Stefan Molyneux – Az Igazság Útján: Az Illúzió Zsarnoksága

“Szeretet” mint Kizsákmányolás

Képzeld el, hogy testvérek vagyunk, és egy nap felébredsz egy kómából, és meglátsz, ahogy az ágyadon ülök. Pár percnyi beszélgetés után elmondom neked, hogy tartozol nekem 200.000 forinttal, amit kölcsönkértél tőlem a baleseted napján. Azért mondom ezt el neked, mert egy szerető testvér vagyok és te a kórházban vagy, nem kell visszaadnod azt a kétszázezret – csak szeretném, hogy emlékezz, hogy legközelebb, amikor kölcsön kell kérnem kétszázezer forintot, te segíts nekem.

Megnézheted a farmerod zsebét, amit a baleseted napján viseltél, és szétnézhetsz a lakásodban, hátha megtalálod valahol azt a kétszázezret, de semmi valós módja nem lenne annak, hogy bebizonyítsd, hogy nem adtam kölcsön azt a pénzt. Vagy hazugnak hívnál – egy vád, amire nincs konkrét bizonyítékod – vagy lényegesen kötelezettebbnek éreznéd magad, hogy kölcsönadj nekem pénzt a jövőben.

Ha hazugnak nevezel, dühös leszek. Ha elfogadod a kötelezettséget anélkül, hogy valaha megtalálnád a pénzt, neheztelni fogsz rám. Akárhogy is, a kapcsolatunk megromlott – és mivel beszéltem neked a kölcsönadott pénzről, önként bevezettem egy bonyodalmat és gyanút a kapcsolatunkba, ami aligha szerető, igazságos vagy jóindulatú.

Ez az a fajta kihasználás és megtévesztés, ami folyton lejátszódik a kapcsolatokban – főként a családokban.

Amikor a szüleink azt mondják nekünk, hogy szeretnek bennünket, akkor gyakorlatilag követelik, hogy gondoskodjunk róluk. Gyakorlatilag azt mondják, hogy adtak nekünk kölcsön kétszázezer forintot még akkor is, ha nem emlékszünk rá, és ennélfogva bizalommal tartozunk nekik a jövőben, vagy kétszázezerrel a jelenben.

Más szóval a szüleink óriási energiát fektetnek abba, hogy meggyőzzenek arról, hogy “szeretnek” minket azért, hogy mesterséges kötelezettségeket hozzanak létre bennünk. Ezzel szörnyű kockázatot vállalnak – és egy még szörnyűbb döntésre kényszerítenek.