Stefan Molyneux – Az embertartás kézikönyve

Olvasási idő: ~ 73 perc

Gyermekek: A legnagyobb erőforrás

Amikor azt mondjuk, hogy legnagyobb erőforrásunk az ember, fontos, hogy precízen fejezzük ki magunkat.

Az embernek van két veleszületett tulajdonsága – az egyik az ellenkezés az önkényes hatalommal szemben, a másik a természetes fogékonyság az egyetemes erkölcsnek való engedelmeskedésre.

Akinek kétségei vannak az elsőről, az sosem próbált felnevelni egy kétévest, akinek kétségei vannak a másodikról, az sosem okozott vagy élt át erkölcsi bűntudatot.

Az emberállat háziasítása nem jelenti, hogy mindegyiknek egyformává kell válnia – igazság szerint katasztrofális lenne számunkra, ha ez történne.

Hogy a leghatékonyabban irányítsd az emberfarmot, szükséged van egy összetört, önmarcangoló, bizonytalan, sekélyes, hiú és ambiciózus birkatöbbségre, akiket örökre lefoglalnak véletlenszerűségek, mint a súlyuk, az izmaik és a celebek – és egy kisebbségre ingatag, dühös és domináns juhászkutyákból, akikre zöld vagy kék jelmezt húzhatsz, és használhatsz a nyáj irányítására és megfélemlítésére.

Az uralkodó osztálynak mindig el kellett választania a gyermekeket a szüleiktől, másképpen szinte lehetetlen bizarr absztrakciókkal, mint „az állam” vagy „egy isten” helyettesíteni a szülő-gyermek köteléket. Az embergyermekek, mint a kiskacsák kötődnek bármilyen emberhez vagy intézményhez, amelyik felneveli őket, ami miatt nekünk meg kell kaparintanunk a gyermekeket – amilyen korán csak lehetséges – hogy az Államhoz kössük őket állami bölcsődékkel, és „oktatással:” azt hiszem, ez rá a legközelebbi szó.

A távoli múltban az uralkodók elkövették azt a hibát, hogy erőszakkal ragadták el szüleiktől a gyermekeiket, ami leleplezte rabszolga-voltukat, és elpusztította motivációjukat. A középkorban a gyermekek szoptatós dajkáknak voltak kiadva, elpusztítva a szülő-gyermek kapcsot. Kissé közelebb a múltban a bentlakásos iskolarendszer választotta el a gyermekeket szüleiktől, elpusztítva az empátiát és bámulatosan brutális adminisztrátorokat és végrehajtatókat teremtve meg változatos európai birodalmaknak. (Lásd: George Orwell.)

Örökös küldetésünkben az emberfarm tökéletesítéséért, mi sokkal jobb módszert találtunk ezeknek a családi kötelékeknek az elpusztítására, a hazafiasság és/vagy vallásosság formájában.

Ez egyike azoknak a nyertes-nyertes szituációknak, amelyek oly ritkán jönnek szembe az életben – először addig a pontig emeltük az adókat, hogy pokoli nehéz lett ésszerű életvitelt fenntartani, miközben valamelyik szülő otthon van a gyermekkel. Feminista csoportokat is finanszíroztunk dollármilliók szintjén – a valahai egyik legnagyobb befektetésünk – hogy felbátorítsák a nőket arra, hogy elhagyják gyermekeiket és belépjenek a munkaerőpiacra.

Ez nemcsak összetörte a szülő-gyermek kapcsot, de a nők munkáját is átvitte megadóztathatatlanból adóztathatóvá – micsoda örömteli egybeesése ez az önérdeknek és a praktikusságnak számunkra!

Két dolgozó szülő mellett az egyetlen dolgunk annyi maradt, hogy kreáljunk néhány rémtörténetet a gyermekgondozás minőségéről, megengedhetővé téve, hogy közbeavatkozzunk, és átalakítsuk olyanná, ami a mi céljainknak leginkább megfelel.

Egyes országokban, mint az Egyesült Államokban, a gyermekeket hatékonyan átveszi az állam a szülői gondozásból pár héten vagy hónapon belül, míg másutt a szülők nyílt helyettesítő jövedelmet kapnak, ha otthon maradnak a gyermekkel – ami igen mulatságos, ha belegondolsz (és itt majdnem mindenben van egy kis hely a drága humornak.) Erővel elvesszük a szülők pénzét, megtartunk belőle egy jókora adagot magunknak, a többire adósságokat veszünk fel, amit az ő gyermekeiknek kell majd valahogyan kifizetni – aztán odavetünk néhány pennyt az anyának, aki ettől úgy érzi, óriási szívességet kapott tőlünk, amiért lehetővé tesszük, hogy otthon maradjon!

Kéjes élvezet, hogy mindenki annyira vak marad a valóságra, hogy hozzánk rohannak megvédeni a gyermeküket minden ártalomtól, miközben mi vagyunk azok, akik eladják gyermekük jövőjét az államadósságon keresztül! Tényleg, mintha egy tolvajt bíznál meg a vagyonod őrzésével, és ami csodálatos, hogy mindez annyira teljesen nyilvánvaló, de soha, senki nem beszél róla!

Néha szinte csábító volna rosszul érezni magamat az embereken való uralkodásért, de olyan piszkosul hülyék, hogy már-már megsegítésnek látszik.

A gyermeknevelés általánosságban szintén fejlődött az elmúlt századokban, ami fenyegetés ránk nézve, mivel az agresszió nélkül nevelt gyermekek azonnal fel fogják ismerni, és soha nem fogadják el az embertartás valóságát.

Ahogyan a gyermeknevelés fejlődött, kiemelt fontosságot kapott a korábbi és korábbi közbeavatkozás. A 19.században rendben volt az ötödik vagy hatodik évig várni, mielőtt propagandizálni kezdtük az adó-borjakat a kormány iskoláiban. Viszont most, hogy a gyermeknevelés fejlődött – főleg a Második Világháborút követő időszakban, hogy korábban és korábban kellett közbeszólnunk, ezért igyekszünk a születés után olyan hamar magunkhoz venni a gyermekeket.

Amikor a gyermekek többé-kevésbé jól voltak nevelve a háború után, az eredmény az 1960-as forradalmak voltak, amik majdnem végeztek velünk, ezért elkezdtük finanszírozni a radikális feminizmust, egyre inkább kontrollálni a tanárokat, és megkaparintani a gyermekeket előbb és előbb, hogy rendbe tegyük az egészet.

Szóval – szükségünk van a szülőkre, akik a nyájat alkotják, és más szülőkre szociopatáknak, akikre támaszkodhatunk, és akik megtámadnak bárkit, akire rámutatunk. Ezeket a szociopatákat kettéoszthatjuk azokra, akik minket őriznek (a rendőrség, a katonaság, a börtönőrök és tovább) – és a bűnözőkre, akik körül felhajtást csaphatunk, hogy visszaijesszük az embereket a mi „védelmünkbe.”

Ismét, a kettős gondolkodás mértéke, ami ahhoz kell, hogy fenntartsa az illúziót miszerint az uralkodó osztály nem érdekelt a bűnözésben – amikor még a saját szabályaink szerint is bűnözőknek számítunk – őrületes! A kormány szervezi meg a szegények majdnem teljes környezetét, a közoktatási intézményektől kezdve az ételutalványokon és a jóléti segélyeken át a lakhatásig – és ez az a környezet, ami a legtöbb bűnözőt termeli ki! Példának okáért a kormány megparancsol 15,000 óra oktatásban való részvételt az állami iskolákban, mégis, amikor írástudatlan bűnözők kerülnek ki ebből az óriási befektetésből senki, soha nem számoltat bennünket el!

Soha ne becsüld alá annak mértékét, amennyire az emberek készek mély, áthatolhatatlan ködbe temetkezni, hogy ne kelljen látniuk a ketreceik valóságát.

A legerősebb lakat a börtönön mindig az ódzkodás, nem az erőszak.