Rápillantunk a mai magyar társadalom kultúrájára és elszörnyülködve, undorral rezzenünk össze. Az őrület és az erőszak kommunista kísértetét látjuk majd’ az összes politikai állásfoglalásban; mind a jobb, mind pedig a baloldalnak nevezett társadalmi csoport vakon borul le a magántulajdon ellen elkövetett bűn központi oltára előtt, és imádkozik istenének, az Államnak, hogy ellenségét szabályozásokkal, adókkal, vámokkal sújtsa, szeretteit pedig áldja meg a törvényhozás privilégiumával és másoktól elkobzott vagyonnal. A világunk fénysebességgel száguld a teljes gazdasági összeomlás felé, amelyet a gondolkodás elutasításának tízmillió magyar által elkövetett bűne okoz.

Mindeközben a Leviatán, az ó, hatalmas állam, amelyet imádatukkal titáni méretűre növeltek, felemészti a lelkét, a civilizáltságát, és az erényeit minden kultistának. Vess egy pillantást az államistára, és próbáld megtalálni benne az eszmei ember kimeríthetetlen teljesítményének képmását! Keresd a hőst a szocialista lelkében szunnyadó irigység és lustaság sötét posványában, amíg saját szemeddel nem látod az állam pusztító erejét egész nemzeteken. És valóban, ha rápillantunk a mai magyar társadalom kultúrájára, és elszörnyülködve, undorral rezzenünk össze a felismerhetetlenségig torzult emberek lelke láttán, amit valójában látunk, az az állami beavatkozás következtében kialakult világ.

Egy adott társadalom kultúrája elkerülhetetlenül és mindig a gazdasági ösztönzők hatása mentén alakul ki, azaz a gazdaság hozza létre a kultúrát. Minden nagyobb kulturális méreg, amely lassan szétmarja a nyugati civilizáció csontvelőjét, visszavezethető az államizmus elterjedésére és a kapitalizmus eltiprására. Tovább olvasva, az olvasó hamarosan látni fogja, miként hozta el az államizmus a fehér, nyugati ember demográfiai fajirtását, a család, mint a civilizáció atomi egységének pusztulását, az általános tudatlanságot és a fiatalság teljes mentális pusztulását, vagy épp a nemzetek gazdaságát teremtő produktivitás teljes eltűnését.

1464133957172 javított

Világunk talán legrémisztőbb jelensége az europid nagyrassz demográfiai eltűnése. Mindenki számára köztudott, hogy a fehér ember nem vállal gyereket, amíg a kisebbségek tömegesen. 2014-ben Londonban a legelterjedtebb babanév a Mohamed volt. 2015-ben az Egyesült Államokban az újszülöttek 50.2%-a kisebbség volt. És vannak, akik szerint ha a jelenlegi ütemben halad a világ, 3 évtized múlva a nyugati országokban a fehérek lesznek a kisebbség.

Tehát a gazdag és tehetős családok nem örökítik tovább génjeiket, amíg a szegény családok utódok tucatjait hozzák világra. Ez egy nyilvánvaló következménye az adószedésnek és a jóléti állam szociális ellátórendszerének. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az intelligenciaszint és a jövedelem között erős kapcsolat figyelhető meg, illetve azt, hogy különféle rasszok átlagban különféle intelligenciaszinttel rendelkeznek, tisztán láthatjuk, hogy a fehér populáció demográfiai eltűnése annak a politikának a következménye, amely a “szegények és rászorulók megsegítése” címere alatt elrabolja  intelligensebb és produktívabb populáció erőforrásait, hogy azzal a kevésbé intelligens és unproduktív populáció szaporodását pénzelje.

A gazdagok, a középosztály és a felső középosztály ellen indított központi agresszió adó formájában teljesen eltörli a gyermekszülést ösztönző tényezőket. A potenciális szülők nem élvezhetik a szülőségüket, hiszen az állam propagandától elkezdve kötelező óvodáig mindent megtesz azért, hogy visszakényszerítse őket a munkaerőpiacba és ismét adóztatható szolgát csináljon belőlük. Bár a világ jelenlegi gazdasági állapota bőven lehetővé tenné, hogy az egyik szülő otthon maradhasson a gyermekkel, amíg a másiknak napi 4-6 órát kellene dolgoznia, az elképesztő – bizonyos számítások szerint 70%-os – adóteher, amely erőforrásaikat átcsoportosítja az unproduktív uralkodó osztály és a társadalom államfüggő csoportjának zsebébe eltöröl minden örömöt, amely a gyermekvállalásban lehetne. Továbbá pedig központilag kényszerített, oktatásnak nevezett agymosással választják el a fiatal gyermekeket és a szülőket, eltörölve az egészséges személyiségfejlődés és a szülők általi nevelés minden lehetőségét.

A másik oldalon pedig azt látjuk, hogy a szegény családok megdöbbentő méretekben szülnek gyerekeket. Minél lejjebb haladunk az IQ skálán, annál inkább azt találjuk, hogy az emberek képtelenek feláldozni a jelenlegi örömöket és késleltetni vágyaik kielégítését. Az ilyen emberek boldogulása számára kiemelkedően fontos a kristálytiszta gazdasági ösztönzők megléte, annak érdekében, hogy a társadalom egyenjogú tagjai lehessenek. Egy kapitalista társadalomban azok, akik felelőtlenül szülnek gyerekeket, magukat egy olyan kényelmetlen helyzetben találnák, hogy társadalmi nyomás hatására dönteniük kell, hogy vagy szexuálisan felelős életet kezdenek el élni, vagy pedig a biztosítók, és a biztosítókkal szerződéses megállapodásban álló összes többi gazdasági szereplő az utcai ábécéktől az áramszolgáltatóig beszünteti az emberrel való kereskedést.

Ehelyett a mai szocializmus gazdaságilag jutalmazza azokat, akik szexuálisan felelőtlen életet élnek, és gyermeket szülnek gyermek után, míg bünteti azokat, akik a társadalom produktív tagjaivá kívánnak válni, és akik erőforrásokat akarnak felhalmozni, hogy a gyermekvállalást a legbiztosabb és legbékésebb anyagi körülmények között tehessék.

Ha ilyen szempontból tekintünk a világra, a szociális ellátások rendszere a történelem legnagyobb diszgenetikai kormányprogramja. A mai nyugat szocializmusa elvonja az erőforrásokat a legfittebb társadalmi csoporttól, és azokat a túlélésre legkevésbé képes génállomány szaporításába öli, aláásva az egész nemzet genetikai integritását.

Az egyszülős családok felemelkedése is tisztán és kizárólag a szocializmus következménye, és része annak a kormányprogramnak, amely az unintelligens társadalmi csoport gyermeknemzését pénzeli. Korábban már beszéltünk arról, hogy milyen pszichológiai hatással van a gyermekekre az egyik szülő hiánya:

  • Nyolcszor nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe
  • Átlagosan 72%-kal alacsonyabb életszínvonalon élnek
  • Ötször nagyobb eséllyel követnek el öngyilkosságot
  • Hússzor nagyobb eséllyel lesznek viselkedésbeli problémáik
  • Hússzor nagyobb eséllyel követnek el nemi erőszakot
  • Harminckétszer nagyobb eséllyel szöknek el otthonról
  • Tízszer nagyobb eséllyel használnak kábítószert
  • Kilencszer nagyobb eséllyel hagyják ott a középiskolát
  • Harmincháromszor nagyobb eséllyel lesznek komoly bántalmazás, és
  • 73-szor nagyobb eséllyel lesznek halálos bántalmazás áldozatai.

A viktoriánus kor tökéletes példája annak, miként bánna a kapitalizmus a szexuális felelőtlenséggel kulturális szinten. Akkortájt az emberek különbséget tettek aközött a szegény ember között, aki megérdemli a segítséget, mivel önhibáján kívül került helyzetébe – megözvegyült, például – és aközött, aki saját lustasága és felelőtlensége miatt szenved. Kizárólag az előbbi kapott anyagi segítséget a társadalom tagjaitól. Az egyedül maradt anyák esetében a kérdések végtelen áradatát tették fel, hogy biztosra menjenek abban, hogy nem önhibájából maradt egyedül, hogy körültekintően választott magának párt, és nem élt szexuálisan felelőtlen életet.

A mai szocializmus viszont az erőforrások bőségével árasztja el az egyedülálló szülőket, hogy felemelje és elősegítse ezt a kulturális normát. Gondoljunk csak az “ingyenes,” azaz a másoktól elkobzott pénzből fizetett óvodákra és oktatási rendszerre. Egy szabad társadalom ilyen beteg intézményt hírből sem ismerne, a szocializmus viszont kellemesen leveszi a szülő válláról a terhet, amit gyermeke gondozása jelent, és lehetővé teszi, hogy gyermekét idegenek kezébe adja, mások kontójára. De nyilvánvalóan ide tartoznak az egyedülálló szülők számára biztosított segélyek vagy a pozitív diszkrimináció politikája.

Általában véve elmondható tehát, hogy a jóléti állam és a szocializmus biztosítja egy nemzet elbutulását és elpusztítja a felemelkedésének lehetőségét, mivel pénzeli az unintelligens és unproduktív társadalmi csoportok szaporodását, míg bünteti az intelligens és produktív társadalmi osztályt, és elpusztítja az ő gyermekvállalásukat ösztönző tényezőket.

Egy másik kiváló példa a gazdaságpolitika mentén létrejövő ösztönzők pusztító kulturális hatására a fiatalok drogfogyasztásai szokásai. Általában véve a két leginkább kedvelt kábítószer az alkohol és az úgynevezett “szintetikus marihuána.” Ez utóbbi természetesen nem marihuána, hanem szintetikus, többnyire távol-keletről importált idegmérgek és vegyszerek növényi törmelékkel felitatott formája, amelyet a fiatalok dohányhoz hasonlóan és azzal összekeverve fogyasztanak.

Itt először meg kell jegyezni, hogy maga a kábítószer-használat kultúrája nem kizárólag az állam gazdaságpolitikájának következménye, viszont az elterjedésében hatalmas szerepet játszik a központi hatalom. A függőségekről szóló pszichológiai irodalom bőséges és szerteágazó – amelynek talán egyik koronája Dr. Máté Gábor Éhes szellemek birodalmában című könyve – és elmondható, hogy az azt kiváltó legnagyobb tényező a gyermekbántalmazás – az elhanyagolás, a fizikai és szexuális bántalmazás. Ez nem az állam következtében jelenik meg – sőt, inkább érvelhetnénk úgy, hogy az állam jelenik meg a gyermekbántalmazás következtében – viszont a jóléti állam nagyban elősegíti a gyermekbántalmazás, mint kulturális jelenség elterjedését. Az egyszülős családok pénzelése kitűnő példája ennek. De általában elmondhatjuk, hogy ahhoz, hogy egyáltalán véget vessünk a gyermekbántalmazás jelenségének, mindenekelőtt el kell érnünk, hogy az intelligens társadalmi csoport szaporodjon, mivel kizárólag őket lehet érvekkel meggyőzni arról, hogy a gyermekbántalmazás nem a nevelés megfelelő módja.

Visszatérve a “szintetikus marihuána” elterjedésére: minden kábítószer roncsolja az ember kognitív képességeit, beleérve a marihuánát és ezeket a szintetikus szereket. Viszont a kettő negatív hatásainak mérete között csillagászati különbségek vannak, és a növényi marihuána végtelenül kevésbé káros a szintetikus vegyszerekhez viszonyítva. Viszont amíg egy gramm marihuána ára a feketepiacon körülbelül 2500-3000 forint – és a kínálatot folytonos hiány jellemzi – addig a szintetikus szerek ára grammonként akár 250-500 forint is lehet, és a kínálat hatalmas, mivel sokkal egyszerűbb előállítani. Szabadpiaci körülmények között a szintetikus szerek jelensége teljesen eltűnne a színtérről, mivel a természetes marihuána radikálisan megnövekedett kínálata versenyképessé tenné annak árát a kínai idegmérgek mellett.

De azt mindenképp meg kell jegyezni, hogy ez természetesen nem oldaná meg azt a problémát, hogy a fiatalok egy teljesen reménytelen életet élnek, a produktivitás és az életcélok teljes hiányában, amiből kábítószerrel próbálnak elmenekülni – csupán csökkentené az önmedikáció legkárosabb, életre szóló kognitív hatásait.

Továbbá a Puzsér Róbert által ékesszólóan definiált nyuggerek is a jóléti állam gyermekei.

Nyuggernek az elfajzott, agresszív, összeférhetetlen nyugdíjast nevezzük. Könnyű felismerni buszon, boltban vagy az orvosnál. Furakszik, lökdösődik, tolakszik, kötekszik, szitkozódik és soha nem retten vissza a konfliktustól.

Érezhető az ilyen emberekből áradó gyűlölet és méreg, és ha nem vigyázunk, akár messzemenő következtetéseket is levonhatunk viselkedésükből kiindulva az emberi természetre vonatkozóan, amelyek a valóságban teljesen helytelenek. Gondolhatnánk, hogy ilyenek az emberek: intoleránsak, alig képesek az együttélésre, a közvetlen ellenszolgáltatást el nem váró segítség, udvariasság, kedvesség vagy emberi intimitás, őszinteség és spontaneitás pedig csupán a legritkább gyémántok az emberi lelkek szemétdombján. Pedig ez csupán a jelenlegi gazdasági rendszerhez alkalmazkodott pszichológia jellemzője, nem pedig az alapvető emberi természeté.

Egy kapitalista világban a szociális háló szerepét önkéntes adományok és közösségi kezdeményezések vennék át, mint ahogyan az a jóléti állam előtt működött friendly society néven: ha valakinek hirtelen magas költségű orvosi beavatkozásra van szüksége, a közösség tagjai együtt kifizetik, cserébe ő is részt fog venni a közösség többi tagja vészhelyzeteinek megoldásában. Öregkorára az ember aktívan készült és megtakarított, megtakarításait pedig nem pénznek nevezett papírfecniben, hanem valódi pénzben tartotta, amelynek jellemzője annak szűkössége, mint a nemesfémek vagy a kriptovaluták, amelynek a vásárlóereje nő a gazdaság növekedésével, mindemellett pedig a gyermekei és unokái is segítik és támogatják.

Az  előzőekben már említett, önkéntes alapú adományrendszer, amely különbséget tesz az érdemes és érdemtelen szegények között, megköveteli az emberséget. Ha az ember nevelés helyett bevágta gyermekét a legközelebbi intézetbe, majd teljesen elhanyagolva fia vagy lánya személyi fejlődését, érzelmi biztonságát, úgy folytatta életét, ahogyan az a szülőség előtt zajlott, megelőző tanítói módszerek és megegyezések helyett érzelmileg és fizikailag bántalmazta és zsarolta, akkor nem lesz állam, aki öregkorára erőszakkal elkobozza és újraossza gyermeke vagyonát, ő pedig segítség nélkül fog egyedül, elfeledve meghalni.

Azok, akik adományokra szorulnak, nem engedhetik meg maguknak az illetlen, toxikus, antiszociális viselkedést, hiszen úgy senki nem fog önként segítő kezet nyújtani. Sőt, azok a nyuggerek, akikről Puzsér írt, valószínűleg még ennél is fájdalmasabb retorziót élnének át, mivel miután az utak és terek magántulajdon volnának, a tulajdonos pedig szeretné nyereségesen üzemeltetni azokat, könnyen megeshet, hogy szimplán kitiltanák őket az ilyen területekről, mert nagy mértékben rontják az utca nyereségességét antiszociális, bomlasztó viselkedésükkel.

A multikulturalizmus összeomló illúzióját is kizárólag a jóléti állam hívta életre. Egy kapitalista gazdaságban teljesen köztudott ismeret lenne a különféle rasszok közötti biológiai különbségek ténye. A feketék fekete közösségekbe tömörülnének, a fehérek a fehérekbe, anélkül, hogy a központi hatalom arra kényszerítené az egyik társadalmi csoportot kvótákkal és pozitív diszkriminációs törvényekkel, hogy a másik csoport tagjainak adjon munkát. És minden próbálkozás az elegyedésre a társadalom fragmentálódását okozná, amelyben a különböző rasszok adatai különböző jövedelembeli és szakmabeli trendeket követnének. A biztosítások és a védelmi szolgáltatások ára is hűen tükrözné a különböző rasszok közötti erőszakos bűncselekmények számának különbségét.

OvOatz7

A személyes felelősség hiányát és az áldozatszerep folyamatos álarcát úgyszintén az állam jelenléte fokozza járványméretűvé. Azoknak az embereknek, akik nem rendelkeznek belső, természetes erkölcsi iránytűvel, csak egy picit kell játszaniuk azt, hogy őket mennyire elnyomja és rabszolgásítja a társadalomnak az a ténye, hogy ha szeretnének részesülni a mások által előállított értékekből, nekik is értéket kell nyújtaniuk, és a szavazatukért sorban álló politikusok sora ugrik, hogy teljesítse kívánságukat. Amíg a magyar emberek választhatnak a rablás és a kölcsönösen kedvező értékcsere között, a döntő többségük a rablást választja. Így nem fogják őket a valóság rideg tényei arra kényszeríteni, hogy felelősséget vállaljanak saját életük és helyzetük iránt, hogy fejlesszék és képezzék magukat, és a társadalom egyre hasznosabb, értékesebb és egyre nagyobb tiszteletnek örvendő tagjává változzanak.

Látjuk tehát, hogy milyen pusztító hatással van egy nemzetre a szocializmus. Legyen az bármilyen produktív, keményen dolgozó, becsületes társadalom, az állam elkerülhetetlenül megrontja és elpusztítja a morált, a kereskedelem kultúráját elpusztítva pedig a rablás és élősködést állítja be erkölcsi jónak. Ezért látjuk napjainkban a modern civilizáció pusztulását, amely során a természet tapasztalaton át tanítja meg a nyugati világnak a leckéket, amiket nem voltak hajlandóak ésszel felérni.

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

 

Kommentek