A kép forrása: unsplash.com

Mi az a jobboldali populizmus?

Az alapvető jobboldai populista nézet az, hogy egy uralkodó elit által dominált államista országban és államista világban élünk, amely elit egy túlméretezett kormányból, nagyvállalatokból és különféle befolyásos érdekcsoportokból áll. Még kifejezettebben, az egyéni szabadság, magántulajdon és minimális kormány régi Amerikáját leváltották a politikusok és bürokraták koalíciójára, akik szövetségesei, vagy akár szolgái a nagy hatalommal bíró tőkés pénzügyi elitnek (mint például a Rockefellerek vagy a Trilaterálisok) és a technokraták és értelmiségiek Új Osztályának, beleértve az egyetemi akadémikusokat és médiamogulokat, akik a társadalom véleményformálóinak számítanak. Röviden, a Trón és Oltár frissített, huszadik századi koalíciójának uralma alatt vagyunk, azzal a kivétellel, hogy jelenleg a Trón különféle nagyvállalat-csoportokból áll, és az Oltár világi, államista értelmiségiekből, habár a szekulárisok mellé megfontoltan bekeveredett a fősodratú kereszténység szociális evangéliuma. Az Állam uralkodó osztályának mindig szüksége volt az értelmiségiekre, hogy kimagyarázza az uralmukat és hogy a tömeget rászedje az engedelmességre, mint például az adók befizetése és az Állam uralmának elfogadása. A régi időkben és a legtöbb társadalomban a papság vagy állami egyház egy formája számított a véleményformálóknak, akik kimagyarázták azt az uralmat. Most, egy jóval szekulárisabb korban, technokratáink, “társadalomtudósaink” és média értelmiségieink vannak, akik mentegetik az Állam rendszerét, és beférkőznek az Állam bürokráciájának soraiba.

A libertariánusok sokszor tisztán látták ezt a problémát, viszont mint a társadalmi változás stratégái, szörnyen elúszott előttük a hajó. Abban, amit “a Hayek modellnek” nevezhetünk, a helyes nézetek terjesztését tartották szem előtt, hogy így térítsék meg az értelmiségi elitet a szabadság oldalára, kezdve a legmagasabb szinten álló filozófusoktól és aztán lassan az évtizedeken át haladva az újságírók és egyéb médiabeli véleményformálók megtérítésén át. És természetesen az eszmék kulcsfontosságúak, és a helyes doktrína elterjesztése szükségszerű része bármilyen libertariánus stratégiának. Mondhatnánk, hogy ez a folyamat túl sokáig tarthat, de egy hosszútávú stratégia igen fontos, és különbözik a hivatalos konzervativizmus tragikus hiábavalóságától, amely kizárólag a jelenlegi választás kisebbik rosszában érdekelt, és így veszít középtávon, nem beszélve a hosszútávról. De a valódi hiba nem szimplán a hosszútávra helyezett hangsúly, hanem annak az alapvető ténynek a figyelmen kívül hagyása, hogy a probléma nem csak intellektuális hiba. A probléma az, hogy az értelmiségi elit a jelenlegi rendszer haszonélvezője; egy létfontosságú szempontból az uralkodó osztály része. A Hayeki megtérítés folyamata azt feltételezi, hogy mindenkit, vagy legalábbis minden értelmiségit, kizárólag az igazság érdekel, és hogy a gazdasági önérdek sosem áll az útban. Mindenki, aki egy kicsit is ismeri az értelmiségieket vagy az akadémikusokat rögtön megszabadul ettől a hittől. A libertariánus stratégiának fel kell ismernie, hogy az értelmiségiek és a véleményformálók az alapvető probléma részei, nem csak a hibájuk miatt, hanem azért, mert a saját önérdekük az uralkodó rendszerhez köti őket.

Miért omlott össze tehát a kommunizmus? Mert a végén a rendszer olyan rosszul működött, hogy még a nómenklatúrának is elege lett, és bedobta a törülközőt. A Marxisták helyesen rámutattak arra, hogy a társadalmi rendszer akkor omlik össze, amikor az uralkodó osztály demoralizálódik és elveszíti hatalomvágyát; a kommunista rendszer manifesztálódott bukása hozta el azt a demoralizációt. De a semmittevés, vagy kizárólag az elit tanítása a helyes ideákra azt fogja jelenteni, hogy a saját államista rendszerünk nem fog bevégződni addig, amíg, hasonlóan a Szovjetunióhoz, az egész társadalmunk a porral válik egyenlővé. Nyilván nem üldögélhetünk addig. A szabadság stratégiájának sokkal aktívabbnak és agresszívebbnek kell lennie.

Ezért fontos tehát a libertariánusok és a minimális kormány mellett álló konzervatívok számára a kettős ütés: nem csupán a helyes eszmék terjesztése, hanem a korrupt uralkodó osztály megvilágítása, és hogy miként húznak hasznot a jelenlegi rendszerből, pontosabban hogyan húznak le minket. A maszk lerántása az elitről a “negatív kampányolás” legjobb és legalapvetőbb formája.

Ennek a kétágú stratégiának célja, hogy (a) felépítsük saját libertariánus és minimális-kormány véleményformálóinkat a helyes eszmékre alapozva, és (b) hogy közvetlen kapcsolatunk legyen a tömeggel, hogy rövidre zárjuk a domináns médiát és az értelmiségi elitet, hogy felrázzuk az emberek tömegét az őket kirabló, összezavaró és elnyomó elit ellen, mind társadalmi és gazdasági szempontból. De ennek a stratégiának össze kell olvasztania az absztraktot a konkréttal; nem csak egyszerűen támadnia kell az elitet az absztrakt formában, hanem kifejezetten a létező államista rendszerre kell összpontosítania, azokra, akik jelenleg kiteszik az uralkodó osztályt.

A libertariánusok régóta tanácstalanok voltak abban, hogy melyik csoporttal működjenek együtt. Az egyszerű “mindenkivel” válasz nem elég, mivel ahhoz, hogy politikailag lényegesek legyenek, stratégiailag azokra a csoportokra kell koncentrálni, akik a leginkább elnyomottak, és akik emellett a legtöbb társadalmi befolyással bírnak.

A jelenlegi rendszer valósága az, hogy a média elit és nagyvállalatok szentségtelen szövetségéből áll, akik a hatalmas kormányon keresztül privilegizáltak és felemeltek egy parazitikus alsóosztályt, amelynek egyes tagjai kirabolják és elnyomják az amerikai középosztályt és munkásosztályt. Tehát a libertariánusok és paleók helyes stratégiája a jobboldali populizmus, azaz e szentségtelen szövetség feltárása és megbélyegzése, és annak követelése, hogy levakarják ezt az értelmiségi-alsóosztály-liberális média szövetséget rólunk, a közép- és munkásosztály hátáról.

Egy jobboldali populista program

Egy jobboldali populista programnak tehát arra kell koncentrálnia, hogy leépítse az Állam és elit uralmának kritikus, létező területeit, és arra, hogy az átlagos Amerikait felszabadítsa ennek az uralomnak a legbotrányosabb és legelnyomóbb részeitől. Röviden:

1) Adók eltörlése: Mindegyik adót, forgalmi adót, iparűzési adót, ingatlanadót, de főként a politikailag és személyesen a legelnyomóbbat: a jövedelemadót. A jövedelemadó megsemmisítésére és az IRS [az amerikai adóhatóság] eltörlésére kell törekednünk.

2) Segélyek eltörlése: Szabaduljunk meg az alsóosztály uralmától a jóléti állam eltörlésével, vagy az eltörlés helyett annak szigorú csökkentésével és szabályozásával.

3) Rassz- és csoportprivilégiumok eltörlése: Eltörölni a pozitív diszkriminációt és a faji kvótákat, és rámutatni, hogy ezen kvóták gyökere a teljes “polgárjogi” struktúra, amely eltapossa minden amerikai tulajdonjogát.

4) Az utcák visszavétele: a bűnözők eltiprása: És ezalatt természetesen nem a “fehérgalléros bűnözőket” vagy a “bennfentes kereskedőket” értem, hanem az erőszakos utcai bűnözőket – rablókat, tolvajokat, nemi erőszaktevőket, gyilkosokat. Szabadjára kell engedni a rendőröket, és engedélyezni, hogy azonnali büntetést hajtsanak végre, természetesen felelősségre vonva őket, ha hibát követnek el.

5) Az utcák visszavétele: megszabadulni a hajléktalanoktól: Ismét, szabadjára engedni a rendőröket hogy megtisztítsák az utcákat a lejmolóktól és csavargóktól. Hova mennek? Kit érdekel? Remélhetőleg eltűnnek, azaz a babusgatott és dédelgetett hajléktalan osztályból a társadalom produktív tagjainak soraiba.

6) A Fed eltörlése; A bankszterek megtámadása: A pénz és a bankügyletek homályos problémák. De a valóságot élénkké lehet tenni: a Fed [az amerikai központi bank] a bankszterek szervezett kartellje, akik inflációt hoznak létre, kirabolják a népet, elpusztítják az átlagos amerikai megtakarításait. A takarékbankok számára kiosztott százmilliárdos mentőcsomagok el fognak törpülni a kereskedelmi bankok közelgő összeomlása mellett.

7) Amerika mindenek előtt. Egy kulcsfontosságú pont és semmiképp nem a hetedik fontossági sorrendben. Az amerikai gazdaság nem csupán recesszióban van, hanem stagnál. Az átlagos család rosszabb helyzetben van, mint húsz évvel ezelőtt. Gyere haza, Amerika. Ne támogasd többé a tengerentúli hajléktalanokat. Vessünk véget a külföldi segélyezéseknek, ami csak segítség a bankároknak, a kötvényeiknek és az exportiparaiknak. Vessünk véget a globalózungoknak és oldjuk meg a problémáinkat itthon.

8) A családi értékek védelme. Ami azt jelenti, hogy el kell távolítanunk az Államot a családból és helyettesítenünk az Állami felügyeletet a szülői felügyelettel. Hosszútávon ez a közoktatás megszüntetését és a magánoktatással való helyettesítést jelenti. De meg kell értenünk, hogy az oktatási utalványok vagy az adójóváírások rendszere, Milton Friedman ellenére, nem a privatizált oktatás felé tartó átmeneti követelések. Ehelyett sokkal rosszabbá tennék a helyzetet azzal, hogy teljesen bebetonozná a kormány uralmát a magániskolák felett. A valós alternatíva a decentralizáció és az iskolák helyi, közösségi, szomszédsági irányítása.

Továbbá, egyszer és mindenkorra el kell utasítanunk azt a bal-libertariánus nézetet, hogy minden kormány által irányított erőforrás szükségszerűen korrupt. Ha nem lehetséges a végső privatizáció, meg kell próbálnunk az intézményeket úgy futtatni, hogy azok a leginkább hasonlatosak legyenek egy vállalathoz, vagy szomszédsági irányításhoz. De ez azt jelenti, hogy a közoktatási intézményeknek engedélyezniük kell az imákat, és el kell felejtenünk az alkotmány abszurd bal-ateista értelmezését, amely szerint a vallásszabadság egyenlő az ima betiltásával az állami iskolákban, a Betlehem betiltásával az iskolaudvaron vagy egy köztéren karácsonykor. Vissza kell térnünk a józan észhez, és az eredeti szándékhoz az alkotmányos értelmezésben.

Eddig ezen jobboldali populista program minden pontja következetes egy rendíthetetlen libertariánus állásponttal. De minden valóvilágbeli politika koalíciópolitika, és vannak más területek, ahol a libertariánusoknak kompromisszumot kell kötniük a paleo, tradicionalista vagy egyéb partnereikkel egy populista koalícióban. Például a családi értékek kérdésköréből vegyünk olyan problémákat, mint a pornográfia, a prostitúció vagy abortusz. Itt a legalizáció- és választáspárti libertariánusoknak hajlamosnak kell lenniük a kompromisszumra egy decentralista állásponton, azaz megszüntetni a szövetségi bíróság zsarnokságát, és meghagyni ezeket a problémákat a tagállamokra, vagy még jobb, településekre és szomszédságokra, azaz “közösségi szabványokra.”

Murray N. Rothbard, 1992

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

Kommentek