Lawrence W. Reed – Nagy mítoszok a Nagy Gazdasági Világválságról

Szabad piac vagy ingyen ebéd?

Magának a Smoot-Hawley törvénynek el kellene temetnie azt a mítoszt, hogy Hoover a szabadpiac politikáját gyakorolta, de adminisztrációjának intervencionista hibái még ennél is mélyebbre nyúlnak. Az értéktőzsde összeomlása után kevesebb, mint egy hónappal vállalavezetőkkel tartott konferenciákat annak érdekében, hogy fenyegetésekkel rávegye őket áraik mesterséges magasságokban tartására, még úgy is, hogy az árak és a bevételek zuhantak. 1929 és 1933 között a fogyasztói árak majd’ 25%-kal estek, míg a nominálbérek átlagosan csupán 15 százalékkal csökkentek – amely a reálbérek jelentős növekedését jelenti, amely az üzletelés költségének jelentős alkotóeleme. Mint ahogy azt a közgazdász Richard Ebeling megjegyezte, „a Hoover adminisztráció ’magas bérek’ politikája és a szakszervezetek […] egyedül abban értek el sikereket, hogy áraikkal kizárják a dolgozókat a munkaerőpiacról, így létrehozva a munkanélküliség egyre növekvő körforgását.”[1]

Hoover drámaian megemelte a kormány kiadásait állami támogatásokra és enyhítő tervekre. 1930 és 1931 között egy éven belül a GNP azon része, amely a szövetségi kormány kiadásait jelentette, 16,4%-ról 21,5%-ra emelkedett.[2] Hoover mezőgazdasági bürokráciája több száz millió dollárt porciózott ki búzával és pamuttal foglalkozó földműveseknek, még akkor is, amikor az új vámok eltörölték a piacaikat.

A Reconstruction Finance Corporation-nek nevezett intézménye további milliárdokat lapátolt ki vállalatok támogatására. Évtizedekkel később, amikor Hoover adminisztrációjáról beszélt, Rexford Guy Tugwell, Franklin Roosevelt 1930-as politikájának egyik tervezője a következőt mondta: „Akkoriban nem vallottuk be, de gyakorlatilag az egész New Dealt a Hoover által elkezdett programokból következtettük.”[1]

Bár a legelején Hoover tényleg csökkentette a legszegényebb amerikaiak adóit, Larry Schweikart és Michael Allen, az elsöprő ’A Patriot’s History of the United States: From Columbus’s Great Discovery to the War on Terror’ című művükben kihangsúlyozzák, hogy Hoover „semmilyen ösztönzőt nem ajánlott fel a gazdagok számára hogy új gyárakba fektessenek vagy stimulálják az emberek alkalmazását.” Még a bankcsekkeket is megadóztatta „amely felgyorsította a pénz elérhetőségének zuhanását azzal, hogy megbüntette azokat, akik csekkeket írtak.”[2]

1931 Szeptemberében, a pénzkínálat bukdácsolásával és a gazdaság tántorgásával a Smoot-Hawley után, a Fed a történelem legnagyobb emelését hajtotta végre annak leszámítolási kamatlábában. Négy hónapon belül 15 százalékkal estek a bankbetétek, és mérhető, deflációs zuhanások jellemezték a nemzet pénzkínálatát 1932 első felében.

Összekeverve a magas vámok, magas állami támogatások és a deflációs monetáris politika hibáit, a Kongresszuson átment és Hoover aláírta az 1932-es Revenue törvényt. Ez volt a történelem legnagyobb adóemelése békeidők alatt, amely megduplázta a jövedelemadót. A legmagasabb jövedelemkategória számára igazából nagyobbra nőtt, mint a kétszerese, 24%-ról 63%-ra. A mentességeket csökkentették, az adójóváírást eltörölték, felemelték a társasági és ingatlan adót; új ajándék-, gázolaj- és autóadót vezettek be, és magasan megemelték a postai díjszabásokat.

Képes bármilyen tudós végigtekinteni a Hoover adminisztráció masszív gazdasági beavatkozásain, és rezzenéstelen arccal azt mondani, hogy az elkerülhetetlenül káros következmények a szabadpiac hibái? Schweikart és Allen így vizsgálta a roncsmaradványokat:

1933-ra a számok, amelyeket a hibák e komédiája produkált megdöbbentővé váltak: a nemzeti munkanélküliség rátája elérte a 25%-ot, de néhány városon belül a statisztikák felfoghatatlannak tűntek. Cleveland azt jelentette, hogy munkaerő-állománya 50%-ának nincs állása, Toledoénak 80%-a munkanélküli, és néhány állam átlaga elérte a 40%-ot. A csökkenő bevételek és növekvő segélyezési követelmények kétélű kardja következtében a városok terhe számos önkormányzatot a perifériára lökött. New York iskolái leálltak,  Chicago tanárainak 20 millió dollárral tartoztak. A magániskolák számos esetben teljesen csődbe mentek. Egy állami tanulmány azt találta, hogy 1933-ra 1500 főiskola pusztult ki, és a mélybe zuhantak a könyveladások. Chicago könyvtárrendszere egy egész éves perióduson belül egyetlen könyvet sem vásárolt.[3]

[1] Paul Johnson, A History of the American People (New York: HarperCollins Publishers, 1997), p. 741.

[2] Larry Schweikart and Michael Allen, A Patriot’s History of the United States: From Columbus’s Great Discovery to the War on Terror (New York: Sentinel, 2004), p. 553.

[3] Larry Schweikart and Michael Allen, A Patriot’s History of the United States: From Columbus’s Great Discovery to the War on Terror (New York: Sentinel, 2004), p. 554.

[1] Richard M. Ebeling, “Monetary Central Planning and the State, Part XI: The Great Depression and the Crisis of Government Intervention,” Freedom Daily (Fairfax, Virginia: The Future of Freedom Foundation, November 1997), p. 15.

[2] Paul Johnson, A History of the American People (New York: HarperCollins Publishers, 1997), p. 740.