“Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod.”
Weöres Sándor

1.

Törvényszerű, hogy minden generáció szembetalálkozzon démonaival a keresztúton, amely a fejlődés vagy a pusztulás irányába vezet. Hogy az ember melyik utat választja, az közel sem magától értetődő. Káin köztünk élő vére napról napra arra törekszik, hogy a világ törvényei ellen érzett dühétől fűtve magával rántsa a Teremtést – ha megengedik a költői szóhasználatot egy ateistának, mivel megkönnyíti ezt a beszélgetést – a semmibe, a pusztulásba. Így igaz, magasan jövedelmező tevékenység felölteni a Világfaló jellemét  – az antikapitalista mentalitás másodlagos haszna, hogy az ember feloldozást nyer saját elégtelenségének tudata alól, és fenntarthatja az önmagáról alkotott felsőbbrendű, nárcisztikus – és hamis – képét, ha bukásáért az immateriális külső erőket okolja.

Bukása során a titáni szellem őszinte vizsgálódásba kezd, felkutatja hibáit, tanulmányozza őket, és fejlődik ezáltal. A sérülés által halad előre; számára az akadály az út. A bukás a káini szellem számára keserű méregpohár, amelyből akarata ellenére a torkába öntenek – ő pedig ezután nem nyugszik, amíg mindenki más át nem éli e méregtől fűtött kínt.

És mi az igazság?

Az igazság, hogy az akadály létezik, a bukás pedig elkerülhetetlen. Egyszer mindannyiunk áldozatát elutasítja a vele szemben álló valóság. És minden közösség, minden nemzet sorsát az határozza meg, milyen az őt alkotó egyének temperamentuma, amikor egytől-egyig mind ehhez a keresztúthoz ér.

Az első ember, aki körbekerített egy talpalatnyi földet, hogy az tulajdonát képezze, és azt mondta rá: “enyém,” megteremtette az ember és ember közötti békét. Az első ember, akinek vágya beteljesítését megállította a szó: “enyém,” megteremtette az Államot. Harag és gyűlölet vezette szomjas lelkét, és megidézte a földre a sötétséget. E pillanattól kezdve vívja az állami és társadalmi hatalom harcát az emberi közösségen belül, és generációról generációra e harc kimenetelét az határozza meg, melyik utat választják az új kor gyermekei.

2.

Maps of Meaning című könyvében a pszichológus Jordan B. Peterson felfedi az egyiptomi teológia egyik kulcsfontosságú mozzanata mögött húzódó jelentést. Ozirisz, Széth, Ízisz és Hórusz története fog iránytűként szolgálni az Ellenpropaganda Hórusz-projektje számára.

A történet szerint Ozirisz Egyiptom legendás királya volt, aki bölcsességgel uralkodott. Ozirisz idővel szem elől tévesztette a rá és birodalma rendjére leselkedő gonoszt – naivvá lett, ahogy a szerző fogalmazott, és a sötétség iránti vaksága utat nyitott gonosz testvére, Széth számára, hogy elvegye Ozirisz életét, az alvilágba taszítsa, és megkaparintsa hatalmát. Széth feldarabolja Ozirisz testét és szétszórja maradványait, hogy soha ne találják meg. Széth az egyiptomi mítosz Káin-karaktere, a gonoszt megtestesítő, gyilkos testvér, kinek célja a fennálló rend elpusztítása.

Dr. Peterson elemzésében Ozirisz halála lényegében két dolgot szimbolizál. Egyrészt a tényt, hogy idővel minden változatlan eszme vagy értékrendszer korszerűtlenné, irrelevánssá és használhatatlanná válik, másrészt pedig a veszélyt, amely minden rendszerre leselkedik, amely elfeledkezik a gonosz létezéséről, vagy figyelmen kívül hagyja azt.

Ozirisz felesége, Ízisz összegyűjti a meggyilkolt király darabjait, és teherbe ejti magát vele. 

Dr. Peterson kiváló megállapítást tesz a történet mélyebb jelentésére vonatkozóan:

A történet jelentős érvet fogalmaz meg: az “állam” vagy “a rend birodalmának” elkorcsosulása, illetve annak “káoszba” zuhanása pusztán megtermékenyíti a birodalmat, és “teherbe ejti” azt. A káoszban hatalmas lehetőség lakozik. Amikor egy nagy szervezet szétbomlik – darabokra hullik – a részei még mindig felhasználhatóak vagy megteremthetnek valami mást (talán valami fontosabbat és nagyobbat). 

Ízisz így születő gyermeke Hórusz, aki születése után hosszú háborút vív Széthhel, és – bár elveszíti egyik szemét a csata közben – legyőzi gyilkos nagybátyját, és visszafoglalja a trónt.

Hórusz ezután – egy fordulat során, amelyet a szerző az egyiptomi teológia briliáns és eredeti hozzájárulásának nevez – felkutatja elvesztett szemét, önként alászáll az alvilágba, majd szemét apjának Ozirisznek adja, hogy a király ismét lásson.

Együtt visszatérnek a felszínre, és az új rendszer, az “apa és fiú” újjáélesztett, látással megáldott rendje tökéletesebb megoldásnak bizonyul, mint az “oziriszi rend” vagy a “hóruszi rend,” mivel magába foglalja mind a tradíció emberöltőről emberöltőre összegyűjt tudását – a halott múlt bölcsességét – és az élő jelen alkalmazkodási képességét. 

Ahogy Dr. Peterson összefoglalja:

Ozirisz a régi állapot megtestesítője, amely egykor kiváló volt, de veszélyesen idejétmúlttá vált. Hórusz részint a tradíció meglényegülése (apjának fiúgyermeke) de emellett az “új információ” infúziója felélénkítette őt (végtére is anyja “az ismeretlen pozitív aspektusa”). Apjának felújított változataként képes megoldani a jelen problémáját (azaz a nagybátyja által megtestesített gonoszt). Bár győzedelmeskedik nagybátyja felett, mégis befejezetlen marad, mivel fiatal szelleméből hiányzik a múlt bölcsessége. Így az ismeretlenbe utazik, ahol apja pihen, “élettelenül” – azaz meg nem értettként, jelenbeli (tettleges) inkarnáció vagy megtestesülés nélkül. Hórusz egyesíti magát apjával, és az “eszmei uralkodóvá” válik – a jelenbeli, fiatalos élet “tudata” összekapcsolva a tradíció bölcsességével.

3.

Ahhoz a ponthoz értünk, ahol megválaszolhatjuk a kérdést: “mi is pontosan a Hórusz-projekt?”

Ahogyan ezelőtt számos bejegyzésben kifejtettük, az egyetlen módja annak, hogy Magyarország elmozduljon az államizmus pályájáról, és a szabadság útjára lépjen, egy mindent átfogó kulturális forradalom. A szabadság eszméje sosem érte el Magyarországot. A kapitalizmus itthon az ismeretlen ideál. A kommunizmus szelleme ezzel szemben továbbra is él, és kihívó nélkül, ő az uralkodó politikai elképzelés a magyar közösség szemében. A szocialista eszme dominál az állami egészségügy szentségétől a multik gyűlöletéig, más szóval a káosz és az erőszak. Az egyiptomi teológia szótárával élve, Széth korszakát éljük.

A rendszerváltás történelmi pillanata, és az elmúlt majd’ három évtized elmozdulást képviselt a sötét paradigmától. Bármennyire is befejezetlen a művük, bármennyire is félsikerű, kétségtelen, hogy az előző generáció hatalmas mértékben felfrissítette a rendszert a rendszerváltás általi piacfelszabadítással. Ez tiszteletreméltó, és semmiképp nem szabad alábecsülnünk e teljesítményt.

De az általuk vezényelt Hórusz-projekt pusztán a társadalmi rendszer újjáélesztési folyamatának 0.5-ös verziója volt. Egyszerűen fogalmazva, nem volt meg hozzá a szükséges eszmei háttér és a stratégiai elképzelés. Egyrészt, a rendszerváltás generációja nem ismerte Misest, Rothbardot, vagy a kisebbek közül Hayeket vagy Friedmant. Mondhatni bekötött szemmel meneteltek egy hiányosan megformált elképzelés felé, és bár az általuk előidézett fejlődés valóban a helyes irányba tartó fejlődés volt, az övék pusztán az első, kezdeti, nehézkes lépés volt a szabadság felé.

De íme a másrészt, amely egy kulcsfontosságú tény: a magyar társadalmi rendszer újjáélesztése nem politikai, hanem etikai kérdés. Bővebben fogalmazva a változás nem a demokratikus folyamat általi hatalmi változásokban rejlik, hanem a nemzetet kitevő egyének karakterbeli evolúciójában.

A szabadság és a magyar politikai-társadalmi rendszer újjáélesztésének kulcsa az, ha az emberek döntő többségben elutasítják a káini ösvény csábításait, helyébe pedig képesek a morális – vagy a fentebbi kifejezéssel élve – titáni magatartásra.

A Hórusz-projekt tehát nem társadalom- vagy gazdaságtudományi természetű. Bár való igaz, hogy célja a társadalmi és gazdasági szabadság és a szocializmus terjedésének megakadályozása, eszköze a személyes fejlődés, az individuáció, az egyén kikristályosodása, és a fiatal generáció felébresztése a hedonista, amorális álomból.

Saját erkölcsi alkatunk alapján formáljuk képünkre a jövőt. Végső soron közösségünk jövője azon múlik, mennyire vagyunk képesek alkalmazkodni az életünk során felmerülő nehézségekhez, és mennyire vagyunk képesek megtartani erkölcsi karakterünket, amikor úgy tűnik, a lét terhei és követelményei teljes súlyukkal próbálnak megtörni minket. Weöres Sándor kijelentése: “Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod” nem is lehetne igazabb.

 

Kommentek