Olvasási idő: 6 perc

A tőkés vállalkozó egy bizonyos célt szem előtt tartva tevékenykedik: pénzbeli profit megszerzésének érdekében. Megtakarít, vagy megtakarított pénzt kölcsönöz, munkaerőt bérel fel, nyersanyagokat, termelési eszközöket és földet vásárol vagy bérel.

Ezután megtermeli saját termékét, akármi legyen is az, és reméli, hogy pénzbeli nyereséggel adhatja el ezt a terméket. Az Emberi Cselekvésben Mises rámutat arra, hogy a tőkés számára “a profit úgy jelenik meg, mint a kapott pénz többlete a kiadott pénzhez viszonyítva, a veszteség pedig, mint a kiadott pénz többlete a kapott pénzhez viszonyítva. A profit vagy a veszteség meghatározott mennyiségű pénzben fejezhető ki.”

Mint minden tevékenység, a kapitalista vállalkozás is kockázatokkal jár. A termelés költségei – a kiadott pénz – nem determinálják a kapott bevételt. Sőt, ha a termelés költsége határozná meg az árat és a bevételt, egy tőkés sem menne csődbe. Ehelyett az előre megjósolt költségeken és bevételeken múlik, milyen termelési költséget engedhet meg a tőkés.

Viszont a tőkés nem tudja előre, milyen jövőbeli árakat fizetnek majd neki, vagy mekkora mennyiségű termék fog elkelni az adott árakon. Ez kizárólag a termékei vásárlóin múlik, akik fölött a tőkésnek nincs hatalma. A tőkésnek találgatnia kell, mi lesz a jövőbeli kereslet. Ha helyes a jóslata, és a jósolt jövőbeli árak összhangban vannak a későbbi, meghatározott piaci árakkal, profitot fog elérni. Viszont, bár egy tőkésnek sem célja a veszteség – mivel a veszteséggel az jár, hogy a tőkésnek fel kell adnia szerepét és vagy fizetett munkavállalóként, vagy önellátó termelő-fogyasztóként kell folytatnia – minden tőkés hibázhat spekulációjában. A megvalósuló árak reményei – és az azokhoz viszonyított termelési költségei – alá zuhanhatnak, amely estben nem profitot nyer, hanem veszteséget szenved.

Míg lehetséges meghatározni, hogy pontosan mennyi pénzt szerzett vagy veszített egy tőkés az idő folyamán, nyeresége vagy vesztesége nem árul el semmit a tőkés boldogságáról, azaz lelki nyereségéről vagy veszteségéről, hiszen a tőkés számára a pénz szinte soha nem a végső cél. A pénz gyakorlatilag minden esetben a további cselekvés eszköze, amelyet távolabbi, végső célok vezérelnek. A tőkés használhatja pénzét arra, hogy tovább bővítse szerepét, mint haszon-kereső tőkés. Használhatja visszatartott készpénzként, egyelőre meg nem határozott, jövőbeli használat érdekében. Elköltheti fogyasztási cikkekre és személyes fogyasztásra. Vagy filantróp és jótékony célokra is használhatja, satöbbi.

Amit vitathatatlanul elmondhatunk a tőkés nyereségéről vagy veszteségéről, az a következő: nyeresége vagy vesztesége a mennyiségbeli kifejezése annak, amennyivel hozzájárult embertársai jólétéhez, azaz a termékét megvásárlók és elfogyasztók jólétéhez, akik lemondtak pénzükről a tőkés (a vásárlók szempontjából) értékesebb  termékéért cserébe. A kapitalista nyeresége azt mutatja, hogy sikeresen átváltoztatta a cselekvés társadalmilag kevésbé értékelt eszközeit társadalmilag jobban értékelt eszközökre, és így megnövelte és fokozta a társadalmi jólétet. Mutatis mutandis, a tőkés vesztesége azt jelzi, hogy a termelés során értékesebb anyagokat használt fel kevésbé értékes anyagok létrehozása érdekében, így elpazarolta a szűkös fizikai eszközöket és elszegényítette a társadalmat.

A pénzbeli haszon tehát nem csupán a tőkés számára jó, hanem embertársai számára is. Minél nagyobb egy tőkés profitja, annál nagyobb a hozzájárulása a társadalmi jóléthez. Hasonlóképpen, a pénzveszteség nem csupán a tőkés, hanem embertársai számára is rossz, akik jóléte károsodást szenvedett a tőkés hibájának köszönhetően.

Az igazságosság kérdése: a tőkés tevékenységének etikai “helyessége” vagy “helytelensége” akkor merül fel – mint minden tevékenység esetén – ha konfliktussal áll kapcsolatban. Akkor merül fel, ha egymásnak ellentmondó tulajdonjogi követelések és nézeteltérések jelennek meg a cselekvés meghatározott, fizikai eszközével kapcsolatban. És a tőkésnek adható válasz pontosan ugyanaz, mint mindenki másnak, bármilyen cselekvésre vonatkozóan.

A tőkés cselekedetei és haszna jogosak és igazságosak, ha termelési eszközeire eredeti birtokbavétel vagy termelés következtében tett szert, vagy kölcsönösen hasznos értékcsere során megvásárolta vagy kibérelte azokat előző tulajdonosuktól, ha az összes munkavállalóját szabadon és kölcsönösen elfogadott feltételekkel alkalmazta, és ha nem károsítja fizikailag mások tulajdonát a termelési folyamat során. Máskülönben, ha a tőkés termelési eszközeinek egy részéhez vagy egészéhez nem eredeti birtokbavétel, termelés, bérlés vagy vásárlás során jutott (hanem ehelyett egy másik személy magántulajdonának eltulajdonítása során), ha hozzájárulás nélkül, “kényszermunkát” alkalmaz termelési folyamatában, vagy ha a termelés során megkárosítja mások fizikai tulajdonát, akkor tettei és az abból következő haszon jogtalan.

Abban az esetben az igazságtalanul károsított személy – a rabszolga, vagy bárki más, aki bizonyítékkal rendelkezik a tőkés által felhasznált termelési eszközök régebbi, le-nem-mondott jogcíméről – jogos követeléssel fordul ellene, és kártérítést követelhet pont úgy, ahogyan az ügy felett az üzleti világon kívül ítélkeznének, mint minden polgári ügyben.

Hans-Hermann Hoppe