Olvasási idő: ~ 63 perc

Stefan Molyneux

Egyetemesen Preferálandó Viselkedés

A Világi Etika Racionális Bizonyítása

 

I. – II. – III.IV.

Tartalomjegyzék:

Egyetemesen Preferálandó Viselkedés

EPV és érvényesség

Morális szabályok: Egy meghatározás

EPV: Öt bizonyíték

EPV: Opcionális és Objektív
EPV: A Gyakorlat
EPV: A Keretrendszer

EPV: Etika vagy Esztétika?

Irracionalitás
Hazugság
Gyilkosság
Az etika követelményei
Döntési lehetőség
Elkerülés

Elkerülés és kezdeményezés

Etika, esztétika és elkerülhetőség

Kezdeményezés

A non-agresszió elve (Non-aggression principle; NAP)

Mentőcsónak szituációk

Szürke zónák
A szürke árnyalatai
Egyetemesség és kivételek
A szándék – és a veszélyek

A Szörny

Propaganda

Egyetemesen Preferálandó Viselkedés

Láthatjuk, hogy az előző érvekből következően lehetetlen bármilyen vitába szállnunk annak elfogadása nélkül, hogy bizonyos viselkedések egyetemesen preferálandóak.

A „viselkedés” szót használom a „gondolat” helyett, mivel fontos megkülönböztetni a tisztán belső és megerősíthetetlen állapotokat – mint a „gondolkodást” – az objektív és megerősíthető állapotoktól, mint a „cselekvés,” „írás” és „beszéd.”

Lehetetlen bizonyítani, hogy az előző éjszaka egy elefántról álmodtam. Viszont lehetséges azt bizonyítani, hogy leírtam az „elefánt” szót – ezért használom inkább a „viselkedés” kifejezést, mint a „gondolatot.”

Megadni magunkat a felsőbbrendű logikának egy vita során egy cselekedet. Ha minden alkalommal, amikor beismerem egy érved igazát, semmit nem mondanék, helyette üres tekintettel bámulnálak, idegesítőnek találnád a velem való vitát. Ha szeretném elismerni az érved igazát, el kell végeznem a szóbeli megadás cselekvését.

Tehát látható, hogy a vitatkozás cselekedetébe számos premissza épült be, amelyeket nem lehet elképzelhető módon megcáfolni.

Ha arra kérnélek, hogy találkozzunk a teniszpályán, majd egy vadászpuskával a kezemben jelennék meg, lehet, hogy a végén űznénk valamilyen sportot, de biztos, hogy nem tenisz lenne az. Amikor azt mondom, hogy találkozzunk a teniszpályán egy játszmára, a kéréssel hallgatólagosan elfogadom a tenisz szabályait.

A történelem során mindazok, akik etikai vitákban vettek részt, számos esetben figyelmen kívül hagyták ezt az alapvető tényt.

Nem várhatom el, hogy komolyan vegyenek, ha tudományos tanulmányomat saját, személyes nyelvemen nyújtom be, és azt állítom, hogy a telepatikus képességekkel bíró aranyhalam lektorálta. Hasonlóképpen nem várhatom el, hogy komolyan vegyenek, ha úgy szállok saját, személyes értékeim védelmébe egy erkölcsfilozófiai vita keretein belül, hogy azt állítom, Trixi, a mindentudó és láthatatlan leprikón igazolja az érveimet.

Maga a vitázás tevékenysége megköveteli az egyetemesen preferálandó viselkedés (EPV) [universally preferable behavior – UPB] elfogadását. Semmilyen racionális választ nem lehet adni egy etikai érvre az EPV gyakorlása nélkül.

Vizsgáljuk most meg az EPV pozitív bizonyítékainak sorozatát.

EPV és érvényesség

A modern filozófusok előtt álló legnagyobb kihívás annak bizonyítása, hogy a morális szabályok egyszerre lehetségesek és egyetemesek. A szubjektivizmus, a politikai előítéletek, és a pragmatikus „következményből érvelés” béklyói mindaddig akadályozni fognak, amíg a morális propozíciókat nem elemezzük ugyanolyan szigorral és logikával, mint bármilyen más propozíciót.

A jelenlegi helyzetünkhöz legközelebb álló történelmi hasonlat a 15. és 16. században, a tudományos módszer felemelkedése idején történt. Azok a korai úttörők, akik a racionális és empirikus módszert hirdették a tudás megszerzéséhez, ugyanazokkal az előítéletekkel találták szembe magukat, mint amik napjainkban elénk tárulnak – ugyanazok az irracionalitások, az egyház és az állam megkövült hatalma, a misztikus és szubjektív „abszolútok” és a korai tanulmányokból hozott akadályok állták útjukat. Akik a racionalitás és az empirikus megfigyelés felsőbbrendűségét hirdették a biblikus fundamentalizmus és a világi zsarnokság felett, a kardot és keresztet forgatók elkötelezett ellenállásával találták szembe magukat. Sokukat halálra kínozták intellektuális őszinteségük miatt – ma jóval kisebb veszélyekkel nézünk szembe, így jóval bátrabban kellene hirdetnünk az igazságot a hittel szemben.

Az elején kell kezdenünk a hamis moralitások támadását, mint ahogyan a legelső tudósok is tették. Francis Bacon nem úgy érvelt, hogy a tudományos módszer „hatékonyabb”, mint az ima, mint a bibliai szövegek vagy az éhezés által előidézett látomások. Egyszerűen annyit mondott, hogy ha szeretnék megérteni a természetet, meg kell figyelnünk azt, és elméleteinket logikusan felépíteni – illetve hogy a semmilyen más út nem vezet a tudáshoz.

Ugyanezzel a módszerrel kell a moralitást meghatároznunk és kommunikálnunk. Mindenekelőtt a tudományos módszer erejét és legitimitását kell használnunk a morális törvények érvényessége és egyetemessége bizonyításához. Az elején kell kezdenünk, a logika mentén kell építkeznünk, és el kell utasítanunk mindent, ami az igazságot irracionalitással vagy non-empirizmussal helyettesítené.

Hogyan fest ez a gyakorlatban? Az egyetlen tennivalónk a következő axiómák felállítása:

  • A moralitás egy érvényes fogalom.
  • A morális szabályoknak következetesen vonatkozniuk kell az egész emberiségre.
  • Egy morális elmélet annak következetessége alapján ítélünk érvényesnek.

Hogy az elején kezdjük: egyáltalán érvényesek-e a morális szabályok – avagy az egyetemesen preferálandó emberi viselkedések?

Két lehetőség léteszik a morális szabályokra vonatkozóan, épp úgy, mint bármilyen logikai tudomány esetében. Vagy érvényesek, vagy nem érvényesek az egyetemes morális szabályok. (A fizikában a kérdés: vagy érvényesek, vagy nem érvényesek az egyetemes fizikai szabályok.)

Egy szabály akkor lehet érvényes, ha empirikusan létezik, mint a gravitáció, vagy ha igaz, mint a 2+2=4 egyenlet.

Tehát először fel kell tennünk a kérdést: egyáltalán léteznek-e a morális szabályok?

Az anyagi valósában bizonyára nem, ami egyetlen morális szabályt sem tartalmaz, és egyetlennek sem engedelmeskedik. A morális szabályok különböznek a fizika szabályaitól, mint ahogy a tudományos módszer is különb, mint a gravitáció. Az anyag természetéből fakadóan engedelmeskedik a gravitációnak vagy a termodinamika második tételének, viszont a „ne ölj” sehol nincs a dolgok természetébe vésve. A fizika törvényei leírják az anyag viselkedését, de egyetlen előírást sem tartalmaznak. A tudomány azt mondja, hogy az anyag egy bizonyos módon viselkedik – nem pedig azt, hogy egy bizonyos módon kellene viselkednie. A gravitáció elmélete bizonyítja, hogy amikor egy embert a szakadékba taszítasz, le fog zuhanni. Viszont nem mondja meg azt, hogy le kellene-e őt löknöd, vagy sem.

Így nem mondhatjuk, hogy a morális szabályok léteznek az anyagi valóságban, illetve nem is engedelmeskedünk automatikusan nekik, mint a fizika törvényeinek – ami nem jelenti azt, hogy a morális törvények hamisak, szubjektívek vagy lényegtelenek. Maga a tudományos módszer sem létezik a valóságban – illetve úgyszintén opcionális – de egyáltalán nem hamis, szubjektív vagy lényegtelen.

Ha be tudjuk bizonyítani, hogy a morális elméletek lehetnek objektívek, racionálisak és igazolhatók, az ugyanakkora haszonnal bír majd az etika számára, mint amekkorát az teremtett, amikor a fizikai elméleteket alávetették a tudományos módszernek.

A tudományos módszer megjelenése elött az emberek úgy gondolták, hogy az anyag az istenek és ördögök szubjektív szeszélyének engedelmeskedik – az emberek pedig most ugyanezt hiszik a moralitásról. A vulkánok azért törtek ki, mert a hegy istene dühös volt; a jó termés az emberi vagy állati áldozatból fakadt. Senki sem hitte, hogy az abszolút fizikai törvények korlátozhatják az istenek akaratát – így a tudomány sosem alakulhatott ki. Akik a történelem folyamán profitáltak a fizikai valóság szubjektív meghatározásból – elsősorban a papok és a nemesek – küzdöttek azellen, hogy a fizikai elméleteket alávessék a tudományos módszernek, épp úgy, mint ahogyan azok, akik jelenleg profitálnak a moralitást szubjektív meghatározásából – elsősorban a papok és a politikusok – küzdenek azellen, hogy a morális elméleteket objektív és egyetemes alapelveknek vessék alá.

Ahogy fentebb említettük, a tudományos módszer lényegében a pontos és pontatlan elméletek elválasztásának metódusa, amely során az elméleteket két központi tesztnek vetik alá: a logikai következetesség és az empirikus megfigyelés tesztjének – amelyben a logikai következetesség mindig az empirikus megfigyelés alárendeltje. Ha egy tökéletesen következetes elmélettel állok elő, amely szerint egy kő felfelé fog lebegni, amikor ledobom egy szikláról, bármilyen empirikus teszt bizonyítani fogja az elméletem hibásságát, mivel a megfigyelés minden alkalommal felülmúlja a hipotézist.

A tudományos módszer egy másik aspektusa a hit, miszerint – mivel az anyagot általános, stabil és kiszámítható tulajdonságokkal rendelkező atomok kombinációja alkotja – az anyag viselkedésének is általánosnak, stabilnak és kiszámíthatónak kell lennie. Tehát a kísérleteknek különböző helyen és időben reprodukálhatónak kell lenniük. Nem mondhatom azt, hogy a „lebegő kő” elméletem kizárólag egy bizonyos kőre vonatkozóan helyes, vagy kizárólag azon a napon volt helyes, amikor teszteltem azt, vagy kizárólag egy bizonyos helyen. Az elméleteimnek az anyag viselkedését kell leírniuk, amely egyetemes, általános érvényű, stabil és kiszámítható.

Végül pedig létezik egy általánosan elfogadott szabály – amelyet néha Occam borotvájának hívnak – miszerint két olyan elmélet közül, amelyek ugyanakkora prediktív erővel bírnak, az egyszerűbb a preferálandó. A kopernikuszi forradalom előtt, amikor a Földet a világegyetem középpontjának tekintették, a Mars retrográd mozgása, amikor a Föld elhaladt mellette a Nap körüli keringése során, hatalmas problémákat okozott a ptolemaioszi csillagászati számításokban. Végtelenül sokszorozódtak a „körök a körökben”, melyek teljesen eltűntek, miután egyszerűen a Napot helyezték a naprendszer közepére, és elfogadták a planetáris pályák ellipszis-természetét.

Tehát egy érvényes tudományos elméletnek (a) egyetemesnek, (b) logikusnak, (c) empirikusan ellenőrizhetőnek, (d) reprodukálhatónak és (e) a lehető legegyszerűbbnek kell lennie.

A morális elméletek megítélésének módszere pontosan ugyanaz, mint bármilyen egyéb elmélet megítélésének módszere.

Morális szabályok: Egy meghatározás

Az első kérdés a morális szabályokra vonatkozóan: mik azok?

Egyszerűen fogalmazva a morális szabályok kifejezés egy olyan szabálykészletet takar, amelyek vallják, hogy pontosan és következetesen azonosították az egyetemesen preferálandó viselkedéseket, mint ahogy a fizika egy olyan szabálykészlet, amely vallja, hogy pontosan és következetesen azonosította az anyag egyetemes viselkedését.

A következő kérdés, amelyet fel kell tennünk az, hogy egyáltalán létezik-e olyan dolog, hogy „egyetemesen preferálandó viselkedés”? Ha létezik, elkezdhetjük feltárni, hogy pontosan milyen viselkedések is azok. Ha nem, akkor vizsgálatunknak itt meg kell állnia – mint ahogy a ptolemaioszi csillagászat vizsgálata is megszűnt, miután az emberek elfogadták, hogy valójában a Nap áll a naprendszer középpontjában.

EPV: Öt bizonyíték

Ahogy azt fentebb láttuk, az indítvány, miszerint nincs olyan dolog, hogy preferálandó viselkedés, számos leküzdhetetlen logikai és empirikus problémát foglal magába. Az „egyetemesen preferálandó viselkedés” érvényes fogalom kell, hogy legyen, öt okból kifolyólag.

Az első a logikai: ha az indítvány ellen érvelek, miszerint az egyetemesen preferálandó viselkedés érvényes, máris bemutattam, hogy az igazságot preferálom a valótlansággal szemben – és azt is, hogy preferálom kijavítani azokat, akik valótlanságot állítanak. Azt mondani, hogy nem létezik olyan dolog, hogy egyetemesen preferálandó viselkedés, épp olyan, mint valaki fülébe kiabálni, hogy hangok nem léteznek – természetéből fakadóan önellentmondásos. Másszóval ha nincs olyan dolog, hogy egyetemesen preferálandó viselkedés, akkor az embernek elleneznie kellene azt, amikor valaki azt állítja, hogy létezik egyetemesen preferálandó viselkedés. Viszont ha az embereknek valamit „kellene” tennie, akkor létrehozta az egyetemesen preferálandó viselkedést. Tehát az egyetemesen preferálandó viselkedés – vagy a morális szabályok – érvényes kell, hogy legyen.

Szillogisztikailag pedig:

  1. Az indítvány: az „egyetemesen preferálandó viselkedés” fogalma érvényes kell, hogy legyen.
  2. Az egyetemesen preferálandó viselkedés elleni érvelés az egyetemesen preferálandó viselkedést demonstrálja.
  3. Tehát egyetlen érv sem lehet érvényes az egyetemesen preferálandó viselkedés ellen.

Mind tudjuk, hogy vannak szubjektív preferenciák, mint szeretni a fagyit vagy a jazzt, amelyeket nem tartunk kötelező erejűnek más emberek felett. Másrészt viszont ott vannak az olyan preferenciák, mint a nemi erőszak és a gyilkosság, amelyeket nyilvánvalóan másokra kényszerítenek. Aztán ott vannak a logikára, igazságra és bizonyítékra vonatkozó preferenciák, amelyek úgyszintén kötelező erejűek más emberek felett (bár általában nem erőszakkal kényszerítik ki őket) abban az értelemben, hogy mindannyian elfogadjuk, hogy egy illogikus propozíció hamis vagy érvénytelen.

Azokat a preferenciákat, amelyeket kötelező erejűnek tartunk más emberek felett, „egyetemes preferenciáknak” vagy „morális szabályoknak” nevezhetjük.

Hogyan tudhatjuk ezen kívül, hogy a „morális szabályok” egy érvényes fogalom?

A kérdést biológiailag és szillogisztikailag is megvizsgálhatjuk.

Példának okáért minden anyag a fizikai törvények alárendeltje – továbbá minden, ami él, ezen felül is alárendeltje bizonyos követelményeknek, így tehát ha valami életben van, követnie kellett az egyetemesen preferálandó viselkedéseket. Az élet, például, megköveteli az üzemanyagot és az oxigént. Bármilyen élő elme – természetesen – a fizikai világ szerves része, így hát a fizikai törvények alárendeltje, és követnie kellett az egyetemesen preferálandó viselkedéseket. Akármilyen ellenérv megkövetelné a bizonyítékát annak, hogy a tudat nem anyagból áll és nem szerves, ami lehetetlen, hiszen tömeggel, energiával és élettel bír. Úgy érvelni, hogy a tudat nem alárendeltje sem a fizikai szabályoknak, sem az egyetemesen preferálandó viselkedéseknek, egyenrangú volna azzal az érvvel, miszerint az emberek immunisak a gravitációra, és élhetnek táplálkozás nélkül.

Tehát lehetetlen, hogy bárki logikusan az egyetemesen preferálandó viselkedés ellen érveljen, mivel ha életben van, követnie kellett az olyan egyetemesen preferálandó viselkedéseket, mint a lélegzés, evés és ivás.

Szillogisztikailag pedig:

  1. Minden organizmus számára megkövetelt az egyetemesen preferálandó viselkedés az életben maradáshoz.
  2. Az ember egy élő organizmus.
  3. Tehát minden élő ember az egyetemesen preferálandó viselkedés gyakorlása miatt van életben.
  4. Tehát bármilyen érv az egyetemesen preferálandó viselkedés ellen megköveteli az egyetemesen preferálandó viselkedés elfogadását és gyakorlását.
  5. Tehát semmilyen érv nem lehet érvényes az egyetemesen preferálandó viselkedés létezése ellen.

Mivel a tudományos módszer empirikus megerősítést követel, a valóságot is meg kell vizsgálnunk, hogy megerősítsük hipotézisünket – itt pedig az egyetemesen preferálandó viselkedés teljes alátámasztását találjuk.

Minden épelméjű emberi lény hisz valamiféle morális szabályokban. Vannak nézeteltérések arra vonatkozóan, mi minősül morális szabálynak, de mindenki biztos abban, hogy a morális szabályok érvényesek – mint ahogy számos tudós nem ért egyet, de mindegyikük elfogadja a tudományos módszer érvényességét. Az ember érvelhet úgy, hogy a Föld kerek, nem pedig lapos – ami megegyezik a moralitás definíciójának megváltoztatásával – de az ember nem érvelhet úgy, hogy a Föld egyáltalán nem létezik – ami megegyezik azzal az érvvel, hogy egyáltalán nincs olyan, hogy egyetemesen preferálandó viselkedés.

Vagy:

  1. Ahhoz, hogy egy tudományos elmélet érvényes legyen, empirikus megfigyelésnek kell alátámasztania azt.
  2. Ha az „egyetemesen preferálandó viselkedés” fogalma érvényes, akkor az emberiségnek hinnie kellene az egyetemesen preferálandó viselkedésben.
  3. Minden ember hisz az egyetemesen preferálandó viselkedésben.
  4. Tehát létezik empirikus bizonyíték, amely alátámasztja az egyetemesen preferálandó viselkedés érvényességét – és az effajta bizonyíték léte ellentétben áll azzal az indítvánnyal, miszerint az egyetemesen preferálandó viselkedés nem érvényes.

Az egyetemesen preferálandó viselkedés mellett szóló negyedik érv úgyszintén empirikus. Mivel az emberi lények majd’ végtelen számú döntési lehetőség közül választhatnak életük során, azt mondani, hogy nincsenek egyetemesen preferálandó viselkedésnek minősülő alapelvek, egyenlő volna azt mondani, hogy minden választás egyenértékű (azaz szubjektív). Viszont a választások nem egyenértékűek, mind logikai, mind az empirikus megfigyelés szempontjából.

Példának okáért, ha az étel elérhető, majdnem minden ember a mindennapi étkezést preferálja. Amikor hideg van, majdnem minden ember meleget keres. Majdnem minden szülő úgy dönt, hogy gyermekét eteti, menedéket biztosít számára és oktatja őt. Számos példát találunk az emberek közötti általános választásokra, amelyekből arra következtethetünk, hogy az egyetemesen preferálandó viselkedés burjánzik az emberek között, és természetünk részét képezi.

Ahogyan azt fentebb említettük, semmilyen érvényes fizikai elmélet sem cáfolhatja meg azt az egyszerű tényt, hogy a gyerekek képesek elkapni a repülő labdákat – mint ahogy egyetlen érvényes etikai elmélet sem utasíthatja el az EPV elfogadottságának végtelen bizonyítékát.

Avagy:

  1. Majdnem végtelenszámú döntési lehetőség létezik.
  2. Az emberek többsége nagyon hasonló döntéseket hoz.
  3. Tehát nem egyenrangú minden döntési lehetőség.
  4. Tehát az egyetemesen preferálandó döntéseknek érvényeseknek kell lenniük.

Az egyetemesen preferálandó viselkedés mellett szóló ötödik érv az evolúciót veszi alapul.

Mivel minden szerves élet számára megkövetelt az előnyben részesített viselkedés a túlélés érdekében, feltételezhetjük, hogy az organizmusok, amelyek a legsikeresebb döntéseket hozzák, kerülnek  leggyakrabban kiválasztódásra.

Mivel az ember a legsikeresebb faj, és az ember leginkább megkülönböztető szerve az elméje, az ember elméje kell, hogy legyen az, amely a leginkább segítségére volt a sikeres döntéshozatalban. Tehát maga az elme azért került kiválasztódásra, mert rendelkezik a sikeres döntések meghozatalának képességével. Mivel az emberi elme csak az egyetemesen preferálandó viselkedés választásának következményeként létezik, az egyetemesen preferálandó viselkedés érvényes fogalom kell, hogy legyen.

Avagy:

  1. Az organizmusok úgy járnak sikerrel, hogy az egyetemesen preferálandó viselkedés alapján cselekszenek.
  2. Az ember a legsikeresebb organizmus.
  3. Tehát az embernek a legsikeresebb módon kellett cselekednie az egyetemesen preferálandó viselkedés alapján.
  4. Az ember leginkább megkülönböztető szerve az elméje.
  5. Tehát az ember elméjének a legsikeresebb módon kellett cselekednie az egyetemesen preferálandó viselkedés alapján.
  6. Tehát az egyetemesen preferálandó viselkedés érvényes kell, hogy legyen.

Számtalan több érvet is felhozhatnánk az EPV létezése és érvényessége támogatása mellett, de megelégszünk a fentiekkel, és tovább lepünk az EPV természetének vizsgálatára.

EPV: Opcionális és Objektív

Mivel bebizonyítottuk az egyetemesen preferálandó viselkedés érvényességét, ezennel megváltozik a moralitás kérdése. Mivel a moralitás érvényes, milyen elméletek képesek számszerűsíteni, osztályozni, megmagyarázni és megjósolni azt?

Mindenekelőtt emlékeznünk kell, hogy a moralitás nyilvánvalóan opcionális. Minden ember a gravitáció alávetettje, és ételre van szüksége a túléléshez, viszont senkinek sem kell morálisan cselekednie. Ha nemi erőszakot követek el, ha rablok vagy gyilkolok, semmiféle villámcsapás nem fog rám lesújtani. A morális szabályok, mint a tudományos módszer vagy a biológiai osztályozás, csupán módszerei annak, hogy a tényeket és alapelveket racionálisan elrendezzük az objektív valósághoz viszonyítva.

Viszont a tény, hogy a morális szabályoknak való megfelelés opcionális, számos gondolkodót összezavart, akik aztán arra jutottak, hogy maga a moralitás is szubjektív.

Semmi sem állhatna távolabb az igazságtól.

Az élő organizmusok az anyagi valóság részeit képzik, az anyagi valóság pedig racionális és objektív. A morális elméletek alkalmazása opcionális, de ez nem jelenti azt, hogy minden morális elmélet szubjektív.  A tudományos módszer úgyszintén opcionális, viszont nem szubjektív. A választások opcionálisok; a következmények nem. Választatom, hogy nem eszek, de nem választhatom, hogy táplálkozás nélkül éljek. Választhatom, hogy lefejezek valakit, de nem választhatok aközött, hogy egy ember élhet-e fej nélkül vagy sem. A moralitás így opcionális, de a morális döntések hatásai mérhetők és objektívek.

Na most, mivel a moralitás egy érvényes fogalom, a következő kérdés az, hogy milyen mértékben érvényes a moralitás?

Ahogy azt fentebb említettük, bármilyen tudományos elmélet legelső tesztje az egyetemesség. Mint ahogy egy fizikai elméletnek vonatkoznia kell minden anyagra, egy morális elméletnek – amely az emberiség preferálandó viselkedését hivatott előírni – minden emberre vonatkoznia kell. Egyetlen morális elmélet sem lehet helyes, ha azzal érvel, hogy egy bizonyos tett helyes Szíriában, viszont helytelen San Fransiscoban. Nem mondhatja azt, hogy Személy A-nak X dolgot kell cselekednie, viszont Személy B sosem cselekedheti azt. Nem mondhatja, hogy ami helytelen volt tegnap, az ma helyes – vagy fordítva. Ha így tesz, az elmélet hamis, és meg kell változtatni, vagy el kell vetni.

Ahhoz hogy érvényes legyen, egy morális elméletnek át kell mennie a logikus következetesség kritériumán is. Mivel az anyag viselkedése logikus, következetes és megjósolható, minden elméletnek, amely a szerves vagy szervetlen anyagra vonatkozik, ugyanúgy logikusnak, következetesnek és megjósolhatónak kell lennie. A relativitáselmélet nem érvelhet úgy, hogy a fénysebesség egyszerre állandó és nem állandó, vagy úgy, hogy egyszerre 300 000 kilométer másodpercenként, öt öl mély és zöld színű.

Viszont mivel a morális elméletek az egész emberiségre vonatkoznak, az emberiség pedig szerves, az empirikus következetesség foka, amely megkövetelt a morális elméletektől, kisebb, mint ami a szervetlen elméletektől megkövetelt. Például minden kőnek lefelé kell zuhannia, de nem születik minden ló kizárólag egy fejjel. A biológia háromféle „véletlenszerűséget” tartalmaz, melyek a környezet, a genetikai mutáció, és a szabad akarat. Például az uszkárok általában barátságosak, viszont ha éveken át bántalmazzák őket, valószínűleg agresszívvé válnak. A lovak meghatározásuk szerint egy fejjel rendelkeznek, de néha-néha megszületik egy kétfejű mutáns. Hasonlóképp az emberek általában az evést preferálják az éhezéssel szemben – kivéve az anorexiások. Ezek a kivételek nem omlasztják össze az egész biológia tudományát. Tehát, mivel a morális elméletek az emberiséget írják le, nem vethetjük őket alá a következetesség ugyanakkora követelményének, mint az elméleteket, amelyek a szervetlen anyagot írják le.

A végső teszt, amelyen egy morális elméletnek át kell esnie, az empirikus megfigyelés kritériuma. Példának okáért egy morális elméletnek magyarázatot kell adnia az emberiség soraiban egyetemesen előforduló morális hitekre, illetve az olyan morális „kísérletek” elütő következményeire, mint a fasizmus, kommunizmus, szocializmus vagy kapitalizmus. Továbbá magyarázatot kell adnia az emberi társadalmak alapvető tényeire, mint például arra a tényre, hogy az állam hatalma mindig növekszik, vagy, hogy a propaganda arányosan növekszik az állam hatalmával. Ha nem képes magyarázatot adnia a múltra, megérteni a jelent és előjelezni a jövőt, akkor az érvénytelen, és el kell utasítani.

EPV: A Gyakorlat

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban? Nézzük meg, az egyetemesség követelménye milyen hatást gyakorol a morális elméletekre. Itt érintőlegesen szólunk a különböző morális indítványok bizonyítékairól és cáfolatairól, amelyet a második részben nagyobb részletességgel is tanulmányozunk.

Ha azt mondom, hogy a gravitáció hatással van az anyagra, akkor minden anyagra hatással kell lennie. Ha akár egy kavics is immunisnak bizonyul a gravitációra, az elméletem veszélybe kerül. Ha olyan morális elmélettel állok elő, amely úgy érvel, hogy az embereknek nem szabad gyilkolnia, akkor annak érvényesnek kell lennie minden emberre. Ha bizonyos emberek (mint például a katonák) kivételt képeznek a szabály alól, akkor vagy be kell bizonyítanom, hogy a katonák nem emberek, vagy el kell fogadnom, hogy a morális elméletem hamis. Nincs más lehetőség. Másrészt viszont ha egy olyan elmélettel hozakodom elő, miszerint minden embernek gyilkolnia kell, akkor megmentettem pár katonát, viszont gonosznak kiáltottam ki mindenkit, aki jelenleg nem gyilkol meg valakit (beleértve azokat, akiket épp meggyilkolnak!) – ami bizonyára helytelen.

Ha – a katonák erényeinek megmenekítése érdekében – megváltoztatom az elméletemet, és úgy érvelek, hogy morális, ha az emberek akkor gyilkolnak, ha valaki más parancsolja nekik (mondjuk egy politikai vezető), akkor el kell számolnom az egyetemesség problémájával. Ha Politikus A arra utasíthat egy katonát, hogy gyilkoljon meg egy irakit, akkor az iraki úgyszintén arra utasíthatja a katonát, hogy gyilkolja meg Politikus A-t, a katona pedig arra utasíthatja Politikus A-t, hogy gyilkolja meg az irakit. Ennek az elméletnek az alkalmazása általános és amorális paralízishez vezet, ami így érvénytelen.

Úgy sem érvelhetek logikusan, hogy bizonyos emberek számára helytelen gyilkolni, mások számára pedig helyes gyilkolni. Mivel minden ember megegyező fizikai tulajdonságokkal és követelményekkel rendelkezik, előterjeszteni egy szabályt egy emberre, majd annak az ellentétét egy másikra, érvénytelen – ez épp olyan, mintha előhozakodnék egy fizikai elmélettel, ami azt mondja, hogy néhány kő lezuhan, mások pedig felfelé zuhannak. Ez nem csupán illogikus, hanem ellentmond a valóság megfigyelhető tényeivel, ami az, hogy az emberi lények ugyanazokkal az adottságokkal rendelkeznek, így nem vonatkozhat rájuk más-más szabály. A biológusok probléma nélkül sorolnak be bizonyos organizmusokat az „ember” kategóriájába, mivel azonos, könnyen felismerhető tulajdonságokkal bírnak – csupán a moralisták találják ezt a szintű következetességet lehetetlennek.

Továbbá, ha a morális elméletem „bizonyítja”, hogy ugyanaz az ember nem gyilkolhat egy napon, viszont gyilkolnia kell a rákövetkezőn, (például amikor megérkezik az iraki sivatagba), akkor az álláspontom még nevetségesebb. Ez egyenlő volna azzal az érvvel, hogy egy kő az egyik nap lefelé esik, a rákövetkező nap pedig felfelé! Ezt következetes elméletnek nevezni ugyanaz, az őrületet józanésznek hívni.

Mivel az érvényes elméletek megkövetelik a logikai következetességet, egy morális elmélet nem lehet érvényes, ha az egyszerre és egyidőben igaz és hamis. Egy morális elmélet, amely helyeseli például a lopást, leküzdhetetlen logikai akadállyal szembesül. Ha egyetemesen érvényesítjük, egyetlen morális elméletnek sem volna szabad közvetlenül kiküszöbölnie az általa morálisnak meghatározott viselkedést, miközben ezzel együtt olyan viselkedést teremt, amit immorálisnak nevez. Ha mindenkinek lopnia kell, akkor senki nem fog lopni – ami azt jelenti, hogy a morális elmélet sosem gyakorolható. És miért nem fog senki sem lopni? Nos, mivel az ember csak akkor lop, ha megtarthatja az elrabolt tulajdont. Nem fog vesződni a rablással, ha valaki más azonnal el fogja rabolni tőle a pénztárcát.

Bármilyen morális elmélet, amely azt állítja, hogy „a rablás jó” továbbá azért is automatikusan érvénytelen, mert azt állítja, hogy a tulajdonjogok egyszerre érvényesek és érvénytelenek, így megbukik a logikai következetesség tesztjén. Ha megloplak, azt mondom, hogy a te tulajdonjogaid érvénytelenek. Én viszont szeretném megtartani azt, amit ellopok – és tehát azt mondom, hogy az én tulajdonjogaim érvényesek. Viszont a tulajdonjogok nem lehetnek egyszerre érvényesek és érvénytelenek, így ennek az indítványnak érvénytelennek kell lennie.

Hasonlóképpen, bármilyen morális elmélet, ami a nemi erőszak mellett szól, ugyanilyen ellentmondással találja szembe magát. A nemi erőszak sosem lehet morális, mivel bármilyen alapelv, ami támogatja azt, automatikusan ellentmond önmagának. Ha a nemi erőszakot arra az alapelvre hivatkozva igazolják, miszerint „az élvezet hajszolása mindig helyes”, akkor ez az alapelv azonnal megbukik a logikai következetesség tesztjén, hiszen míg az erőszaktevő „élvezetet hajszol”, addig az áldozata nyilvánvalóan nem. (Természetesen ugyanez igaz a gyilkosságra és az erőszakos támadásra. A könyv második részében visszatérünk ezekhez a bizonyításokhoz, illetve a tulajdonjogok további vizsgálatához.)

Tehát, ha a morális elméleteket alávetjük a tudományos módszernek, olyan eredményeket kapunk, amelyek megfelelnek a racionalitásnak, empirikus megfigyelésnek és a józan paraszti észnek. A gyilkosság, a rablás, a gyújtogatás, a nemi erőszak és az erőszakos támadás mind immorálisnak bizonyul. (Az egyetemes és pozitív morális szabályokat ugyanúgy be lehet bizonyítani – azaz a tulajdonjogok és az erőszak-mentesség egyetemes érvényességét – de ezzel a második részben foglalkozunk.)

Hogy könnyebb legyen lenyelni ezt a hatalmas fogalmi pirulát, lejjebb található egy táblázat, amely segít egyenlővé tenni a fizikai és a biológia elméleteit az egyetemesen preferálandó (vagy morális) viselkedés tudományos elméleteivel:

Összefoglalva, biztosra mondhatjuk, hogy (a) a morális szabályok érvényesek és (b) a morális elméleteket ugyanolyan szigorú logikai és bizonyítási követelményeknek kell alávetnünk, mint a fizikai és biológiai elméleteket. Bármilyen morális elmélet, amely önellentmondásos, vagy nem egyetemes alapelvekre épül, hamis.

EPV: A Keretrendszer

Az EPV-re tehát tekinthetünk úgy, mint egy keretrendszer, amelyet az etikai teóriák vagy indítványok érvényesítésére használhatunk – mint ahogyan a tudományos módszer is egy keretrendszer, amelyet a tudományos elméletek vagy indítványok érvényesítésére használhatunk.

A morális indítványok egy példája: „az erőszak kezdeményezése helytelen.” Az EPV a módszer, amellyel tesztelhetjük ezt az indítványt mind belső következetesség, mind empirikus megfigyelés viszonylatában.

 Az EPV tehát először azt a kérdést teszi fel: következetes és logikus-e az indítvány? Ezután pedig azt: milyen bizonyíték létezik az indítvány igazáról?

Hogy e könyv terjedelme ésszerű keretek között maradjon, többnyire csupán a logikus következetesség követelményével foglalkozunk. A második követelményre vonatkozóan bizonyíték gyanánt azokra az egyetemes tiltásokra fogunk hagyatkozni, amelyek fellelhetők minden kultúrában, és amelyek az olyan cselekvésekre vonatkoznak, mint a nemi erőszak, rablás, erőszakos támadás és gyilkosság. Sokkal többet is írhatnánk a történelmi bizonyítékokról, amelyek segítenek alátámasztani vagy elutasítani bizonyos morális indítványokat, de ezt máskorra kell hagynunk. Ha megállapítjuk az EPV érvényességét, máris hatalmas lépéseket tettünk. Ha nem, a bizonyítékok aligha segítenek.

Térjünk rá most annak a kérdésére, hogy az EPV keretrendszer etikai vagy esztétikai kérdésekkel foglalkozik, esetleg mindkettővel.

Következő oldal>>