A libertarianizmus az önrendelkezés, az eredeti birtokbavétel és a szerződéses megegyezés alapjaira épülő politikai filozófia, melynek alaptétele: senki sem kezdeményezhet erőszakot a másik személye és tulajdona ellen. Pusztán ebből kiindulva levonhatnánk azt az elhamarkodott következtetést, hogy a bevándorlók megállítása az erőszak kezdeményezése, és a határok megnyitása a konzisztens libertariánus álláspont, és valóban, számos magát piacpártinak valló gondolkodót találunk, aki a nyitott határok mellett érvel. Ez részben lehet merő meggondolatlanság – hiszen a libertariánusok sokszor hangoztatják azt, hogy a határok csak múltbeli hadurak által meghúzott képzeletbeli vonalak, amelyek a politikai emberfarmokat választják el egymástól – vagy lehet egyenes gonoszság. A következőkben azokat az érveket taglaljuk, amelyeket Murray Rothbard, Hans-Hermann Hoppe, Lew Rockwell és Stefan Molyneux, a libertarianizmus négy legkiemelkedőbb gondolkodója állított fel a határok védelme mellett.

Elsősorban fontos észrevenni, hogy a határok és a kirekesztés nem pusztán államista eljárás. Saját magántulajdonával mindenki úgy rendelkezik, ahogy jónak látja, amíg azzal nem sérti mások tulajdonának fizikai integritását, a libertarianizmus alapelveire épülő városban vagy közösségben pedig minden út, minden tér, minden épület valakinek a magántulajdona. A tulajdonosok rendelkezhetnek azzal a jogukkal, hogy kizárjanak akárkit tulajdonuk területéről, bármilyen indokra hivatkozva – vagy egyáltalán nem hivatkozva semmire. A libertariánus város úttulajdonosai – mivel az út épp olyan jószág, mint a kenyér vagy a tojás, – arra törekednének, hogy a lehető legtöbb vásárlót vonzzák területeikre, és pusztán a lakosság kultúráján múlik, az úttulajdonos be fog-e engedni idegeneket származás, nyelv, bőrszín, öltözködés, kultúra vagy vallás alapján.

Azt, hogy valaki mit tart értékesnek, kizárólag szubjektív értelemben értelmezhetjük. Értékcsere során, amikor háromszáz forint és egy kiló kenyér cserél tulajdonost, a vásárló szubjektíven értékesebbnek tartja a kenyeret a háromszáz forintjánál, az eladó pedig értékesebbnek találja a háromszáz forintot a kenyérnél. És mivel az érték szubjektív, nagyon is elképzelhető, hogy a város vagy közösség szeretné megtartani a homogenitását, hiszen a rasszok hajlamosan önkéntes alapon elszegregálódni egymástól a mai társadalmunkban is, még akkor is, ha idegen, olcsó munkaerő invitálásával képesek lennének lenyomni a javak árát. Mivel a szabad társadalomban tiltott a kényszerített integráció, mindenki maga döntheti el, hajlandó-e kifizetni a termékek vásárlásán keresztül a kultúrális homogenitás árát.

Screenshot 2016-05-02 17.31.15.png

Láthatjuk, hogy nem létezik migrációhoz való jog; kizárólag a földtulajdonos joga értelmezhető ahhoz, hogy eldöntse, kit enged be, és kit tilt ki magántulajdonáról. A bevándorlónak nincs joga új, szebb, boldogabb jövőt keresni az én magánterületemen. Ebből a szempontból kissé közelebb kerültünk ahhoz, hogy konzisztensen érvelhessünk egy államhatalom határpolitikája mellett, hiszen mondhatnánk, hogy abban az esetben, ha a lakosok – akik végső soron az utak, terek, parkok legitim tulajdonosai – úgy döntenek, hogy nem szeretnének bevándorlók között élni, joguk van visszafordítani a migránsokat a határoknál. De hogyan érvelhetnének a határok lezárása mellett a magukat kisebbségben találó svédek, franciák vagy németek, kik öngyilkos társadalmának döntő töbsége kívánja befogadni a kultúrájukkal inkompatibilis barbár népeket?

Meg kell értenünk a bevándorlással kapcsoatban, hogy ez nem a társadalmakat alkotó emberek spontán, kényszer nélküli, szabadpiaci viselkedése, hanem egy kormányprogram. A tömeges bevándorlást a jóléti állam újraelosztó politikája okozza, ami a produktív osztálytól elkobzott pénzzel jutalmazza a társadalom nonproduktív osztályának antiszociális viselkedését. A migráció ösztönzője a nyugati r-szelekciós végtelen erőforrás politikája, ami lezárt határokkal lassan és csendben pusztítja el a társadalmat – mint ahogy azt az ember a saját szemével láthatja, ha Borsod megyében utazik – a kapuk kitárásával pedig gyors és erőszakos összeomlást eredményez. Ezek az emberek nem ismerik – vagy egyenesen gyűlölik – a nyugati világot, nem beszélik a nyelvet, nem rendelkeznek értékesíthető képesítéssel, és mi sem bizonyítaná jobban azt, hogy nem céljuk a békés integráció, mint a tény, hogy bűncselekményt követnek el a határátlépéssel.

Ha ezt – amit az úgynevezett bal-libertariánus filozófiai bevándorlók nem értenek meg – elfogadjuk, azt látjuk, hogy az egyetlen konzisztens álláspont a libertariánus világképpel a tömeges bevándorlás ellenzése, ugyanazon az alapon, amilyen alapon ellenzünk bármilyen más erőszakos állami beavatkozást. A migráció nem több, mint az államhatalom erőszakos újraelosztásának kiterjesztése, amely mellett lehetlen szabadságpárti oldalról érvelni önellentmondás nélkül.

Végül pedig kiállhatunk-e amellett, hogy az állam zárja le a határokat a hadsereg és rendőrség segítségével ellentmondások nélkül? Ez tulajdonképpen a libertariánus közösséget a kezdetektől fogva kísértő kérdés egy megjelenése, ami arra kérdez rá, konzisztens-e az alapelveinkkel az, ha a gazdaság szerkezetét politikai úton próbáljuk megváltoztatni, vagy szavazással, vagy politikai pályafutással. A válasz egy másik kérdésben rejlik: morális-e az embernek hazudnia vagy erőszakot használnia annak érdekében, hogy kiszabaduljon kényszer alól? Természetesen, hiszen rendelkezik azzal a tulajdonnal, testével vagy tárgyaival, így szabadsága van közvetve vagy közvetlenül, másokat felbérelev érvényre juttatni tulajdonjogát.

10631128_812490095488125_8773266209491288679_o.jpg

Ha pedig körbenézünk a jelen világunkban, a kényszer megjelenését látjuk az élet minden területén: a kórházakat, az iskolákat, a bankokat, a rendőrséget, a tűzoltóságot, a fizetőeszközt, a nyugdíjakat, a segélyeket, az egymillió állami alkalmazottat, az utakat az állami erőszak tartja fenn, amely továbbá eltorzítja azt a tájképet, ami a világ szabadon lehetne piaci beavatkozásokkal és amely során megtiltja két személy önkéntes együttműködését. Szomszéd láthatatlan háborúban áll szomszéddal, a nagyszülő unokájával vagy a tanár a diákkal, és ebben a kaotikus viharban az embernek épp úgy joga van felhasználni bármilyen rendelkezésére álló eszközt, hogy megszabaduljon a kényszertől, mint annak, akire éjszaka támadnak egy sötét sikátorban.

A filozófia célja kiterjeszteni az igaz alapelveket az élet és a megismerés egyre több területére, hogy a szabadsághoz, a tulajdonhoz való jog ne csak egy szűk elit privilégiuma, hanem az emberiség létének alapja lehessen. Néha a rabszolgaságot, az adókat, vagy a ma helyesnek vélt kegyetlen gyermeknevelési módszerek hitét pusztítjuk el ezzel, néha pedig, mint jelen esetünkben, olyan álláspontot találunk helyesnek, amely intuitíven ellenkezett az agresszió tilalmának egyetemes alapelvével.

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

Kommentek