Olvasási idő: ~ 9 perc

I – II – III

PDF

Az üzleti ciklus Ricardo-i elemzése valahogy így hangzott: A világ szabadpiacából kiemelkedő természetes pénzek hasznos árucikkek; általában arany és ezüst. Ha a pénzt csupán ezekre az árucikkekre korlátoznák, a teljes gazdaság épp úgy működne, mint az egyes piacok: a kereslet és a kínálat egyenletes igazodását látnánk, fellendülések és visszaesések ciklusa nélkül. De a bankhitelek befecskendezése egy kritikus és zavart keltő alkotóelemet ad a képhez; a bankok hitelexpanziója következtében növekedik a bankpénz kínálata – bankjegy vagy bankbetét formájában – melyek elméletileg aranyra válthatók, de a gyakorlatban nyilvánvalóan nem. Például, ha a bank széfjeiben 1000 uncia aranyat tárol, viszont 2500 uncia arany értékű, azonnal beváltható raktárjegyet utal ki, akkor nyilvánvalóan 1500 unciával többet hozott forgalomba annál, mint amennyit beváltani képes. De mindaddig, amíg nem lép fel összehangolt banki „roham” a jegyek beváltásáért, addig a bank raktárjegyei a piacon ugyanolyan szerepet töltenek be, mint az arany, így tehát a bank képes volt kibővíteni az ország pénzkészletét 1500 uncia arannyal.

A bankok így boldogan fognak hitelexpanzióba, hiszen minél inkább növelik hitelkínálatukat, nyereségük annál nagyobb lesz. Ez egy ország, tegyük fel: Anglia pénzkínálatának megnövekedéséhez vezet. Ahogy a papír- és bankpénz kínálata Angliában megnövekedik, az angolok kiadásai növekednek, és a megnövekedett pénz fellicitálja az angol termékek árát. Ennek következménye az infláció és az ország fellendülése. De ez az inflációs fellendülés, míg boldogan halad előre, elveti saját pusztulásának magvait. Hiszen ahogyan az angol pénzkínálat és jövedelem növekszik, az angolok több terméket vásárolnak külföldről. Továbbá ahogyan az angol árak emelkednek, az angol termékek veszítenek versenyképességükből más országok termékeivel szemben, kiknél nincs, vagy csak kisebb mértékű az infláció. Az angolok kevesebb hazai és több külföldi terméket vásárolnak, míg a külföldiek többet vásárolnak otthon, és kevesebbet Angliától. Ennek következménye a fizetési mérleg hiánya; az angol export zuhanása az importtal szemben. De ha a behozatal meghaladja a kivitelt, akkor a pénznek Angliából kifelé kell vándorolnia külföldi országokba. És ez miféle pénz lesz? Nyilván nem angol bankjegyek vagy bankbetétek, hiszen a franciáknak, németeknek vagy olaszoknak semmi okuk nincs tőkéjüket angol bankokban tartani. Ezek a külföldiek tehát fogják bankjegyeiket vagy betétjeiket és elviszik azokat az angol bankokhoz hogy aranyra cseréljék őket – és az arany lesz az a pénzfajta, amely kitartóan kivándorol az országból, miközben az angol infláció tovább halad. De ez azt jelenti, hogy az angol bankok hitelpénze széfjeik egyre csökkenő aranyalapjára tornyosul. Ahogyan a fellendülés tovább halad, hipotetikus bankunk kibővíti raktárjegyeit 2500 unciáról mondjuk 4000 unciára, amíg aranybázisa mondjuk 800-ra fogy. E folyamat fokozódásával a bankok előbb-utóbb megrémülnek, hiszen végső soron kötelesek aranyra váltani kötelezettségeiket, aranyuk pedig sebes ütemben vándorol kifelé, miközben kötelezettségeik halmozódnak. Idővel a bankok nem bírják tovább, beszüntetik hitelexpanziójukat, és – hogy mentsék bőrüket – megrövidítik fennálló hiteleiket. Ez a visszavonulás sok esetben csődöt hozó bankrohamokhoz vezet egy társadalom által, akiket úgyszintén egyre növekvő aggodalommal tölt el nemzetük bankjainak egyre ingatagabb állapota.

A banki hitelezés visszahúzódása megfordítja a gazdasági képet: összeszűkülés és visszaesés követi a fellendülést. A bankok behúzzák farkukat, az üzletek pedig szenvednek a hitelvisszafizetési kötelezettségek egyre növekvő súlya alatt. A bankpénz kínálatának csökkenése az angol árak általános zuhanásához vezet. Míg esik a pénzkínálat és a jövedelmek, illetve zuhannak az angol árak, az angol termékek csábítóbbá válnak külföldi áruk viszonylatában és a fizetési mérleg megfordul – az export meghaladja az importot. Mivel a pénz az országba vándorol, és mivel a bankpénz összezsugorodik a növekvő aranybázison, a bankok állapota stabilabbá válik.

Ezt jelenti tehát az üzleti ciklus válság fázisa. Megjegyzendő, hogy ez a fázis csak és kizárólag az azt megelőző expanziós fellendülés után lép fel. A megelőző infláció teszi szükségessé a válság fázisát. Láthatjuk, például, hogy a válság az a folyamat, amely során a piacgazdaság igazításokat végez, kilöki az előző inflációs fellendülés többleteit és torzításait, és visszaállít egy stabil gazdasági állapotot. A válság az előző fellendülés többleteire és torzításaira adott kellemetlen de szükségszerű reakció.

Akkor viszont miért veszi kezdetét a következő ciklus? Miért visszatérő és folyamatos jelenség az üzleti ciklus? Azért, mert a bankok igen jól helyreálltak, stabilabb helyzetben találják magukat, és nagyobb magabiztossággal vágnak neki a hitelexpanzió természetes banki útvonalának, mely következtében megindul a következő fellendülés és elhinti a következő elkerülhetetlen visszaesés magvait.

De ha a bankolás az üzleti ciklus oka, a bankok talán nem a magán piacgazdaság részei, és talán nem mondhatjuk akkor, hogy még mindig a szabadpiac a ludas, még ha annak csupán banki szegmense az? A válasz: nem, mivel a bankok sosem lennének képesek az összehangolt hitelexpanzióra az Állam beavatkozása és biztatása nélkül. Ha a bankok valóban versenyhelyzetben volnának, egy bank hitelexpanziója következtében az infláló bank pénze egyhamar versenytársainál kötne ki, akik aztán a pénzt aranyra kívánnák váltani a hitelkínálatát növelő banknál. Röviden, a bank riválisai épp úgy aranyra vagy készpénzre váltanák bankpénzüket, mint a külföldiek, azzal a kivétellel, hogy ez a folyamat sokkal gyorsabb, és csírájában elfojtana minden kezdeti inflációt, mielőtt az elkezdődne. A bankok kényelmes összhangban kizárólag csak akkor képesek hitelkínálatuk bővítésére, amikor létezik egy Központi Bank – gyakorlatilag egy állami bank, amely az állami üzlet monopóliumát élvezi, és előkelő helyzetét, amelyet a kormány a teljes bankrendszerre kényszerít. Csak a központi bankok megalakulása után lettek képesek a bankok az akármekkora időtartamú expanzióra, és csak akkor kezdődött az ismerős üzleti ciklus modern históriája.

Kattints a képre és olvasd el a pénz, a bankok és az infláció részletes rothbardi elemzését.

A központi bank olyan állami intézkedéseken keresztül kaparintja meg uralmát a bankrendszer felett, mint: saját bankpénze törvényes fizetőeszközzé tétele, mellyel minden tartozás és adó fizethető; a bankjegy-kiállítás (ellentétben a bankbetétekkel) monopóliumának biztosítása a központi bank számára (Angliában a Bank of England, az államilag meghatározott központi bank bírt a bankjegyek kiállításának monopóliumával London területén); vagy a bankok nyílt kényszerítése, hogy készpénztartalékjaikat a központi bankban tartsák (mint az Egyesült Államokban és annak Federal Reserve Systemében). Nem mintha a bankok panaszkodhatnának e beavatkozás miatt; épp a központi bank megalapítása teszi lehetővé a hosszútávú banki hitelexpanziót, mivel a központi bank bankjegyei hozzáadott készpénztartalékot biztosítanak a teljes bankrendszernek és lehetővé teszik, hogy minden kereskedelmi bank együtt növelje hitelkínálatát. A központi bank olyan, mint egy kényelmes kötelező banki kartell a bankok kötelezettségeinek kiterjesztése végett; a bankok pedig így már képesek a központi bank bankjegyei és az arany együttes, jóval nagyobb bázisáról bővíteni.

Most tehát látjuk végre, hogy az üzleti ciklust nem a szabadpiac valamiféle rejtélyes hibája idézi elő, hanem épp ellenkezőleg: az Állam szisztematikus beavatkozása a piaci folyamatokba. Az állami intervenció banki expanziót és inflációt idéz elő, amikor az infláció pedig a végéhez ér, életbe lép az azt követő válság-igazítás folyamata.

Az üzleti ciklus Ricardo-i elmélete meglátta a helyes üzleti ciklus-elmélet alapjait: a ciklus fázisainak vissza-visszatérő természetét, a válságot, mint a piaci beavatkozások helyreigazítását, nem pedig a szabad piacgazdaság tevékenységét. De két probléma magyarázat nélkül maradt: Mi az oka a hirtelen megjelenő üzleti hibák sokaságának, a vállalkozói funkció hirtelen üzemzavarának, és mi az oka a tőkejavak jóval nagyobb fluktuációjának a fogyasztói javakhoz viszonyítva? A Ricardo-i elmélet kizárólag az általában vett gazdaság árszintjének mozgására adott magyarázatot; semmi magyarázat nem volt a tőke- és fogyasztói javak jóval különbözőbb reakciójára.

A helyes és teljesen kifejlett üzleti ciklus-elméletet végül az Osztrák iskola közgazdásza, Ludwig von Mises fedezte fel és terjesztette elő, amikor a Bécsi Egyetem professzora volt. Mises a megoldása felé vezető úton monumentális Theory of Money and Credit című, 1912-ben kiadott művében indult el, amely még közel 60 évvel publikálása után is a legjobb könyv a pénz és bankolás elméletéről. Végül 1920-ban fejlesztette ki üzleti ciklus-elméletét, melyet legfőbb követője, Friedrich A. von Hayek hozott el az angol nyelvű világnak, aki Bécsből érkezett, hogy a London School of Economics-ban tanítson az 1930-as évek elején és aki németül és angolul két könyvet publikált, melyekben alkalmazta és kidolgozta a Mises-i cikluselméletet: Monetary Theory and the Trade Cycle és Prices and Production. Mivel Mises és Hayek osztrákok voltak és mivel a nagy, 19. századi Osztrák közgazdászok tradíciójának sorába tartoztak, az irodalom ezt az elméletet az „Osztrák” (vagy „monetáris túlbefektetés”) üzleti ciklus-elméletként ismerte meg.

Következő rész>>