Olvasási idő: ~ 9 perc

I – II – IIIIV

Az emberi társadalmon belül kér ellentétes génkészlet küzd a túlélésért, és ezen két csoport, az r és K pszichológia összecsapása határozza meg a civilizációk felemelkedését és pusztulását. Nevezhetjük bal- és jobboldalnak, liberalizmusnak és konzervativizmusnak vagy kollektivizmusnak és individualizmusnak, a két erő hatással van világunkra és formálja társadalmunk, gazdaságunk és történelmünk menetét. Ha szembe akarunk nézni az eljövendő időszakkal, ha tanulni akarunk a hibákból, amelyeket az emberiség ciklusról ciklusra elkövet és szeretnénk megóvni világunkat az elkerülhetetlennek látszó bukástól, akkor meg kell ismernünk a génkészletek háborújának természetét.

Dr. Ryota Kanai és csoportja 2011-ben egy meglepő kutatás eredményeit közölték, melyben bal- és jobboldali politikai nézeteket valló fiatalok agyi struktúráját vetették össze. Eredményük tökéletesen megfelel az r/K szelekció paradigmájának. Az agy két részében fedeztek fel különbséget: egymáshoz képest a liberálisok nagyobb első cinguláris kéreggel, a konzervatívok pedig nagyobb jobb amygdala térfogattal rendelkeznek.

Screenshot 2016-04-20 13.03.39.png

Az amygdala funkciója érzelmi jelentőséget tulajdonítani bejövő empirikus jelekhez. Amikor az ember gallyak törését és levelek susogását hallja egy közeli bokorból, majd abból egy ragadozó állat tör rá, aztán pedig sikeresen túléli az esetet, az amygdala asszociációt hoz létre az agyban a gallyak és levelek hangja illetve az azt jelentő veszély között. Ha az ember legközelebb ismét hasonló hangot hall, az elméje automatikusan veszélyt jelez és félelmet fog érezni akkor is, ha az érzéki adatokat nem követi valós támadás. Az agyunk ezen szerve felelős továbbá felismerni és értelmezni más emberek mimikáját és szándékait.

Az amygdala sérülése számos következménnyel jár, melyekből láthatjuk a szoros összefüggést az r pszichológia és a vizsgált liberális fiatalok agyi struktúrája között. Ilyen következmény a majmoknál megfigyelt képtelenség a közösségi jelek értelmezésére. Mivel az r-szelekciós pszichológiának nincsen szüksége közösségre és nem csoport-centrikus, érthető, hogy nem rendelkezik kifinomult érzékkel a csoport jelrendszerének értelmezésére. A sérült amygdalával rendelkező majmok másik jellemzője a veszélyingerekre való reakció hiánya, amely meggátolta őket abban, hogy megjósolják és elkerüljék a veszélyes konfrontációkat.

Valószínűleg ez szorosan kapcsolódik ahhoz a helyzethez, amikor a fiatal lány áldozathibáztatásként értelmezi, amikor mások kifogásolják az alul öltözötten, védtelenül és részegen való közlekedést potenciálisan veszélyes környékeken, és az önvédelem proaktív lépéseit javasolják.

Ez a hozzáállás teljesen magától értetődő a K-szelekciós pszichológia számára, ám ez mindenekelőtt feltételezi a veszély észlelését az erőszakos környezetben amely az r pszichológia számára szó szerint lehetetlen, és a kompetíció darwini játékát, amely kizárólag a K psziché területe. A K kiválasztódás szerves része a veszélyekkel teli világban való navigáció, melyre fiatalkorban hosszú időn keresztül készítik fel és tanítják az utódot, belevésve az ideghálózatába a halálos és pusztító fenyegetéseket, a vadászat és túlélés művészetét. A farkasok világa, a komplex erdők, melyekben a veszélyeknek millió forrása van megkövetelik a fejlett amygdalát, ami képes hatásosan kialakítani a félelemkeltő pavlovi reflexeket. Az r-szelekció környezete kevésbé összetett, nem követel tapasztalatra épülő stratégiát és tervezést, a konfliktusok egyszerű megoldása pedig a menekvés.

További majomkísérletek eredményei, melyek során eltávolították az állatok amygdaláját, ismét hasonlóságot mutatnak az r-szelekció és a hibás amygdala között. Az eddig válogatósan és lassan evő majom vadul felfalt minden közelébe kerülő ételt, egy másik pedig csillapíthatatlan szexuális étvágyat tanúsított. Mindkét viselkedés az r-szelekció jellemzője: az erőforrások végtelenségéből adódó azonnali fogyasztás és azok utódokká való, maximális fokozatú átkonvertálása. A majmok kíváncsisággal tekintettek és vizsgálták a kezükbe akadó tárgyakat, mintha sosem látták volna még őket. Ez a fajta újdonságkeresés az r stratégia konfliktuskerülési módja,  amely segítségével túlnépesedett területeken felfedezhetik az élelem új forrását  vagy új, kevésbé népes és kevésbé kihasznált területhetre vándorolhatnak.

Az amygdala hibás működése során kialakuló Klüver-Bucy szindróma tünetei – az engedelmesség és a hiperszexualitás, továbbá az amygdala meghibásodása – társítható a gyermeknevelésbe való időbefektetés csökkenésével, az empátia, a morális ítéletek, a bűntudat hiányával  és a pszichopátiával. Az empátia hiánya és a pszichopátia látható mind az r-szelekciós pszichológiában, amelynek nincs szüksége ehhez hasonló közösségépítő és együttműködést elősegítő jellemzőkre; mind a baloldali politikában, amely próbálja kiterjeszteni az állam, a legális és rablás intézményének hatalmát.

Amire a jövőben nagy hangsúlyt fogunk fektetni, és ami számunkra a leginkább fontos amikor az amygdala és a politikai hovatartozás kapcsolatáról beszélünk, az a következő: amikor veszélyhelyzetet érzékel, az amygdala averzív ingert generál, amely egy negatív kényelmetlenség-érzet, ami addig ingereli az embert és addig motoszkál a fejében, amíg meg nem oldja a problémát és véget nem vet a fenyegetésnek. Ezt érzi az ember, amikor elhagyva a lakást arra gondol, bezárta-e az ajtót vagy lezárta-e a gázt vagy amikor olyan környéken jár, ahol már érte veszély. Nagyobb dózisban ez az averzív inger pánikszerű elmeállapotot válthat ki. Ezzel eléri, hogy az ember olyan cselekedeteket is véghezvigyen a veszély elkerülése és az ingertől való szabadulás érdekében, amelyeket az inger nélkül nem vagy nehezen tenne meg.

Screenshot 2016-04-20 13.05.00.png

A liberálisok és konzervatívok agyi anatómiája közötti másik különbség az, hogy a liberálisok nagyobb elülső cinguláris kéreggel rendelkeznek. Az agyunk ezen része többek között mint riasztórendszer szolgál, amely akkor jelez, amikor valami hibát észlel, vagy valami érzéki adat részletesebb megfigyelést igényel, melyre az amygdala asszociációja felhívta a figyelmet. Az ECK aktiválódik fizikai fájdalom érzetekor, társadalmi kiközösítéskor – amely hasonló fiziológiai reakciót vált ki az emberből, mint a kínzás – igazságtalanság észlelésekor és irigység érzetekor.

Ha az agy fejlett ECK-val rendelkezik, az könnyen generálhatja a kiközösítettség, a csoportból való kizártság érzését gyermekkortól kezdődően – mondjuk a gyermekkori versengések következtében – amely nagy mértékben megnehezíti a csoporthűség, csoportcentrikusság kialakulását. Hozzáadva ehhez az irigységet, tiszta magyarázatot kapunk a marxista és antikapitalista gondolatok forrására, hiszen a liberális személy számára így azok az emberek, akiket ki szeretne rabolni adókon keresztül nem jelentik ugyanazt, mint a konzervatívnak, és honfitárs, felebarát helyett ellenségként fog rájuk tekinteni. A baloldali politikafilozófiának szerves részét képezi az irigységből fakadó igazságtalanság gondolata is, amelyet kiválthat az elülső cinguláris kéreg erőteljes aktivitása, és valóban, a marxisták, szocialisták számos alkalommal hangoztatják, hogy igazságtalan az, ha valaki nagyobb mennyiségű anyagi vagyonnal rendelkezik, mint mások; még akkor is, ha azt becsületes és jogos, tisztességes verseny útján szerezte.

Az ECK aktív empátia érzésekor, viszont a liberális agy szerkezetében ezt nem az amygdala irányítja, amely feltérképezi a másik személy érzelmi állapotát közösségi jeleken és mimikán keresztül. A kevésbé fejlett amygdala következtében az empátia érzésekor nem fogja olyan mértékű averzív inger hatni, amely arra késztetné, hogy cselekedjen az érzékelt szerencsétlenség vagy kényelmetlenség megsegítésében személyes áldozaton át. És bizony a liberális politika gyakran hangoztatja az elnyomott, szegénységben élő kisebbségek sorsát, viszont az áldozatot nem maguk hozzák meg, hanem a harmadik féltől követelik adókon keresztül.

Amikor a baloldal a szocializmus és marxizmus felé hajló gazdaságpolitikát hirdet, az nem az értelmen alapszik. Ezt természetesen mindenki látná, aki elfogulatlanul megvizsgálná a baloldal által előterjesztett politikai intézkedések történelmi következményeit, amelyeket akárhol bevezettek, nem hoztak mást mint szegénységet és pusztulást. Igazság helyett saját biológiai hajlamukat racionalizálják és adják azt elő a filozófia, az igazság köntösében. Amikor pedig a baloldal félelemkeltésről beszél, az nem csak egy szofisztikai trükk, amivel érvényteleníteni próbálják az érveket. Ők valóban és szó szerint, biológiailag nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy észleljék a közelgő veszélyhelyzetet, legyen az Európa ezeréves ellensége, akit tárt karokkal fogadnak vagy a javak egyre nagyobb és nagyobb méretű felélése az államon keresztül, államadósságon át.

Röviden és tömören de felépítettük az r/K szelekció elméletének szerkezetét. Így tekintve a jelenkor nagy, történelmi eseményeire közvetlen közelről fogjuk látni civilizációnk változását. A K pszichológia egyre gyorsabban tér vissza és egyre dominánsabbá válik, miközben az r által irányított és befolyásolt államok egyre kevésbé képesek folytatni valóságtagadó gazdasági és kultúrális politikai programjukat. Nemzetek fognak darabjaira hullani, kultúrák csapnak össze, és az ember ijedve fogja nézni, ahogyan összeomlik a világ saját lába alatt.

Források – III


Posted in r/K