Olvasási idő: ~ 8 perc

A következő esszé részlet Ludwig von Mises Bürokrácia című könyvéből.

Az ifjúsági mozgalom a fiatalság tettképtelen és sikertelen mozgalma volt a bürokratizáció ellen. Elbukott, mivel nem a gonosz magját támadta, azaz a központosításra és a szocializmusra törekvő irányvonalat. A valóságban nem volt több a nyugtalanság érzésének összezavarodott kifejezésénél, letisztult eszmék és meghatározott tervek nélkül. A lázadó serdülőket olyan mértékben elvarázsolták a szocialista eszmék, hogy egyszerűen nem tudták, hogy mit akarnak.

Nyilvánvaló, hogy a fiatalok a bürokratizáció felé törekvő irányzat első áldozatai. A fiatalemberektől elkobozzák saját sorsuk kovácsolásának bármilyen esélyét. Számukra nincs több lehetőség. A valóságban ők az „elveszett generáció,” mivel számukra nem adatott meg a minden felemelkedő generáció számára elérhető, felettébb drága jog: a jog ahhoz, hogy hozzájáruljanak valami újjal a civilizáció vén kelléktárához. Mik hát a fiatalok, akiknek semmi lehetőségük a változtatásra és a fejlesztésre? Kiknek egyetlen lehetséges jövőképe nekivágni a bürokratikus létra legelső fokának, és lassan felmászni rajta, szigorúan betartva az idősebb felettesek által meghozott szabályokat? Az ő szempontjukból nézve a bürokratizáció a fiatalság alávetését jelenti az idősek uralmának. Ez megfelel az egyfajta kasztrendszerhez való visszatérésnek.

Kasztkonfliktus és osztályharc

Minden nemzet és civilizáció soraiban – a modern liberalizmus és utódja, a kapitalizmus felemelkedését megelőző korokban – a társadalom a státuszon alapult. A nemzetet kasztokra bontották. Léteztek kiváltságos kasztok, mint a nemesek, és hátrányos helyzetű kasztok, mint a jobbágyok és szolgák. Az ember egy meghatározott kasztba született, abban maradt egész élete során, és kasztstátuszát örökségül hagyta gyermekei számára. Az alacsonyabb kasztokba születettek előtt örökké elzárva maradt a kiváltságosok számára fenntartott életminőség megkaparintásának joga. A liberalizmus és a kapitalizmus eltörölte ezeket a megkülönböztetéseket és minden embert a törvény előtt egyenlővé tett. Így gyakorlatilag mindenki előtt szabaddá vált az út versenyezni a közösség bármelyik tisztségéért.

A marxizmus másként értelmezi a liberalizmus vívmányait. Karl Marx legfőbb dogmája a gazdasági osztályok közötti feloldhatatlan konfliktus doktrínája. A kapitalista társadalom osztályokra bomlik, amely osztályok érdekei ellentétben állnak egymással. Így tehát az osztályharc elkerülhetetlen, és csak a jövő, osztályok nélküli szocializmusában tűnhet el.

A legfigyelemreméltóbb tény e tanra vonatkozóan az, hogy sosem került explicit módon kifejtésre. A Kommunista Kiáltványban az osztályharcokra hozott példát a kasztok közötti konfliktusból hozzák. Eztán Marx hozzáadja, hogy a modern burzsoá társadalom új osztályokat állított fel. De sosem mondja el, mi is az az osztály, és mire gondol akkor, amikor osztályokról, osztályok közötti ellenségességről beszél, vagy amikor az osztályokat és a kasztokat egyenrangúvá teszi. Összes írása ezekről a sosem definiált kifejezésekről szól. Bár legyőzhetetlen volt cikkek és könyvek közzétételében, tele kifinomított meghatározásokkal és tudományos szőrszálhasogatásokkal, Marx sosem kísérelte meg elmagyarázni letisztult nyelvezettel, mi egy gazdasági osztály karakterisztikus jellemzője. Amikor meghalt, harmincöt évvel a Kommunista Kiáltvány megjelenése után, befejezetlenül hagyta legfőbb értekezése, a Tőke harmadik kötetének kéziratát. És igen jelentős módon, a kézirat pontosan ott fejeződik be, amikor sor került volna teljes filozófiája legalapvetőbb fogalmának meghatározására. Sem Marx, sem pedig akárki a marxista írók tömkelegéből nem képes elmagyarázni nekünk, mi az a társadalmi osztály, még kevésbé pedig azt, hogy ezek a társadalmi osztályok valóban azt a szerepet játsszák-e a társadalmi szerkezetben, mint amit a tan nekik tulajdonít.

Természetesen, logikai szempontból tekintve, engedélyezett bármilyen kiválasztott jellemző alapján osztályozni a dolgokat. A kérdés az, hogy hasznos-e a kiválasztott jellemzőkön alapuló osztályozás a további vizsgálat, illetve tudásunk tisztázása és továbbfejlesztése érdekében. A kérdés tehát nem az, hogy valóban léteznek-e a marxi osztályok, hanem hogy valóban bírnak-e azzal a jelentőséggel, amellyel Marx felruházta őket. Marx képtelen volt biztosítani számunkra az írásaiban laza és bizonytalan módon használt társadalmi osztályok fogalmának meghatározását, mivel egy letisztult meghatározás felfedte volna jelentéktelenségét és értéktelenségét a gazdasági és társadalmi problémák elemzésében, illetve az osztályok és a társadalmi kasztok egyenrangúvá tételének abszurditását.

A kasztok karakterisztikus jellemzője a merevség. A társadalmi osztályok – ahogyan Marx szemléltette őket, különböző osztályoknak nevezve a tőkéseket, a vállalkozókat és a bérkeresőket – jellemzője a flexibilitás. A különböző osztályok összetételét folyamatos változás jellemzi. Hol vannak ma azok sarjai, akik Marx napjaiban voltak a vállalkozók? És hol voltak az ősei Marx kortárs vállalkozóinak? A modern kapitalista társadalom tisztségei mindenki előtt nyitva állnak. Nevezhetjük az Egyesült Államok szenátorait egy osztálynak logikai alapelvek megsértése nélkül. De hibás lenne őket egyenrangúvá tenni egy örökösödésen alapuló arisztokratikus kaszttal, függetlenül a ténytől, hogy néhány szenátor lehet korábbi szenátorok leszármazottja.

Már kiemeltük a tényt, hogy a piacot vezénylő névtelen erők folyamatosan újra és újra meghatározzák, ki legyen a vállalkozó és ki legyen a tőkés. A vásárlók szavaznak, úgymond, kik foglalják el a nemzet gazdasági szerkezetének legkiemelkedőbb pozícióit.

A szocializmusban viszont nincsenek sem vállalkozók, sem tőkések. Ilyen értelemben – azaz hogy amit Marx osztálynak nevezett, megszűnik létezni – helyesen nevezte a szocializmust osztályok nélküli társadalomnak. De hiába. Más különbségek emelkednek ki a társadalmi funkciókra vonatkozóan, amelyet nem kevésbé nevezhetünk osztályoknak, mint ahogy azt Marx tette. Lesznek azok, akik utasításokat adnak, és lesznek azok, akiknek feltétel nélkül teljesíteniük kell őket; lesznek azok, akik létrehozzák a terveket, és lesznek azok, kiknek munkája végrehajtani őket.

Saját jövőjük tervezői

Az egyetlen, ami számít, a tény, hogy a kapitalizmus alatt mindenki saját jövőjének tervezője. A fiúnak, ki buzgón javítana saját életszínvonalán, saját erejére és erőfeszítésére kell támaszkodnia. A fogyasztók szavazata hoz ítéletet a személy figyelembevétele nélkül. A jelentkező eredményeit, nem pedig személyét értékelik. A jól végzett munka és a jól nyújtott szolgáltatás a siker egyetlen kulcsa.

A szocializmus alatt, épp ellenkezőleg, a kezdőnek azok kedvére kell tenni, akik már révbe értek. Nem szeretik a túl hatékony újonnan érkezőket. (Az öreg vállalkozók sem szeretik az ilyen embereket; viszont a vásárlók felsőbbrendűsége alatt nem akadályozhatják meg versengésüket.) A szocializmus bürokratikus gépezetében az előléptetéshez vezető út nem a teljesítmény, hanem a felettesek pártfogoltsága. A fiatalság teljes mértékben az öregemberek jóindulatra való hajlamától függ. A feltörekvő generáció teljesen kiszolgáltatott az időseknek.

Hasztalan tagadni ezt a tényt. Egy szocialista társadalomban nincsenek marxi osztályok. Viszont feloldhatatlan a konfliktus azok között, akik Sztálin és Hitler mellett állnak, szemben azokkal, akik nem. És teljesen emberi egy diktátor számára azokat részesíteni előnyben, akik osztják véleményét és dicsérik munkásságát, szemben azokkal, akik nem.

Hiába tettek az Itáliai Fasiszták pártjuk dalává egy a fiatalságnak íródott éneket, és hiába tanították meg az Osztrák szocialisták a gyermekeknek azt énekelni „Fiatalok vagyunk és jó ez így.” Nem jó egy fiatalembernek bürokratikus vezetés alatt. Az egyetlen jog, amelyet a fiatalemberek élvezhetnek egy ilyen rendszerben az engedelmességhez és alázatossághoz való jog. Nincs helyük a rakoncátlan innovátoroknak önálló gondolataikkal.

Ez több a fiatalság krízisénél. Ez a fejlődés és a civilizáció krízise. Az emberiség kudarcra ítéltetett, amikor a fiatalságot megfosztják a lehetőségtől, hogy saját ízlésük szerint alakítsák át a társadalmat.


Az Ellenpropaganda kizárólag olyan olvasók támogatásából tartja fenn magát, mint te. Kattints ide, ha értéket találtál az oldal tartalmában, és támogasd munkánkat.