Olvasási idő: ~ 11 perc

El kellett vetnem a tervemet, hogy a 2008-as válságról írok. Tegnap este elraktároztam egy cikket a témával kapcsolatban, de ma reggeli olvasatra láttam, hogy az írás egyáltalán nem szörnyű, és bár nem elég alaposan, de összefoglalja azt, amit én is írtam volna.

Mindig kerültem az index.hu-t, de az előző bejegyzés után gondoltam hátha találok valamit, ami hasonlóképp szörnyű. További kommentár nélkül, az írás címe: “Mennyire veszélyesek a menekültek?

[…] 2015-ben 1,1 millió menekült érkezett Európába. Ez annyi ember, ami Magyarországon a főváros utáni nyolc legnagyobb város összlakosságával egyenlő. Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsen, Győrben, Nyíregyházán, Kecskeméten és Székesfehérváron összesen lakik annyi ember, mint ahány egész Európába jött tavaly. Ha arról hall adatot, hogy Győrben valakik erőszakot tettek, Szegeden gyilkoltak, Miskolcon randalíroztak, akkor vajon az a következtetése, hogy vidéken mindenki alávaló gazember? Szegeden a múlt héten szúrta agyon társát egy joghallgató, de senki nem állítja, hogy a szegedieket végleg le kell írni.

Biztos vagyok benne, hogy a cikkíró egy tanult és értelmes ember. Ezért nem értem, miért próbálja ennyire végtelenül egyszerűre redukálni ezt a társadalmi jelenséget. Nehezemre esik elhinni, hogy tényleg azt gondolja, hogy semmi különbség nincs a modern nyugati civilizáció és az iszlám kultúra között, hogy azt gondolja, ésszerű homogénként kezelni egy olyan kultúrát ahol a Taharrush-nak nevezett nők tömeges molesztálása a hagyomány része egy olyannal, ahol a modern feminizmus nemi erőszak-kultúrának nevezi azt, ha egy férfi széttett lábbal ül a metrón vagy köszön egy nőnek az utcán. Biztos vagyok benne, hogy a cikkíró képes kifizetni aprót számolni, vacsorát sütni – és biztosan képes számítógépet haszálni, így nem tudhatom be mentális problémának azt, amikor úgy gondolja, egy olyan társadalom, ahol egyre többen látják, a vallások hazugságokon alapulva próbálják az embereket irányítani teljesen ugyan olyan mint egy olyan kultúra, amelynek 1/3-ad része, 584 millió ember helyesnek tartja halálbüntetéssel súlytani azt, aki elhagyja a vallást.

12360026_10154491982828902_6754437501692615236_n

A cikkíró csak véletlenül gondolhatja úgy, hogy helyes érvnek számít ugyanolyannak tekinteni egy olyan társadalmat, amely a magántulajdon tiszteletét és az egyéni boldogságot tartja helyesnek és jónak egy olyannal, akik tömegesen ünnepeltek szeptember 11 után, még az Amerikában élők 29%-a is helyesnek tartja azok kivégzését, akik prófétájukat sértik és átlagos IQ-juk 81,5.

Ezek nem homogén, hanem morálisan ellentétes kultúrák, melyeket ugyanolyanként kezelni a valóság teljes tagadása.

Az összes menekültet okolni más menekültek által elkövetett bűnökért pont ugyanaz a séma, mint a cigánybűnözőzés. A tisztelt náci állampolgárokat leszámítva senki nem gondolja, hogy minden cigányt meg kell bélyegezni azért, mert a múlt héten egy cigány lopott, gyilkolt, vagy randalírozott.

Illetve érdemes még azt a kérdést is feltenni, miért utazzák át a menekültek fél Európát, kezdve a Görög partoktól Magyarországon át hogy eljussanak olyan helyekre, ahol a jóléti államok a legnagyobb juttatásokat nyújtják nekik. Akik háborús menekültek, azok az első olyan helyen megállnak, ahol nincs háború, és a vérontás végeztével visszatérnek. A német menekülték ezzel szemben 14 éves fiúknak adják ki magukat, hogy a hosszú hónapokon át tartó orvosi vizsgálatokkal, majd a még tovább tartó fellebbezésekkel időt nyerjenek ott-tartózkodásukhoz.

Itt nem arról van szó, hogy mivel egyikük “szexuális szükségre” hivatkozva megerőszakolt egy kisfiút, az összes bűnös lenne. Itt arról van szó, hogy emberek ösztönzőkre reagálnak és a modern jóléti államok hatalmas ösztönzők olyan emberek számára, akik a mélyszegénységből a nyugatra, mint kimeríthetetlen vagyonforrásra tekintenek és átgyalogolnak egy kontinenst azért, hogy a német, francia és egyéb kvázi-szocialista jóléti államok segélyeit élvezhessék.

A probléma ezzel az, hogy az államok erőszakot kezdeményeznek azon termelő állampolgárok ellen, akik nem fizetik azt az adót, amit majd ezek a migránsok megkapnak, illetve az, hogy a világgazdaság recesszióba kezdett, és amikor azok az emberek, akik nem beszélik az ország nyelvét, átlagosan 81,5 IQ-val rendelkeznek, nincs képzettségük, nem tudnak dolgozni, nem kapják meg többet a segélyeiket, Európa számos része polgárháborúba fog süllyedni.

Természetesen a baloldal, mint ahogy a cikkíró is, a világ minden táján nácizza azokat, akik ilyen tényeket mernek állítani, ettől függetlenül muszáj kimondani azért, hogy a lehető legtöbb ártatlan életét megmenthessük.

A téli időjárás miatt most azonban jóval kevesebben érkeznek (még ha többen is, mint gondoltuk). A menekültek vagy már a németországi szállásokon ülnek, vagy még Törökországban, Szíriában várakoznak. Arról hónapok óta nem látni képeket, hogy családok, nők, gyerekek vonulnak, láthatóan egyszerűen menekülve a háború borzalmai elől.

Természetes, hogy nem, mint ahogy unikornisokról, vízen járó Jézusról vagy négyszögletű körről sem látunk képeket. A migránsok nyolcvan százaléka nem a szíriai háborús övezetből menekül, 2015-ben legtöbbjük nem nő és gyermek, hanem férfi volt, (de ez látszólag változik).

A hatást pedig csak erősíti, hogy a menekültek jelentik most a beszédtémát. Ha ugyanazon a napon egy bőrnadrágos bajor úr, és egy afgán menekült is tapogat diáklányokat, akkor az újságíró nagyobb valószínűséggel csinál hírt az utóbbiból, mert erre fogékonyak az olvasók. És még ha mindkettőjükről megjelenik cikk, az emberek akkor is az afgán bűnesetet fogják posztolni, küldözgetni, mert most a menekültek a vitatéma.

Ismét, Taharrush, nők tömeges szexuális zaklatása, amely egy kulturális jelenség, 2016 óta Európában is.

Mindez csak azt jelenti, hogy ahogy nincs cigánybűnözés, úgy nincs menekültbűnözés sem. De azt sem állítja senki, hogy a menekültek tömege, megjelenése ne jelentene nagy kihívást Európának. Ha ezeket a problémákat elkendőzzük, az ugyanakkora baj, mintha néhány száz, vagy ezer ember bűne miatt jó szándékú százezreket bélyegzünk meg.

Ugye hogy értelmes ember, csak még reggel volt!

Rossz hír, hogy választásunk csak egyetlen dologban van: a bevándorlókat elvadítjuk Európától, vagy pedig integráljuk őket. Az előbbi sokkal könnyebb. A rettegőkre, és politikai haszonszerzőkre hallgatva elég gyorsan tolhatjuk a menekülteket a Párizs külvárosaiból ismerős gettókba, hogy ott aztán magukban radikalizálódjanak.

Mit jelent az, hogy “rettegő?” Vajon a kölni nők nem többek, mint rettegők és politikai haszonszerzők? Vajon német szülők irracionális, rasszista, gyűlölködő hajlamaik miatt féltik a gyermeküket attól, hogy valaki, aki egy olyan vallás követője melynek fő szent alakja 12 éves gyermekekkel házasodott, megerőszakolja őket? Vajon a cikkíró nyugodt szívvel küldené el feleségét és gyermekét migránsközpontokba, hogy segíthessenek a rászorulókon? Egyszerű lerettegőzni azokat, akik ellenvéleményeket hoznak fel, mivel így nem szükséges érvelni, de ez egy szofista módszer, és nem visz közelebb az igazsághoz.

Illetve mit jelent az, hogy “magukban radikalizálódnak?” Milyen rasszista kijelentés ez! Ezek emberi lények, akik saját értelemmel és felelősségérzettel rendelkeznek a saját döntésüket illetően, nem holmi bábuk amiket a környezetük radikalizál!

Vagy ezt a stratégiát kizárólag a baloldal alkalmazhatja?

Vagy van a másik út, a nehezebb, az integráció.

Az integráció végtelenül egyszerű. Az egyetlen, amit megkövetel az az, hogy az államok szüntessék be a polgáraik szisztematikus kizsákmányolását, és a zsákmány “újraelosztását” migránsoknak, hogy aztán kizárólag azok az emberek vándoroljanak át egy kontinensen, akik nem ingyen segélyért, hanem munkáért jönnek, és akik tudják, itt nem az állam, hanem munka tartja el az embert – és ezt választják.

Az integráció nem valami vízió, vagy elmélet, hanem kutatásokkal alátámasztott módszer.

Sajnálatos, hogy a cikkíró nem osztotta meg velünk, milyen kutatásokról beszél, csak el kell hinnünk, így sajnos nem tudjuk megállapítani, hogy igaz-e az állítás.

Oktatási programokkal, szociális munkások ezreivel, kulturális tájékoztatással, és rengeteg pénzzel a társadalom részeivé tehetjük a kétség kívül más kulturális berendezkedésű százezreket.

Rengeteg pénzzel… Ez igen felháborító mindazok számára, akiknek saját családjukat is el kell tartaniuk. Azoknak, akik nem olvasták az előző bejegyzéseket: az állam egy intézmény, amely az erőszak legális kezdeményezésének monopóliumával rendelkezik egy adott földrajzi területen belül. Michael Huemer rendkívüli metaforával illusztrálja, hogyan működik az állam:

Tegyük fel, hogy egy bűnbanda garázdálkodik a szomszédságunkban. Fosztogatnak, rabolnak, ártatlanokat támadnak meg. Egyik nap, én megelégelem és fizetek egy csoport zsoldost, akikkel együtt kimegyünk, elfogjuk őket és bezárjuk a pincémben. Ezek után becsöngetek hozzád, a szomszédhoz, és azt mondom neked, fizetned kell nekem azért, mert elkaptam a bűnözőket, ha pedig nem fizetsz, téged is bezárlak közéjük a pincémbe.

A polgár épp úgy nem egyezett bele az adóba, mint a szomszéd a hasonlatban, mégis elrabolják és börtönbe zárják, ha nem fizet. Ezt aztán azzal indokolják, hogy a polgár használta az utakat, amelyeket az állam épített, így köteles volt fizetni – függetlenül attól, hogy senki más nem építhet utakat.

Itt a cikkírót annyira szétfeszíti az empátia és a jótékony lelke, aki mindenképp segíteni akarja a rászorulókat, hogy véleménye szerint helyes a dolgozó lakosságot megfosztani vagyonától, és azt a “rengeteg pénzt” migránsokra költeni. A cikkíró olyan jó ember, és olyan távolságokba is elmegy azért, hogy jót cselekedjen, hogy a vagyonszerzés politikai módszerével fegyvert tartson a termelő társadalom tarkójához, és arra kényszerítse, hogy oktatási programokat, szociális munkát, kulturális tájékoztatást fizessen ismeretlen embereknek.

Screenshot 2016-02-15 11.59.02

Példa erre is van, az Egyesült Királyságban, az USÁ-ban, és Németországban is hatalmas tömegben élnek bevándorlók, akikről csak azért nem hallunk a hírekben, mert ők pont úgy élik az életüket, mint bárki más. Reggel munkába mennek, délután bevásárolnak, este nevelik a gyerekeket.

Ha ez Németországban működik európai, esetleg távol-keleti bevándorlókkal az integrációs program nélkül, a muszlim migránsokkal miért nem?

Amiben viszont nincs választásunk: ez az egymillió ember már mindenképpen itt van, és marad is, függetlenül attól, hogy baráttá tesszük őket, vagy ellenséggé.

Nem Európa kezdte az anti-muszlim no-go zonák felállítását, nem Európa kezdte a muszlim gyermekek megerőszakolását, a nők tömeges molesztálását, az állam használatát arra, hogy a dolgozó muszlimot kisemmizzék és vagyonát az európai polgárnak adják. Európa még mindig barátként kezeli ezeket az embereket, akik semmit nem tesznek azért, hogy rendet tegyenek saját soraikban és kiközösítsék, kirekesszék azokat, akik hitetleneket vagy próféta-sértőket akarnak lemészárolni. Jelenleg nem Európa mozgatja a bábút hanem az Iszlám. Mi csendben és passzívan nézzük, ahogy elkezd tombolni a káosz.

Nem mi leszünk azok, akik meghatározzák a kapcsolatot, amikor a barátság vagy ellenségesség eldöntetik, viszont az biztos, hogy mi leszünk azok, akik beteljesítik azt.

Ide kattintva hozzájárulhatsz az oldal fenntartásához.