Stefan Molyneux – Az Igazság Útján: Az Illúzió Zsarnoksága

Olvasási idő: ~ 127 perc

Túl kemény?

Többször megvádoltak azzal, hogy túl kemény vagyok a szülőkkel. “A szülők próbálják a legjobbat nyújtani nehéz körülmények között; nem ítélheted el a szülők gyakorlati instrukcióit valamiféle absztrakt és abszolút filozófiai mértékre hivatkozva. A szüleim nem voltak filozófusok – egyszerűen próbálták elmondani az igazságot, amiben ők hittek, amit ők pontosnak gondoltak.”

A csodálatos dolog egy filozófiai koncepció gyakorlati alkalmazásában az, hogy a teóriákat nagyon könnyű tesztelni. Filozófiai teóriákról beszélgetni azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a Római Birodalom hanyatlását leginkább elmegyakorlatnak minősül, mivel nem mehetünk vissza az időben, hogy teszteljük a gyakorlatban.

Elméletek a családunkról viszont nagyon könnyen tesztelhetők, feltételezve hogy hozzáférésünk van a szóban forgó családtagokhoz.

Szilárd meggyőződésem, hogy a legtöbb emberi lény tökéletesen briliáns. A filozófia több évtizeden át való tanulmányozásával és számtalan emberrel való csodálatos beszélgetés árán jutottam erre a következtetésre. Biztos vagyok benne, hogy a szülők teljes tudatában vannak tetteiknek, és egy viszonylag egyszerű teszt be is tudja ezt bizonyítani, amely kielégít bármilyen racionális személyt.