Olvasási idő: ~ 77 perc

Az első teszt: nemi erőszak

Bár kellemetlen beszédtéma, a nemi erőszak kétségtelenül a legkevésbé kétértelmű tett, ameit bármilyen morális elméletnek magába mell foglalnia. A gyilkosságot megbonyolíthatja az önvédelem; a rablást az éhezés vagy a „visszalopás” problémája – de senki nem követhet el nemi erőszakot önvédelemből; a nemi erőszak definíciójából adódóan az agresszió kezdeményezése.

Használjuk tehát az EPV keretrendszert, hogy megvizsgáljuk a nemi erőszakra vonatkozó etikai indítványok logikai következetességét, a fentebbi hét morális kategóriára hivatkozva.

1. A Jó

Hogy egy abszurd példát vegyünk, képzeljük el, hogy egy olyan erkölcsi elméletet vizsgálunk, ami azt állítja, hogy a nemi erőszak erkölcsileg jó.

Nyilván ha kijelentem, hogy „X” a „jó”, akkor az „X” ellentétének kell a gonosznak lennie. Ha a nem erőszakolás a jó, akkor az erőszakolás a gonosz. Valakit megerőszakolni egy pozitív cselekvés, amit kezdeményezni, kivitelezni, majd befejezni kell. Ha a „nemi erőszak” morálisan helyes, akkor a „nem erőszakolásnak” kell lennie a morális gonosznak – tehát lehetetlen, hogy két ember egy szobában egyszerre legyen erkölcsös, mivel egy adott időben csak az egyikük lehet az erőszaktevő – és csak akkor lehet erőszaktevő, ha a másik ember az ő áldozatává válik.

Az, ami lehetővé teszi az erényt, nem lehet gonosz. A „szabadság” például az erény előfeltétele – szabadság nélkül nem lehetünk erényesek – tehát a „szabadság” nem lehet gonosz, mivel a jóság szükségelteti.

Ha erkölcsileg jó erőszaktevőnek lenni, és az ember csak akkor lehet erőszaktevő, ha erőszakkal közösülésre kényszerít egy áldozatot, akkor nyilvánvalóan az áldozatnak erkölcsileg jónak kell lennie akkor, amikor ellenáll a támadásnak – hiszen ha nem állna ellen, az definícióból adódóan nem minősülne nemi erőszaknak, így nem volna erényes. Más szóval definícióból fakadóan az erény ellenzése teszi lehetővé az erényt – ellen kell állni a szexuális támadásnak, hogy lehetségessé váljon az erőszaktevő „erénye.” Tehá az áldozat nemhogy nem lehet erényes, de támadnia és ellenkeznie kell az erénnyel ahhoz, hogy lehetővé tegye azt.

A „nemi erőszak morális” indítvány tehát leküzdhetetlen logikai problémákat eredményez. Emlékezz, elfogadtuk, hogy egy racionális elmélet nem indítványozhat ellentétes állapotokat egyazon szituációhoz. Ha minden más tényező azonos, egy kő nem zuhanhat egyszerre fel és le, egy érvényes elmélet pedig nem jósolhatja azt, hogy egy kő felfelé, egy pedig lefelé fog esni.

Hasonlóképpen, két emberre egy szobában úgy kell tekintenünk, mint akik egyazon szituációban vannak. Ha kizárólag az egyikük lehet jó, mert a jóságot nemi erőszakként definiáljuk, és egyidőben csak az egyikük képes nemi erőszakot elkövetni, akkor olyan logikai ellentmondással szembesülünk, amit sehogyan sem oldhatunk fel.

Továbbá, ha emlékszünk arra, hogy az Egyetemesen Preferálandó Viselkedésnek időtől függetlennek kell lennie, akkor azzal a logikai problémával is szembesülünk, hogy függetlenül férfiasságának állóképességétől, az erőszaktevő egy ponton képtelen lesz tovább erőszakolni, mivel fizikailag képtelenné válik az erekcióra. Képtelenné válik  „jótett” elkövetésére. Mivel az „elkerülhetőség” a moralitás kulcs kritériuma, ő viszont fizikailag képtelen jó lenni – más szóval képtelen elkerülni, hogy gonosszá váljon – akkor nem lehet felelős azért, hogy nem erőszakolja meg a másik embert.

Nem neveznénk öngyilkosságnak, ha valaki, aki egy faágba kapaszkodik egy szakadék felett elengedné a fát, mert túl gyenge ahhoz, hogy tovább tartsa –  mivel többé nem volt választása, tovább kapaszkodik-e vagy sem. Ha akkor engedi el, amikor még van ereje tovább tartani magát, akkor az eset nem lenne olyan egyértelmű.

A kóma-teszt

Intuitíven nehéz elképzelni, hogy bármilyen morális elmélet érvényes lehet, amely egy kómában fekvő embert erkölcstelennek titulál. Bármilyen etikai elmélet, ami egy pozitív tettet ír elő, mint egyetemesen preferálandó viselkedést, a „kóma-teszt” kihívásával szembesül. Ha azt mondom, hogy az adakozás egy morális abszolút, akkor – magától értetődően – nem adakozni immorális volna. Viszont egy kómában fekvő ember nyilván képtelen adakozni, így – elméletemből kifolyólag – őt erkölcstelennek kellene címeznünk. Hasonlóképp az alvó ember, vagy akinek nincs eladományozható pénze – vagy az ember, aki épp adományokat kap – mind erkölcstelenek lennének.

Ez egy másik központi problémája bármilyen elméletnek, amely a „nemi erőszakhoz” hasonló pozitív cselekvéseket nevez morálisnak. Egy adott időben számtalan ember létezik, aki képtelen véghezvinni az adott pozitív tettet, és akit így gonosznak kell nyilvánítanunk, függetlenül attól, hogy képtelenek a „jóságra.”

Viszont ha lehetetlen elkerülni, hogy az ember „gonosz” legyen, akkor nyilvánvaló, hogy a gonosz fogalmának semmi értelme. A fentebbi példában, amelyben a szikla lezúdult a hegyről, a kő nem „gonosz” azért, mert összezúzta az autódat, hiszen képtelen saját szabad akaratából elkerülni azt. Ha egy ember fékje rögtön, miután megjavították azt elszakad, akkor nem az ő felelőssége, ha képtelen megállni. Ha egyszer sem javíttatta a fékjeit az elmúlt tíz évben, akkor folytatólagos lendületének követlen felelőse ő maga, és őt hibáztathatjuk.

Ily módon az „elkerülhetőség” fogalma használható marad. A kómában fekvő ember képtelen elkerülni, hogy az ágyában feküdjön, hiszen a kvázi-tudattalanság állapotában van. Mivel képtelen elkerülni tetteit – vagy esetünkben tétlenségét – mozdulatlansága nem lehet immorális.

Ebben az esetben viszont megalapozott az az ellenvetés, miszerint ha a kómában fekvő ember nem lehet immorális, akkor morális sem lehet. Viszont fentebb megállapítottuk, hogy egy immorális tett ellentétének morálisnak kell lennie. Ha azt a morális szabályt indítványozom: „ne erőszakolj,” akkor nevezhetjük-e a kómában fekvő embert morálisnak, mert nem követ el nemi erőszakot?

Kapacitás

Az „elkerülhetőség” fogalma működik pozitív és negatív értelemben is. Ha valami szörnyűséges baleset következtében elveszítem a nemi szervemet, morális vagyok-e, mert tartózkodom a nemi erőszaktól? Nehéz volna úgy érvelni, hogy igen, hiszen a nemi erőszak – legalábbis nemi szervemmel elkövetve – számomra lehetetlen. Hasonlóképp, „nagylelkűnek” nevezhetnénk egy embert, aki 100 dollárt ad egy kéregetőnek – viszont egyhamar felülbírálnánk ítéletünket, ha kiderülne, hogy alvajárás közben adományozta el a pénzét, ébredéskor pedig mélységesen megbánta azt.

Tehát megalapozott azt mondanunk, hogy ahol nincs – vagy nem alkalmazható – döntési lehetőség, ott moralitás sincs, vagy az sem alkalmazható. Tehát a kómában fekvő ember tetteit nem nevezhetjük sem gonosznak, sem jónak. Döntési lehetőség nélküli állapotban létezik, mint egy csecsemő vagy egy állat – így ésszerűen mentesíthetjük őt a morális szabályok alól, hiszen van egy olyan fizikai állapot, ami objektíven megkülönbözteti őt az embertől, aki dönthet, ez pedig megengedett az EPV alatt.

Ennek tudatban folytassuk a nemi erőszak vizsgálatát.

2. Esztétikailag pozitív

Az esztétikailag pozitív tettek (EPT) egyetemesen preferálandók, viszont nem érvényesíthetők erőszak használatával, hiszen az esztétikailag negatív tettek nem kezdeményezik az erőszak használatát. Ahogy azt fentebb megállapítottuk, ha kések a találkozónkról, nem kezdeményezem az erőszak használatát ellened, és nem veszem el a választási lehetőségedet, vagy a lehetőségét annak, hogy elkerüld a helyzetet.

Ha azt mondjuk, hogy az EPT-k erőszakkal kikényszeríthetők, akkor azt mondjuk, hogy az erőszak kezdeményezése erkölcsileg helyes.

Ha azt az erkölcsi szabályt indítványozzuk, hogy az erőszak kezdeményezése helyes, az a szabály ugyanazokkal a logikai lehetetlenségekkel találja szembe magát, mint a „nemi erőszak morálisan jó” szabály.

Két ember egy szobában nem lehet egyszerre erkölcsileg jó, mivel az egyiküknek erőszakot kell kezdeményeznie a másik ellen, a másiknak pedig ellen kell állnia – hiszen ha nem áll ellen, akkor definícióból adódóan nincs erőszak, mint a fentebb említett sebész esetében. Tehát az erényt kizárólag az ellenszegülés az erénynek hívhatja életre, illetve két ember egyforma körülmények között nem lehet egyszerre erkölcsös, és a többi – melyek mindegyike megszegi az EPV-t.

Tehát tudjuk, hogy a nemi erőszak nem tartozhat az EPT kategóriájába.

Ezt azzal erősíthetjük meg, ha ismét átnézzük az okokat, amiért az „időben érkezés” az EPT kategóriájába sorolandó.

Mindenekelőtt ösztönösen megértjük, hogy igazságosabb azért elutasítani egy barátot, mert folyamatosan késik, mint azért, mert nem szereti a fagyit.

Miért?

Az EPT olyan, nem kényszerítő erejű szabály, amit racionálisan egyszerre, mindkét félre lehet alkalmazni.

Példának okáért ha az én EPT-m az, hogy „érkezz időben,” akkor az egyetemes norma lehet, ami teljesen elkerülhető. Nem kényszeríthetem rád erővel ezt az EPT-t, mert neked nem kell velem barátkoznod, nem kell időben érkezned; nem kell tisztelned vagy követned a preferenciáimat semmilyen elképzelhető módon. (Ez nagyban különbözik egy fizikai támadástól, ami elpusztítja a választási lehetőségedet.)

Ha az „időben érkezni”  EPT, akkor lehetséges, hogy azt két ember egyszerre betartsa – ha mindketten időben érkeznek.

Viszont, ahogyan azt fentebb láttuk, lehetetlen, hogy két ember egyszerre elkövesse a nemi erőszakot. Az egyiknek mindig az erőszaktevőnek, a másiknak pedig mindig az áldozatnak kell lennie.

Ha viszont azt mondom, hogy a „jazz kedvelése” egy EPT, akkor azonnal egy logikai lehetetlenségbe ütközöm. Emlékezzünk, hogy az EPT-k nem kényszerítő erejű szabályok, amelyeket egyszerre mindkét félre alkalmazhatunk – a „jazz kedvelése” szabály helyes megfogalmazása: „a szubjektív preferenciák egyetemesen preferálandók.”

Ez nem csak mondattanilag teljes ellentmondás, hanem azonnal megbukik az EPV teszten is. Ha én a jazzt élvezetesebbnek tartom az összes többi zeneműfajnál, te viszont a klasszikus zenét szereted a legjobban,  a személyes preferenciák pedig egyetemesen preferálandók, akkor neked a jazzt kellene szeretned, mert én azt szeretem, nekem pedig a klasszikus zenét, mert te azt. Természetesen ez lehetetlen, mert ez azt követelné, hogy mindketten egyszerre szeressük jobban a jazzt és a klasszikust, mint az összes többi zeneműfajt. Neked a preferenciádat jazzre kell váltanod az én preferenciám miatt – viszont nekem, ezzel egyidőben a preferenciámat klasszikusra kell váltanom a te preferenciád miatt. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy neked egyszerre, ugyanabban a pillanatban el kell kapnod és el kell dobnod egy labdát – amely logikusan és fizikailag lehetetlen.

Mivel az EPT-k nem érvényesíthetők erőszak használatával – nem lőhetsz le egy embert, mert késett – így a nemi erőszak nem lehet EPT, hiszen a nemi erőszak definíciójából adódóan egy erőszakkal érvényesített szexuális támadás.

Tehát a nemi erőszak nem eshet az EPT kategóriájába.

3. Személyesen pozitív

A nemi erőszak talán a puszta személyes preferenciákhoz hasonlít. (Úgy nem érvelhetünk, hogy a nemi erőszak nem foglal magába preferenciákat, mivel a nemi erőszak egy viselkedés, és mint ahogy azt fentebb taglaltuk, minden viselkedés preferenciákkal jár.)

Ekkor felmerül a kérdés: kiállja-e a logikai vizsgálatot, ha a nemi erőszakot a pusztán személyes preferenciák kategóriájába soroljuk?

Ha azt a morális szabályt indítványozzuk, hogy: „a személyes preferenciákat erőszakkal másokra kell kényszeríteni,” az hogyan állja a sarat az EPV keretrendszer ellen? (Érdemes megjegyezni, hogy azt nem indítványozhatom, hogy „a személyes preferenciákat erőszakkal másokra lehet kényszeríteni,” hiszen az az EPV megsértése, amely előírja, hogy a morális szabályoknak abszolútnak és egyetemesnek kell lenniük – ha nem azok, az EPT kategóriájába esnek, így nem lehet őket másokra kényszeríteni.)

A személyes preferenciákat nem lehet igazságosan másokra kényszeríteni, mivel az egy leküzdhetetlen logikai ellentmondást szülne.

Ha azt mondom, hogy a Queen együttes szeretete bármely más banda fölött egyetemesen preferálandó viselkedés, milyen alapon igazolhatnám ezt az állítást? Kizárólag úgy, ha azt mondanám, minden személyes preferenciát másokra kell kényszeríteni. Viszont ha az én személyes preferenciáimat kedvem szerint rád kényszeríthetem, akkor az EPV definíciójából fakadóan a te is kedvedre rám kényszerítheted a személyes preferenciáidat. Tehát nem lehetünk mindketten egyszerre erkölcsösek, mivel az megkövetelné, hogy mindketten előnyben részesítsük a saját együttesünket, miközben feladjuk ezt a preferenciát, hogy a másik kedvenc bandáját részesítsük előnyben. Más szóval egyszerre kell úgy gondolnom, hogy a Queen a legjobb együttes és hogy a The Police a legjobb együttes. Ez egy logikai lehetetlenség, ami a központi oka annak, miért nem lehet egyetemesen kikényszeríteni pusztán személyes preferenciákat.

Tehát ha a nemi erőszakot pusztán személyes ízlés kérdésének gondoljuk, akkor logikusan nem kényszeríthetjük azt másra. Ismét, ha két emberre gondolunk egy szobában, ez azt követelné, hogy mindkét ember a preferálja a másik megerőszakolását, miközben képtelenek azt a másikra kényszeríteni, ami nem csak illogikus, hanem – szerencsére – teljesen kivitelezhetetlen is.

4. Morálisan semleges

Ahogyan fentebb rámutattunk, a nemi erőszak nem lehet erkölcsileg semleges cselekedet, mivel az egy olyan preferencia, amelyet másokra kényszerítenek.

5. Személyesen negatív

A nemi erőszak talán személyesen negatív tett, a hármas pont ellentéte. Példának okáért egy szökésben levő bűnöző személyesen negatív tettnek (SzNT) gondolná, ha elkapnák.

A személyesen negatív tettek (SzNT-k) meghatározásukból fakadóan nem kényszeríthetők másokra. Tehát egy ember, akit épp megerőszakolnak hibázna, ha preferenciáját, miszerint nem akar megerőszakolva lenni, önvédelem formájában erőszaktevőjére „kényszerítené.” Így az erőszak kezdeményezése – egy személyes preferencia másokra kényszerítése – morális, míg az önvédelem – amely úgyszintén a személyes preferenciák másokra kényszerítése – immorális. Tehát azt kapnánk, hogy ugyanaz a tett (a személyes preferencia másokra kényszerítése) egyszerre tartozik a morális és az immorális kategóriába, ami nem állja meg a helyét.

6. Esztétikailag negatív

A nemi erőszak talán egy esztétikailag negatív tett, mint a „késés” – a fentebbi, kettes másik oldala. Viszont az esztétikailag negatív tetteket (ENT-ket) nem lehet logikusan erőszakkal másokra kényszeríteni, mivel azok definícióból fakadóan elkerülhetők. Mivel szabadon úgy határozhatok, hogy többé nem tartom a kapcsolatot azzal, aki folyamatosan késik, nem lőhetem le, mert késett.

Viszont a nemi erőszak meghatározásából adódóan nem elkerülhető, mivel az  erőszakkal másra kényszerített szexuális támadás. (Elkerülhetjük a helyzeteket, amelyek növelik a nemi erőszak bekövetkezésének lehetőségét, de nem kerülhetjük el a folyamatban levő nemi erőszakot.) Továbbá ha megszakítom a barátságot a fentebb említett lusta emberrel, ő nem kényszeríthet erőszakkal fenyegetve jogosan arra, hogy a barátja legyek – mivel ez azon az alapelven alapulna, mely szerint a pusztán személyes preferenciákat másokra kényszeríthetjük, amely viszont eredménytelenül szemben állna az én preferenciámmal a barátság megszakítására. Az effajta „Tarantino-moralitás” mindig a néma bénultság állapotát eredményezi, ahol megdermedt szobrokként fegyvert tartunk egymásra.

Ahogyan azt megállapítottuk, bármilyen egyetemesen preferálandó viselkedésnek egyetemesnek kell lennie minden emberre vonatkozóan, mindig és mindenhol – ha az ENT-ek erőszakos érvényesítése megengedett (tehát ha lelőhetlek, amikor késel) – akkor, ha a nemi erőszakot ENT-ként  definiáljuk, amely kikényszeríthető, akkor az erőszak áldozata, aki a nemi erőszakot esztétikailag negatív tettnek találja, jogosan lelőheti erőszaktevőjét, amely effektíve jóváhagyja az önvédelem alapelvét, viszont azon az áron, hogy megengedi a fegyverropogtatást, tegyük fel, az udvariatlanság ellen.

Tehát a nemi erőszak nem lehet ENT.

Ami csak egy dolgot hagy hátra…

7. Gonosz

Ha a nemi erőszak gonosz, akkor magában kell foglalnia az erőszak használatának kezdeményezését, amelyet nyilván magába is foglal. Továbbá az indítvány: „a nemi erőszak gonosz” átesik a „kóma-teszten” olyan értelemben, hogy lehetetlen egy kómában fekvő ember számára, hogy megerőszakoljon valakit.

Mindemellett ha a nemi erőszak gonosz, akkor nem megerőszakolni valakit kell, hogy legyen a jó – ily módon két ember egy szobában lehet egyszerre erkölcsös, egész egyszerűen úgy, hogy nem erőszakolják meg egymást.

Mivel az elkerülhetőség az egyik kulcs különbség a „kellemetlen” és az „erkölcstelen” között, a nemi erőszak pedig nyilvánvalóan egy elkerülhetetlen viselkedés, a „nemi erőszak, mint gonosz” meghatározás ezt a megkülönböztetést szintén megerősíti.

Illetve, mivel vannak olyan pillanatok, amikor fizikailag lehetetlen megerőszakolni valakit – például amikor nem jöhet létre erekció – a „nemi erőszak, mint gonosz” meghatározás megoldja azt a problémájt, amikor az emberek önkéntelenül válnak erkölcstelenekké, ami az elkerülhetőség kritériuma miatt definícióból adódóan lehetetlen.

Az erőszaktevő igazolhatja azzal a tettét, hogy elkerüli az „a nemi erőszak jó” indítványt, és valami más indítvánnyal helyettesíti azt, ami támogatja a nemi erőszak elkövetésére irányuló vágyát, mint: „Erkölcsös az egyénnek saját örömre törekedi, függetlenül mások örömtelenségétől.”

Ez az indítvány az EPV alapvető logikai tesztjén szintén megbukik. Ha Bob úgy hiszi, hogy örömet szerezhet magának Doug megerőszakolásával – függetlenül Doug örömtelenségétől – akkor Bob nem képes racionálisan az EPV szintjére emelni a preferenciáját.

Ha mindenkinek saját örömét kellene hajszolnia mások örömtelenségétől függetlenül, akkor Bob-nak semmi joga nincs megerőszakolni Doug-ot, mivel, bár Bob preferálja Doug megerószakolását, Doug nyilvánvalóan nem preferálja, ha megerőszakolják. Ha mindenkinek saját örömét kellene hajszolnia mások örömtelenségétől függetlenül, akkor semmilyen racionális oka nincs annak, miért kellene Bob Doug megerőszakolására irányuló preferenciájának elsőbbséget élveznie Doug azon preferenciájával szemben, hogy ne erőszakolják meg, függetlenül attól az örömtelenségtől, amit az erőszak elutasítása okozna Bob-nak. Tehát Bob mondhatja Doug-nak: „Erkölcsileg jó, ha megerőszakollak téged, mivel a személyes preferenciák erőszakkal másokra kényszeríthetők.” Természetesen Bob így  válaszolhat: „Erkölcsileg jó, ha erőszakkal ellenállok a támadásodnak, mivel az én személyes preferenciám, miszerint nem szeretnék megerőszakolva lenni, úgyszintén másokra kényszeríthető.”

Természetesen kevés erőszaktevő egyben filozófus is, de ahogy azt fentebb említettük, az emberi lényekre leselkedő legnagyobb veszélyek nem az egyéni bűnözők, hanem az irracionális és kizsákmányoló morális elméletek. Például a bebörtönzést minden esetben egy erkölcsi elmélere hivatkozva igazolják – és a bebörtönzés sokkal több embert tesz nemi erőszak áldozatává, mint amiről a magán bűnözők valaha is álmodhatnának. Ha helytelen a morális elmélet, amely igazolja a bebörtönzést, akkor ennek az elméletnek a kijavítása messze a legfontosabb feladat kell, hogy legyen bárkinek, aki szeretné a nemi erőszak előfordulását csökkenteni.

Tehát úgy tűnik, hogy a nemi erőszakot illetően az egyetlen logikus lehetőség az, ha nem erőszakolni egyetemesen preferálandó viselkedés – avagy ha az erőszakolás egyetemesen tiltott viselkedés.

Huhh!

A tény, hogy az EPV keretrendszer logikusan és hatékonyan érvényesítette a morális indítványt, mely szerint a nemi erőszak gonosz – nem „jó,” vagy „esztétikailag preferálandó,” vagy „személyesen preferálandó,” vagy „morálisan semleges” – egy nagyon jó jel. Ez nem bizonyítja minden kétséget kizárólag azt, hogy az EPV logikailag minden „józan ész” morális indítványt érvényesíteni fog, de az első akadályon már átjutottunk, és ennek hatalmas okot kell adnia az ünneplésre. Ha fizikus lennék, aki egy Egységes Térelmélettel állt elő, és az elméletem alkalmazása helyesen megjósolta, hova zuhanna egy eldobott labda, akkor jogosan érezhetek hatalmas megelégedést.

Einstein relativitáselmélete megjósolta, hogy a fény meggörbül egy gravitációs kút körül – amikor ezt először megerősítették, az nem bizonyította minden kétséget kizárólag az elméletét, de bizonyította azt, hogy ez az elmélet lehet igaz, ami hatalmas előrelépés volt. Az első megerősítés mindig a legnehezebb, mivel olyan egyszerű elrontani a dolgokat, és hibákból mindig több van, mint alaposságból.

Az EPV keretrendszer helyesen érvényesítette azt a morális premisszánkat, miszerint a nemi erőszak gonosz. Ez a bizonyíték egy szükséges – de nem elégséges – követelmény, és teljes mértékben elősegíti a további vizsgálódásokat.

Tehát folytassuk…

Következő oldal>>