Murray N. Rothbard: Mit művelt a kormány a pénzünkkel? – Pénz egy Szabad Társadalomban

Olvasási idő: ~ 67 perc

Murray N. Rothbard:
Mit művelt a kormány a pénzünkkel?

I.
Pénz egy szabad társadalomban

 

3.
Közvetett Csere

A próbálkozások során az ember rálelt az útra, ami lehetővé teszi a hatalmas gazdasági növekedést: a közvetett cserére. Közvetett csere során a termékedet nem egy másik ember termékért adod el, amire közvetlenül szükséged van, hanem egy másik termékért, amit aztán eladhatsz a számodra kívánatos termékért cserébe. Első ránézésre ez egy ügyetlen kerülőútnak tűnhet. De valójában ez az a csodálatos eszköz, amelyik lehetővé teszi a civilizáció kifejlődését.

Képzeld el A, a gazda helyzetét, aki szeretné megvásárolni a B által készített cipőket. Mivel B nem kéri a tojásait, felkutatja azt, amit B szeretne – mondjuk vajat. A aztán elcseréli a tojásait C vajára, és eladja a vajat B-nek a cipőiért. Nem azért veszi meg először a vajat, mert közvetlenül arra van szüksége, hanem azért, mert annak segítségével szerezheti meg a cipőit. Hasonlóképp Smith, az eketulajdonos eladja az ekéjét egy termékért, amit aztán sokkal könnyebben eloszthat és eladhat – mondjuk vajért, a vaj részeit pedig elcseréli tojásra, kenyérre, ruhára, és más egyébre. A vaj előnye mindkét esetben abból fakad (annak oka, hogy nagyobb kereslete van annál, mint ami az egyszerű fogyasztásából származna), hogy forgalomképesebb. Ha egy áru könnyebben eladható, mint egy másik – ha mindenki biztos abban, hogy az egyhamar elkel – akkor megnő a kereslete, mivel azt csereeszközként fogják használni. Azzá az eszközzé válik, amely segítségével egy szakember elcserélheti termékét egy másik szakember árujára.

Mármost, mint ahogy a természetben is a képességek és erőforrások széles skáláját láthatjuk, úgy a termékek forgalomképessége is változatos. Néhány termék szélesebb körben keresett, mint mások; néhány eloszthatóbb kisebb egységekre értékveszteség nélkül, néhány sokkal tartósabb hosszútávon, néhány sokkal könnyebben szállítható nagyobb távolságokon. Ezek a tulajdonságok növelik a termék forgalomképességét. Világos, hogy idővel minden társadalomban a leginkább forgalomképes termékeket választják csereeszköznek. Ahogy egyre többen használják az adott terméket csereszköz gyanánt, nő a kereslete, így még forgalomképesebbé válik. Ebből egy önmegerősítő spirál következik: a nagyobb forgalomképesség tovább terjeszti a csereszközként való használatot, amely növeli a forgalomképességet,  és a többi. Végül egy vagy két árut használnak általános közvetítőeszközként majdnem minden értékcsere során – és ezt nevezik pénznek.

A történelem során számos különféle árut használtak csereeszközként: a gyarmati Virginiában dohányt, Kelet-Indiában cukrot, Abesszíniában sót, az ókori Görögországban marhát, Skóciában szögeket, az ókori Egyiptomban rezet, továbbá gabonát, gyöngyöket, porceláncsiga kagylóját és horgot. Az évszázadokon át két árucikk, az arany és az ezüst emelkedett ki a piac szabad versenyéből és vált pénzzé, felváltva más árucikkek helyét. Mindkettő kivételes forgalomképességgel bír és dísz gyanánt nagymértékben keresett. Újabb időkben az ezüstöt hasznosabbnak találták kisebb értékcserék lebonyolításához, mivel viszonylag bőségesebb, mint az arany, míg az arany hasznosabb nagyobb ügyletekhez. Akárhogy is, a fontos tény az, hogy függetlenül attól, hogy milyen okból, a szabadpiac az aranyat és az ezüstöt választotta a leghatékonyabb pénznek.

Ez a folyamat: a csereeszköz fokozatos kifejlődése a szabadpiacon a pénz létrehozásának egyetlen lehetséges módja. A pénz nem származhat máshonnan, akkor sem, ha mindenki egyszerre úgy dönt, hogy haszontalan alapanyagból pénzt hoz létre, sem úgy, ha az állam papírcafatokat „pénznek” keresztel. Mert a pénznek, szemben a közvetlenül felhasználható fogyasztási- és termelési javakkal, rendelkeznie kell már valamilyen korábbi árral, amin a kereslete alapul, és amely múltbéli árról való tudás beépül a jelenlegi pénzkeresletbe. De ez csak egyféleképpen lehetséges: a pénznek eredetileg (még a barterkereskedelem alatt) valamilyen hasznos jószágnak kellett lennie (ahogy az arany is eredetileg díszítőeszköz volt), amelynek közvetlen keresletéhez később további kereslet társult úgy, mint csereeszközként való kereslete. Tehát a kormánynak nem áll hatalmában pénzt létrehozni a gazdaság számára; pénz kizárólag a szabadpiac folyamatain át jöhet létre.

Témánk tárgyalása során most ölt formát a pénzre vonatkozó legfontosabb igazság: a pénz egy árucikk. A világ egyik legfontosabb feladata megtanulni ezt az egyszerű leckét. Számtalan esetben beszélnek az emberek a pénzről úgy, mint valami ennél többről vagy kevesebbről. A pénz nem a számvitel absztrakt egysége, amely elválasztható egy konkrét terméktől; nem egy haszontalan zseton, ami kizárólag árucserére való; nem egy „követelés a társadalom felé”; nem valamilyen rögzített árszint garanciája. A pénz egyszerűen árucikk. Különbözik más árucikkektől abban, hogy a kereslet rá főképp csereeszközként létezik. De ettől eltekintve a pénz egy árucikk – és mint minden árucikknek, van egy létező készlete, emberek általi kereslettel szembesül beszerzése és tartása végett, satöbbi. Mint minden árucikk, a pénz „ára” – más árucikkekben kifejezve – a pénz teljes készletének és kínálatának, illetve az emberek által (a beszerzés és tartás céljából támasztott) keresletének interakciójából jön létre. (Az emberek úgy „vásárolnak” pénzt, hogy javaikat és szolgáltatásaikat adják el érte, és akkor „adják el” a pénzt, amikor javakat és szolgáltatásokat vásárolnak vele.)