Murray N. Rothbard: Mit művelt a kormány a pénzünkkel? – A nyugat pénzügyi összeomlása

Olvasási idő: ~ 36 perc

Murray N. Rothbard:
Mit művelt a kormány a pénzünkkel?

IV.
A nyugat pénzügyi összeomlása

Negyedik Fázis:
Lebegő papírvaluták, 1931-1945.

A világ ezzel visszaesett az I. Világháború pénzügyi káoszába, azzal a különbséggel, hogy immár nem sok esély volt az aranystandard visszaállítására. A nemzetközi gazdasági rendszer szétbomlott a tiszta és irányított lebegő árfolyamok, a leértékelési verseny, az árfolyam-szabályozás és a kereskedelmi korlátok káoszába; a valuták és valutaövezetek között nemzetközi háború dúlt. A nemzetközi kereskedelem és beruházás lényegében megszűnt; a kereskedelmet pedig egymással versengő és ellenkező kormányok által megkötött barter-egyezményeken keresztül bonyolították. Cordell Hull államititkár többször rámutatott, hogy ezek a pénzügyi és gazdasági konfliktusok az 1930-as években a II. Világháború elsődleges okai voltak.

Az Egyesült Államok még két évig maradt az aranystandardon, majd, 1933-34-ben letért róla, mint a válság felszámolására tett sekélyes próbálkozás. Amerika állampolgárai többé nem tudták dollárjaikat aranyra átváltani, sőt meg is tiltották nekik, hogy aranyat birtokoljanak, otthon vagy külföldön. De 1934 után az Egyesült Államok megmaradt egy különös, újfajta aranystandardon, melyben a dollárt, újonnan 1/35 arany unciaként határozták meg, és engedélyezték más kormányok és jegybankjaik számára, hogy a dollárt aranyra váltsák. Fennmaradt hát egy halványuló kötelék az aranyhoz. Sőt, a pénzügyi káosz Európában ahhoz vezetett, hogy az arany a viszonylag biztonságos pénzügyi kikötőbe, az Egyesült Államokba folyt.

A ’30-as évek káosza és féktelen gazdasági háborúskodása rámutat egy fontos leckére: (a gazdasági problémákon kívül) a szomorú politikai hibára Milton Friedman és a Chicagói iskola pénzügyi elképzelésében a szabadon lebegő papírvaluták rendszerét illetően. A Friedman-hívek – a szabad piac szellemében – elvágják az aranyhoz fűződő összes szálat, és valójában abszolút hatalmat adnak minden központi kormánynak az egyes nemzeti valuták, mint törvényes papírpénz fölött. Ezt követően pedig azt tanácsolják a kormányoknak, hogy engedjék a valutájukat szabadon ingadozni más valuták viszonylatában, és hogy tartózkodjanak a valutájuk túlzott inflálásától. A szomorú politikai hiba teljes hatalmat biztosítani a nemzetállamnak a pénzkínálat fölött, majd reménykedni, hogy nem fog élni ezzel a hatalommal. És mivel a hatalmat általában használni is szokták, beleértve a törvényes pénzhamisítás hatalmát, így világosan látható ennek a monetarista elképzelésnek a naiv és államista természete.

Így tehát a Negyedik Fázis katasztrofális kísérlete vezette az Egyesült Államok hatóságát oda, hogy a Második Világháború céljaként egy életképes nemzetközi pénzügyi rend  megújítását tűzze ki – egy olyan rend megteremtését, amely a világkereskedelem és a nemzetközi munkamegosztás reneszánszának alapja lehet.