Ahhoz, hogy eredményesen megválaszolhassuk a címben megfogalmazott kérdést, szeretnem röviden rekonstruálni a társadalmunkat az emberi cselekvés alapvető axiómaiból kiindulva, hogy megérthessük az állam természetét illetve az állam és az ember viszonyát.

Csak viccelek.

Viszont a viccet félretéve, tényleg meg szeretném válaszolni a címben feltett kérdést. A fiatal generáció köreiben igen ritka olyan emberrel találkozni, akit mélyrehatóan érdekel a politika. Ez a jelenség valamilyen mértékben később is jelen van, de bizonyos okok miatt a fiataloknál a legkiemelkedőbb.

Ezek közül az okok közül az egyik az, hogy a politika – a politizálás – a kívülálló szemében nem tűnik másnak, mint egyfajta pletykálásnak. Úgy tűnhet, a politika iránt érdeklődni nem több, mint a politikusok őszintén visszataszító mindennapi életén csámcsogni. Mintha a politizálás számos tulajdonságában hasonlítana a sporthoz, ahol minden ember egy-egy oldalt választ, majd annak szurkol, csak épp sokkal gyomorforgatóbb és ocsmányabb, mert  ebben a sportban végül minden félről kiderül, hogy gátlástalanul csal. Az emberek mintha megpróbálnák kiválasztani a legkevésbé becstelenek, legkevésbé hazugok és legkevésbé tolvajok – de még mindig becstelen hazug tolvajok – csoportját, majd szidalmaznák a többi párt és politikus támogatóit, mert az általuk pártolt embereken kétszer annyi a fekália, mint azokon, akik mellet ők állnak.

Ami azt illeti, valóban ez a politika, és egy pillanatig sem próbálkoznék azzal, hogy ezt próbáljam kedvező fényben feltüntetni a kedves olvasó előtt.

Viszont adhatunk a “politika” kifejezésnek egy egészen más értelmet. Vizsgálhatjuk társadalmunk e szegletét filozófiai szemmel. A mindennapok visszataszító politikai civakodásai felé emelkedhetünk, és helyettük megvizsgálhatjuk az alapvető kérdéseket, amelyek társadalmunkat formálják: Mi a szabadság? Mik a jogok? Mi az igazságosság? Mi a törvény? Mi az Állam? Mi az adóztatás? Röviden, vizsgálhatjuk a társadalmunkat és a politikai erőket politikafilozófiai szempontból. Ez milyen értéket ad a politika iránt közönyös ember életéhez? Ez a bejegyzés épp erre kíván választ adni.

Az Alvilág

Az életem során összesen nem szembesültem annyi gyűlölettel és szóbeli méreggel, mint amennyit az elmúlt egy év során tapasztaltam, miközben ezt az oldalt építettem. Hogy a filozófiailag nem épp kifinomult emberek büntetőtáborba kívántak, vagy a lincselésemre buzdítottak, esetleg köztörvényes bűnözőnek neveztek, az csupán annak a jéghegynek a csúcsa, amellyel szembetalálom magam.

Szeretném röviden leírni, miben látom e felettébb kellemetlen jelenség gyökerét, mivel úgy gondolom, úgy találjuk meg leginkább a filozófia értéket, ha megvizsgáljuk, miért reagáltak ilyen irtózatos módon sokan azok közül, akik meglátták ezt az értéket.

Az emberiség által elmondott mitológiákban a legelső írott feljegyzésektől napjaink filmművészetéig feltűnik a Hős mítosza. A Hős mítosza szimbolikus jelentésű. Nem csupán a képernyőn vagy az ősi történetben szereplő főhős történetét meséli el, hanem ezzel a történettel az emberi lény személyes pszichológiai fejlődését szimbolizálja a tudattalan állapottól a hős küzdelmein át a győzelem jelenetéig, amikor az egyén személyisége teljesen kiforrottá válik, és az énjébe forrasztott minden benne rejlő lehetőséget, képességet, minden lappangó tudást.

A Hős mítosza tehát az emberiség kezdete óta arra tanítja az embert, hogy küzdelmen, szenvedésen és áldozaton át vezet az út egyénisége teljes kiteljesedéséhez.

Ez a Hős számos esetben fenyegeti a fennálló uralmi rendet. Jézus történetében Heródes király annyira féltette uralmát, hogy lemészároltatott minden újszülött fiúgyermeket. Kamsa uralkodó úgyszintén gyermekmészárlásba kezdett, hogy megakadályozza Krisna születését. Az iráni Zarathustra idején uralkodó király megpróbálja leszúrni az újszülött prófétát. Hóruszt elrejtik a vérére szomjazó nagybátyja elől…

Ezek a mitológiák minden embernek szólnak. Születésekor minden emberben benne rejlik a hős, aki a fejlődést képviseli, aki küzdelmein keresztül kibontakoztathatja személyisége legteljesebb formáját, és ezzel előrelendítheti az emberi világot. Amikor filmeket nézünk, a hőssel azonosulunk, és vele együtt éljük át a szenvedéseket és a számtalan kalandot, és ebből nyerünk erőt saját életünk harcához.

Legalábbis ezt hisszük.

Hiszen mindenki szeretne saját életének hőse lenni. Mindenki szeretné magát Harry Potter, Bilbó vagy megannyi más karakter szerepébe képzelni, aki bátran felveszi a harcot a gonosszal, és erényei folytán győzedelmeskedik. Szeretnénk ezt hinni, de a valóságban ez közel sem így van.

A hősi mitológiáknak két további szerves része a hívás illetve az alvilágba történő leereszkedés motívuma. A hívás motívumát jól ismerjük: a Megyében megjelenik Gandalf, mágikus bagoly levelet hoz az ifjú Potternek, egy béka a királylányhoz szól, esetleg egy profetikus álmot lát a hős.

A hívás után a hős leereszkedik az alvilágba, illetve szembeszáll a birodalmat fenyegető lényekkel. Ez az alvilágba való leereszkedés számtalan formát ölthet: Jónást vagy Pinokkiót elnyeli egy szörnyeteg, Szimba az apja birodalmán kívül eső területre téved, mások önként a Hadészbe, a holtak birodalmába, a Pokolba utaznak, vagy mély barlangokba, óceánba, erdőbe.

A leereszkedés végén a hős új emberként emelkedik vissza az életbe.

Ez ugyanazt a történetet meséli el, mint ami az elmében történik, amikor az ember radikálisan új és eddigi hitrendszerének ellentmondó tényekre lel. Az új tények teljesen felbontják a világról alkotott eddigi képét: “ami lent volt, az felkerül, ami fenn volt, az elmerül,” ami eddig helyesnek látszott, az most a gonosz képében tetszeleg, az eddig járt út pedig tévútnak látszik. Az új tények ismeretében az ember a káosz örvényében találja magát – az alvilágban – ahol időtlen időket eltölthet. Végül pedig, miután “leküzdötte a szörnyeket,” azaz a hátráltató tudattalan erőket, egy sokkal teljesebb személyiség emelkedik ki, aki magába olvasztotta az eddig elkerült ismereteket – főképp az ismereteket önmagáról

Ezt a témát végtelen oldalakon át részletezhetnénk, mint ahogy azt meg is tette Carl Gustav Jung  többek között Az ​archetípusok és a kollektív tudattalan című könyvében.

A politikafilozófiával kapcsolatos elemzésünkre vonatkozóan csupán egy fontos kérdés erejéig kellett mindezt megismernünk: mit tesz az az ember, akinek a hívás hallatán nincs mersze leereszkedni az alvilágba? Mit tesz az az ember, akit felkeres egy olyan valaki, mint mondjuk e sorok szerzője, és egy igen egyszerű, igen rövid és igen letisztult érvelés során bemutatja neki, hogy az adószedés rablás, ő pedig nem hajlandó leereszkedni abba a káoszba, amelyet ez a felismerés eredményez – amiből teljesebb emberként emelkedne fel? Nos, őszinte természetesen nem lehet, hiszen ha nyíltan bevallaná magának, hogy “nem vagyok képes végigmenni ezen az úton,” és ráébredne arra, hogy nem képes azonosulni a mitológiai hős, “a fény gyermeke” szerepével, annak épp ugyanez lenne a lelki következménye.

Ha nem tetszik a hír, “természetesen” le kell mészárolni a hírhozót.

Persze egyre jelentősebb számra vannak olvasóink között azok az emberek, akik képesek voltak átküzdeni magukat saját lelkük káoszán, és akik saját hősi küzdelmükből teljesebb emberként tértek vissza az élők birodalmába.

És itt rejlik a válasz eredeti kérdésünkre, hogy miért érdekelje a politika az embert. Nem pusztán azért, mert egész életedben a politikai uralom elnyomása alatt éltél és fogsz élni; nem azért, mert az uralkodói kaszt egész ifjúkorodban tétlenségre kényszerített közoktatási rendszerén át; nem azért, mert miután kijössz onnan, kirabolnak és egyre nagyobb mértékben megszabják, mit és hogyan csinálj. Ezek is lehetnének egy felszínes elemzés érvei, de itt nem.

Egészen köznapian fogalmazva, azért, mert azon keresztül lehetőséged nyílik arra, hogy jobb emberré válj. Nem olyan értelemben, hogy jobb szakács leszel, jobb leszel a csajoknál, vagy kellemesebb beszélgetőpartner leszel (kivéve, ha a kellemesebb alatt azt érted, hogy olyan, aki folyamatosan a bizonytalan ismeretek káoszába taszítja az ismerőseit és minden családtagját). Jobb ember leszel, olyan értelemben, mint ahogy az abolicionisták jobb emberek voltak azoknál, akik helyesnek tartották a rabszolgatartást.

Az oldalunkon fellelhető tudás olyan mértékben lerombolhatja az emberi társadalomról alkotott tudásrendszeredet, hogy az poszttraumás stresszt válthat ki benned. Más szóval, amire próbáljuk felnyitni az olvasóink szemét az néhány embernek – főképp azoknak, akik naivan viszonyulnak a politika természetéhez – annyira váratlan és sokkoló lehet, hogy egy teljesen új rendszert kell felépíteniük, amelyen keresztül értelmezhetik a világot és benne az embert. 

De olyan hatalmas jelentőségűek azok az ismeretek amelyekre az ember szert tesz e pokolba való leereszkedés során, mint azon ősünk új ismerete, aki felfedezte a tüzet.

Ayn Rand szavaival: “Több évezreddel ezelőtt egy ember felfedezte, hogyan kell tüzet csinálni. Valószínűleg máglyán égették el, aminek meggyújtására ő tanította meg embertársait. Gonosztevőnek tartották, aki egy, az emberiség által rettegett démonnal üzérkedett. De attól kezdve az embereknek volt tüzük, amellyel melegen tarthatták magukat, megfőzhették az ételeiket, megvilágíthatták a barlangjaikat. Ott hagyott számukra egy ajándékot, amit nem fogtak fel, és eloszlatta a sötétséget a Földről.”

Hogy a kedves olvasó mit kezd az igazsággal, az csak rajta múlik. Nyilván csatlakozhat azok sorába, akik próbálják felnyitni mások szemét az alapvető tényekre, de ez egy hálátlan és sokaknak nem való, rettenetesen nehéz feladat. De azzal, hogy az ember meglátja – és valóban feldolgozza – az általunk bemutatott tényeket, belép azok sorába, akik az emberiség fejlődésének következő fázisát alkotják.

Mit tenne az ember, ha a rabszolgatartás korszakában ébredne, és talán az elsők között hirdethetné a rabszolgaság gonoszságát? Legtöbbünk megrettenne, és a témában alig merné kinyitni a száját. Úgy gondolom igazságtalan volna megvetnünk ezeket az embereket, és megérthetnénk helyzetük súlyosságát. De amit az Ellenpropaganda ajánl az végső soron mégis ez: lehetőség belépni a modern abolicionisták közé, és egy szabad világ első hírnökévé válni.

Miért érdemes tehát politikával foglalkozni? Ennek válaszát egy másik kérdésben leljük: Miért érdemes Bilbónak Gandalffal tartani? Miért érdemes a mitológiai Hősnek felelni a hívásra? Nyilván nem azért, mert alig várja, hogy a pokolba jusson, és Gorgókkal, Kerberoszokkal küzdjön. Valami mégis igazolja ezt a szenvedést, a küzdelmet és áldozatot. Nem az, hogy az embernek ezt kell tennie, – nem létezik ilyen kell –  hanem pusztán néhányan vagyunk olyan bátrak, vakmerőek – és néha talán őrültek – hogy elvarázsol minket az erdőben pislákoló távoli tűz, és átkelünk a kígyókkal és fenevadakkal teli sötét rengetegen, hogy a tűz erejét a fajunk kezébe adjuk. Úgy tűnik, talán nem is érdemes tanulmányozni az Államot, hacsak nem vagyunk hajlandók mi magunk a Hadészbe szállni – de ezzel együtt úgy is tűnik, hogy azért érdemes tanulmányozni az Államot, mert azon keresztül – hogy hősként emelkedhessünk ki – a Hadészbe szállhatunk. 

Az Ellenpropaganda kizárólag olyan olvasók támogatásából tartja fenn magát, mint te, és hatalmas szükségünk van a segítségedre. Kattints ide, ha értéket találtál az oldal tartalmában, és támogasd munkánkat.
(Azzal is sokat segítesz, ha megosztod bejegyzéseinket hasonló érdeklődésű ismerőseiddel.)

Kommentek