Lawrence W. Reed – Nagy mítoszok a Nagy Gazdasági Világválságról

Olvasási idő: ~ 74 perc

„A történelem legköltekezőbb adminisztrációja”

Igaz volna, hogy Hoover az „el-a-kezekkel-a-gazdaságtól” szabadpiaci filozófia követője volt? Ellenfele az 1932-es választásokon, Franklin Roosevelt egyáltalán nem így gondolta. A kampány során Roosevelt átkozta Hoovert, mert annyit költekezett és annyi adót vetett ki, amely hatalmasra emelte az államadósságot, megfojtotta a kereskedelmet és milliókat tett munkanélkülivé. Roosevelt „felelőtlen és extravagáns költekezéssel” vádolta az elnököt, azzal, hogy Hoover szerint „minden irányítását Washingtonban kell központosítani, amilyen hamar csak lehet,” és azzal, hogy ő volt az elnöke annak az adminisztrációnak, amely „a történelem során a legköltekezőbb volt békeidőben.” Roosevelt társa, John Nance Garner azzal vádolta Hoovert, hogy „a társadalmat lefelé vezeti a szocializmus útján.”[1] A Hooverrel kapcsolatos konvencionális nézetekkel ellentétben, Rooseveltnek és Garnernek teljesen igazuk volt.

A Hoover-adminisztrációt megkoronázó ostobaság a Smoot-Hawley Vám volt, amelyet 1930 Júniusában iktattak törvénybe. Ez az 1922-es Fordney-McCumber Vámra épült, amelyik már egyébként is zuhanórepülésbe állította az amerikai agrikultúrát az elmúlt évtizedben. Az amerikai történelem leginkább protekcionista jogalkotása, a Smoot-Hawley gyakorlatilag lezárta a határokat a külföldi javak előtt és lángra lobbantott egy kegyetlen nemzetközi kereskedelmi háborút. Professor Barry Poulson így írja le a törvény hatókörét:

A törvény hatalmas mennyiségű vámköteles árucikk árát emelte; példának okáért a mezőgazdasági termékek díjszabása 20%-ról 34%-ra, a borok és szeszes italok behozatalának ára 36-ról 47%-ra, a gyapjú és gyapjúfeldolgozásé 50-ről 60%-ra emelkedett. Összesítve 887 vámot emeltek élesen, a törvény pedig kibővítette a vámköteles termékek számát 3218-cal. A Smoot-Hawley Vám egyik létfontosságú része az volt, hogy számos vám egy bizonyos összegben volt megadva, nem pedig az ár valahány százalékában. Ahogyan az árak felével vagy többel zuhantak a Nagy Gazdasági Világválság során, e meghatározott vámok effektív árfolyama duplázódott, növelve a törvény által nyújtott protekciót.[1]

A Smoot-Hawley legalább olyan széleskörű volt, mint amennyire mély, és hatással volt számtalan termékre. A törvénybe iktatása előtt az órák 45%-os vámmal szembesültek, míg a rendelkezés azt 55%-ra emelte, és további 4.50 dollárral óránként. A vajon és a kukoricán körülbelül megkettőződtek a vámok. A történelem során először még a savanyú káposztára is vámot róttak ki. Furcsamód a pár megmaradó, vámmentes termék között piócák és csontvázak voltak (talán egy politikai kibékítő eszközként az Amerikai Orvosi Egyesület számára, ahogy egy bohókás egyén fanyarul megjegyezte).

A lenolajra, volfrámra és kazeinre helyezett vámok szétverték az Egyesült Államok festék-, acél- és papíriparát. Több A Smoot-Hawley több, mint 800 olyan terméket megadóztatott, amelyet autógyártás során használtak. Több mint hatvanezer olyan embernek kellett állás nélkül hazatérnie, akik gyapjú rongyokból olcsó ruházatot előállító Egyesült Államokbeli gyárakban dolgoztak, miután a gyapjúrongyokra helyezett vám 140%-kal emelkedett.[2]

Az adminisztráción belül és a Kongresszusban dolgozó hivatalnokok úgy gondolták, hogy a kereskedelmi korlátok felhúzása arra kényszerítené az amerikaiakat, hogy több hazai terméket vásároljanak, amely megoldaná a zavaró munkanélküliség problémáját. De figyelmen kívül hagyták a nemzetközi kereskedelem egy fontos alapelvét: végső soron az üzletelés egy kétirányú utca: ha a külföldiek nem adhatják el a termékeiket itt, akkor nem képesek megkeresni azt a dollárt, amivel innen vásárolhatnának. Vagy másképp fogalmazva a kormány nem zárhatja le az importot anélkül, hogy lezárná az exportot is.

[1] Barry W. Poulson, Economic History of the United States (New York: Macmillan Publishing Co., Inc., 1981), p. 508..

[2] Reynolds, p. 1419.

[1] “FDR’s Disputed Legacy,” Time, February 1, 1982, 23. o.