Stefan Molyneux – Az embertartás kézikönyve

Olvasási idő: ~ 73 perc

A 19. SZÁZAD

A 19. század vadul kreatív időszak volt az emberi éléstár tartásának történetében. A munka privatizációjából és a bérek részleges szocializációjából fakadó bámulatos termelékenység olyan bőséget teremtett, hogy az uralkodó osztály szükségessége kérdőjeleződött meg.

Sőt, a munkásosztály megnövekedett iskolázottsága és gazdasági kezdeményezőkészsége a vezetői osztály gazdasági értékét fenyegette. A munkások majdnem teljes írástudókká váltak, kiváló munkamorállal, jogi ismeretekkel és szociális hálóval rendelkeztek, beleértve az úgynevezett Friendly Society-ket, amelyek megóvták a szegényeket a nélkülözéstől az élet bármely nehézségének idején.

A kínálat azokból, akik képesek voltak menedzselni tehát megnőtt, ami lenyomta az menedzsment árát – amit a már létező kapitalisták nem néztek túl jó szemmel.

A hagyományos megoldás a feldúsuló versenyre a szegények köreiből a könyvek és az oktatás betiltása, vallásos bűntudat keltése materializmus okán, vagy háború kirobbantása volt – egyik sem olyasmi, ami politikailag vagy gazdaságilag előnyös lett volna abban az időben. Nyíltan betiltani a szegény gyermekek taníttatását visszahozta volna az „OMG, totális rabszolga vagyok!” demotivációs problémát; a vallásos hit halványulóban volt, míg a háború elpusztított volna minden új javat, amiben az uralkodó és vállalkozói osztály élvezetét lelte.

Briliáns húzásként az uralkodó osztály az Egyházzal összeesküdve egy hamis „oktatási vészhelyzetet” kreált. Közreműködve egy csapat megkeseredett és alulteljesítő tanárral az állami közoktatási rendszer bevezetésre került; a szegények készségeinek, képességeinek és intelligenciájának fejlesztését megnevezve céljaként.

Természetesen a valódi cél ennek a szöges ellentéte volt. Ahelyett, hogy praktikus, gazdasági és vállalkozói tudást nyújtottak volna, a kormány iskolái sebesen áthelyezték a hangsúlyt hazafias történelemre, ismétléses memorizálásra és visszamondásra, Latinra, Görögre és egyéb, véget nem érő, haszontalan és unalmas trivialitásra. Ennek a sportbéli megfelelője volna az, hogy ellenfeledet erőszakkal pihenésre kényszeríted edzés helyett, az érmekért tülekedő versenytársak örömteli hiányát eredményezve. A kormány iskolái tompa, húzódozó drónokat teremtettek; egyedül utasítások teljesítésére jókat, így a vezetői osztályt fenyegető veszélynek elejét vették. (Mindez Poroszországban kezdődött, ami középkori volt; misztikus és katonáskodó, ami valamelyest gyanakvásra késztethette volna az embereket, de ismételten, a gondolkodás úgy tűnik, fáj.)

Az emberfarm négy pillérének egyike, az Egyház halmozódó kihívásokkal nézett szembe a 19. században, amint az Ipari Forradalom növekvő világiasságával, és a tudományos módszer gazdaságilag egyre hasznosabbá válásával aláásta a középkor babonás rémségeit.

Megérezve, hogy Istenük hatalma leáldozóban van, a papság új otthon felé áramlott. Ne feledd, hogy az ő szakterületük a szofista etika, mintsem a politikai hatalom, ezért egy csodálatos ötlettel álltak elő, ami lehetővé tette, hogy briliáns történelmi hazugságaikat a politikába vegyítsék anélkül, hogy részt kellene venniük az átlagos demokratikus választási kampány hitvány fricska-harcaiban.

Egyetlen szóban: szocializmus.

A szocializmus, vagy más néven kommunizmus nem több, mint egy világi vallás, ahol az isten szerepébe az Állam lép. Megvan a maga jója és gonosza, teremtéstörténete, eljövendő mennyországa ahol az Állam szertefoszlik, a maga uralkodó osztálya erkölcsi hazugságaival, és így tovább. Papjai, akárcsak Plató, ugye körvonalazódik a kép…

Egyszerre ahelyett, hogy a mennyország a halál után jönne el, már ebbe az életbe ígérték, amint a kormányprogramok sikerre visznek. (A halál utáni élet valószínűbb.) Az új szocialista klérus megígérte a szegénység, az írástudatlanság, az alacsonynövés és a kopaszság beszüntetését – bármiét, amire csak rátehették a mancsukat – és persze bárki, akinek ellenvéleménye volt ezekről a fantazmagóriákról rögtön a szegénység, az írástudatlanság és a többi támogatójaként volt beállítva.

Nyilvánvalóan, ahogy a vallásos bűnbánat soha nem teremthet erényt, úgy a kormányprogramok sem hozhatják el a mennyországot, így egy örökmozgó szociális kontroll – masina indult be, amelynek állítólagos „megoldásai” csak tovább mélyítették az eredeti problémát.