Mondhatnánk, az emberiség elveszítette útját, de igazából soha nem is volt neki. Bár megvan a vonzereje annak a gondolatnak, hogy elvesztettünk egyfajta ősi tudást és vissza kell térni ahhoz, ha helyesen akarunk élni és együttélni – továbbá vitathatatlan, hogy őseink bizonyos dolgokat tudtak és használtak, amit mára már elvetettünk, ezzel kárt és pusztítást okozva – de mindent összevetve a férfiasság nem a hagyomány, hanem a jövő eszméje; a férfiasság nem volt, hanem lesz. Az való igaz, hogy az eszményi férfiszerep bizonyos részei a múlt férfiemberében jobban jelen voltak, mint a maiban, viszont azt is látni fogjuk, hogy bizonyos tulajdonságok a mai korra fejlődtek ki, míg őseinkből hiányoztak.

Egyáltalán létezik-e olyan, hogy eszményi férfiszerep?

Ha valamiről értekezni akarunk, először meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a szóban forgó idea egyáltalán létezik-e. Van-e egyáltalán olyan, hogy férfiszerep? Mint minden esetben, amikor az igazság egyetlen tölgyét keressük a millió lehetséges válasz erdejében, mindenekelőtt definiálnunk kell, mit értünk a szóban forgó fogalom alatt. A férfiszerep definíciója a helyes, etikus, előnyben részesítendő, követendő viselkedés hímnemű homo sapiens számára, és kizárólag hímnemű homo sapiens számára. Viszont önmagában ez a definíció hiányos, mivel következik belőle a kérdés, hogy milyen cél elérése érdekében helyes, etikus, előnyben részesítendő, követendő viselkedésről van szó.

Természetesen azért a célért, amelyért világunk erői az eónokkal ezelőtt létező őseinkből megformálták a hímnemű homo sapienst: túlélés és reprodukció. Így pontosabban a témánk arra vonatkozik, hogy létezik-e, illetve mi a helyes, etikus, előnyben részesítendő, követendő viselkedés hímnemű homo sapiens számára, ha maximalizálni szeretné túlélési és szaporodási lehetőségét, azaz röviden, létezik-e, illetve mi a férfiszerep.

A szénalapú életformák számára a túlélés kulcsa nem csupán abban rejlik, hogy hány évet élnek, sem pedig abban, hogy mekkora számú utódot nemzenek, hiszen az előbbinek a korszakokon – az egész földi történelmen átívelő vérvonala vele pusztul, ha gyermektelenül hal meg, az utóbbinak pedig úgyszintén, ha ötszáz gyermekéből ötszáz elpusztul. Mivel túlélésünk és reprodukciónk sikere nem adott, nem természetesen nekünk járó adottság vagy jog, mivel elbukhatunk az evolúció játékában, így minden biológiai életforma számára létezik szerep, azaz helyes etikus, előnyben részesítendő, követendő viselkedés, ha maximalizálni szeretné túlélési és szaporodási lehetőségét.

Továbbá a férfi kategória azért létezik, mert a férfi megkülönböztető vonásokkal rendelkezik minden más létformától – beleértve a nőt. Röviden, a férfi fizikailag erősebb, illetve utódnemzése során nem válik effektíve cselekvőképtelenné, ami az ember történelme során teljesen más evolúciós nyomásokat helyezett rá, mint a nőre, így eredményezve további, magatartásbeli különbségeket. A férfi és a nő nem egyenlő, hanem teljesen más adottságaiból kifolyólag teljesen másként tudja maximalizálni túlélési és szaporodási esélyeit.

Mi nem a férfiszerep?

Az tehát adott, hogy létezik az evolúciós siker érdekében előnyben részesítendő viselkedés a férfiember számára. Viszont ennek keresése során – és lényegében az egész szexuálisan aktív élet ennek kereséséből áll – sokan tévútra tévednek.

A leginkább kirívó tévút mind közül a magas időpreferenciájú, és ebből következően promiszkuus, instabil, tudatmódosítót (főként alkoholt) életvitelszerűen használó, rövidtávú vágyait azonnal kielégíteni törekvő “alfahím” férfi esete, a fiatal csődöré, akinek élete a party és a szex, általában egyszerre. Tovább bővítve a kört ide értendő a “csajozóművész,” aki tulajdonképpen öntudattalan transzvesztita, hiszen a párkeresés női technikáit alkalmazza, a fizikai külseje kihangsúlyozásától a manipulációs technikákig, a hipergámiától a személyisége teljes középszerűségéig.

Megjegyzendő, hogy ezek a női technikák természetesen nem mindegyik nőre érvényesek – nem is állíthatnám másképp, hiszen boldog párkapcsolatban élek valakivel, aki az ellenkező. Vannak kivételek, természetesen, a női populáció pár százalékában, viszont aki a fentebbi sorokat olvasva nőként felháborodott, az valószínűleg nem tartozik közéjük.

A felvázolt “alfahím” esete rettentő távolságban áll a férfiak által a fentebb megállapított cél érdekében preferálandó jellemétől. Élete legerőteljesebb, és potenciálisan leginkább produktív éveit “elbassza,” a leginkább szó szerinti értelemben; azaz azokban az éveiben, amelyekben a legnagyobb lehetősége van új képességek elsajátítására, és amelyben a legnagyobb produktivitással rendelkezhet – gyermekek nélkül, felelősség nélkül, kiadások nélkül -, tulajdonképpen lábon lövi magát szemben azokkal, akik képességeket sajátítanak el és maximalizálják produktív teljesítményüket, és akik így, saját kitartásukból és szorgalmukból adódóan versenyelőnyhöz jutnak a szűkös erőforrások megkaparintásában.

Tehát magas az alternatív költsége az “alfahím” jellemnek. Drasztikusan csökkenti jövőbeli jövedelmüket, szemben azokkal, akik idejüket piacilag értékes képességek elsajátításába fektették, mind hivatalos oktatás keretein belül, mind azon kívül. Az “alfahím” bekerülhet egy egyetemre (manapság a filozófia egykori szentélyének számító egyetemre az állami beavatkozások következtében minden, akadémiai és tudományos gondolkodásmódot teljesen nélkülöző jöttmentet felvesznek) és végigbukdácsolhatja kurzusait, miközben a hét napjainak döntő többségét alkohol- és szexmámorban tölti, hogy aztán egy papírral a kezében, és tudás nélkül kerüljön ki onnan; csupán egy papírral nem lesz képes értéket nyújtani embertársainak, azaz dolgozni.

És természetesen életmódja örökre visszhangozni fog jövőjében. Távolról fogja őt elkerülni minden önbecsüléssel, jellembeli értékekkel rendelkező erényes nő, és házasságkor, családalapításkor be kell érnie a harmadrangú nőkkel, kiknek egyetlen fiatalkori érdeme az alakjuk és sminkjük volt, és miután attól megfosztotta őket az emberi természet rideg törvénye, rondák lettek, és maradtak műveletlenek és jellem nélküliek, így egyetlen eszközük a férfi otthontartására a manipuláció, illetve az érzelmi és verbális erőszak.

A gyermek, aki ilyen otthonba születik, elkerülhetetlenül traumák végtelen sokaságát fogja elszenvedni két éretlen, érzelmileg fejletlen szülőtől, hiszen nem sajátítottak el helyes kommunikációs és konfliktusmegoldó képességeket, így a gyermeknevelésben elkerülhetetlenül felbukkanó nehézségekre való megoldásuk nem lehet más, mint az érzelmi, a verbális és a fizikai erőszak.

Az ilyen emberek alkotta családok, a szülők volatilis és instabil jelleméből adódóan könnyen szét is mennek. Az pedig tény, bár sajnos kevesen tudják, hogy korunk legnagyobb kultúrális járványa, a gyermekekben az egyszülős családok, pontosabban az egyik szülő hiányának traumája okozza a legtöbb diszfunkciót és személyiségtorzulást. Azok a gyermekek, akiket megvontak biológiai édesapjuktól:

  • Nyolcszor nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe
  • Átlagosan 72%-kal alacsonyabb életszínvonalon élnek
  • Ötször nagyobb eséllyel követnek el öngyilkosságot
  • Hússzor nagyobb eséllyel lesznek viselkedésbeli problémáik
  • Hússzor nagyobb eséllyel követnek el nemi erőszakot
  • Harminckétszer nagyobb eséllyel szöknek el otthonról
  • Tízszer nagyobb eséllyel használnak kábítószert
  • Kilencszer nagyobb eséllyel hagyják ott a középiskolát
  • Harmincháromszor nagyobb eséllyel lesznek komoly bántalmazás, és
  • 73-szor nagyobb eséllyel lesznek halálos bántalmazás áldozatai.

Pusztán evolúciós szempontból tekintve, az “alfahím” gyermekei súlyos hátrányokkal kezdenek saját életükben, saját, szűkös erőforrásokért folytatott versenyükben, az egészséges, kifejlett és érett személyiségű szülők alkotta családból származó gyermekkel szemben.

Tehát a magas időpreferenciájú “alfahím” igen távol áll a férfiszerep definíciójától. Elkorcsosult viselkedésével arra kárhoztatja magát, hogy genetikailag a kevésbé kiváló egyedekkel nemzzen gyermeket, majd a gyermekek pszichéjét felnövekedésük során szisztematikusan megkínozza, károsult és tönkretett felnőtteket létrehozva, hogy a körforgás a vérvonal valamelyik utódjának tudatos megszakításáig folytatódjon, vagy kihaljon az erőforrások extrém szűkösségének idején.

Az összes többi férfitípust nem érdemes ilyen mértékben kielemezni, hiszen mindenki – beleértve önnönmagukat – számára világos saját hiányosságuk. Ott vannak azok, akikben megvan a lehetőség a hatalmasságra, kiknek intelligenciájuk remek és morális iránytűjük a helyén van, viszont hiányzik belőlük az akaraterő és nem látják a helyes utat, amelyet követniük kellene – továbbá szociális képességeik kifejletlenek, viszont elég önismerettel rendelkeznek a hibáik felismeréséhez és így a fejlődéshez. Aztán ott vannak azok, akik egész életük során társadalmi megerősítésért és jóváhagyásért küzdenek, dühkitöréssel válaszolnak a kritikákra, és a körülményeket okolják saját hiányosságukért.

Ott vannak a számkivetettek, a gótok, az emók, a hipszterek (habár mostanra a hipszter az új tömegdivat), akik a társadalmi normák ellen lázadnak, de kizárólag azért, hogy saját csoportjuk elfogadja, szeresse őket, és feljebb emelkedhessenek a társadalmi rangsorban.

Végül pedig a férfitársadalom legalja, a szociális képességeknek teljesen híján levő, középszerű, vagy annál is alacsonyabb, intelligenciától és kreativitástól teljesen mentes, önismeret és önreflexió nélküli embertömeg, akik, bár elméletileg bármelyik pillanatukban élhetnek szabad akaratukkal és megváltoztathatják életüket, a gyakorlatban teljesen elvesztek.

Ide tartoznak még az egyébként tiszteletreméltó, de végső soron hibás úton járó MGTOW férfiak, akik a modern világ férfiellenessége következtében lemondtak a családos életről és a gyermeknemzésről. Nyilvánvaló okokból soroljuk őket ide, hiszen a gyermektelen ember megbukik az evolúciós küzdelemben; de idesorolásuknak van egy kevésbé nyilvánvaló oka is. Mai világunk valóban férfiellenes. Gyakori ezt a férfiellenességet beállítani a femizimus következményének, de végső soron a femizimus sem több, mint az államizmus egy ágazata: mindenekelőtt természetesen a femizimus marxizmus, aztán pedig a kormány finanszírozta és hízlalta mai méretére, és az állam újraelosztó és gazdaságszabályozó hatalmát használja a család intézményének elpusztítására, a szülők munkaerőpiacra kényszerítésére, a gyermekek szülőktől való elkobzására, a férfiak családfő-szerepének elpusztítására, illetve a promiszkuus életstílus és az egyszülős nevelés finanszírozására. Tehát végső soron az MGTOW férfiak azért sorolhatóak ide, mert behívójukat látva elmenekültek a háborúból az állam ellen.

Mi a férfiszerep?

A férfiszerep teljes megtestesítője az értékteremtő ember, a szerető férj és az útmutató apa.

Értékteremtő szerepében jövedelmére nem erőszakkal, hanem önkéntes szerződéssel tesz szert. Bevétele forrása nem az erőszak, nem a mások által megtermelt vagyon elkobzása és felélése, hanem értékteremtés mások számára, akik értékkel hálálják meg azt. Munkáját nem az államtól, hanem vásárlóktól kapja. A civilizáció Legfőbb Mozgatója, aki gazdasági tevékenységével növeli nem csak saját, hanem egész törzse, társadalma életszínvonalát és boldogságát. Az embertársait alázattal szolgáló névtelen munkás, aki nem sötét kapzsisággal akar kicsikarni munkaadójából többet – ha kell, az állam használatával, ha kell, terméke árának növelésével – hanem kitartóbb, produktívabb erőfeszítéssel, munkájával több és több emberi vágyat kielégítve; a büszke vállalkozó, aki magára vállalva a termeléssel járó összes felelősséget, és termékeit ezrek, tízezrek otthonába juttatva tiszteletre és dicsőségre tett szert.

Férj szerepében a hűséges társ, aki igaz barátként szolgál felesége életében. Kinek kapcsolata erényeken alapszik és így a sírig tart, aki családfő szerepét felelősségteljesen végezve tesz kenyeret az asztalra. Aki érzelmileg felnőtt egy kapcsolatra, és munkafüggőség helyett időt és figyelmet fordít a feleségére, őszintén beszél neki belső világáról és figyelemmel hallgat, konfliktusait pedig nem a manipuláció, a számos formát öltő erőszak, hanem a kölcsönös megegyezéssel oldja, amely után mindkét fél jobban jár, mintha saját akarata teljesült volna. Elkötelezett társ, aki az otthont a külső világ minden viharától óvja, és nem hagyja, hogy munkájának feszültsége és súlya megfertőzze kapcsolatát szerelmével.

Apa szerepében pedig a gyermek társa és legmegbízhatóbb tanácsadója. Fizikai vagy verbális erőszak helyet békével segíti át gyermekét az élettel való ismerkedés millió aspektusán. Nem rontja meg a szülő gyermek feletti hatalma, amely a világon fellelhető legnagyobb hatalom; nem parancsol, hanem kölcsönösen kedvező egyezséget keres, nem fenyeget, hanem érvvel tanítja, mi a helyes. Nem hanyagolja el, nem küldi el azzal, hogy a felnőttek beszélgetnek, hanem gyermekét egyenrangúként, társként, barátként kezeli, és megóvja azoktól, akik a konvencionális “gyermeknevelési” módszer bántalmazásában részesítenék.

Röviden, célja önmaga boldogsága, viszont célja elérésének eszköze nem az erőszak, a párkapcsolati kényszer vagy a gyermek eltiprása, hanem a kölcsönösen előnyös értékcsere, a kölcsönös boldogság, a tanító és a tanítvány szerepe. A férfiszerep a civilizációt megteremtő, felépítő, és hátán hordozó ember szerepe. A természetes vezető szerepe, aki tiszteletet és csodálatot vált ki erényeivel és temperamentumával. Cselekedetei során emelkedik nem csak saját, nem csak családja és vérvonala, hanem az egész közössége, és az egész világ túlélési esélye, életszínvonala és boldogsága. Az integrált személyiség. A világot a vállán tartó Atlasz. Az igazi Kapitalista.

Az Ellenpropaganda kizárólag olvasói támogatásokból tartja fenn magát. Ha értéket találtál a munkánkban, ide kattintva támogathatod az oldalt.

Kommentek