Hans-Hermann Hoppe – Mi a teendő

Olvasási idő: ~ 50 perc

Az Értelmiségiek Szerepe

Mielőtt ezt a választ megmagyaráznám, mint még egy lépés célunk megvalósítása felé, egy második szociológiai tényt is figyelembe kell vennünk: az értelmiségiek szerepének változását az ideológia és az oktatás területén. Akkortól kezdődően, amikor a védelmi ügynökség területi monopolistává – azaz Állammá – valós védelmezőből védelmi zsarolóvá válik. És a védelmi zsarolás áldozatainak ellenállása fényében az Államnak legitimitásra, tetteinek intellektuális igazolására van szüksége. Az Állam minél inkább válik védelmezőből zsarolóvá, – tehát az adók és szabályozások minden növelésével – annál nagyobbá válik a legitimitás szükségessége.

A helyes államista gondolkodás biztosítása érdekében, a védelmi monopolista arra fogja használni privilegizált helyzetét, hogy felállítsa az oktatás monopóliumát. Még a 19. században is, a határozottan demokráciaellenes, monarchikus körülmények között, az oktatást, legalábbis az általános és egyetemi oktatást nagyrészt monopolisztikusan szervezték és kényszerrel finanszírozták. És javarészt a királyi kormány tanáraitól és professzoraitól, azaz azoktól, akiket a királyok és hercegek értelmiségi testőreként béreltek fel, indult el a királyok és nemesek privilégiumainak aláásása, és azok egalitárius eszmékkel való helyettesítése, mint demokrácia és a szocializmus.

Ez jó okkal történt az értelmiségiek részéről. Mivel a demokrácia és a szocializmus igazából megsokszorozza az értelmiségiek és oktatók számát, ez az állami közoktatás rendszerének kiterjesztése pedig az intellektuális szemét és szenny még nagyobb áradásához vezetett. Az oktatás ára, mint ahogyan a védelem és igazságszolgáltatás ára, drámaian megemelkedett a monopolisztikus irányítás alatt, míg az oktatás minősége, mint ahogyan az igazságszolgáltatás minősége, folyamatosan zuhant. Napjainkban éppoly védtelenek vagyunk, mint amennyire tanulatlanok.

A demokratikus rendszer illetve az államilag finanszírozott oktatás és kutatás folytatólagos létezése nélkül viszont a legtöbb jelenlegi tanár és értelmiségi munkanélkülivé válna, vagy jövedelmük jelenlegi méretének apró töredékére zuhanna. A feketék szlengjének szintaxisa, a szúnyogok szerelmi élete vagy a szegénység és bűnözés közötti kapcsolat kutatása helyett évi százezer dollárért, a burgonyatermesztés tudományát vagy a gázpumpa technológiájának működtetését tanulmányoznák húszezer dollárért.

A monopolizált oktatási rendszer mostanra legalább akkora probléma, mint a monopolizált védelem és igazságszolgáltatás rendszere. Igazából az állami oktatás, kutatás és fejlesztés az Állam a társadalmi ellenállás ellen való védelmének központi eszköze. Ma az értelmiségiek legalább olyan fontosak, vagy még fontosabbak a kormány szempontjából, a status quo fenntartása érdekében, mint a bírók, rendőrök vagy katonák.

És mint ahogy az ember nem képes átalakítani a demokratikus rendszert fentről lefelé, úgy az sem várható, hogy ez az átalakulás az állami egyetemek és állami oktatás fennálló rendszeréből fog eljönni. Ezt a rendszert nem lehet reformálni. A libertariánusok számára lehetetlen beszivárogni az állami oktatási rendszerbe, és átvenni azt, mint ahogy a demokraták és szocialisták tették, amikor lecserélték a királyokat.

A klasszikus liberalizmus nézőpontjából az állam által, adóból finanszírozott oktatási rendszer egészének mennie kell, gyökerektől az ágakig. És ezzel a meggyőződéssel nyilvánvalóan lehetetlen bárki számára, hogy karriert csináljon magának ilyen körülmények között. Soha sem leszek képes az egyetem elnökévé válni. A nézeteim elzárnak attól, hogy ilyen karriert fussak be. Namost, ez nem azt jelenti, hogy az oktatás és az értelmiségiek nem játszanak szerepet a libertariánus forradalom előidézésében. Épp ellenkezőleg, mint ahogy azt előtte megjegyeztem, végül minden azon a kérdésen múlik, képesek vagyunk-e delegitimalizálni és feltárni a demokráciát és a védelem és igazságszolgáltatás demokratikus monopóliumát, mint gazdasági és erkölcsi romlás.

Ez természetesen nem több ideológiai háborúnál. De önfejű volna azt feltételezni, hogy a hivatalos akadémia bármi segítséget fog nyújtani számunkra igyekezeteinkben. Mivel állami alamizsnán élnek, az oktatók és értelmiségiek általában államisták. Az intellektuális lőszer, az ideológiai irányítás és koordináció kizárólag a fennálló akadémián kívülről érkezhet, az intellektuális ellenállás központjaiból – olyan intellektuális ellenkultúrából, amely kívül áll, független és alapvetően szemben áll a kormány védelmi és oktatási monopóliumával, mint a Mises Institute.