Olvasási idő: ~ 77 perc

Párhuzamok

A Tudományos Forradalom előtt elképzelhetetlennek tartották, hogy a természetes világ képes legyen fenntartani magát egy tudatos és „morális” lény nélkül a középpontjában. A Nap kelésekor egy természetfeletti szekér láncait húzta maga mögött, a Hold a nap hideg és magányos testvére volt. A konstellációk istenek meséit és sírjait jelölték, a viharok pedig démonok dühéből fakadtak.

Az elképzelés, miszerint a természet egy önerejű és önfenntartó rendszer, teljesen felfoghatatlan volt. A Darwini Forradalom, a gondolat, miszerint az életet nem teremtették, hanem kifejlődött, ezt az elképzelést az anyagi világból a biológia világába ültette.

A tudomány előtt minden összetett rendszer közepén egy erényes tudat szunnyadt – amely nélkül ez a rendszer káoszba zuhanna és megszűnne létezni.

Sajnálatos módon ez az „erényes tudat” csupán egy illúzió volt, hogy a legjóindulatúbban fogalmazzak. Semmilyen isten nem létezett –az egyetlen valóban létezők a papok kijelentései voltak. Tehát ami valóban a központban szunnyadt az az irracionális egyének előítélete volt, akiknek semmi ötletük nem volt arról, hogy a valóságban mennyire őrültek.

Ugyanezt a megvilágítást még nem alkalmaztuk a társadalomról alkotott fogalmainkra – de most létfontosságú, hogy megtegyük.

Létfontosságúnak tartjuk, hogy a társadalom közepére egy „államnak” nevezett erényes entitást helyezzünk. Axiomatikusnak véljük, hogy e nélkül az entitás nélkül a társadalom káoszba borul, és megszűnik létezni – mint ahogy őseink gondolták, hogy istenek nélkül az univerzum káoszba borulna és megszűnne létezni.

Viszont „az állam” épp annyira nem létezik, mint „isten.”

Amikor „istenekről” beszélünk, valójában „a papok véleményéről” beszélünk.

Amikor „az államról” beszélünk, amit valójában értünk, az „egy apró kisebbség erőszaka.”

A „spontán rend” gondolata, amely jól bizonyított a fizika és a biológia területén, a társadalom birodalmában számunkra többnyire felfoghatatlan marad.

Viszont a társadalom megszervezéséhez és fenntartásához épp annyira nem szükségesek „államok,” mint amennyire „istenekre” sincs szükség a világegyetem megszervezéséhez és fenntartásához.

Ami azt illeti, mint ahogy a vallások korlátozták a tudomány fejlődését, úgy korlátozzák az államok is a társadalom fejlődését. Mint ahogy a vallás illúziója emberek százmillióinak halálát okozta a történelem során, úgy teszi azt az állam illúziója is.

Mint ahogy a vallás hamis erkölcse mindenféle visszaélést, korrupciót és erőszakot „igazolt,” úgy teszi azt az állam hamis erkölcse is.

Amikor úgy döntünk, a képzelet alapján élünk, elkerülhetetlenül a pusztítás valamilyen formáját választjuk.

Amikor úgy döntünk, a társadalmat vallásos erkölcsi mitológiák alapján szervezzük, háborúkkal, erőszakkal, elnyomással, visszaéléssel, korrupcióval és feneketlen kétszínűséggel végezzük.

Amikor úgy döntünk, hogy a társadalmat államista erkölcsi mitológiák alapján szervezzük, a következmény semmivel sem különb.

Választhatjuk az erényt, vagy a kényszert.

Nem választhatjuk mindkettőt.

Megoldások

Választhatjuk a hitet, miszerint az állam egyszerre egy szükséges és morális intézmény. Választhatjuk a hitet, miszerint az állam nélkül a társadalom „anarchiába” fullad, a világ pedig a mindenki mindenki elleni háborúba torkollik. Választhatjuk a hitet, miszerint az állam nélkül nem lesznek utak, oktatás, egészségügy, nyugdíj, könyvtárak, a tulajdon védelme, és a többi.

Természetesen az egész emberi történelem során hasonló babonák fogták vissza az emberiség fejlődését. A legjelentősebb előfutára annak, amit az EPV felfed az államról az, amit a tudomány felfedett a vallásról.

Amikor a tudomány a felvetette, hogy a világegyetem isten nélkül is létezhet, a hisztérikus emberek mind felkiáltottak, hogy közel a világvége, hogy a társadalom „anarchiába” süllyed, és a civilizáció a mindenki mindenki elleni háborúba fullad.

Bármikor, amikor egy hatalmat igazoló rendszer működése elképzelhetővé válik a hatalom nélkül, mindazok, akik profitálnak a hatalom manipulációjából, úgy kiáltanak,  hogy nélkülük minden elveszett.

Így tettek a papok a tudományos forradalom idején. Isten nélkül az élet értelmetlen. Isten nélkül nincs moralitás. Isten nélkül lelkeink megválthatatlanok. Isten nélkül világunk káoszba és gonoszságba fullad.

Természetesen ezek közül egyik sem vált valóra. Ami azt illeti, pont az ellentéte lett igaz. A vallás, mint domináns világnézet vége kikövezte az egyház és az állam elkülönítésének útját, az arisztokrácia végét, a szabadpiac felemelkedését, és számos emberi szabadságjog megjelenését a világ jelentős részein.

Isten bukása az emberiség felemelkedését jelentette.

Ugyanilyen módon, amikor úgy tekintünk a társadalomra, ahogyan a korai tudósok látták a világegyetemet – mint egy önfenntartó rendszerre, amelynek nincs szüksége elképzelt központi hatalomra – akkor rajzolódik ki valóban szemünk előtt az emberiség számára lehetséges szabadság.

Egy központi és kényszerítő monopólium felállítása a társadalmon belül folyamatosan visszatartja a tudás, a bölcsesség, az erény, a fizikai és a mentális egészség fejlődését – mint ahogy egy központi és kényszerítő monopólium a világegyetemen belül folyamatosan visszatartotta a tudás, a bölcsesség és a tudomány fejlődését.

A képzeletbeli entitásokkal való szembenállás útja a kérlelhetetlen igazság. Az Istennel való szembenállás útja a racionalitás, a bizonyíték és a tudomány.

Az állammal – a legveszélyesebb képzeletbeli entitással – való szembenállás útja a racionalitás, a bizonyíték és a tudomány

A jövő

Ha tetszik, ha nem, az EPV mindenre vonatkozik, amit teszünk. Az emberek természetükből fakadóan hajlamosak a következetességre, mivel racionális tudattal rendelkező lények vagyunk egy következetes és racionális univerzumban. Tehát akármilyen premisszát is fogadjunk el az életünkben, az egyre következetesebb viselkedésre fog minket sarkallni életünk – és a kultúrák és nemzetek „élete” – során.

Tehát ha egy ember úgy hiszi, hogy a bántalmazás egy kiváló módja annak, hogy megszerezze, amit akar, akkor az élete során egyre többet és többet fog bántalmazni másokat. Egy ember, aki úgy hiszi, hogy az erőszak helyes, egyre erőszakosabbá és erőszakosabbá fog válni.

Másszóval az EPV még a következetlenség esetében is következetességet követel. Az EPV uniformitást követel az immoralitás esetében is.

Tehát a kultúránk gyökereiben szunnyadó morális premisszák diktálják annak elkerülhetetlen jövőjét. Egy kultúra, amely a kényszer igazolására alapul, mindig egyre nagyobb kényszert fog alkalmazni. A racionális szabadságra alapuló kultúra mindig egyre kevesebb kényszert fog látni.

Ezért olyan létfontosságú az etika racionális keretrendszerének felvázolása.

Amiben hiszünk, azzá válunk.

Ha hazugságokban hiszünk, rabszolgákká válunk.

Következő oldal>>