Hans-Hermann Hoppe – Mi a teendő

Monarchia vs. Demokrácia

Viszont, még ezen kívül is, ahogyan létrejön egy védelmi monopólium bármekkora terület felett, a monopolista a kizsákmányolása intenzívebbé tételére és jövedelme növelésére fog törekedni, védelmezett alattvalói kárára, a lehető legnagyobb mértékben. Addig, amíg a monopóliumot egy ember birtokolja, egy herceg vagy egy király, és főként, ha ez örökölhető monopólium, addig a monopolista érdeke tulajdona értékének megőrzése, mivel ő birtokolja a monopóliumot és annak tőkeértékét. Keveset fog ma kizsákmányolni, annak érdekében, hogy holnap többet rabolhasson.

Ha egyetlen személy van hatalmon, az Állam hatalmának népi ellenállása nagyon magas lesz, mivel nyilvánvalóan nem létezik szabad belépés az államapparátusra, a monopólium haszonélvezője pedig csupán egyetlen ember, és annak kiterjesztett családja – azaz az örökletes nemesség. Így hát a nyilvánosság haragja és ébersége fokozódik, a kizsákmányolás intenzívebbé tételére való próbálkozások pedig súlyos korlátokba fognak ütközni. Az emberek gyűlölték a királyt, mert ráébredtek arra, hogy „ő az uralkodó, minket pedig ő ural.”

Kiszámíthatóan, az Állam vágya a kizsákmányolás intenzitásának növeléséhez csak az Állam – évszázadokig húzott – hercegségből demokráciába való reformációjával összekapcsolva tört előre. A modern többségi demokrácia alatt – azaz, azon államfajta alatt, ami az Első Világháború után bontakozott világméretűvé – a kizsákmányolás és a monopólium nem tűnik el. A többségi demokrácia nem egy önvédelmi és önuralmi rendszer. Az Állam és az emberek nem egy és ugyanazon dolog. Azzal, hogy a nem megválasztott király vagy herceg helyettesül egy megválasztott parlamenttel és elnökökkel, a védelem ugyanannyira monopólium marad, mint előtte. Ami történik az egyszerűen ez: a területi védelmi monopólium köztulajdonná válik a magántulajdonból. Egy herceg helyett, aki magántulajdonaként tekint rá, egy időleges és megváltoztatható gondnok kezébe helyezik a védelmi zsarolás irányítását. A gondnok nem birtokos. Helyette csupán lehetőségében áll az erőforrások felhasználása saját hasznára. Ő birtokolja a haszonélvezeti jogot, de nem a tőkeértéket. Ez nem semmisíti meg az önérdek vezérelte tendenciát a kizsákmányolás növelésére. Épp ellenkezőleg, csupán kevésbé racionálissá, kevésbé számítóvá és sokkal inkább szűklátókörűvé, pazarlóvá teszi azt.

Továbbá, mivel szabad a demokratikus kormányba való belépés – bárkiből lehet elnök –csökken az ellenállás az Állam általi magántulajdon-támadás ellen. Ez ugyanahhoz az eredményhez vezet: növekvő demokratikus körülmények között a legrosszabb fog az Állam legmagasabb pozíciójába kerülni szabad verseny során. A verseny nem mindig jó. A verseny a magántulajdon ellen tevékenykedő legeszesebb agresszor címéért nem valami, amit üdvözönünk kéne. És pontosan ez a demokrácia lényege.

A hercegek és királyok dilettáns uralkodók voltak, akik nagymértékű természetes elit neveltetésben és értékrendszerben részesültek, így elég gyakran csak úgy viselkedtek, mint ahogy egy jó családfő tenné. A demokratikus politikusoknak viszont a legszakszerűbb demagógoknak kell lenniük, akiknek folyton tetszelegniük kell a legalantasabbaknak is –jellemzően az egalitárius[3] ösztönnek – mivel minden szavazat nyilván legalább olyan jó, mint bármelyik más. És mivel a választott képviselőket sosem vonják felelősségre hivatalos közszolgálatukért, sokkal veszélyesebbek, mint király valaha volt azok számára, akik szeretnének biztonságot és tulajdonuk védelmét.

Ha egyesítjük azokat az Állam velejáró tendenciáit, amiket említettem: az intenzitás növelése, a hazai lakosság kizsákmányolása, és terjeszkedés, akkor egy világszintű demokráciát kapunk, globális papírvalutát, amelyet egy világbank bocsát ki.

[3] Egyenlőségelvű