Az EPV nagyobb kihívást jelentő tesztjei

Eddig specifikus morális elméleteket teszteltünk az EPV-vel, és úgy találtuk, hogy az EPV érvényesíti a legáltalánosabban vallott morális hiedelmeinket, mint a nemi erőszak, gyilkosság és a rablás tilalma. Továbbá az elkerülhetőség kritériumának bevonásával elkülönítettük azokat a bűntetteket, amelyeket nem lehet elkerülni, és azokat, amelyeket pozitív cselekvésen keresztül kell lehetővé tenni, mint a csalás. Végül három kategóriára bontottuk a „preferálandó viselkedést” – egyetemes, esztétikai és semleges (illetve ezek releváns ellentéteire). Az egyetemesen tiltott viselkedések magukba foglalják a nemi erőszakot, a gyilkosságot és a lopást, amelyek megakadályozásához használható erőszak. Az esztétikailag preferálandó tettek olyan cselekvéseket foglalnak magukba, mint az udvariasság, az időben érkezés, és a többi, amelyeket nem lehet erőszakkal kikényszeríteni. A semleges tettek a tisztán szubjektív preferenciákat foglalják magukba, vagy tetteket, amelyeknek nincs morális töltetük, mint futni a busz után.

Viszont számos kihívással teli morális teszt maradt, amely kívül esik a példákon, amelyekkel fentebb foglalkoztunk. Ezek némeikével itt fogunk foglalkozni, hogy szemügyre vegyük az EPV keretrendszerét, és lássuk, hogyan bánik el ezekkel a nagyobb kihívásokat tartogató morális kérdésekkel.

Önvédelem

Az önvédelem fogalmát nem szabad adottként kezelni. Ha feltételezzük, hogy nincs olyan dolog, hogy önvédelem, vagy azt, hogy az önvédelem sosem egy érvényes tett, akkor az EPV keretrendszere igen hamar felbontja e feltételezéseket.

Ha egyáltalán nincs olyan, hogy önvédelem, akkor nem az erőszak használatának kezdeményezéséről vagy megtorlásáról beszélünk, hanem pusztán az erőszak használatáról bármilyen kontextusban. Más szóval, ha megszabadulunk az önvédelem fogalmától, az egyetlen kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, az: egyetemesen preferálandó-e az erőszak használata, vagy sem?

Ha egyetemesen preferálandó volna az erőszak használata, akkor soha egyetlen ember sem terjesztene elő erkölcsi érveket, hanem helyette erőszakot használna, hogy céljait elérje. Viszont épp, mint a nemi erőszak, a lopás és a gyilkosság fent említett példájának esetében, az érv, miszerint az erőszak használata egyetemesen preferálandó, azonnal elpusztítja önmagát. Az erőszak használata egy másik emberen megköveteli, hogy az az ember megadja magát az erőszaknak – másszóval ahhoz, hogy egy ember morális legyen, a másiknak immorálisnak kell lennie, amely nem állja meg a helyét. Továbbá, ha a másik ember megadja magát  az erőszaknak, akkor az nem erőszak – tehát ellenállást kell tanúsítania, ami azt követeli, hogy ellenálljon az erénynek ahhoz, hogy lehetővé tegye az erényt, ami ellentmond önmagának.

Továbbá, ha mindig preferálandó az erőszak használata, akkor az olyan bűntettek, mint a nemi erőszak és a gyilkosság irrelevánssá válnak, hiszen ha mindig preferálandó lesz az erőszak használata, akkor a szeretkezés immorálissá válik, a nemi erőszak pedig morálissá – viszont kizárólag az erőszaktevő számára, míg az erőszaknak való megadás, nem pedig maga az erőszak válik morálissá az áldozata számára, ami ellentmondás.

Ha viszont azt mondjuk, hogy az erőszak rossz, akkor megnyitjuk az önvédelem előtt a lehetőséget. Ha EPV-kompatibilis azt mondani, hogy az erőszak gonosz, akkor tudjuk, hogy – mivel ami gonosz, az megakadályozható az erőszak használatával, – az erőszak használata az erőszaknak való ellenállás gyanánt morálisan érvényes.

Tehát, mivel tudjuk, hogy az erőszak gonosz, azt is tudjuk, hogy használhatunk erőt, hogy ellenálljunk annak. Ha egy tetted gonoszként definiálunk, viszont megtiltjuk mindenkinek, hogy tegyen ellene, akkor többé nem erkölcsfilozófusok vagyunk, csupán ítélkező régészek. Ez megegyezne egy olyan orvosi elmélettel, amely azt mondja, hogy a betegség rossz, viszont gonosz próbálkozni annak megelőzésével vagy gyógyításával – aminek az égvilágon semmi értelme nem volna.

Mindemellett, ha az emberek nem cselekedhetnek, hogy megakadályozzák az ellenük irányuló sérelmet, akkor az olyan tettek, mint a védőoltás, a kesztyűviselés hidegben, a naptej vagy a rovarriasztó használata, falat építeni a földcsuszamlás elkerülése érdekében, a fogmosás, a cipőhordás, és a többi, mind-mind immorális tevékenységek.

Ha visszatérünk Bob-hoz és Doug-hoz, és azt a morális érvet adjuk nekik, hogy az önvédelem mindig helytelen, mi következik?

Nos, egy másik paradoxont hozunk létre. Az önvédelem erőszak használata az erőszak megakadályozásának céljából. Ha az önvédelem mindig rossz, akkor azt nem lehet erőszakosan egy támadóra „mérni.” Viszont a preferenciák, amelyeket nem lehet másokra mérni az EPT, vagy a morálisan semleges kategóriába sorolhatók. Az erőszak általi önvédelmet ezekbe a kategóriákba sorolni ugyanaz, mintha azt mondanánk, hogy nem lehet másokra erőszakot mérni – viszont az erőszakot természetéből fakadóan másoknak okozzák, így ez a megközelítés az ellentmondások zsákutcáját eredményezi.

Az önvédelem nem lehet „gonosz,” mivel a gonosz definíciójából adódóan megakadályozható erőszak használatával. Viszont az önvédelem az erőszak kezdeményezésére adott válasz, és így nem akadályozható meg erőszak használatával, épp úgy, mint ahogyan a labda mozgását sem állíthatod meg, ha erőszakosan megrúgod.

Az önvédelem továbbá nem lehet megkövetelt viselkedés, mivel a megkövetelt viselkedés („ne kövess el nemi erőszakot”) kikényszeríthető erőszak használatával, ami azt jelentené, hogy akárki ellen jogos lenne az erőszak használata, aki nem védi meg magát erőszakkal. Viszont az ellen, aki nem védi meg magát, máris erőszakot követnek el, szóval egy körkörös helyzethez érkezünk, ahol mindenki jogosan használhat erőszakot az ellen, aki nem védelmezi magát, ami nem csupán illogikus, hanem erkölcsileg gyomorforgató.

Ha Bob megtámadja Doug-ot, viszont Doug számára teljesen helytelen az erőszak használata önvédelem gyanánt, akkor az erőszak így két morális kategóriába kerül – az erőszak kezdeményezése morálisan helyes, viszont az önvédelem morálisan gonosz, ami nem állja meg a helyét az EPV alapján.

Viszont, érvelhetnél, nem teszi egyszerre helyessé és helytelenné az erőszakot az az indítvány, miszerint az önvédelem helyes – az erőszak, amit a támadáshoz használnak, helytelen, viszont az erőszak, amit önvédelemhez használnak, helyes?

Ez egy érdekes ellenvetés – viszont ha az erőszak kezdeményezése gonosz, akkor az megtiltható az erőszak használatával, hiszen ez a gonosz egyik definíciója, amelyet fentebb kidolgoztunk.

Tehát lehetetlen, hogy bármilyen logikus erkölcsi elmélet elutasítsa az önvédelem erkölcsi érvényességét.

Gyermeknevelés

Általában ösztönösen megértjük, hogy valami nagyon nem stimmel a szülőkkel, akik nem etetik a kisbabájukat. Fogantatni egy gyermeket, terhesnek lenni vele, megszülni őt, majd hagyni, hogy bölcsőjében éhen haljon rettentő mértékben bántja az érzékenységünket.

Természetesen felháborodásunk semmiképp nem minősül morális érvnek, viszont kiváló kiindulópont egy morális elmélet teszteléséhez.

Előzőleg, amikor az EPV-ről beszéltünk, megállapítottuk, hogy ahol az EPV-ben kivételek találhatóak, ott a biológiában is objektív különbségeknek kell lenniük. Vagy, pontosabban fogalmazva, ahol a biológiában objektív különbségek vannak, ott lehetnek racionális kivételek vagy különbségek az EPV-ben. Egy öt éves gyermek biológiailag fejletlen aggyal és idegrendszerrel rendelkezik, így képtelen feldolgozni tetteinek hosszútávú következményeit. Itt a fejletlen agy a kulcs, olyan értelemben, hogy ha egy felnőtt agy olyan mértékű fogyatékossággal rendelkezik, amely egy öt éves gyermek szellemi képességeinek felelne meg, akkor kevésbé volna felelős tetteiért.

Tehát amikor rámutatunk a csökkent felelősség állapotára, akkor nem a létező felelősséget vesszük el, hanem helyette egy olyan helyzetre ébredünk rá, ahol a felelősség nem létezik, legalábbis bizonyos fokig. Ha azt mondom, hogy egy tolószékes ember képtelen használni a mozgólépcsőt, akkor nem elveszem a mozgólépcső használatához való jogát, hanem pusztán rámutatok arra, hogy tényszerűen képtelen használni azt. Amikor azt mondom, hogy az EPV nem érvényes egy ötéves tetteire, nem azt mondom, hogy az EPV szubjektív, mint ahogy a hullámvasút magasság-követelménye sem teszi a „magas” fogalmát szubjektívvé.

Ha önkéntesen szerződésbe lépek veled, amelyben megígérem, hogy egy éven át fizetem a számláidat, nem szerződtem rabszolgaságra, viszont az biztos, hogy magamra vállalatam egy pozitív kötelességet, amiért mostantól felelős vagyok.

Ha idősek otthonát vezetek, és olyan pácienseket fogadok be, akik képtelenek maguktól enni, akkor amennyiben nem etetem azokat a pácienseket, én vagyok a felelős a bekövetkező halálukért. Senki sem kényszerít arra, hogy befogadjam a pácienseket, viszont miután vágyat és hajlandóságot fejeztem ki arra, hogy gondoskodok róluk, onnantól felelős vagyok a folytatólagos jólétükért.

Ugyanígy, ha kölcsönveszek egy fűnyírót, köteles vagyok visszavinni azt többé-kevésbé ugyanabban az állapotban, mint amiben kaptam. Hasonlóképp, ha elmegyek egy állatkereskedésbe és veszek egy kutyát, magamra vállaltam az önkéntes felelősségét annak, hogy gondoskodok a kutyáról. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól a kutya rabszolgája vagyok egészen a haláláig, viszont azt igen, hogy mindaddig, amíg a kutya az én birtokomban van, felelősségem törekedni arra, hogy egészségben tartsam.

Ezek a szóbeli szerződések igen gyakoriak az életben. Nem lépünk szerződésbe a vendéglőssel, amikor ebédelni megyünk az éttermébe; egyszerűen elfogadott, hogy fizetünk távozás előtt. Sosem írok alá szerződést, amelyben megígértem, hogy nem fogok lopni, amikor belépek egy boltba, de jogukban áll vádat emelni ellenem, ha lopok. Úgyszintén sosem írtam alá szerződést arról, hogy nem fogom megerőszakolni a nőt, akivel randira megyünk, mégis bizonyosan létezik ez a „szerződés” az EPV alapján.

Ha idősek otthonát vezetek, és a rokkant emberek rám vannak utalva az evésben, amennyiben valami okból kifolyólag képtelennek bizonyulok az etetésükre, nyilván az én felelősségem valaki mást találni, aki gondoskodni fog róluk. A halálos veszély nem az, hogy én nem etetem őket, hanem az, hogy mindenki más azt hiszi, hogy igen, így nem adnak nekik ételt. Ez összhangban áll egy régi morális érvvel a folyóba ugrással kapcsolatban, valaki megmentése érdekében. Nem vagyok köteles a folyóba ugrani, hogy megmentsek valakit a fulladástól, de abban a pillanatban, ahogy beugrok – vagy nyíltan kijelentem a szándékomat – felelőssé válok az ember megmentésének megkísérléséért, abból a gyakorlati okból kifolyólag, hogy mindenki más úgy hiszi, én fogom megmenteni az illetőt, így ők maguk talán nem sietnek közvetlenül cselekedni.

Tehát feltételezhető, hogy a szülők etetni fogják az újszülött kisbabájukat és gondoskodni fognak róla. Ha ezek a szülők e gondozás ellen döntenek, akkor kötelesek a gyermeket más embereknek adni, akik megadják neki a szükséges gondoskodást, vagy szembe kell nézniük a gyilkosság vádjával, mint ahogy a rokkantak számára fenntartott otthon vezetőjének is vagy etetnie kell azokat, akik teljesen rá szorulnak, vagy át kell őket adnia másnak, aki elvállalja az etetésüket. Ha úgy döntök, hogy többé nem akarok gondoskodni a kutyámról, új otthont kell neki találnom, nem hagyhatom egyszerűen éhen halni.

Ez mind a harmadik személy általi önvédelem elvén alapszik, amelyet teljesen támogat az EPV keretrendszere, hiszen az önvédelemhez való jog egyetemes. Ha látom, hogy egy tolószékes embert megtámadott egy nő, jogom van megvédeni őt – és ez még igazabb, ha ő maga nem rendelkezik az önvédelemhez szükséges képességekkel.

Mivel a gyermekek képtelenek etetni önmagukat, bért keresni vagy függetlenül élni, így sokkal inkább hasonlítanak egy emberrablás áldozatához, vagy a fentebb taglalt feleséghez, akit a férje a pincébe zárt. A gyermekek úgyszintén nem rendelkeznek a hatékony önvédelemhez szükséges képességekkel, kis termetükből és a szülőktől való szinte teljes függőségükből fakadóan.

Tehát mivel a helyzet az, hogy jogunk van önvédelmet gyakorolni valaki más helyett – és ez a jog csak még erősebbé válik, ha az a személy képtelen megvédeni magát –  teljesen érvényes erőszakot használni olyan szülők ellen, akik nem etetik a gyermeküket, mint ahogy teljesen érvényes erőszakot használni a férj ellen, aki halálra éhezteti feleségét úgy, hogy bezárja őt a pincébe.

Ahogyan azt fentebb említettük, minél kevésbé képes egy áldozat elkerülni a helyzetet, annál rosszabb a bűntett. Még a pincébe zárt feleség is rendelkezik valamennyi felelősséggel az ügyben, mivel ő döntött úgy, hogy hozzámegy ehhez a gonosz őrülthöz. Miután bezárták őt a pincébe, a helyzet elkerülhetetlen, viszont számtalan jel utalt férje bántalmazó természetére, találkozásuk napjától kezdve.

Viszont a gyermekek a végsőkig áldozatok, mivel sosem volt lehetőségük elkerülni a helyzetet, amiben találták magukat.

Tehát logikailag megállapíthatjuk a szülők felelősségét a gyermekeik iránt az EPV keretrendszer használatával. Mivel minden ember felelős saját teste hatásaiért, és a gyerekek a test hatásai, így a szülők felelősek a gyermekeikért. Mivel mindenkinek joga van önmaga és mások védelméhez – hiszen az egy egyetemes jog – így akárki cselekedhet a gyermek védelme érdekében. Mivel mindenkinek be kell tartania az önkéntes kötelezettségeket, és a gyermekvállalás egy önkéntes kötelezettség, a szülőknek teljesíteniük kell a gyermekre vonatkozó kötelességeket. Mivel tétlenségen keresztül valaki olyan halálát okozni, aki teljesen függ tőled egyenrangú a gyilkossággal, így a szülők felelősek egy ilyen bűntettben.

Természetesen előterjeszthetnénk azt, hogy a szülőknek nem kell gondoskodniuk a gyermekükről, de ez egy túlságosan specifikus alapelv ahhoz, hogy morális premissza lehessen – egyenrangú lenne azzal, ha azt mondanánk, „a szülők gyilkolhatnak,” ami nem EPV-kompatibilis, és biológiai különbözőséget követelne a kivétel alátámasztása végett – és a szülővé válás nem változtatja meg teljesen és fordítja a visszájára az ember biológiai természetét.

A szülők, akik halálra éheztetik gyermeküket, nyilvánvalóan bűnösek a gyilkosság vádjában. A gyermekek a családba való, önkéntelen bebörtönzöttség állapotában születnek ebbe a világba – ez nem jelenti azt, hogy a család gonosz, vagy romlott – ez csupán egy biológiai tény kijelentése. A gyerekek a szülők választásából fakadóan a szülők rabszolgái – az effajta biológiai bebörtönzés a hanyag szülőket ugyanabba a pozícióba helyezi, amiben egy emberrabló találja magát, aki hagyja fogvartartottját éhen halni, vagy egy ápoló, aki hagyja szomjan halni teljesen tőle függő pácienseit.

„Ne egyél halat”

Mi lenne a státusza annak a morális indítványnak, hogy „gonosz halat enni”?

Nyilvánvalóan úgy tűnik, hogy ez az indítvány az EPV legalább pár követelményének megfelel – egyetemesnek, tértől és időtől függetlennek, illetve viszonylag objektívnek tűnik.

Mégis igen nehezünkre esik ezt ésszerűen egy valóban morális elméletnek nevezni – miért?

Mindenekelőtt, a „gonosz” magába foglal minden olyan tettet, amely megakadályozható az erőszak használatával. A nemi erőszak „gonosz,” így használhatok erőszakot, hogy megvédjem magamat attól, aki megpróbál megerőszakolni.

Lelőhetek-e jogosan valakit, aki megeszik egy darab halat?

Butaságnak tűnne úgy érvelni, hogy igen – de miért?

E tan egyetemességének van néhány objektív korlátja. Például pár ember sehogyan sem képes halhoz jutni – mondjuk egy sivatagban élnek – amíg mások egy haltól hemzsegő tó mellett laknak, és nehezen vagy sehogyan sem lennének képesek túlélni anélkül, hogy halat ennének. Viszont ez nem lehet elég, mivel már elfogadtuk annak a tényét, hogy nem érvényteleníti „a nemi erőszak gonosz,” morális indítványt, ha egy kasztrált ember képtelen erőszakolni.

Nem, a „vörös hering”[1] a „gonosz halat enni” morális indítványban a hal szó.

Egy tudós nem mondhatja érvényesen azt, hogy a gravitációs elmélete kizárólag rózsaszín kövekre érvényes. Mivel elmélete magába foglalja a gravitációt, annak minden entitásra vonatkoznia kell, amelynek van tömege.

Ugyanígy az EPV a fentebbi példában kizárólag az evés tevékenységét fogadja el, és elutasítja azt, amit esznek, mivel amit esznek nem egy tett, hanem az, amivel tesznek.

Hasonlóképpen egy erkölcsfilozófus nem terjesztheti elő érvényesen azt a morális indítványt, miszerint „gonosz öregeket megerőszakolni.” A „megerőszakolás” a viselkedés; a morális indítvány tekintetéből irreleváns, hogy az áldozat öreg-e vagy sem – hiszen mindaddig, amíg az áldozat ember, az egyetemesség követelménye konstans marad. A „ne rabolj” egy érvényes morális indítvány az EPV szerint – a „ne rabolj fehérrépát” nem az, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a rablás a tulajdon fogalmához kapcsolódik – a fehérrépákat pedig, mint a tulajdon egy részhalmazát, nem lehet racionálisan elkülöníteni az összes többi tulajdontól, majd saját morális szabályt adni neki.

A „halat enni gonosz” morális indítvány tehát megbukik az egyetemesség tesztjén, mivel az túl specifikus ahhoz, hogy általánosítható legyen – ez olyan, mint azt mondani: „az én gravitációs elméletem kizárólag rózsaszín kövekre érvényes.” Ha az egy gravitációs elmélet, akkor annak mindenre érvényesnek kell lennie; ha kizárólag rózsaszín kövekre érvényes, akkor az nem egy gravitációs elmélet.

Az EPV továbbá érvénytelenként utasít el bármilyen elméletet, amely ugyanazon tettre ellentétes morális ítéletet eredményez. A „testi sértés” nem lehet egyik nap erkölcsös, a másikon erkölcstelen. Így tudjuk, hogy az „evés” nem lehet egyik nap morális, a következőn immorális.

Az „evés” vagy morális, vagy immorális, vagy semleges. Ha az evés immorális, akkor számtalan logikai probléma jelenik meg, amelyeket mostanra már biztosan jól ismersz.

Ha viszont az evés morális, akkor nem lehet morális fejeskáposztát enni, és immorális halat enni, hiszen az az egyetemesség megszegése, olyan értelemben, hogy ugyanaz a tett – az evés – egyszerre jónak és rossznak minősül.

Így tehát értjük azt, hogy a „halat enni gonosz” propozíció megbukik az EPV tesztjén, és nem érvényes, mint morális elmélet.

Az állatok jogai

Itt nincs időnk az állati jogok kérdésének teljes tárgyalására, viszont megvizsgálhatjuk a morális indítványt, miszerint „gonosz halat ölni.”

Ha gonosz halat ölni, akkor az EPV azt mondja, hogy akárki vagy akármi ami halat öl, gonosz. Ez nem csak a halászt foglalná magában, hanem a cápákat is – hiszen ha halat ölni gonosz, akkor kiterjesztettük az etikai „cselekvők” definícióját, hogy az nem-emberi életformákat is magába foglaljon.

Nyilvánvaló, hogy a cápák nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy tartózkodjanak a hal meggyilkolásától, hiszen gyakorlatilag nem többek, mint uszonyos evőgépek.

Tehát az „elkerülhetetlen gonosz” logikai problémájához jutunk. Ha gonosz halat ölni, viszont a cápák képtelenek elkerülni a halak megölését, akkor a cápák „elkerülhetetlenül gonoszak.” Viszont, ahogyan azt fentebb megbeszéltük ott, ahol nincs választási lehetőség – ahol az elkerülhetőség lehetetlen – moralitás sem lehet. Tehát a „halat ölni gonosz” indítvány  olyan egyetemes moralitást próbál meghatározni, ami moralitás nélküli szituációkat is magába foglal, ami logikailag nem állja meg a helyét.

Továbbá a „hal” szó problémát jelent a szabályban, hiszen az túl specifikus ahhoz, hogy egyetemes legyen. A helyes EPV újrafogalmazás: „gonosz az emberek számára élőlényeket meggyilkolni.”

Ha viszont gyilkolni gonosz, akkor ismét az „elkerülhetetlen gonosz” problémájával találjuk szembe magunkat. Egyetlen emberi lény sem élhet túl anélkül, hogy ne ölne meg más élőlényeket, mint vírusokat, növényeket, vagy talán állatokat. Tehát az „emberi életet” úgy határozzák meg, mint „gonosz.” Viszont ha az emberi életet úgy határozzák meg, mint gonosz, akkor az nem lehet gonosz, hiszen az elkerülhetőség lehetetlenné válik.

Mi van, ha azt mondjuk: „gonosz embereket ölni” – ez gonosszá tenne egy emberevő cápát?

Nem, ismét, hiszen a cápa nem rendelkezik az emberöléstől való tartózkodás képességétől, és így nem vonható felelősségre egy ilyen tettért, mint ahogy egy földcsuszamlás sem hurcolható a bíróság elé, ha megöl egy embert.

Az EPV megengedi a kivételeket az objektív és egyetemes anyagi vagy biológiai különbségek alapján, mint ahogy más tudományok is teszik. A tudományos elmélet, miszerint a gázok tágulnak melegítés hatására, természetesen csak a gázokra vonatkozik. Nem érvényteleníthetem az elméletet, ha azt mondom, hogy nem vonatkozik mondjuk a műanyagra.

Ugyanilyen módon a moralitás kizárólag a racionális tudatra vonatkozik, az elkerülhetőség követelménye miatt. Ha egy morális elméletet egy csigára, egy fára, egy kőre vagy a „számok” fogalmára próbálnék vonatkoztatni, akkor a racionális tudatot olyan entitásokkal próbálnám egyenlővé tenni, amelyek sem racionálisak, sem tudatosak, ami egy logikai ellentmondás. Azt is mondhatnám, hogy a Pitagorasz-tétel a geometriában érvénytelen, mert nem vonatkozik egy körre vagy egy felhőre. A Pitagorasz-tétel kizárólag háromszögekre vonatkozik – megpróbálni azt más helyzetekre vonatkoztatni fogalmilag egyenlő a levegő befestésével.

Másszóval a helytelen vonatkoztatás nem cáfolat.

Sok más „szürke zóna” létezik még, amin dolgozhatnánk, az abortusztól a szellemi tulajdonjogokon át a kárpótlásig, de úgy gondolom, hogy sokkal fontosabb az EPV-t kivenni az absztrakciók világából és azokra a valódi problémákra vonatkoztatni, amelyekkel ma találjuk szembe magukat.

[1] Red herring; a lényegtelen konklúzió érvelési hiba egy neve.

Folytatása következik…

Az Ellenpropaganda kizárólag olyan olvasók támogatásából tartja fenn magát, mint te. Kattints ide, ha értéket találtál az oldal tartalmában, és támogasd munkánkat.

Kommentek