Hans-Hermann Hoppe – Mi a teendő

Olvasási idő: ~ 50 perc

Stratégia:
Megállítani az Államista Betegséget

Hogyan állítható meg az Állam és az államista fertőzés? Most fogok elérkezni a stratégiai megfontolásaimhoz. Mindenekelőtt meg kell látnunk három alapvető felismerést vagy irányelvet. Egy: hogy a magántulajdon védelme és hogy a jog, az igazságszolgáltatás és a bűnüldözés esszenciális bármilyen emberi társadalom számára. De semmi ok nincs arra, hogy miért kellene ezt a feladatot egyetlen intézménynek, egy monopolistának biztosítania. Igazából a helyzet éppen az, hogy amikor egy monopolista vállalja fel ezt a feladatot, szükségszerűen el fogja pusztítani az igazságosságot, minket pedig védtelenné fog tenni mind idegen, mind hazai támadók ellen.

Így hát az ember végcélja, amit szem előtt kell tartania, az a védelem és igazságszolgáltatás demonopolizációja. Lehetséges és kötelező a védelem, biztonság, törvény, rend és a konfliktusokban való döntőbíráskodás versenyképes előállítása – azaz szabadnak kell lennie a bírói hivatás területére való belépésnek.

Kettő, mivel a védelmi monopólium minden gonosz gyökere, egy ilyen monopólium területi terjeszkedése úgyszintén gonosz. Minden politikai központosítást elvi alapon el kell utasítani. Másik oldalról pedig a politikai decentralizáció minden próbálkozását – szegregáció, szeparáció, szecesszió, satöbbi – támogatni kell.

A harmadik alapvető felismerés pedig az, hogy a demokratikus védelmi monopóliumot különösképpen el kell utasítani, mint egy morális és gazdasági perverzitást. A tömeguralom és a magántulajdon védelme összeférhetetlenek. A demokrácia ötletét nevetségessé kell tenni: nem több igazságosságként parádézó csőcselékuralomnál. Minden lehetséges jelző közül a legrosszabbként kell tekinteni arra, amikor valakit demokratának neveznek! Ez nem azt jelenti, hogy az ember nem vehet részt demokratikus politikában, erre később rá fogok térni.

De az ember kizárólag védelmi célra használhatja a demokratikus módszert; azaz az ember használhat egy anti-demokratikus politikai programot, hogy megválassza őt egy anti-demokratikus választókerület, hogy anti-demokratikus – azaz anti-egalitárius, magántulajdon-párti – rendelkezéseket vezessen be. Vagy másképp fogalmazva, nem lesz becsületes az ember attól, hogy demokratikusan választják meg. Ez sokkal inkább teszi őt gyanúsítottá. Függetlenül a ténytől, hogy valakit demokratikusan választottak, az ember azért még lehet tiszteletreméltó és rendes; egy ilyenről már hallottunk.

Ezekből az alapelvekből eljutunk az alkalmazás problémájához. Amíg az alapvető felismerések – amelyek: a monopolizált védelem, az Állam elkerülhetetlenül agresszorrá válik és védtelenséghez vezet; illetve a politikai központosítás és a demokrácia a kizsákmányolás és agresszió kiterjesztésének és intenzitása növelésének eszközei – általános irányt adnak célunkhoz, nyilvánvalóan nem elégségesek tetteink meghatározásához és a végcélhoz való eljutáshoz.

A legalább ideiglenes kezdőpont, ahonnan el kell indulnunk az, hogy hogyan lehetséges a demonopolizált védelem és igazságszolgáltatás célját megvalósítani a jelenlegi centralizált – majdnem világdemokrácia körülményeiben. Had próbáljak kifejleszteni egy választ erre a kérdésre azzal, hogy először kifejtem, milyen szempontból változott meg a probléma és a rá adható válasz az elmúlt 150 évben – azaz körülbelül a 19. század közepétől.