Stefan Molyneux – Az Igazság Útján: Az Illúzió Zsarnoksága

Olvasási idő: ~ 127 perc

Egy Praktikus Gyakorlat

Ülj le a szüleiddel és kérdezd meg őket arról, hogy mi Madagaszkár fővárosa, vagy akármilyen jelentéktelen dologról, amit valószínűleg nem tudnak. Nagy valószínűséggel mosolyogni fognak, megrázzák a fejüket és azt mondják “Nem tudom.” Nem fogják elkerülni a kérdést, és boldogan segíteni fognak megkeresni a választ.

Miután megállapítottátok, hogy mi Madagaszkár fővárosa, kérdezd meg tőlük: “Mi a jóság?”

Teljes mértékben garantálom, hogy a hangulat abban a pillanatban jéggé fog fagyni a szobában, hatalmas mértékű feszültség lesz úrrá, és a szüleid – és valószínűleg te is – érezni fogtok egy nagyon erős vágyat arra, hogy témát váltsatok vagy elhessegessétek a kérdést.

Miért van ez? Miért van az, hogy amikor megkérdezed a szüleidtől, hogy mi az a jóság, a feszültség a szobában a tetőfokára hág?

Ugyanazért, amiért Szókratésznek bemutatták a Bürök nevű sötét elixírt.

Rémítő a “Mi a jóság?” kérdéssel való szembenézés, mivel a hatalmi pozícióban levő személyek azt a jogukat, hogy elmondják alattvalóiknak mit tegyenek, felsőbbrendű tudásukra alapozzák. Ha elhatározzuk, hogy karatézni tanulunk, magunkat egy olyan személy rendelkezésére bocsátjuk, aki szakértő a karatéban. Ha megbetegedünk, magunkat egy doktor rendelkezésére bocsájtjuk, aki nagyobb tudással rendelkezik azon a téren.

A szüleink az ő etikai ismeretükre alapozva, nem pedig a szülőségükből fakadó hatalmukra hivatkozva tartanak igényt arra a jogra, hogy útbaigazítsanak minket a jó és rossz világában. Apáink nem azt mondták nekünk: “Engedelmeskedj vagy megverlek.” Bár ez a szörnyű mondat elhagyhatta a szájukat egyszer, de az erkölcsi alapjuk az, hogy engedelmességgel tartozunk nekik, akár egy adósság, és ebből adódóan büntethetőek vagyunk, ha nem nyújtjuk nekik ezt. “Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat.” egy állandó erkölcsi útmutató világszerte, vallásos és világi tekintetben egyaránt. A szüleink iránt érzett megbecsülés alapja az ő felsőbbrendű tudásuk és erényük gyakorlása, máskülönben a “becsület” szó elveszítené értelmét. Ha börtönbe kerülünk, engedelmeskedünk a börtönőrnek, de nem azért, mert “megbecsülést” érzünk irántuk. Ha egy tolvaj kést szorít a bordánkhoz, átadjuk neki a pénztárcánkat, de nem azért mert tiszteljük, hanem mert azzal az erővel rendelkezik, amellyel képes bántani minket.

A “becsület” szó használatával a szülők követelik a hűségünket az ő felsőbbrendű tudásukra és gyakorlati erényükre hivatkozva.

Jelenleg, a család alapvető “etikája” – a felnőttek hatalmának teljes alapja – az, hogy a szülők tudják mi a jó és rossz, és a gyermekek nem. Allegorikusan, a szülők az orvosok, és a gyermekek a betegek. A szülők megkövetelik a hatalmat, hogy elmondják a gyermeküknek azt, hogy mit tegyenek, ugyanazon okból kifolyólag, amely miatt a doktor megköveteli a hatalmat, hogy elmondja a betegnek, mit tegyen – az előbbi felsőbbrendű tudása, és az utóbbi viszonylagos tudatlansága.

Ha nem érzed magad jól, és egy orvos kezelésére bízod magad, és az ő útmutatásait követed, de úgy találod, hogy nem javul az állapotod, hanem sokkal inkább rosszabbodik, bölcs dolog lenne leülni a doktorral és felülvizsgálni a képességeit, főképp, ha valami okból kifolyólag nem rendelkezel a lehetőséggel, hogy orvost válts.

Mivel az ő utasításait követve a helyzeted rosszabbodik, meg kell kérdezned: “Miért kellene az ön utasításait követnem?”

Logikus lenne először is megkérni a doktort, hogy mutassa meg a bizonyítványait. Utána következhet az, hogy megkérdezed, mi az ő definíciója az egészségről, hogy biztos legyél abban, hogy mindketten ugyanazon az oldalon vagytok. Aztán folytatnád, hogy leáss sokkal specifikusabb kérdésekre a betegséged természetével kapcsolatosan, az ő emberi testről való tudásának természetével kapcsolatosan, és a betegséged megértésével, illetve a metódussal, ami alapján ő kiválasztotta a gyógymódot.

Ez az a beszélgetés, amit muszáj lejátszanod a szüleiddel, vonatkozván az erkölcsöd természetére és az ismeretre, amivel ők rendelkeznek ezzel kapcsolatban. A szüleid voltak a te erkölcsi doktoraid miközben felnőttél. Ha felnőttként boldog és egészséges vagy, tele vidámsággal és mély, értelemmel teli kapcsolatokkal, még úgy is megéri megvizsgálni a szüleid tudását, hiszen talán neked is lesz gyermeked egyszer, és te leszel az ő “doktora.”

Viszont, hogyha boldogtalan és hiányos életet élsz felnőttként, akkor létfontosságú, hogy felülvizsgáld a szüleid etikai ismereteit. Ha a diétádat egy sarlatán állította össze, akinek ötlete sincs arról, hogy mit csinál, soha nem leszel egészséges addig, amíg az ő utasításait követed, mivel az ember soha nem juthat el az igazsághoz véletlenszerűen.

Ha egy őrült doktornak tetteti magát, és a betegei a bizonyítványának felmutatását kérik, ő mosolyogni fog, széttárja a kezeit és azt mondja, “Természetesen nincs semmilyen iratom.” Az ismerete és papírjai hiányosságára vonatkozó nyitottsága megalapoz egyfajta relatív ártatlanságot.

Viszont amikor a beteg a doktor iratait kéri, és a doktor kikerüli a választ, vagy ellenségessé, elutasítóvá válik, akkor nyilvánvalóan a “doktor” teljesen tisztában van a tetteivel valamilyen szinten. Egy ember, aki gyilkosságot követ el egy rendőrőrsön, kiérdemelheti az őrült jelzőt; egy ember, aki titokban gyilkol és elrejti a holttestet nyilvánvalóan képes az erkölcstelen racionális gondolkodásra, tehát nem nyilvánítható őrültnek.

Az a tény, hogy a szüleid majdhogynem mindent megtennének azért, hogy kikerüljék azt a kérdést “Mi az a jóság?” a legbeszédesebb információmorzsa, amit birtokolhatsz. Ez az a tény, amely a kultúra ketrecének ajtaját szélesre tárja. Ez az a rettenetes tudás, ami felszabadít.

Nem csak a szüleid tanulmányozásából fogsz hasznot húzni. Ugyanúgy leülhetsz a pappal és megfigyelheted a viselkedését, amikor kérdéseket teszel fel neki Isten természetével kapcsolatban (ez egy hasznos beszélgetés vallásos szülőkkel is). Ha kitartó vagy, és előtte informálódsz a témában, hamar észre fogod venni, hogy a papnak nincs biztos tudása Isten létezésével kapcsolatban – és nagyon kényelmetlenül fogja érezni magát és/vagy agresszíven fog viselkedni, ha kitartasz a vitában, amit szükséges megtenned.

Helytelen-e egy papnak azt mondania, hogy csak azért hisz Istenben, mert “úgy érzi”? Az igazság szempontjából, nem teljesen – a becsületesség szempontjából, abszolút.

Az alapvető probléma nem az, hogy a pap a “hit” érzelmi irracionalitását világnézete igazolásaként használja, hanem sokkal inkább az, hogy Isten létezése objektív tényként volt eléd tárva, és az, hogy számodra nem volt megengedve ugyanaz a kritérium a “tudáshoz.”

A valótlanság e két oldala, melyet gyermekkorodban a fejedbe véstek, kulcsfontosságú a felszabadulásodhoz felnőttként.