Olvasási idő: 67 perc

Murray N. Rothbard:
Mit művelt a kormány a pénzünkkel?

I.
Pénz egy szabad társadalomban

 

11.
Egymás mellett létező pénzek

Eddig a következő képet festettük le a pénzről egy teljesen szabad gazdaságban: az aranyat vagy az ezüstöt fogják használni, mint csereeszközt; az aranyérméket versengő magánvállalatok verik, és súlyuk alapján forognának; az árak szabadon ingadoznak válaszul a vásárlói igényekre és a produktív erőforrások kínálatára. Az árak szabadsága szükségszerűen magában foglalja a pénzegység vásárlóerejének mozgási szabadságát: lehetetlen erőszakkal beleavatkozni a pénz értékének ingadozásába úgy, hogy ezzel az ember ne nyomorítsa meg minden termék árának szabadságát. Az ebből fakad szabad gazdaságban nem a káosz uralkodna. Épp ellenkezőleg, a gazdaság gyorsan és hatékonyan törekedne a vásárlók kívánságainak kielégítésére. A pénzpiac úgyszintén lehet szabad.

Eddig leegyszerűsítettük a kérdéskört azzal, hogy csak egy monetáris fémet – az aranyat – feltételeztünk. Tegyük fel, hogy kettő vagy több pénz kerül körforgásba a világpiacon – mondjuk az ezüst és az arany. Lehet, hogy az arany lesz a pénz egy területen, az ezüst pedig egy másikon, vagy mindkettő egymás mellett forog. Az arany, például, amely uncia formájában értékesebb a piacon az ezüstnél, használható nagyobb ügyletekhez, az ezüst pedig kisebbekhez. Nem volna a két pénz rendszere meglehetősen zűrzavaros? Nem kellene a kormánynak belépnie, hogy meghatározott értékarányt állítson fel a kettő között („bimetallizmus”) vagy nem kellene valahogyan megszüntetnie az egyik, vagy a másik fémpénzt („egységes valutastandard” életbe léptetése)?

Nagyon is lehetséges, hogy a piac, ha szabad teret kap, kizárólag egy fémet jelöl ki pénz gyanánt. De az elmúlt évszázadokban az ezüst makacsul megmaradt az arany kihívójaként. Viszont nem szükséges, hogy a kormány belépjen, és megmentse a piacot saját ostobaságának tűnő kettős pénzrendszerétől. Az ezüst pontosan azért maradt forgalomban, mert kényelmes volt (például kis kiadásokhoz). Az ezüst és az arany nagyon könnyen létezhetne párhuzamosan, mint ahogy léteztek is a múltban. A két fém viszonylagos kereslete és kínálata fogja meghatározni a kettő közötti árfolyamot, és ez az arány, mint bármilyen másik ár, e változó erőkhöz viszonyulva folyamatosan ingadozni fog. Egy bizonyos időben például az ezüst és az aranyuncia 16:1 arányban lehet átváltható, egy másik időben pedig 15:1 arányban, és a többi. Hogy melyik fém fog az elszámolás egységeként szolgálni, az a piac tényleges körülményeitől függ. Ha az arany az elszámolás pénze, akkor a legtöbb ügyletet aranyunciákban számolják, az ezüstunciát pedig aranyban meghatározott, szabadon ingadozó áron fogják átváltani.

Nyilvánvalónak kell lennie, hogy a két fém átváltási árfolyama és vásárlóereje általában arányos marad. Ha a termékek ára aranyban kifejezve tizenötször nagyobb, mint ezüstben, akkor az árfolyam 1:15 lesz. Ha nem, kifizetődő lesz átváltani az egyikből a másikba, egészen addig, amíg el nem érik az egyenlőséget. Tehát ha az árak tizenötször nagyobbak ezüstben kifejezve, mint aranyban, az ezüst/arany aránya viszont 20:1, az emberek sietve adják majd el termékeiket aranyért, majd ezüstöt vásárolnak, végül pedig visszavásárolják a termékeiket ezüstért, miközben a folyamat során jelentős profitra tesznek szert. Ez egyhamar visszaállítja az árfolyamok „vásárlóerő-paritását”; ahogyan az arany egyre olcsóbb lesz ezüstben kifejezve, a javak ezüst-árai felemelkednek, a javak arany-árai pedig csökkennek.

Röviden, a szabadpiac teljesen szabályosan működik, nem csupán akkor, amikor a pénz szabad, hanem akkor is, amikor egynél több pénz van forgalomban.

Miféle „standardot” fog biztosítani egy szabad pénz? A fontos az, hogy a szabványt ne kormányrendelet határozza meg. Ha önmagára hagyjuk, a piac vagy az aranyat határozza meg egyedülálló pénznek („aranystandard”), vagy az ezüstöt („ezüststandard”), vagy mindkettőt, szabadon ingadozó árfolyammal („párhuzamos standardok”).