Olvasási idő: ~ 22 perc

Valaki magyarázza el nekem, hogyan lehetséges, hogy ma Magyarországon köztiszteletnek örvendhet egy kommunista, és komolyan veszik akár egyetlen mondatát is. Ez az idei év, emberek! Szóhoz-sem-jutokságomban Hans-Hermann Hoppe szavait idézném Demokrácia, a bukott bálvány című könyvéből, amiben pontosan taglalja, mi az olyan emberekkel való helyes bánásmód, mint ez a Tamás Gáspár Miklós

Az ember mondhat mindenfélét és terjeszthet bármilyen elképzelhető eszmét, de természetesen senki sem szorgalmazhat olyasmit, ami ellentétes volna a magántulajdont megvédő megállapodással, mint például a demokrácia vagy a kommunizmus. Libertárius társadalomban nem lehetne tolerálni a demokratákat és a kommunistákat. Őket fizikailag el kell különíteni és kiutasítani a társadalomból. Hasonlóképpen, a családi és rokoni kapcsolatok védelmére létrejött megállapodás esetén, az ezzel ellentétes célt megvalósító életstílust szorgalmazókat sem lehet megtűrni. Az olyan alternatív, nem a családi és rokoni kötelékeket középpontba helyező életstílusokat, mint a hedonizmust, az élősködést, a természetimádatot, a homoszexualitást vagy a kommunizmust népszerűsítőket szintén el kell távolítani a társadalomból, ha fenn akarjuk tartani a libertárius rendet.

De Hoppe ötletének kivitelezését sem szabad elhamarkodni. Az utókornak üzenném, hogy talán jobb hagyni, a kommunisták és liberálisok társadalmi daganatának elburjánzását egy nagyon rövid ideig, amíg mindegyikük felbátorodik, hogy kilépjen az árnyékból, majd különítsék el fizikailag egyszerre az egész parazitikus r-szelekciós kommunát.

Méginkább vicces, ahogyan erre a Tamás Gáspár Miklós nevű kommunistára a Wikipédia filozófusként hivatkozik. Úgy néz ki, a filozófus jelző elveszítette a jelentését, és ráaggatható minden, a saját intelligenciaszintjén túlképzett őrültre, ha azok elég nagy szavakat használnak, még akkor is, amikor a szakma és a valóság tényei megcáfolták minden egyes kijelentésüket, nincsenek tisztában az alapfogalmak definícióival sem, és világképük alapját egy gazdaságilag lehetetlen, tömeggyilkos ideológia alkotja.

Screenshot 2016-05-02 20.45.07.png

És még egy utolsó megjegyzés, mielőtt feltűrjük az ingujjunkat: hosszú út lesz, hosszabb az átlagos cáfolat-bejegyzéseknél. Valószínűleg több részes bejegyzés fog a végén ebből kerekedni, mert köteles vagyok a legalaposabban felfedni azt, hogy milyen téveszmés őrültek suttognak a magyarok fülébe a HVG-től elkezdve a Kettős Mércéig a magyar közélet csatornáin át, milyen hazugságokat ültetnek az elménkbe, aki, elkeseredve a rendszer korruptságától és pusztulásától, hajlandó elhinni a világpusztító marxista propagandát.

Tamás Gáspár Miklós “A sötétség mélyén” című, nevéből ítélve önéletrajzi esszéjét fogjuk atomjaira hasítani.

Ausztria lezárta a Brenner-hágót. „Ausztria szakít a történelemmel, a logikával és a jövővel” – mondta a hágó túloldalán Matteo Renzi olasz miniszterelnök. Ebben Renzi úrnak nincs igaza, a lépés logikus, legalábbis következik az eddigi lépésekből; a jövő a faj- és idegengyűlöleté; a történelemben pedig számtalan példa található minderre.

Mint ahogy azt mondtam, az egész szakmára, sőt, igazából minden racionalitásra törekvő gondolkodóra szégyent hoz, amikor egy ilyen emberre filozófusként hivatkoznak, hiszen ennek az embernek nincsenek érvei. Ennek a bizonyítéka egyszerűen látható az idézett mondatokból, ha előfeltételezzük pár állítást.

Az elsőhöz pár előszó. Az ember cselekedetei során szűkös javak felhasználásával próbálja bizonyos céljait elérni, bizonyos vágyait beteljesíteni, azt pedig, hogy melyik céljára törekszik, a szubjektív értékítélete határozza meg. Ha a boltban állva rendelkezik 300 forinttal, azt, hogy mire költi a pénzét, az fogja meghatározni, hogy szubjektíven mit tart a legértékesebbnek. Értékítélete felírható egy preferenciaskálán, melyen a legmagasabb helyet a kenyér, a második helyet a chips, a harmadik helyet pedig a tábla csoki fogja elfoglalni, melyek mind 300 forintba kerülnek. Mivel csupán egy cél kielégítéséhez szükséges javakkal rendelkezik, a preferenciaskálája legtetetjén levő vágyát fogja kielégíteni. Ha pedig megkétszereződne a számára felhasználható javak mennyisége, tehát 300 forintja, az első és a második helyen szereplő termékeket vásárolná meg. Az ember tehát mindig előnyben részesíti a többet a kevesebbnél, ha a több és kevesebb szót nem a javak fizikai mennyiségében értelmezzük, hanem a szubjektív értékítélet tükrében, vagy másképp fogalmazva, mindig a legnagyobb haszonra törekszik.

A másik állítás pedig az, hogy a racionális érvelés hatékonyabb, mint az érzelmi manipuláció. Ezt azért fogadhatjuk el igaznak, mivel senki nem képes érvelni ellene anélkül, hogy igaznak fogadná el. Ha megpróbálom érvekkel tagadni, akkor hallgatólagosan elfogadom, hogy érvekkel hatékonyabb végkifejletet fogok elérni, mint érzelmi manipulációval, ha érzelmi manipulációval próbálnám támadni az érvet, azzal azt épp annyira nem lehet megcáfolni, mint könnyekkel vagy kiabálással hamissá tenni a 2+2=4 állítást.

Innen már láthatjuk Tamás Gáspár László szomorú bukását egy érv megfogalmazásában. Az osztrák-olasz határzár ellen próbál felszólalni, így demonstrálva preferenciaskálája legmagasabb célját, és bár valamit kritizálni hatékonyabb racionális alapon, mint érzelmi módszerekkel, mégis, racionális érvek híján az egyetlen, amit kommunista filozófusunk  képes felmutatni, az az, hogy faj- és idegengyűlölőnek nevezi azokat az osztrákokat. Mondani sem kell, ez nem érv, hanem érvelési hiba.

Majd folytatja:

De azért értjük, mit érez Renzi, amikor kerítéssel zárják le az osztrák-olasz határt. Miután a háromnegyed-fasiszta Hofer megnyerte az ausztriai elnökválasztás első fordulóját, Faymann szövetségi kancellár és Foglar, a szakszervezetek vezetője „átértékeli” a szociáldemokrácia kapcsolatait az enyhén náci párttal.

A szerző ismét demonstrálja kristálytiszta logikáját: már nem csupán fajgyűlölőt, hanem fasisztát és nácit kiáltva titkolja, hogy képtelen megfogalmazni egy egyszerű érvet millió muszlim bevándorló betelepítése és segélyeken való eltartása mellett.

Az oka annak, hogy a baloldal egyetemesen rasszistát sikít az Egyesült Államoktól Magyarországig az, hogy ez a stratégia működik, mind a liberálisok, mind a konzervatívok ellen. A konzervatívok ellen ez verbális bántalmazás azzal a céllal, hogy kétséget és önmagára irányuló támadást keltsen azokban, akik próbálják megvédeni közösségük biztonságát és kultúrájuk integritását, hogy megbontsa a konzervatív tábor egységességét, hogy belharcokat hozzon létre, hogy cenzúrázza a baloldaltól eltérő véleményt és a szabad eszmecserét. Viszont ez fegyver az átlagos liberális ellen is, és talán sokkal hatalmasabb ereje van rajtuk, mivel ha a kommunista filozófusunk cikkjét olvasó átlagos liberális fiatal megpróbálna racionálisan gondolkodni, és ezeket az ideákat kritikai vizsgálat alá vetné, megkérdőjelezné a muszlim invázió szentségességét, társai őt is rasszistának és nácinak neveznék, ami számára a saját törzséből való kiutasítást jelenti, a reprodukciós és túlélési lehetőségek végét, a fizikai test és a génállomány teljes pusztulását.

Lábjegyzet: lehetséges, hogy pontosan ez a liberalizmus megtörésének a kulcsa.

Screenshot 2016-05-03 02.42.42.png

Öt nyugati EU-tagállam meghosszabbítaná a határellenőrzések és igazoltatások határidejét a schengeni zónában. A brit példa nyomán a kelet- és dél-európai bevándorlóktól több helyen (pl. Németországban) is megvonnák a szociális segélyezéshez és más népjóléti juttatásokhoz való jogot. (S ebben benne vannak a szociáldemokraták is! – a hivatalos „baloldal” állapotáról jó képet ad a brit Munkáspártban már megszokott antiszemita botrányok újabb fejezete)

Érdekes a jog szó használata. Ha naiv lennék, azt mondanám, pusztán a német állam jogrendszeréről beszél, de az az apró felkiáltójel , amellyel aztán felbőszültségét fejezi ki, mert még a szociáldemokraták sem akarják támogatni az őshonos lakosság vagyonának erőszakos elkobzását és újraelosztását, az nekem azt súgja, ez az ember komolyan gondolja a jóléti juttatásokhoz való jogot.

Jó, oké. Gondolom senki sem lepődött meg azon, hogy egy állami fizetésen élő kommunista úgy gondolja, hogy neki joga van más tulajdonához.

Innentől számolni fogom a szofista nem-érveket.

Az egész menekültügy lezárulni látszik. Bár még mindig az egykori Habsburg-monarchia országai (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Lengyelország) játsszák a legvisszataszítóbb [1] szerepet, példájukat mindenki követi Európában: a menekülőket nem engedik be, passz. Mindenfajta bevándorlás, kivándorlás, határátlépés, költözés gyanús. A rasszizmus, [2] a felekezeti, etnikai, nemzetiségi uszítás, [3] a xenofóbia [4] rég nem látott fortisszimón harsog.

Ezek nem menekültek, hanem illegális határátlépők, tehát bűnözők – legalábbis az államista doktrína alapján, amit érdemes figyelembe venni, már csak azért is, hogy lássuk, nem törvénytisztelő emberekről van szó. Ezen az egy tévedésen kívül a többi mondatban ismét nem sikerült éveket megfogalmazni.

De ahelyett, hogy csak ismételném, hogy “ez nem érv,” szeretnék rávilágítani arra, miért nem képes egy racionális és összefüggő összefüggésláncot levezetni kedvenc kommunista filozófusunk. Ha végigtekintünk a Wikipédia oldalán (és eltekintünk a Soros Alapítványtól kapott alkotói díjától) azt látjuk, hogy ennek az embernek az életében nem volt olyan munkája, ahol önkéntesen vásárló emberek igényeit kellett kielégítenie. Politikusként és akadémikusként állami alamizsnán és segélyen, dolgozó emberektől elrabolt pénzből élte le egész életét.

Ez pontosan azt a jelenséget idézi elő, amit szükségszerűen a javak állami termelése von magával. Mivel az állam nem vásárlók igényeit elégíti ki úgy, mint ahogyan egy pék vagy hentes, hanem kényszerrel kobozza el a tőkét, amit felhasznál, számára nem létezik az a visszajelzési mechanizmus, mint a piacon kereskedőknél. Amikor a pék önkéntes értékcserén át fizetést kap, a piac, vagy a társadalom azt az üzenetet közli vele, hogy amit csinál, azt jól csinálja, ha pedig nem fizetik meg, a társadalom azt közli vele, hogy amit csinál, arra nincs szükség, használja fel máshogy idejét, pénzét, energiáját. Mivel az állam nem tudhatja, mit csinál helyesen, és mit helytelenül, nem képes a társadalom számára hasznosan felhasználni a rendelkezésére álló erőforrásokat, és olyan jelenségeket kapunk, mint az oktató helyett szadista tanárokat, a tanítás helyett engedelmességre programozó iskolákat, a gyógyítás helyett gyilkos kórházakat, és a gondolkodás helyett sértéseket okádó filozófusokat.

Ha az érvelés, a gyógyítás vagy az oktatás tisztán szabadpiaci tevékenység lenne (mint ahogy szabadpiaci filozófia az Ellenpropaganda oldala is, amelyet ide kattinva támogathatnak) elképzelhetetlen volna, hogy a mai tanárok vagy kórházi intézetvezetők döntő többsége folytathassa karrierjét, esetleg hogy egy olyan, érvelésre teljesen képtelen ember, mint Tamás Gáspár Miklós állást találjon filozófusként.

Az, hogy „faj” helyett a legtöbben „kultúrát” mondanak, egy újszülöttet se téveszthetne meg.

Ez így csupán féligazság. Ha például az európai kultúra védelmezéséről beszélünk, tehát a görög filozófiáról, a római törvénykezésről és a keresztény viselkedésnormákról, abból nincs kimondottan kizárva az afrikai vagy az afgán, tehát ha önként elfogadja a nyugati együttélés szabályait, nem lesz kitaszítva, csak azért, mert más bőrszínű, viszont ha az emberi társadalmakat madártávlatból nézzük, az afrikaiak vagy afgánok nagy részének nem lesz helye közöttünk. Az oka ennek az, hogy a rasszok (nem pedig fajok, de ez már csak hab a tortán) vagy sokkal pontosabban a különféle etnikumok különböző biológiai adottságokkal rendelkeznek.

A legfontosabb – és magas szinten öröklődő – adottság az intelligencia. A populáció intelligenciájának átlaga egy normális eloszlású görbe mentén szóródik szét, a csoport döntő többsége középen, az átlagnál helyezkedik, radikálisan magas intelligenciaszint vagy annak hiánya pedig a populáció csak egy apró ezrelékében található. Etnikumok tekintetében az amerikai fehérek intelligenciaszintje átlagosan 100, (Magyarországé 99) míg az amerikai feketéké 85, a keletázsiaiaké 106, a muszlim országokban átlagosan 81.

Az intelligencia azért nagyon fontos az együttélés és a civilizáció szempontjából, mert szoros korreláció figyelhető meg közte és az impulzuskontroll, a vágyak kielégítésének elhalasztása között. Nagyobb intelligenciaszint jobb impulzuskontrolt eredményez, az ember pedig képes lesz hosszútávú tervezésre, és feláldozni a jelenbeli megelégedettséget cserébe a jövőbeli, nagyobb megelégedettségért. Ez egyrészt létfontosságú civilizációk felépítéséhez, lehetővé teszi a hosszútávon kifizetődő befektetéseket, a megtakarításokat, az előretervezést, amely aztán a tőkejavak halmozódásával jár, az pedig növeli a munkaerő iránti keresletet, tehát a fizetéseket, a fizetések növekedése pedig lehetővé teszi az életszínvonal, az egészség, a táplálkozás fejlődését és növekedését, így kialakul a civilizációépítés folyamata. [Lásd Hoppe: Demokrácia – A bukott bálvány, 24-25. o.]

Az intelligencia – és az impulzuskontroll – másik fontos társadalmi szerepe a bűnözés előfordulása. Impulzuskontroll hiányában, alacsonyabb intelligenciaszint esetén növekszik az erőszakos bűncselekmények száma, illetve minél alacsonyabb az etnikum intelligenciaszintje, annál több bűntény elkövetői származnak abból az etnikumból.

Szóval a helyzet nem az, hogy a “fajunkat” szeretnénk megvédeni, hanem a közbiztonságot és a civilizációnk fejlődését szeretnénk biztosítani, ami kizárólag úgy lehetséges, ha a közösségünket impulzuskontrollal rendelkező, magas intelligenciaszintű egyének lakják, annak pedig a legyegszerűbb mértékegysége az etnikum.

Aztán meg: „Európa, Európa, Európa” – Hitler [5] is Európát akarta megvédeni az ázsiai barbároktól, ezt az európázást [6] (értsd: a fehér faj fölsőbbrendűségét) [7] már ismerjük. […]  Az „európai értékek”, „európai identitás”, „európai kultúra” duma [8] semmi más, mint az új etnicizmussal megbúbolt variánsa [9] a régi imperialista[10]-soviniszta[11]-rasszista [12] diskurzusnak; az a liberális képzelődés, [13] hogy ez ellentmond a „nacionalizmusnak”, vagy pláne „jobb nála”, merő [14] – és rosszhiszemű [15] – képzelődés.

Egyrészt ezek nem érvek, hanem vagy alátámasztás nélküli kijelentések, vagy sértegetések és rágalmak. Másrészt pedig érdekes nézni, ahogyan a liberális a saját fajtársait támadja, miután fordítva sült el az európaizálódás fegyvere. Az Európai Unió, mint globalizálódásra és világállamra való törekvés ideig-óráig hatékony eszköznek tűnt a tagállamok belső kultúráinak és értékeinek aláásására, viszont ugyebár az európai kultúrák mégis a fentebb említett görög-római-keresztény tőről fakadnak, és ha minden regionális norma, szokás vagy érték el is tűnik, az alapkövek megmaradnak. A nyugati konzervatív pszichológia képes ezeket az alapköveket felhasználva megőrizni a felépült civilizációnkat a betörekvő Iszlám horda ellen, ami viszont szörnyű a baloldali pszichológia számára, mivel pont azzal a fegyverrel védekezik a nyugat a fenyegetés ellen, (ami számára reprodukciós előny, lásd r/K bejegyzések) amit nem is olyan régen ő maga forgatott.

A „demokratikus” ürügyre sincs szükség többé a színesekkel meg muszlimokkal szemben, bár az uszítás [16] némely formái mulatságosak: azok a dühödt antifeministák, akik a nem létező „dzsenderelméletről” hörögnek [17] naphosszat, panaszkodnak a nőkkel szembeni keleti-déli bánásmódra, amely egyébiránt pontosan megfelel előítéleteiknek.

Pár érdekes tény az iszlámmal kapcsolatosan:

  • A Korán szerint az ember csak akkor ütheti meg a feleségét, ha nem engedelmeskedik férje akaratának.
  • Az Egyesült Királyságban minden harmadik muszlim egyetért azzal, hogy a nőt kényszeríteni kell az engedelmességre.
  • A párizsi muszlim nők háromnegyede félelemből visel fátylat.
  • A sharia törvényt előnyben részesítő pakisztániak 89%-a, afgánok 85%-a, egyiptomiak 81%-a, jordánok 67%-a,indonézek, malájok és thaiok 50%-a, irakiak 58%-a, tunéziaiak 44%-a, törökök 29%-a és oroszok 26%-a úgy gondolja, hogy meg kell kövezni a házasságtörést elkövető nőt.
  • A Korán szerint egy nő kevesebbet ér, mint egy férfi.
  • A Korán szerint a házasságtörésért halálbüntetés jár.

De ha jól értem Tamás Gáspár Miklós szerint ezek a tények mulatságosak, mert bizonyítatlan véleménye szerint az antifeministák előítéleeteinek felel meg?

Screenshot 2016-05-05 17.48.09.png

A világhírű magyar liberális író, esszéista és társadalomtudós pár hete az Élet és Irodalomban – hogy régi német mondást alkalmazzak itt, stílusa a fölismerhetőségig megváltozott… – a „migránsáradatról” mint „járványról” értekezik: ez ugyanaz a meghitt biológiai modor, amely a „gazdaállat” és az élősködők magyar állami retorikáját szokta újabban áthatni magas ünnepi alkalmakkor. Ez a huszadik századi szélsőjobboldal hangfekvése [18] : jól ismerjük történelmi tanulmányainkból.

Egyébként Hitler baloldali – szocialista – volt.

Ami valójában történik: amint azt világossá tette szegény André Gorz már oly régen (Adieux au prolétariat, 1980, L’Immatériel, 2003): a technika fejlődése (digitalizálás, automatizálás, robotizálás, új növénytermesztési és állattenyésztési módszerek, konténeresítés, mobiltechnológia, stb.) és a globális szabadkereskedelem, a transznacionális vállalatok kvázi-kormányzati, kvázi-állami szerepe, a nemzetközi gazdasági törvényhozás (IMF, Világbank, OECD, WTO, Európai Központi Bank, stb.) miatt a termékeket és szolgáltatásokat sokkal kevesebb ember hozza létre, mint régen.

Nicsak, egy érv! Kissé hibás, mint például, vállalatok nem működhetnek kvázi-állami szerepben, mivel nem rendelkeznek azzal a joggal, hogy törvényesen kezdeményezzenek támadást más tulajdonának fizikai integritása ellen, ami az állam definíciója, de legalább egy érv. De még ha nem is vitatjuk az előfeltevéseket, elfogadhatjuk azt a következtetést, hogy egyes termékeket és szolgáltatásokat kevesebb ember hoz létre, mint régen, hiszen például régen szinte az egész emberiség a mezőgazdaságban dolgozott, mára pedig csak egy pár ezrelék.

Sajnos ez a folyamat – állami beavatkozások hatására – nem olyan gyors, mint lehetne, de általában elmondhatjuk, hogy az, amikor a termékeket és szolgáltatásokat kevesebben hozzák létre, mint régen, a gazdasági növekedés definíciója. Kevesebb erőforrás felhasználásával termelődnek ugyanazon javak, a felszabadult erőforrásokat pedig más termékek és szolgáltatások előállításába lehet fordítani.

Hiába nő a termelékenység, hiába serkenti a gazdaságot a verseny, a piac a munkabéren keresztül igen kevés embernek képes csak visszaosztani a bővített újratermeléshez szükséges fölhalmozáson, megtakarításon és profiton fölül megmaradó többletet – mert egyre kevesebb ember áll olyan alkalmazásban, amely közvetlenül termel értéket és értéktöbbletet a piac (a „fizetőképes kereslet”) közvetítésével, s amiért rendszeres munkabér „jár neki”.

Sajnos ebben van némi igazság. A munkanélküliség általános jellemzője minden olyan gazdaságnak, ahol kapitalizmus helyett államizmus létezik. Amit Magyarországon látunk az is csupán a piac teljes megfojtása. Örülnünk kellene annak, hogy növekedik a minimálbér, és emberek százai válnak munkanélkülivé, akik termelékenysége a minimálbér szintje alatt van. Aztán a regnáló politikai elit történelmi mértékekben szórja a pénzt saját hóbortjaik kielégítésére, stadionokra, kisvasútra, és ezer meg ezer olyan beruházásba, ami közvetlenül szállítja az adókon vagy hiteleken át begyűjtött pént a politikusok családtagjainak és ismerőseinek pénztárcájába. Ezek a beruházások mind elszívják a tőkét a piactól, és elpazarolják azokat az erőforrásokat, amit vállalkozók hosszútávú, értékteremtő munkahelyek létrehozására használhatnának. Végül pedig azzal, hogy az állam szabályozni és korlátozni próbálja emberek önkéntes üzletelését, olyan kiszámíthatatlan helyzetet teremt az ország gazdaságában, amely taszítja a külföldi befektetőket.

Az adók, a minimálbérek és a szabályozások mindemellett nagyon sokat segítenek a multinacionális cégek monopóliumhelyzetében. Míg ők képesek kifizetni a minimálbért, az adókat, és vagy a szabályozások tízezrei között elnavigáló jogászokat vagy a bírságokat, kisvállalkozások erre képtelenek, akik az állam által felállított belépési korláttal találják szembe magukat.

Ezért a kapitalizmus megszüntetéséhez nem elég a tőke (és az érték) fölszámolása, kellene hozzá a munka (a munkaerő-áru) fölszámolása is: a kettő szorosan összetartozik.

Hé, hé, hé, mi a fene, filozófus uram? Ezt tanították a filozófus akadémián? Egyáltalán mi az a kapitalizmus, létezik-e valahol a világon és tényleg meg kell-e szüntetnünk?

A kapitalizmus a termelési eszközök magántulajdonlása.

És mit látunk, ha körbenézünk szerte a világon? A valuta, a védelem, az igazságszolgáltatás, az oktatás termelésének állami monopóliumát, mentőcsomagokat, adókat és újraelosztást, a javak és a bérek árszabályozását, vámokat, és szabályozásokat, tehát a magántulajdon szabályszerű, szisztematikus elpusztítását.

Kapitalizmus helyett egy egyre növekvő szocializmus létezik, ami megfosztja az embereket vagyonuktól és szabadságuktól.

És el kell-e pusztítani a kapitalizmust? Ez attól függ, hogy milyen szempontból nézzük: ha az ember képes megdolgozni saját vagyonáért úgy, hogy értéket állít elő a másik számára, ha tiszteli embertársát és vele együttműködve, kölcsönösen kedvező módón szeretne meggazdagodni egy olyan világban, ahol minden emberi interakció önkéntes alapú, nem. Ha az ember egy kommunista filozófus, akinek élete döntő nagy részében nem volt olyan munkája, ahol mások számára kellett értéket előállítani, hanem állami alamizsnán, gyakorlatilag segélyen élte le szánalmas, dolgozó embereken élősködő létét, és az állam nélkül az egyetlen, amire képes lenne filozófiai szaktudásával, az, hogy megkérdezze embertársától, hogy sültkrumplival kéri-e a hamburgerét, akkor mindenképp, akkor a kapitalizmus az ember ősellensége, a rablás és erőszakos újraelosztás pedig a létfenntartás egyetlen eszköze.

Folytatása következik.

 Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.