Stefan Molyneux – Az embertartás kézikönyve

A kormányfüggő osztályok

Az éléstár-kezelés alapja a megvesztegetés, ami egy nyilvánvaló – és egy körmönfontabb előnnyel is jár. A nyilvánvaló előny az, hogy mondjuk a művészek és entellektüelek, akik kormánypénzt kapnak, soha nem lesznek alapjában véve kritikusak az adózással és az újraelosztással kapcsolatban, olyan okokból, amik túl triviálisak ahhoz, hogy itt megemlítsük őket. A körmönfontabb előny az, hogy amikor egy egész osztályt teszel kormánykifizetéstől függővé, háborúzó frakciókra osztod az éléstárat. Azoknak, akiknek a pénzét elrabolják erős ösztönzője van az Állami lopás redukálására, azok pedig, akik megkapják a lopott pénzt, erősen ösztönzöttek növelni az Állami kizsákmányolást.

Abszolút, abszolút fontosságú, hogy olyan körülményeket teremts és tarts életben, amelyek táplálják a szolga szolga ellen agressziót. Ha az uralkodók direkt lecsapnak az éléstárra, azok tudatára ébrednek rabságuknak, ami elővezeti a motivációs problémát. A hatékony mesterek tehát biztosítják, hogy a szolgák egymást támadják meg – aminek előnyei már-már túl nagyszámúak a felsoroláshoz, de egy keveset meg fogunk említeni lejjebb.

Az emberi lények, mint kölcsönösen egymásra utalt törzsi emlősök úgy evolválódtak, hogy rettegjenek a horizontális szociális támadásoktól, kiközösítéstől és visszautasítástól. Ez egy mélyen gyökerező érzelmi gyenge pont, amelyet nem lehet kiirtani, és mindig jó szolgálatot tesz majd neked.

A történelem előtti ember nem lett volna képes életben maradni a törzs támogatása nélkül, ezért a szociális elfogadás szükséglete elméjének legmélyebb rétegeibe van programozva, mint elemi túlélési mechanizmus. A filozófusok, akik a hatalom szolgálatában állnak – többnyire papok és akadémikusok – hozzáillesztették ehhez a mechanizmushoz az erkölcs hatalmának rétegét.

Az erkölcs egy kívánt viselkedés egyetemes kijelentése, aminek megvan az az előnye, hogy könnyen elfogadtatható a szolgáló osztályokkal. Ha rá tudod venni a szolgákat, hogy megtámadják egymást a létező szociális struktúra megkérdőjelezéséért, többé a kisujjadat sem kell mozdítanod, hogy láncon tartsd őket – ők maguk fognak végezni bárkivel, aki kezébe vesz egy kulcsot!

A rabszolgacsalád

Mélyen belül a rabszolgák mindig tudják, hogy rabszolgák, és az egyetlen fogvatartójuk e tudásnak az elutasítása. A korábbi uralkodó osztályok nem bíztak ebben a mechanizmusban, ezért hezitáltak a vertikális politikai erőszakot horizontális szociális kontrollra cserélni.

Mostanra jobban tudjuk.

Minden általánosan elfogadott kulturális mítoszt az uralkodó osztály hívott életre, és létfontosságú olajozásként szolgálnak a hatalom kormánykerekén.

A legáltalánosabb kulturális mítosz szerint a család a minden, a legfontosabb kapcsolat, a legelemibb intimitás, a legalapvetőbb szociális egység.

Ez megszámlálhatatlan módon segít az uralkodó osztálynak – nem utolsósorban úgy, hogy lefekteti és kiterjeszti az alapelvet, miszerint a születés véletlene elemi és örökké tartó erkölcsi kötelezettséget teremt; a „család” tehát ugyanaz, mint az „ország.” (Szintén: „sportcsapat,” ami egyik oka annak, hogy mi finanszírozzuk őket.)

Amint szolgasorba taszítottál egy generációt, a legtöbb szülő szinte elkerülhetetlenül ellenzi majd a következő szabadságát, bűntudatból és szégyenből önnön behódolásuk miatt.

Azt mondjuk nekik, álljanak közel a családjukhoz, mivel az oly gyakorta megtámadja őket a kollektív történelem ketrecéből való kiszabadulásnak még a gondolatáért is.

Nézzük csak sorjában:

Egy férfi feladja a szabadságát csinos összegért és a biztonság illúziójáért. Apává lesz. A fia megkérdőjelezi apja erkölcsi bátorságát és integritását, mire az apa megtámadja fiát, visszazárva őt a ketrecbe, amelyben mindketten rohadnak.

Ahhoz, hogy ez a kör fennmaradjon, nekünk örökké azt kell hajtogatnunk a fiúnak, hogy a család a legfontosabb dolog a földön – fontosabb, mint az értelem, a bizonyíték, az integritás, az erkölcsösség – amit akarsz! Ha hisz nekünk, és a családja nincs elkötelezve a szabadság mellett, mi (és ők) örökké birtokolni fogjuk.

Ez a megállapodás alapja, amit a szülőknek – akárcsak a papoknak – felkínálunk: add nekünk a gyermekeidet, és mi megtanítjuk őket arra, hogy tiszteljenek és engedelmeskedjenek neked, bármi legyen is, így nem kell igazából jó emberré válnod és kiérdemelned a tiszteletüket.

(Igaz, nem minden szülő áll rá erre a szentségtelen üzletre, de mi egyszerűen fogjuk a médiát, és gúnyt űzzünk az otthon tanított gyermekekből, és ezzel minden oké.)

Továbbá, figyelembe véve az államtól függő osztályban ragadtak milliárdjait szerte a világon, szinte biztos, hogy legalább egy vagy több közeli rokon léte múlik a jelenlegi rendszeren, és ő fog megtámadni bárkit, aki megkérdőjelezi az erkölcsösségét vagy a praktikusságát a zsákmányoló demokráciának. Privatizálnád az oktatást? Köszönj szépen a tanár nénikédnek, és kezdődjék a szórakozás!