyes sem tudományos vonatkozásban, viszont szükségesnek tekintették hogy más megfigyelhető tulajdonságokhoz igazodjanak.

A vallás úgyszint “középigazság,” méghozzá a legveszélyesebb. Igaz az, hogy az univerzumban egyedülálló faj vagyunk, tudomásunk szerint. A zsiráf egy magasabb négylábú, de az ember nem csak “okosabb” főemlős, hanem valami egészen különb. E különbség természete nagyban ismeretlen marad – az “azért nem vagyunk ugyanolyanok mint az állatok, mivel nekünk lelkünk van és Isten teremtett” magyarázat a “középigazság” csak egy másik kategóriája. Igaz, hogy nagyon különbözünk az állatoktól. Nem igaz, hogy egy isten teremtett minket, és van lelkünk.

Épp úgy, mint ahogy bizonyos parazita nem képes befészkelni magát addig, amíg az előző parazitát ki nem űzi, a “középigazságok” kizárólag azért támadják az előző illúziókat, hogy átvehessék a helyüket. Akik szkeptikusan viszonyulnak az előző fantazmagóriákhoz, azokat vonzzák az új mesék. Így helyettesíti a pogányságot a Kereszténység, a Kereszténységet a Marxizmus, Marxizmust a posztmodernizmus, arisztokráciát a demokrácia satöbbi.

Addig, amíg a nagy igazságokat el nem érjük, és egyesítjük az apró igazságokkal, a “középigazságok” nem többek kizsákmányoló és pusztító hazugságok ismétlődő phalanxánál, amelyeket arra terveztek, hogy megakadályozzák a nagy igazságok elérését.

És a nagy igazságokat mindig az apró igazságokból érjük el.

A világ zuhan mivel egy kő zuhan.

“Középigazságok” és kizsákmányolás

Biológiailag az élősködés egy teljesen életképes túlélési stratégia számtalan lény számára. Az etikai normák hiányában mások erőforrásainak és energiájának eltulajdonítása teljesen ésszerű. Általánosságban az élősködés legstabilabb és leginkább fenntartható formája a szimbiózis, avagy a kölcsönösen hasznos együttélés. Így a beleinkben élő baktériumok támogatják a túlélésünket azzal, hogy segítenek megemészteni az ételünket.

Viszont egy vírus, amely folytonosan kimerít minket, minek következtében alig vagyunk képesek életben tartani magunkat, nehezen nevezhető “kölcsönösen hasznosnak.”

Ha a hosszú és borzalmas történelmünkre gondolunk tele katasztrófákkal, éhezéssel, betegséggel és szegénységgel, és ezt a modernitás elképesztő materiális sikeréhez hasonlítjuk, nyilvánvaló, hogy egyfajta élősködés zsarnokoskodott az elménk és annak teljesítménye felett évezredeken át. Így, hogy az elmúlt pár száz év megmutatta nekünk az emberi szellem erejét és kreativitását, tekinthetünk úgy fajunkra mint egy organizmus, amely lerázott magáról egy szörnyű parazitát, és a vég nélküli zihálás után kiugrott a halálos ágyából hogy véghezvigye a gimnasztika leglélegzetelállítóbb mutatványait.

Amikor meggyógyítjuk magunkat egy betegségből, jobban érezzük magunkat, viszont a betegség maga nem. A himlő vírus szemszögéből a himlő oltás fajirtás.

Ugyanígy, az emberiséget fojtogató paraziták rettegve tekintenek a többség szabadságára. Mivel élősködésük felszabadítja őket a valóság követeléseitől – attól, hogy megkeressék saját kenyerüket – a tömegek szabadságára elkerülhetetlenül úgy tekintenek, mint önmaguk egyfajta rabszolgaságára. Épp, ahogy egy gazda tekintene állatállománya “szabadságára” szörnyű katasztrófaként…

Kattints a képre és olvasd el Stefan Molyneux “Az embertartás kézikönyve” című könyvét

Az igazság megállapítása szükségszerűen korlátozza a fantáziát. A fantázia korlátozása szükségszerűen korlátozza a kizsákmányolást. Ha meg tudlak győzni arról, hogy egy élő emberisten vagyok, és hogy az Isten aki engem szült azt akarja, hogy nekem add bevételed 10%-át vagy különben az idők végezetéig büntetni fog, akkor rendkívüli gazdagságra tehetek szert. Az illúziók élősködéje lennék, és túlélésem az illúzióktól függne – épp úgy, ahogy a gomba túlélése függ a melegtől, a nyirkosságtól és a sötétségtől.

Akik morális fantazmagóriáik segítségével zsákmányolják ki az emberiséget, mindig foggal-körömmel harcoltak azok ellen, akik életvitelüket az igazság felfedésével és elterjesztésével fenyegették.

Ismerjük a maffia példáját, aki a potenciális ellenfeleket megnyomorítással és halállal fenyegeti, vagy az egymást támadó vallásos szekták, államok látványát.

Viszont amikor a filozófusok felfedik a folyamatos kizsákmányoláshoz szükséges hazugságokat, ideális esetben ők nem azért teszik, hogy önmagukat versenytársként állítsák be. Nem kívánják helyettesíteni a maffiát vagy a templomot, hanem szeretnék azt teljesen elpusztítani.

Egy modernebb analógia az állam, a lobbisták és az adófizetők kapcsolata lenne. A lobbisták vadul készen állnak más lobbistákat támadni, akik ugyanazon adóforintokért versenyeznek. Viszont képzeljük el miként kötne szövetséget egymással minden lobbista, hogy azt támadják, aki az állam, mint intézmény teljes eltörlését javasolja.

Az élősködők erőszakosan fognak egymással versenyezni a gazdatest korlátozott erőforrásaiért; viszont legjobb érdekük összefogni, hogy megtámadjanak bárkit, aki magát a gazdatestet veszélyezteti.

Ugyanígy bármilyen társadalomban, ahol az állam és az egyház névlegesen elválasztatott, mindkét entitás versenyezni fog a követőkért. Ahol az egyház meghátrál, az állam erőszakkal hazafiakat fog toborozni, mely következménye a világi szocializmus. Amikor az állam hátrál meg, az egyház fog erőszakkal követőket toborozni, mely következménye a vallásos fundamentalizmus, néha a libertarianizmushoz hasonló árnyalatban.

Viszont a filozófusok, akik minden intellektuális hibát elleneznek, esküdt ellenségei az összes illúziókon táplálkozó parazitának. A fizika “nagy igazságai” eltörölték a természetfölötti tényezők szükségességét és lehetetlenné tették a csodákat. A tudomány magyarázó ereje teljesen túlragyogja a vallásos fikciókat, amelyek a fizikai világról való tudás szerepében tetszelegnek.

A tudományos módszer megköveteli, hogy minden tézist támogasson bizonyíték és racionalitás. Mivel nincsen bizonyíték istenekre, és maga az istenek gondolata is önellentmondásos, az “istenek léteznek” tézis nem állhat. A vallásos paraziták elkerülhetetlenül megpróbálják megvédeni a tézisüket azzal, hogy a valóságot “két részre” osztják, tudományos és spirituális részekre. Viszont nincs semmiféle bizonyíték a “spirituális” világ létezésére épp úgy, mint ahogy nem volt bizonyíték Platón “ideák világára” 2500 évvel ezelőtt.

Tehát a következetes és egyetemes igazságok megállapítása szükségszerűen korlátozza és elpusztítja az illúziók kizsákmányoló képességét. Különösen teszik azt az egyetemes és következetes “nagy igazságok,” melyek feleslegessé és nevetségessé teszik a kizsákmányoló képzelgéseknél semmivel sem több “középigazságokat.” Már ismerjük a vallások “középigazságait;” pár egyebet is megvizsgálunk és felfedünk, melyek közül több megrázkódtató lehet számodra.

Hatékony élősködés

A leghatékonyabb élősködők vagy vírusok azok, amelyek közömbössé változtatják a testet. Az immunrendszerünk úgy épül fel, hogy megtámadja, izolálja és meggyilkolja a testünkbe kerülő ismeretlen anyagokat. Különösképp rettegünk a HIV vírustól és a daganatos megbetegedésektől, mivel ezek képesek áthatolni az immunrendszerünkön.

Ugyanezt a technikát használják az intellektuális paraziták, akik kikapcsolják azok védelmi rendszerét, akiken élősködnek.

Ha egy idegen megtámad egy sikátorban és követeli a pénztárcádat, iszonyodni és rettegni fogsz. Talán visszatámadsz, talán elfutsz, vagy talán átnyújtod a pénztárcádat, de döbbent, mérges és rémült maradsz a találkozástól. Amikor megismétled a történetet, úgy mondod el, hogy az megerősítse a személyes és tulajdonjogod alapvető és aljas megszegését. Mások együtt éreznének helyzeteddel és a jövőben elkerülnék a sikátort.

Ez az “apró igazság” egy példája, mely szerint “Tőlem lopni helytelen.”

Viszont amikor egy kormányügynök küld neked egy levelet, amelyben azt követeli hogy fizess neki pénzt, talán érezni fogsz egy bizonyos mértékű megaláztatást, de nem kapcsolnád össze a barátaid számára a történetet ugyanazon rettegéssel és felháborodással.

Ez a “középigazság” egy példája, amely elsötétíti a “nagy igazságot,” mely szerint “a lopás helytelen.”

Ezen könyv a hamis “középigazságok” leleplezésére és elpusztítására fog törekedni. Úgy hiszem hogy az emberiség vég nélkül szenved a helytelen etikai “középigazságok” zsarnokságától, melyek igazolják a vallásos babonaság, világi önkényuralom és a család szektájának pusztító világnézeteit.

A tézisem e könyvben az, hogy az etikában, épp úgy mint minden egyéb intellektuális tudományágban, a nagy igazságok közvetlenül az apró igazságokból emelkednek ki. A “középigazságok” zavaró ködének ösvényén pokoli navigálni, de megéri átszenvedni magunkat rajta, mivel az igazság egyetlen alapvető alternatívája a kizsákmányolás, a pusztítás, és elkerülhetetlenül millióknak korai halála.

Következő oldal>>