Olvasási idő: ~ 7 perc

Henry Hazlitt

Közgazdaságtan egy leckében

Tartalomjegyzék


21. fejezet

A profitok szerepe

Az a felháborodás, amit a “profit” szó hallata kivált az emberekből, jól jelzi, hogy valójában milyen kevéssé értjük a profit gazdaságunkban betöltött alapvető szerepét. Az alaposabb megértés érdekében legjobb lesz ismét elővenni egyes témákat, amelyeket az árrendszer kapcsán már tárgyaltunk a 14. fejezetben  – ám ezúttal egy másik szemszögből.

A teljes gazdaságon belül a profitok súlya valójában nem túl nagy. Az 1929 és 1943 közötti tizenöt évben például a legálisan működő cégek profitjának aránya a teljes nemzeti jövedelmen belüli évente átlagosan 5% alatt maradt. Mégis a profit az a jövedelemforma, amit a legnagyobb ellenségesség övez. Figyelemre méltó, hogy miközben létezik a “nyerészkedő” kifejezés – megbélyegzendő mindazokat, akik állítólag túlzott nyereségre tesznek szert – addig a kimagasló béreket keresőkre, vagy épp a veszteségeket elszenvedőkre nincs hasonlóan pejoratív kifejezés. Pedig egy fodrászat tulajdonosának profitja valószínűleg nem csak a filmcsillagok és az acélvállalatok fizetett igazgatóinak a béréhez viszonyítva alacsony, de még a szakképzett munkások átlagbéréhez viszonyítva is.

A tisztánlátást mindenféle ténybeli tévedés akadályozza. Például az olyan cégek profitját, mint a General Motors – amely a világ legnagyobb iparvállalata – az emberek inkább tipikusnak vélik, mintsem kivételesnek. Csak kevesen vannak tisztában a csődbe ment üzleti vállalkozások arányával. Az emberek nem tudják (a TNEC tanulmányát idézve), hogy “az elmúlt ötven év tapasztalatai alapján a ma megnyíló tíz élelmiszerboltból átlagosan hét fogja csak megérni a második évet, illetve a tízből várhatóan csak négy ünnepelheti majd a negyedik születésnapját.” Az emberek nem tudják, hogy a jövedelemadó-statisztikák szerint 1930 és 1938 között mindig több vállalat volt veszteséges, mint nyereséges.

Mennyi átlagban a profitok összértéke? Ezidáig nem született olyan megbízható becslés, amely minden vállalkozási formát – legálisat épp úgy, mint illegálisat – egyaránt számításba vett volna; és amely kellően hosszú időszakot ölelt volna fel ahhoz, hogy a gazdaságilag kedvező és kevésbe kedvező periódusokat is magába foglalja. Mindazonáltal néhány jeles közgazdász úgy véli, hogy egy hosszabb időszakot átfogó periódus esetében, ha az összes profitot diszkontáljuk az adott időszak kockázatmentes kamatlábaival, majd abból kivonjuk az időszak összes veszteségének az értékét, valamint egyfajta “ésszerű” nagyságú bért mint a saját vállalkozásukat működtető emberek méltányos jövedelmét, akkor nettó profit nem is igazán marad vissza, vagy még inkább nettó veszteséget kapunk eredményül. Ami persze nem azért van, mert a vállalkozók emberbarát humanisták lennének, hiszen alapvetően a saját érdekükben vágtak bele az üzletbe, hanem mert az optimizmusuk és a magabiztosságuk olyan kockázatos vállalkozásokra sarkallta őket, melyek végül nem jártak sikerrel.

Mindenesetre világos, hogy bárki, aki valamilyen vállalkozásba kezd, nem egyszerűen csak a hozamok elmaradásának kockázatát vállalja, hanem azt is, hogy a teljes befektetett tőkéjét elveszti. A múltban épp a nagy vállalati és ágazati profitok biztosították, hogy az emberek ennek a kockázatnak dacára is vállalkozzanak. Ám ha a profitok nagysága limitálva van, pl. egy tíz százalék vagy akörüli értéken, miközben továbbra is fennáll annak kockázata, hogy valaki a teljes tőkéjét elveszítse, úgy ez vajon mekkora ösztönzést jelent a vállalkozásra, és ezáltal a termelésre és a foglalkoztatásra? A fokozott háborús nyereségadó világosan megmutatta, hogy az ilyen korlátozás már rövidtávon is mekkora mértékben képes aláásni a termelés hatékonyságát.

Mindazonáltal manapság csaknem mindenhol hajlamos azt feltételezni a kormányzati politika, hogy hozzon bármilyen eltántorító intézkedéseket, a termelés töretlenül folyik majd tovább. Napjainkban a legnagyobb fenyegetést e tekintetben a kormányzati árrögzítés jelenti. Az árrögzítés nemcsak azáltal jelent veszélyt, hogy kellő ösztönző hiányában egymás után számolja fel az egyes árucikkek kínálatát, hanem hosszú távon meggátolja a termelésnek a valós fogyasztói kereslethez igazodó egyensúlyát. Ha a gazdaság szabadon működhetne, akkor a kereslet hatására egyes ágazatok profitja valóban “túlzott” és “elfogadhatatlanul magas” lenne, legalábbis a kormányzati tisztségviselők szemében. Ám éppen ez ösztönözné a szóban forgó ágazatban tevékenykedő cégeket arra, hogy a hasznot további munkaerőbe és gépek alkalmazásába fektetve a végsőkig növeljék kínálatukat, valamint ez vonzaná a gazdaság más részeiből a vállalkozókat és a befektetőket e területekre, mígnem a termelés végül elérné a kereslet kielégítéséhez szükséges megfelelő volument, és a profitok lesüllyednének az átlagos szintjükre.

Egy szabad gazdaságban, ahol a bérek, költségek és árak szabadon alakulnak a versengő piacon, a profitkilátások határozzák meg, hogy mely termékből mennyit gyártanak, illetve azt, hogy mely terméket nem gyártanak egyáltalán. Amennyiben egy termék nem hoz profitot, úgy az jelzés arra, hogy a termék előállítására fordított tőke és munka téves felhasználásra került: a termeléshez felhasznált források ugyanis értékesebbek, mint maga az előállított termék.

A profit egyik funkciója valójában éppen az, hogy a termelési tényezők felhasználását úgy irányítja, és osztja szét több ezer különféle áru termeléséhez, hogy az megfeleljen az árucikkek keresletének. Nincs az a bürokrata, legyen egyébként bármilyen zseniális, aki ezt a problémát képes lenne maga megoldani. A szabadon alakuló árak és profitok rendszere biztosítja a lehető legnagyobb volumenű termelést, és a hiány leggyorsabb enyhítését. Az önkényesen meghatározott árak és profitráták csak elnyújtják a hiányt, valamint csökkentik a termelést és a foglalkoztatást.

A profit további funkciója, hogy szűnni nem akaró, állandó nyomást gyakorol a versenyben résztvevőkre, hogy azok tovább javítsanak vállalkozásuk hatékonyságán és gazdaságosságán, függetlenül az e téren már addig elért eredményektől. A hatékonyság növelése elkerülhetetlen: bőség idején azért, hogy a vállalkozók növelni tudják hasznukat, normál időkben azért, hogy tartani tudják a versenyben való pozíciójukat, válságos időkben azért, hogy egyáltalán fennmaradjanak. Mert a profitok nem csak gyorsan apadnak, de hamar veszteségbe is fordulnak. Pusztán a csőd elkerülése jelentős erőfeszítést igényel a vállalkozásoktól, nagyobbat, mint a piaci pozíció javítása.

A költségek és árak viszonyából származó profitok így nem csak arról jelentenek útmutatást, hogy egy gazdaságban milyen javakat termeljenek, hanem arról is, hogy mely módszerek a leghatékonyabb e javak előállítására. Márpedig olyan kérdések ezek, amire a szocialista rendszernek is választ kell adnia. Nem kevésbé minden egyéb elképzelhető gazdasági rendszernek. És a profitok és veszteségek által adott szabadpiaci válasz, összehasonlítva más gazdaságszervezési módszerekkel az, ami biztosítja a javak és szolgáltatások lehető legnagyobb bőségét.

<< Előző fejezet

Következő fejezet >>