Olvasási idő: 127 perc

Kitaláció, mint Tény

Amikor gyermek voltál, nem rendelkeztél azzal a képességgel, hogy objektíven jóváhagyd azon emberek parancsolatait, akik erővel rendelkeztek fölötted. A fogékonyságod hatalmas csábítás volt azoknak, akik sokkal inkább szerették volna, hogy higgyenek nekik, minthogy igazuk legyen. Minden hatalom hajlamos arra, hogy megrontsa a használóját, és a szülő gyermeke feletti hatalma a legnagyobb hatalom a világon.

Egy gyermek biológiailag fogékony arra, hogy bízzon és engedelmeskedjen a szüleinek. Ennek nagy haszna van, amennyiben a szülők azt mondják a gyermekeiknek, hogy ne egyenek mérgező gyümölcsöt, ne rántsák le a forró serpenyőt a gáztűzhelyről, vagy ne rohangáljanak egész nap odakint naptej nélkül. A túlélés vágya visszatart a végtelen próbálkozástól.

Amikor a szülő utasítja a gyermeket, az utasítást előadhatják úgy, mint feltételes vagy abszolút. Feltételes utasítások – ne üsd meg a testvéredet, kivéve önvédelemből – általában végeláthatatlan további kérdéseket eredményeznek, és gyorsan feltárja a szülők tudatlanságát. Ahogy a gyermek tovább kérdezősködik arról, hogy pontosan mi is az önvédelem definíciója, engedélyezett-e a megelőző támadás, a csipkelődés agressziónak számít-e stb., a homályos részek, melyek természetes részei minden etikai rendszernek, gyorsan előtérbe kerülnek.

Ahogy ezek a homályos részek egyre tisztábbá válnak, a szülők ismét félnek az erkölcsi felsőbbrendűségük elvesztésétől. Azonban az a tény, hogy az etika bizonyos részeit nehezebb definiálni, mint a többit nem jelenti azt, hogy az etika teljes egészében egy teljesen szubjektív tudományág. A biológiában a nagyon hasonló fajok besorolása ugyanolyan nehéz lehet – legalábbis az volt a DNS megismerése előtt – de ez nem jelenti azt, hogy a biológia egy teljesen szubjektív tudomány. A víz nem lehet mindig tökéletesen tiszta, de ez nem jelenti azt, hogy a palackozott víz megkülönböztethetetlen a tengervíztől.

Az abszolút és egyszerű erkölcsi parancsolatok iránti vágyukból a szülők óriási energiát fektetnek abba, hogy a gyermekeket visszatereljék az etikai komplexitások “sziklapereméről.” Elterelő és bántalmazó taktikák hatalmas választékát vetik be, hogy elérjék ezt a célt – és mindezen taktikák arra lettek megtervezve, hogy meggyőzzék a gyereket arról, hogy etikai kérdésekben a szülei abszolút tudással rendelkeznek.

Ámbár ahogy a gyermek felnő – különösképp serdülőéveiben – megjelenik egy bizonyos veszély. Az eddig engedelmes gyermek elkezdi gyanítani, hogy a szülei “tudása” nem sokkal több, mint egyfajta álszent bántalmazás. Elkezdik látni a szüleik igazi konformitását a kultúrával kapcsolatban, és megértik, hogy ami számukra objektív tényként volt előadva nem más, mint szubjektív vélemény.

Ez óriási zavarodottságot és haragot okoz, mivel a serdülő fiatalok ösztönösen megértik a szüleik valódi korrupcióját.

Egy pénzhamisító szükségszerűen tiszteli a pénz értékét, mivel idejét és energiáját nem abba fekteti, hogy Monopoly pénzt gyártson. A pénzhamisító célja az, hogy pontosan sokszorosítson valódi pénzt, mivel tudja, hogy a valódi pénznek van értéke – azt kívánja, hogy az ő másolata legyen annyira pontos és hiteles amennyire lehetséges, mivel tudja, hogy az ő hamis pénzének nincs igazi értéke.

Hasonlóan, a szülők a véleményüket azért közlik tényként, mert tudják, hogy az objektív tények nagyobb erővel és érvényességgel rendelkeznek, mint puszta vélemények. Egy “orvos” aki meghamisítja a saját okmányait, azért teszi, mert tudja, hogy azok az iratok rendelkeznek az erővel, hogy hitelességet hozzanak létre.

Az igazság erejének felismerése – és ezen erő felhasználása arra, hogy megerősítse a hazugságokat – undorítóan korrupt. Egy ember, aki a véleményét tényként adja elő, azért teszi, mert tisztában van a tények értékével. Az “igazság” hitelességét arra használni, hogy hazugságokat elfogadhatóvá tegye, egyszerre megerősíti és megtagadja az őszinteség és becsületesség értékét. Ez egy alapvető logikai ellentmondás elméletben, és majdnem elviselhetetlenül képmutató a gyakorlatban.

Ennélfogva mindig az történik, hogy amikor felnőtt gyermekek elkezdik tanulmányozni felmenőiket, gyorsan felfedezik, hogy azok a felmenők nem tudják azt, amit állítottak, hogy tudnak – de tudtak annyit az igazság értékéről, hogy az ő szubjektív véleményüket objektív tudásként prezentálják. Ez a képmutató bűncselekmény bőven túlszárnyalja az egyszerű pénzhamisítást vagy okirat-hamisítást, mivel a felnőttek megvédhetik magukat a hamis pénztől és hamis diplomától.

A gyermekeknek viszont nincs ilyen védelmük…