Stefan Molyneux – Az Igazság Útján: Az Illúzió Zsarnoksága

Szeretet: A Szó a Tett ellen

Kimondani azt a szót, hogy “siker” sokkal könnyebb, mint valóban elérni a sikert. Kiejteni a szánkon azt a szót, hogy “szeretlek” sokkal könnyebb, mint valóban szeretni valakit a helyes okok miatt – és szeretve lenni a helyes okok miatt.

Ha nincs semmiféle alapunk arra, hogy szeretve vagyunk, akkor a lustaság és közöny fog kikerülhetetlenül megjelenni a viselkedésünkben. Ha van egy munkám, amit otthonról végzek, és soha senki nem ellenőriz, soha nem kell semmit bemutatnom, bármit teszek, megkapom a fizetésem, és nem rúghatnak ki, meddig fog tartani, amíg elrohad a munkaetikám? Napok? Hetek? Biztosan nem hónapok.

Az egyik legfontosabb kérdés, amit fel kell tenni bármiféle igazság iránti vizsgálat során az az, hogy “mihez viszonyítva?” Példának okáért, ha azt mondom, hogy szeretlek, hallgatólagosan belefoglalom ebbe a mondatba azt, hogy másokkal szemben előnyben részesítelek. Más szóval, másokhoz viszonyítva téged kedvellek. Az őszinteséget kedveljük a hazugsághoz viszonyítva, jóllakottságot az éhséghez viszonyítva, meleget a hidegez viszonyítva stb.

Logikailag nem érvényes egyenlővé tenni a “szeretet” szót a “család” szóval. A szó “család” csak a puszta leírása egy biológiai csoportnak – nincs több értelme egyenlővé tenni a “szeretet” szót a “család” szóval, mint a “szeretet” szót az “emlős” szóval. Tehát a “szeretet” szó egyfajta előnyt kell, hogy kifejezzen – mihez viszonyítva?

Lehetetlen hogy a szeretet bármiféle mértékével rendelkezzünk, ha nincs semmiféle mértékünk az igazság felé. Mivelhogy őszintének lenni jobb, mint hazudni, és a bátorság jobb, mint a gyávaság, és az igazság jobb, mint a hamisság, nem lehet őszinteség és bátorság, hacsak nem állunk valami mellett, ami igaz. Ennélfogva amikor azt mondjuk, hogy “szeretünk” valakit, amit igazából értünk ezalatt az az, hogy az ő tettei összeférnek az erény racionális mércéjével. Ugyanilyen módon, amikor azt mondom, hogy valaki “egészséges” amit igazából értek ezalatt az az, hogy a szervei kiegyensúlyozottan működnek a jólét racionális mértékéhez viszonyítva.

Tehát a szeretet nem szubjektív preferencia, vagy biológiai hasonlóság, hanem az önkéntelen válaszunk egy másik fél által elkövetett erényes tettre.

Ha tényleg megértjük ezt a definíciót, akkor könnyen láthatjuk azt, hogy egy társadalom, ami nem ismeri az igazságot, soha nem ismerheti a szeretetet.

Ha semmi nem igaz, az erény lehetetlen.

Ha az erény lehetetlen, akkor arra vagyunk kényszerítve, hogy erényesnek tetessük magunkat a patriotizmuson, a klán iránt érzett hűségen, a kulturális büszkeségen, a babonás konformitásokon és egyéb hasonló erkölcstelen hamisítványokon keresztül.

Ha az erény lehetetlen, akkor a szeretet is lehetetlen, mivel a tetteink nem viszonyíthatók a jóság bármiféle objektív mértékegységéhez. Ha a szeretet lehetetlen, arra vagyunk kényszerítve, hogy szentimentalizmushoz vagy a szeretet kifelé mutatott lapos látszatához folyamodjunk.

Ennélfogva látható, hogy bármiféle alapelv-készlet, ami ütközik a képességünkkel, hogy megtudjuk és megismerjük az igazságot, kiüregesít minket, és aláássa és elpusztítja a tehetségünket a szeretetre. Hamis alapelvek, illúziók, fantáziák és mitológiák elkülönítenek minket egymástól, az erénytől, a szeretettől, az igazi kapcsolatoktól, amit kizárólag a valóságon keresztül érhetünk el.