Olvasási idő: ~ 13 perc

Tovább folytatjuk a kommunista propagandaművész, Tamás Gáspár Miklós “A sötétség ellen” című írásának elemzését. Ott kellett abbahagynunk, amikor bevezetés nélkül kijelentette, hogy az emberek önkéntes értékcseréjének megszüntetéséhez nem elég a tőke (és az érték) fölszámolása, kellene hozzá a munka (a munkaerő-áru) fölszámolása is.

Robert Kurz már régen elmondta, hogy a növekvő termelékenység azt jelenti, hogy kevesebb emberi energia kell több materiális termék előállításához. A termelékenység növekedése soha nem növeli az értéket, hanem csökkenti, amit már Marx is látott A tőke I. kötetében. Akik az ellenkezőjét állítják, összetévesztik a vállalati szintet a társadalmi szinttel, összetévesztik az össztőkét az egyes tőkékkel.

A termelékenységnek semmi köze az értékhez, mivel az érték szubjektív. Nincs olyan, hogy egy kenyér értéke 300 forint. A kenyér ára 300 forint, viszont a kenyeret megvásárló szemében nagyobb értéke van a kenyérnek, mint a 300 forintjának, így hajlandó azt elcserélni. Illetve a másik oldalról tekintve az interakcióra, a kenyér eredeti tulajdonosa szubjektív ítélete alapján nagyobb értéke van a 300 forintnak, mint a kenyérnek. És pontosan ezért van az, hogy amikor létrejön két ember között önkéntes csere, akkor a csere természetéből adódóan mindkét fél nagyobb érték hozzájutásához számít a csere megkötésével mint nélküli. Pontosan, mivel az érték szubjektív, lehetséges az, hogy az emberek között kölcsönösen kedvező üzletkötések születhessenek, az emberi interakciók pedig ne egy győztesből és egy vesztesből, hanem két győztesből álljanak.

És ez a legnagyobb baj a marxistákkal: annyira fogalmuk nincs az emberi cselekvés alapvetéseiről, hogy például értékként hivatkoznak az árra.

A globalizáció – szemben a neoliberális teoretikusok várakozásával – nem meggyöngítette, hanem megerősítette az államok szociális és repressziós szerepét, hiszen az állami újraelosztás híján még kevésbé képzelhető el a lakosság puszta megélhetése (a munka, a munkaviszony privilégiummá, kiváltsággá lesz), mint eddig bármikor.

Bár nem én leszek az, aki a globalizációt – a világállamra való törekvést – fogja védelmezni, de a mondat második fele enélkül is elemezhető. Értjük, hogy a világban véges számú erőforrás áll a rendelkezésünkre, és minden emberi cél eléréséhez ezeket az erőforrásokat kell felhasználni. Az adott erőforrás egyszerre csak egy helyen és egy időben, egy cél kielégítésére használható fel. És az a tőke, amit a gazdaságban az állam használ fel – miután elkobozta azoktól, akik azt megtermelték – újraelosztására, és az újraelosztást üzemeltető bürokrata réteg fizetésére, az olyan erőforrás, ami nem használható fel munkahelyteremtésre.

Tehát az állam nem szükséges a lakosság megélhetésének biztosítására. Ha az állam által elkobzott vagyon a jogos tulajdonos kezében maradna, a tulajdonos előbb-utóbb vásárolna belőle, amely aztán munkahelyek egész láncolatát tartaná fenn, ami ugyanúgy biztosítaná emberek ezreinek megélhetését, mint az állam, azzal a különbséggel, hogy így a most újraelosztáson eltartott társadalmi csoport akkor a társadalom hasznos tagja lenne. Cselekedeteikkel nem felélnék a piacon előállított erőforrásokat egy természetéből adódóan erőszak-alapú, győztesből és áldozatból álló interakción keresztül, amely közöttük és az adófizető között van, hanem önkéntes alapon, amely így értéket teremt mindkét fél számára, és – ugyanannyi erőforrásból több érték létrehozásával – piaci növekedést idéz elő. Ehhez csupán az szükséges, hogy legyenek olyan magyar vállalkozók, akik képesek a munkaerőt, mint erőforrást, értékteremtő termelés részévé tenni, ahhoz pedig szabad piac / kapitalizmus szükséges, ami itthon nincs.

Az újraelosztás egyre inkább az elnyomás és a diszkrimináció eszközévé válik – bár azelőtt is ez volt a helyzet, csak nem mindig ennyire brutálisan.

Az újraelosztás definícióból adódóan az elnyomás eszköze. Természetesen. Az állam elnyomja azokat, akik megtermelik a később elosztandó javakat, kényszerrel elkobozza saját munkájuk eredményét, amelyet jogosan ők birtokolnak, majd azt átnyújtja arra nem jogosult, nem termelő személyeknek. Az újraelosztás maga az elnyomás, a társadalom értékteremtő osztályának elnyomása, és az értékteremtők kirekesztése saját magántulajdonuk feletti joguk gyakorlásából.

A cselekvőképességétől megfosztott, csökkenő reálbérű, védtelen és szervezetlen munkásosztály kiváltságos osztályként tekint magára: státus- és állagőrző (tehát velejéig konzervatív) magatartása – szemben a munkanélküliek, állástalanok, bevándorlók, nyugdíjasok, diákok, kisgyereküket nevelő (államilag támogatott) nők, értelmiségiek konkurenciájával az újraelosztási javakért folytatott, elvadult versenyben – komoly politikai következményekkel jár. Ezek a (saját voltaképpeni osztályhelyzetüket illetően megtévesztett, saját osztálypolitika nélküli) munkások Norbert Hofer és Donald Trump szavazói.

Azért itt álljunk meg egy pillanatra. A valóság az, hogy az úgynevezett munkásosztály az, aki megtermeli és jogosan birtokolja az “újraelosztási javakat.” Tehát a valóság eléggé távol áll attól, ahogyan azt Miklós itt próbálja beállítani: nem elvadult versenyről van szó, ahol az egyik fél kiváltságosként tekint magára, hanem rablásról, a kiváltságos fél kiváltságossága pedig abból a tényből származik, hogy ő a rablás áldozata. Ez legalább annyira undorító, mintha azt mondaná, “a nemi erőszak áldozata kiváltságosként tekint magára a támadóval szemben a saját nemiszervéért vívott harcban.”

És pontosan azért támogatja a munkásosztály Donald Trumpot, mivel ő igéri azt, hogy véget vet az újraelosztást leginkább igénybevevő etnikum bevándorlásának, és radikálisan – 50 ezer dollár évi fizetésig 0%-ra – csökkenti a jövedelemadókat.

camarota-welfare-illegals-f1
Forrás

A munkások újraelosztási versenytársainak viszont egyáltalán nincs politikai képviseletük.

És az tényleg probléma? Még ha a kommunista filozófus barátunk most az egyszer nem tévedne, és nem létezne például Bernie Sanders, az tényleg probléma, hogy nincs politikai képviselete a törvényes rablásnak és elnyomásnak? Mennyire sötét lélek kell ahhoz, hogy az ember ezért sírjon?

A jelenkori kapitalizmus egyik leghatásosabb trükkje, hogy a tőke nélküliek – tehát a proletariátus, az immár mindenféle osztálytudat nélküli proletariátus – megosztásával a legkülönfélébb versengő csoportok konfliktusává változtassa a politikai összfolyamatot: a még dolgozók a már munkába nem „állíthatók” ellen, a fiatalok az öregek ellen, a magánszektor dolgozói a közalkalmazottak ellen, a „versenyképes tudással” rendelkezők az örökös munkanélküliségre ítéltek ellen – és mindenekelőtt: a viszonylag stabil tőkés nemzetállamok „őslakosai” a bevándorlókkal szemben, a fehérek a színesekkel szemben.

Szóval itt tart az akadémiai filozófia Magyarországon. Ahelyett, hogy Miklós képes volna bármilyen érvet megfogalmazni, vagy egyáltalán objektíven olvasói elé tárni azt az álláspontot, ami ellen érvel, vagy definiálni a szavakat, amiket használ, mint a “kapitalizmus,” az egyetlen, amit képes elérni túlképzettségével az, hogy a “kapitalizmus trükkjének” állítja be a különféle társadalmi jelenségeket, anélkül, hogy bebizonyítaná, hogy azok mennyiben a “kapitalizmus trükkjei,” vagy egyáltalán észrevenné, hogy nem létezik kapitalizmus nevű entitás és pláne nem képes trükkökre.

Elemezzük hát ezt a mondatot: azt már megállapítottuk, hogy egy teljesen hibás premisszából indul ki. Nem létezhet olyan, hogy “a jelenkori kapitalizmus egyik leghatásosabb trükkje,” nem csak azért, mert a kapitalizmust – emberek önkéntes értékcseréjét antropomorfizálja, miközben ez egy a valóságban nem kézzelfogható fogalom, hanem azért is, mert a mai gazdasági rendszer nem kapitalizmus, mint ahogyan arra az előző bejegyzésben rámutattunk.

De ha a propagandista képes elhitetni, hogy mindennek oka a “KAPITALIZMUS,” bármi is legyen az, akkor becsaphatja közönségét, és egy filozófus maszkját húzva tetszeleghet, aki valóban képes a világ jelenségeinek tényszerű vizsgálatára, rávilágítani a problémákra, amik kísértik az embert, és megoldást adni rá. Mivel a valóságban Tamás Gáspár Milkós csupán állami propagandista, természetesen nem képes filozófusi munkát végezni; nem képes felkutatni és elemezni a gazdaság, kultúra, genetika, szociológia és főként az etika tényeit és adatait, amelyek alapján értelmezhetné az olyan jelenségeket, mint a közalkalmazottak élősködése a magánszektor dolgozói felett, a munkanélküliség okait vagy az etnikumok vagy bevándorlók aránytalanul magas bűnözési rátáját, amire a nyugat határzárakkal és önvédelemmel reagál. De látjuk, hogy így is próbálkozik, és kétségbeesetten próbál filozófusnak tűnni azzal, hogy a kapitalizmust hibáztatja mindenért, és boldogan úszik azok tapsviharában, akiket becsapott, akiknek hazudott, akik bíztak benne és akiknek kimosta az agyát.

Kelet-európai államaink a függőség miatti frusztráció és düh mellett azt kell hogy lássák, hogy a kivándorló fiataljaink hazautalásai – illetve a hazai szociális rendszerből való kihullásuk – nélkül a provinciális, függő, kiszolgáltatott államrendszereink összeomlanának.

Elismerve azt, ami elismerésre méltó, ebben kivételesen igaza van. Ennek a rendszernek össze kell omlania és össze is fog omlani. Nem fenntartható az a világ, amelyben a dolgozó ember fizetéséből él a családja, és még mellé kényszeríti az állam, hogy eltartsa belőle a közalkalmazottakat, illetve aztán a nyugdíjasokat, a kisebbségeket, a munkanélkülieket, és minden egyéb olyan osztályt, ami az állami beavakozások során vagy képtelen volt felkészülni jelenlegi élethelyzetére, vagy képtelen önálló lábra állni. Ösztönzők tekintetében ez olyan világot teremt, ahol büntetik a sikert és jutalmazzák a versenyben való alulmaradást, amely így az események egész láncolatát idézi elő, melyek során a társadalom értékteremtő tagjai visszavonulnak vagy elmenekülnek, a non-produktív elemek pedig egyre inkább terjednek – mivel amit pénzelünk az növekszik, – amíg végül nincs kinek vagyonát elkobozni, nincs termelt áru, amit fel lehetne élni, a társadalom pedig a káosz, az elkeseredés és a nyílt erőszak világába omlik.

Csak épp őszintén nem értem, hogy ha ezt a szerző maga is látja, miért képes mégis az újraelosztás mellett szónokolni…

A „migrációs válság” ennek a metaforája: az „improduktív” lakossághányadra eső újraelosztási hányad csökkentését az teszi támogathatóvá, hogy kizárják az újraelosztásból – tehát az emberiségből – a kívülről beáramló igénylőket.

Kissé úgy érzem ilyenkor, hogy jobb lenne abbahagyni az egészet, mert már én vagyok rosszul attól, hogy hosszú bekezdéseken át nézem, ahogyan egy filozófusnak nevezett ember mindent megtesz, hogy kikerülje az érvelést és a gondolkodást. Másrészt pedig emlékeztetnem kell magamat, hogy ez egy kegyetlenül hatékony propaganda, amit millióan ismételnek szinte szóról szóra ugyanígy a világ minden táján, és ezeknek az akadémikus értelmiségieknek nem kell mást tenniük ahhoz, hogy áttörjék az átlagember elméjének védelmi mechanizmusát, mint dőltbetűvel odaírni, hogy “- emberiségből.”

Nem, ez nem így működik. Az újraelosztás az ember jogosan szerzett tulajdonának elrablása, és az egyetlen különbség az újraelosztás és aközött, amikor éjszaka az ember torkához hirtelen hideg kést nyom egy kapucnis huligán az, hogy az újraelosztás ellen védekezni bűncselekmény, és az eredménye rendőrök általi kivégzés is lehet. Az, aki nem részesül a bűnben fogant vagyonból, nem lesz kizárva az emberiségből, még akkor sem, ha dőlttel, félkövérrel, vagy comic sanssal állítom azt, mivel az emberiség nem rablók és élősködők csoportja.

A szocializmus, az államizmus és a kommunizmus csupán a kiüresedett lelkek vallása, amelyen át láthatatlanná teszik a kést, amit a dolgozó polgárok torkához szorítanak, és amelynek leple alatt emberi jószívűségnek, erkölcsösnek, jónak, és haladó szellemnek nevezhetik a bennük rejtező állati barbárságot: az erőszak kezdeményezésének vágyát.

A menekültektől rettegő, emberhez méltatlan, ember alatti életet élő falusi nyugdíjasokat lehet ugyan „rasszistának” tartani és nevezni (külsődlegesen nézve ez persze helytálló), de hát a megtévesztett áldozatok akaratlan cinkossága nélkül még semmilyen (hierarchikus és kizsákmányoló) rendszert nem lehetett egyben tartani – és mondani se kell, erről nem ők tehetnek, akárhány visszataszító frázist tanulnak a tévéből.

Ez sem érv, de megjegyezném, hogy ebben az írásban sokszor visszatérő jelenség ez a fajta személy elleni érvelés. Soha egy olyan érvet sem hozott fel, amely a migránsok befogadása ellen szólal fel, viszont, mint itt is, az ilyen érvek megfogalmazói személyét próbálja hitelteleníteni. “Ezek csak agymosott, szegény áldozatok, akik csupán a tévéből hallottakat ismétlik, a tévé pedig nyilván csak hazug kormánypropagandát vetít,” így nem kell valóban foglalkozni az érvek tartalmával.

Vigyáznunk kell az ilyen propagandistákkal. Az Ellenpropaganda – és az ilyen cáfolatbejegyzések – legfőbb célja nem pusztán rámutatni az ilyen emberek hazugságaira, hanem bemutatni, és a demonstráción keresztül átadni, hogyan kell ízekre szedni és elpusztítani azokat. Kritikai gondolkodás nélkül csupán hatalmi erők sakkbábúi vagyunk. Viszont így az is igaz, hogy a hatalom tudatlanságunkból nyeri erejét, és ha több és több ember képes maga felkutatni azt, ami igaz, nem pedig vakon bólogatnak rablók és barbárok megalapozatlan kinyilatkoztatásaira, az olyan propagandistákat, mint Tamás Gáspár Miklós mindenki annak fogja látni, ami: egy segélyen élő vénember, aki egyetlen érvet sem tud megfogalmazni.

 Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.