Stefan Molyneux – Az Igazság Útján: Az Illúzió Zsarnoksága

Olvasási idő: ~ 127 perc

A mitológia felrobbantása

Ha életünk során csak a magyar nyelvvel érintkeztünk volna, nem úgy hivatkoznánk rá, mint “magyar,”csak úgy, mint “nyelv”. A szükség, hogy megkülönböztessük a magyart, mint nyelvet csak akkor jelentkezik, amikor kapcsolatba lépünk más nyelvekkel.

Hasonlóan, ha életünk során csak a saját mitológiáknak voltunk kitéve, nem úgy gondolunk rá, mint mitológia, hanem úgy, mint igazság. Ha csak a saját istenünket ismerjük, akkor erre a fikcióra hivatkozhatunk úgy, mint “Isten” – ez egy univerzumnyi távolságra van attól, mintha azt mondanánk “egy isten” – vagy még pontosabban “a mi istenünk”

Mélyen legbelül, mindannyian tudjuk, hogy a hitünk a törékeny tündérmeséinkben csak úgy tartható fenn, ha folyamatosan távol tartjuk magunktól a versenyző tündérmeséket. Ez megbéníthatja a képességünket az együttérzésre – belül muszáj nevetség tárgyává tenni más kultúrák idétlen hitét, és soha nem szabad azt a rémisztő lépést megtennünk, hogy a saját kultúránkat az ő szemükön keresztül lássuk.

A félelem és gyűlölet, ami olyan gyakran tönkreteszi a különböző kulturális csoportok közötti kapcsolatot, nem tudatlanságból fakad, hanem tudásból. A keresztények kényelmetlenül érzik magukat muszlimok körül – és a muszlimok kényelmetlenül érzik magukat a keresztények körül – nem azért mert különbözőek, hanem azért mert egyformák. Két felnőtt nő, akik ismerik egymás legmélyebb titkait, ha kényszerítik őket arra, hogy együtt ebédeljenek, nagyon kellemetlen perceket fognak eltölteni – nem azért mert túl keveset tudnak egymásról, hanem azért mert túl sokat.

Az egyetlen módja annak, hogy a mitológia fenntarthatóan uralkodjon a generációk felett az, ha azt tettetjük, hogy ez nem mitológia, hanem valóság.

Hogy tisztázzuk ezt, végezzük el ezt a gondolatkísérletet.

Képzeljük el, hogy a víz a mosogatóban tudatos és érző. Most képzeljük el, hogy ezt a vizet különféle üvegtartályokba öntöm, mindegyiknek más formája van. A víz, mivel érző, kétségtelenül gratulálna magának a személyiségéért. Mivel képtelen lenne látni az üveget, ami körülveszi, magába foglalja és formát ad neki, őszintén azt hinné, hogy az igazi fizikai formája egy bögre, befőttesüveg, kémcső vagy koktélos pohár.

Az érző és tudatos víz a kémcsőben ránézne a nevetséges formájú üvegekre körülötte és nagyon jót mulatna. “Nem tudják, hogy milyen nevetségesen néznek ki kívülről? Tényleg el tudják képzelni, hogy az az igazi alakjuk? Ez őrület!” Kuncogna, beletöltve az üvegbe, ami a saját börtönét alkotja. És a víz a koktélos pohárban ránézne a többi tárolóra – beleértve a kémcsövet – és ugyanezt a dolgot mondaná.

És ez a jelenlegi helyzete az összes különböző kultúrának a világ minden táján. Mindegyikünket beletöltik egy tiszta üvegtartályba, amiről azt gondoljuk, hogy az igazságot jelképezi, amely ad nekünk egy formát és identitást, amit összekeverünk az “emberi természettel.” És ez relatíve jól működik – legalábbis addig, amíg meg nem látjuk az összes többi üvegtartályt, ami körbevesz minket.

Egy ideig törekszünk fenntartani azt az illúziót, hogy csak minden más víz van tárolva egy nyilvánvaló üvegtartályban – mi nem! Azonban vannak olyanok közöttünk, akik képesek kitörni a kultúra üvegketrecéből – kívül állunk e tartályokból, és a mi nézőpontunkból a mérete és formája a különféle tartályoknak irreleváns.

A börtönöd mérete és formája nem fontos. A tény, hogy egy börtönben vagy, fontos.

A tudat, hogy egy börtönben vagy nem igényel tanulást. Csak el kell fogadni. Ez nem valami, amit nem tudsz. Nagyon mély szinten tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy amit igazságnak hívsz az csak a láthatatlan tündérmesék varázslatos fizikája.

Honnan tudom?

Mint a könyv összes másik ötletét sem, most sem szükséges elhinned azt, amit mondok. Könnyen felfedezheted azt, hogy ezt a tényt mélyen megérted egy pár egyszerű kísérlettel.

Mint ahogy előzőleg említettem, leülhetsz a szüleiddel és megkérdezheted őket a jóságról. Leülhetsz a barátaiddal és megmondhatod nekik, hogy tartasz attól, hogy egy fikcióban élsz, ami elszívja a boldogságodat és a függetlenségedet. Elmehetsz egy mecsetbe, és megkérdezheted, hogy megfigyelheted-e a hívőket. Bele tudod magad helyezni mások “üvegtartályába” és megláthatod, hogy érzel.

Próbáld ki. Csukd be a szemed egy pillanatra és képzeld el, hogy leülsz a szüleiddel, hogy megkérdezd őket a jóságról, vagy leülsz egy italra a barátaiddal, hogy társadalmi mitológiáról beszélgessetek. Idegesnek érzed magad? Érzed a homályos és nehéz szorongást a gyomrodban effajta őszinteség és kíváncsiság gondolatától is?

Miért? Mitől tartasz? Miért nem kérdeztél még soha ilyen kérdéseket? Ki mondta azt, hogy ilyen kérdések nem megengedettek? Megbüntettek valaha, mert ilyeneket kérdeztél a múltban? Van bármiféle törvény az effajta kérdések ellen?

Mi fog történni, ha ilyen kérdéseket teszel fel?

Máris tudod a választ. Ezért félsz.

Nem gyávaság, ami félelmet kelt benned. Bölcsesség az, ami felébreszti ezt a félelmet.

Mert minden okod megvan arra, hogy félj.