Olvasási idő: 19 perc

“Ne add fel az álmaidat” címmel olvashatunk egy bejegyzést Szelényi Zsuzsa blogján a nemzetközi nőnap apropóján. Mivel napokkal lemaradtunk a nőnapról, nyugodtan terjeszthetjük a szexista, patriarchális gyalázkodást azzal, hogy megcáfoljuk a szerzőnő érveit.

Nemrég találkoztam egy fejtörővel. Így hangzik: egy apa és a fia autóbalesetet szenvednek, és az apa meghal. A fiú súlyosan megsebesül, és kórházba szállítják. A sürgősségi osztályon az orvos felkiált: nem tudom megoperálni ezt a fiút, mert a gyerekem! Hogyan lehetséges ez? Ma, a 21. században ez a fejtörő a legtöbb embernek problémát okoz.

Természetesen arról van szó, hogy az orvos a fiú anyja.

Oké. Bár valószínűleg semmi adat nem áll a szerző rendelkezésére arról, hogy hány embernek okoz problémát a fejtörő, és ha feltesszük, hogy igaz az állítás, még akkor sem bizonyíték a feministák által a nevetségességig ismételt szisztematikus szexizmus létére, hiszen épp úgy betudhatnánk ezt annak, hogy a gyerekeket tizenkét évig tartja fogva az állam oktatási rendszere, mely egy csepp értelmet, logikát és racionalitást sem képes átadni.

Manapság mindenki vehemensen tiltakozik, ha a nők elleni előítéletekkel  vádolják.

Vajon miért? Talán azért, mert a modern feminizmus mindenhova szexizmust hallucinál, addig a pontig, amíg Nobel-díjas tudósok vesztik el a karrierjüket és jövőjüket egy vicc miatt, vagy sikerük hajnalát élő asztrofizikusok kérnek bocsánatot sírva, mert női képregényfigurákat ábrázoló inget hordtak? Ezek az incidensek csak a legfelháborítóbbak azon végtelenszámú áldozat közül, melyet a feminizmus harmadik hulláma, a mindenhova férfiuralmat és elnyomást vizionáló elmebaj követelt az elmúlt évek során.

De az, hogy a fenti történet máig fejtörőként működhet, pontosan mutatja, hogy még mi, nők is nehezen tartjuk elképzelhetőnek, hogy a társadalmi ranglétra csúcsain nők legyenek.

Az, hogy a szerző elgondolkodik egy fejtörő megfejtésén, éppen annyira bizonyíték a prevalens szexizmusra, mint az, hogy épp férfiak által szerzett zenét hallgatok. Nem véletlenül nevezi fejtörőnek; az a célja hogy elgondolkodtasson.

facepalm-meme-08

Nem csak a nagyvállalatok vezetőségében és a miniszterek között nem hallatszik a nők hangja.

Ha a kedves szerző propagandát ír, írja azt rendesen, és ne csak félmondatokban utaljon arra, hogy szexista a politika és a gazdaság, hanem állítsa fel az érvet, mint ahogy azt minden gondolkodónak kell. Egyrészt a szerző maga próbál politikusként a parlamentbe kerülni hogy élősködhessen a társadalom termelő tagjain szóval dicséretes, hogy legalább a szavai szerint él, és próbálja csökkenteni a paraziták közötti egyenlőtlenséget.

Az pedig, hogy a gazdaságban nincs szexizmus igen egyszerűen bizonyítható, tudniillik a csodálatos dolog a kapitalizmusban, hogy az egyetlen szín, amit ismer- a zöld. És azok a cégek, akik nem hajlandóak foglalkoztatni a pozícióra legrátermettebb jelentkezőt kizárólag bőrszíne vagy neme alapján, hamar vásárlók nélkül találják magukat, hiszen versenytársaik, akik hajlandóak alkalmazni a legjobb képesítésű jelentkezőt, jobb minőségű terméket vagy szolgáltatást fognak az új csapattaggal az oldalukon előállítani, és a vásárlók természetesen hozzájuk sereglenek.

Ha valaki amellett akar érvelni, hogy igenis irracionális nőgyűlölet az oka, hogy kevés nőt találunk a nagyvállalatok vezetőségében, valahogy be kell bizonyítania azt, hogy az összes hatalmas cég előnyben részesíti az irracionális gyűlöletet mint a profitot, és minden cég vezetőségének összes tagja egyöntetűen tartózkodik attól, hogy pert indítson azok ellen, akik tudatosan tönkretették a vállalat nyereségességét azáltal, hogy nem alkalmazták a legrátermettebb jelentkezőt; szemben azzal az állítással, miszerint a férfiak egyszerűen alkalmasabbak a gazdasági élet legversengőbb, legstresszesebb és legkegyetlenebb pozíciójának betöltésére. Occham borotváját alkalmazva az utóbbi tűnik igaznak.

Millió számra vannak Magyarországon nők, akiknek otthon sincs szava. Akiket bántalmazással tart kiszolgáltatottságban a társa.

Milliók? Igen? Érdekes, hogy a KSH adatai szerint “2011-ben közel 6400 hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményt regisztrált az igazságügyi statisztika. […] A hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények esetében a bűnelkövető és a sértett kapcsolata alapján megállapítható, hogy minden második párkapcsolati jellegű cselekmény volt (3169).” Továbbmenve, az “A párkapcsolati erőszak sértettjeinek száma, aránya és bűncselekmények szerinti megoszlása nemenként, 2011” táblázat Testi sértés női áldozatainak számát 1340-ben határozta meg.

Persze, lehet hogy a szerzőnek más adatai vannak, amivel bizonyíthatja, hogy az 1340-ről milliókra nőtt a sértettek száma, vagy az is lehet, hogy a szerző nem több, mint egy újabb hazug politikus.

letöltés
“Azért van szükségem a feminizmusra, mert arra kérnek, hogy bizonyítékokkal támasszam alá az állításaimat, és azt nem volna szabad nekik.”

Akiknek baráti körben nyugodtan azt lehet mondani, hogy „anyukám, te ehhez most ne szólj hozzá“.

És akkor mi van? Normális ember ilyenkor feláll, eltávozik, és soha többet nem sérti meg magát azzal, hogy azokat az embereket az ő “baráti körének” nevezi. A feministák a háztetőkről kiabálják azt, hogy egyenlő bánásmódban kellene részesítenünk a nőket, mégis, a szerzőnő azt az alapvető felelősséget sem képes nőtársainak megadni, hogy felnőtt emberként, felelősen és körültekintően, erények alapján válasszák meg barátaikat.

Nem vagyok haljandó elfogadni azt, hogy a nőket meg kell védeni saját döntéseik következményeitől, és azt, hogy képtelenek felépíteni maguk köré egy támogató és szerető baráti társaságot, és nem vagyok hajlandó elfogadni azt az érvet sem, hogy szexizmus toxikus és gusztustalan emberekkel körülvenni magam, és nem megküzdeni a saját méltóságomért, ha nő vagyok.

Akiknek a férje adja ki a heti háztartási pénzt, és akinek arról forintra el kell számolnia.

Egyrészt ha a férj egyedül keresi meg azt a pénzt, tisztán tulajdonjogi tekintetből igenis jogában áll úgy rendelkezni megkeresett vagyonával, ahogy ő kívánja. Egy párkapcsolati szempontból ez inkább toxikus, de ebből a szempontból csak ismételném magam.

És hányan vannak, akik úgy gondolják, mint a popzenész, Ákos?

Szegény Ákos eleget kapott, komolyan, hagyjuk már békén végre, nem kell a véres, síró, ájulás szélén levő áldozatba mégegyszer belerúgni.

Hogy rendben van az, ha a nők ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek?

Ez egy milliószor megcáfolt mítosz. A Time magazintól elkezdve, a Wall Street Journalon át a Huffington Postig, mindenki megírta, hogy ez egy mítosz, és amikor ezek az újságok is beszámolnak valamiről, az már tényleg a mítosz végét jelenti.

Ezt írja róla a Time:

A 23 cent nemek fizetése közötti szakadék egyszerűen a teljes munkaidőben dolgozó férfiak és nők jövedelmének átlaga közötti különbség. Nem veszi figyelembe a foglalkozás, a pozíció, a képzettség, az életre szóló kinevezés vagy a hetente ledolgozott órák közötti különbséget. Amikor ezeket a releváns tényezőket figyelembe vesszük, a jövedelem-szakadék az enyészet pontjáig szűkül.

Screenshot 2016-03-11 01.01.36.png
Forrás

De ez is csak azt mutatja, az írónő mennyire nincs képben a valósággal, és csak az érzelmi alapokon nyugvó ideológiáját hajtogatja.

Vagy akik szerint a „női princípium“ lényege, hogy a nők tartozzanak valakihez és szüljenek neki gyerekeket.

Választhatják azt is, hogy az egész életükben napi nyolc, tíz órát dolgoznak, egyedül, vagy egy teljesen béta férfival, aki vagy bevállalja azt, hogy kipusztuljon a négymilliárd éves génállománya csak azért, hogy valami nő jusson neki,vagy megcsalja őt, hogy aztán öregkorukban felélhessék megtakarításukat és nyugdíjukat magányosan, gyermekek, unokák nélkül, a többi vénasszonnyal a padon sóhajtozva arról, hogy milyen szomorúvá teszi őket a szexista, patriarchális társadalom, de ez nem hangzik túl élvezhetően.

Másrészt pedig, kit érdekel, hogy valaki azt gondolja, a házasság és a gyermeknevelés a “női princípium” lényege? Mint ahogy nem vitatkozok azzal, aki a csokoládéfagyit szereti jobban a vanilliánál, Poet Lovecraftnál vagy Hans Zimmert Russell Browernél, azzal sem fogok vitatkozni, aki azt gondolja, valakinek máshogy kellene viselkednie, amíg nem használ erőszakot azért, hogy érvényt szerezzen akaratának. Ha nem értek vele egyet, ha felháborítónak és gusztustalannak tartom a személyes preferenciáit, amit nem kényszerít senki másra, elsétálok, és nem veszek róla többet tudomást.

Ez a választás sokkal kevésbé áll módomban az olyan politikusok esetében, mint a szerző, aki úgy gondolja, helyes adófizetők pénzéből megélnie, helyes uralkodnia másokon, törvényekkel kényszeríteni kereskedőket és elkobozni a jövedelmüket.

Mintha Ákos stábja nem lenne tele nőkkel, akik a PR-ját menedzselik. Mintha a magyar nők többsége nem dolgozna két generáció óta. Mintha nem lennének a magyar nők magasabban iskolázottak a férfiaknál.

INTÉZMÉNYESÍTETT SZEXIZMUS!

Óriási a nők önbizalomhiánya a férfiakhoz képest. Önkritikusabb természetünk eredményeképp hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját teljesítményünket alábecsüljük.

Ez ismét elég szexista. Egyébként végtelenül érdekes, Vox Day az SJW’s always lie című könyvében kifejti, hogy ezek az úgynevezett “social justice warriorok,” a társadalmi igazságosságért és egyenlőségért küzdő aktivisták szinte egyetemes jellemzője az, hogy projektálnak, és lám! Elképesztő általánosítások egy egész nemről…

Ki nem ismerné a kínzó érzést: vagyok-e olyan jó, mint más? Ha korábban nem, a gyermekszülés után, kisgyerekek mellett mindenképpen szembetalálkozunk ilyen kérdésekkel.

Ez egyáltalán nem törvényszerű.

Az evolúciónk következtében bizonyos adottságokat keresünk a másik nemben. A férfiak a nők külsejét veszik figyelembe, és olyan jeleket keresnek, amelyek egészséges génállományt mutatnak ahhoz, hogy utódot nemzzenek. A nők ezzel szemben nem a férfi külsőségeit, hanem anyagi javait, vagy az anyagi javakhoz jutáshoz szükséges képességeket keresnek.

Viszont a probléma ott van, hogy míg a nők életük elején, húsz éves korukban érik el a szexuális értékük csúcsát, a férfiak abban az időben még igen az elején vannak a vagyonszerzésnek, és csak később, idősebb korukban építenek ki egy sokkal vonzóbb életet.

És amikor egy nő a külsején keresztül hódította meg a párját, szülés után elveszít mindent, amit párja értékesnek tartott benne, míg a másik fél épp akkor tart szexuális értéke csúcsán. Természetes, hogy az ilyen nők csökkent értéket találnak önmagukban, hiszen objektíven csökkent mindaz, amit eddig értékként mutattak fel.

smv

A megoldás erre az volna, hogy a testiségek helyett az intelligenciát és az erényeket tartsák fenn, mint legnagyobb értékük, és azokhoz vonzódjanak, aki ezt értékesnek találja, de erről a science fiction témáról talán egyszer bővebben is beszélhetünk.

Magunk is úgy gondoljuk, hogy lemaradtunk, és már biztosan nem vagyunk olyan jók. Emellett már a munka gondolatára kialakul bennünk a gyerekek miatti lelkiismeret-furdalás.

Minek vállalna az ember gyereket, ha helyette dolgozni akar? Ha kiválasztok egy éttermet, már nem gondolok a szomszéd étterem finomságaira, miközben vacsorázok, és talán egy új élet létrehozását kicsit még ennél is jobban meg kellene gondolni.

Mivel az első számú morális nyomás a tökéletes gyermeknevelés, a következő pedig a háztartás ellátása, szinte mindig a munka és a személyes ambíciók terén kötjük a legnagyobb kompromisszumokat. Megfelel nekünk, ha képzettségünk alatti munkát vállalunk, ha lemondunk a karrierpályánk fejlődéséről.

Mint ahogyan azt Ayn Rand mondta, nem eheted meg a tortát úgy, hogy az meg is maradjon. Az ember nem élhet egyszerre kettő, egymást kizáró életet. Nem lehet egyszerre a munkában, miközben szülőként is teljesít és gyermeket nevel, és minden embernek meg kell hozni a döntést, melyik életet részesíti előnyben, ahelyett, hogy önmagát áldozatnak állítaná be azért, mert nem képes a fizika törvényeivel ellentétes életmódot folytatni.

Gyerekkorunktól fogva azt tanítják nekünk, hogy alkalmazkodjunk. Gondoljunk csak bele: egy jól beszélő kisfiúnak hamar mondják: „olyan okos vagy, mint az apád! Lehetsz ügyvéd vagy politikus!“

Én inkább sértésnek venném, ha valaki azt mondaná, hogy lehetek politikus, adófizetők pénzén élősködő bűnöző, aki önkényesen hoz törvényeket és uralja embertársait, mert mások, akiknek nincs joguk ezt tenni, felhatalmazták őt az uralommal.

Később megkapjuk az obligát kérdést: „mikor mész férjhez, kislányom? “ Vagy pedig: „ugye otthon maradsz a kisbabával?“

Ismét nem értem, miért olyan hatalmas dolog elvárni egy szülőtől, hogy gondoskodjon a gyermekéről. A csecsemőknek körülbelül minden öt percben szükségük van a szülői figyelemre, és ha nem kapják meg, az súlyos idegrendszeri károkat okozhat. A szülő pedig magára vállalta azt a kötelességet, hogy gondozza és neveli a gyermekét, megvédi a káros külső hatásoktól, nem pedig bevágja egy bölcsödébe, és boldogan él tovább.

Érdemes szembesülni azzal, hogy mi, nők más elvárások mentén növünk fel, mint a férfiak. Így ha felnőttként mégis akarunk valamit, olyan világban kell manővereznünk, amelyet a férfiakra szabtak.

Ez a mondat felháborítóan gusztustalan. Valami minden, ami a férfiak világában elérhető, az pedig, amikor egy nő szeretettel és gondoskodással neveli fel a gyermekeit egy olyan világban, ahol leköpik azt, aki nem veri őket, kiabál velük és szabja meg életük minden pillanatát – semmi. Ha valamit el akar érni az a nő, aki háztartást vezet, aki támogatja férjét, aki törődik a gyermekeivel, tanítja és segíti őket, nem pedig bevágja őket az iskolába, akkor bizony életstílust kell változtatnia, hiszen – a szerzőnő szerint – valamit kizárólag a férfiak világában lehet elérni.
Az pedig, amikor valaki traumák nélkül nevel fel egy gyermeket és nem azt mutatja példának, hogy üvöltéssel és erővel kell elérni a célunkat, ami a legnagyobb hőstett és az egyetlen fegyver, amelyik képes eltörölni az államizmust és az erőszakot a világunkból, a szerző szemében semmit sem ér.
pls-stahp

Ettől a ponttól a cikk nem sok érdekességet tartogat a számunkra. Nem láttunk többet, csak az írónő saját bizonytalanságainak projekcióit, szexizmust és általánosítást, szóval beszéjünk arról, miért is fontos lesöpörni az asztalról ezeket a hazugságokat, ezerszer megcáfolt mítoszokat és szexista általánosításokat. 

Röviden és egyszerűen azért, mert ezek alapján akarják irányítani az életünket.

Ha vetünk egy pillantást az Együtt honlapjára, gyakorlatilag ugyanez a szöveg köszönt ránk más formában, politikai nyelvezetbe csomagolva, és a nők egyenjogúságára hivatkozva akarják mégtovább szabályozni az így is haldokló magyar gazdaságot.

A közszférában és állami vállalatok esetében kötelezővé tennénk a Gyermekbarát Munkahely Minősítési Rendszer minimumpontszámának való megfelelést.A magánszférában szabályozási eszközökkel ösztönöznénk a pontrendszernek való megfelelést.

Épp annyira lehet ezt ösztönzésnek nevezni, mint ahogy a rabló késsel vagy pisztollyal ösztönzi áldozatát. Az állam nem ösztönöz, hanem erőszakkal, vagy az erőszak fenyegetésével kényszerít, a vállalkozó pedig vagy engedelmeskedik, vagy elrabolják és egy sötét ketrecbe zárják.

A pontrendszer elemei lehetnének:

A család és munka összeegyeztethetőségét mérő indikátorok

  • Rendelkezésre állnak-e rugalmas és atipikus munkavégzési formák mindkét kisgyermekes szülő számára? (Pl. részmunkaidős foglalkoztatás, rövidebb munkanapok és munkahetek, munkakörmegosztás)
  • Van-e lehetőség távmunkára, otthoni munkavégzésre? (Pl. Mobil irodai eszközök biztosítása, támogatás az otthoni informatikai fejlesztésekhez)
  • Rendelkezésre áll-e a munkahelyen intézményes gyermekellátási lehetőség? (Pl. munkahelyi bölcsőde vagy családi napközi, a munkahellyel szerződött nappali gyermekellátási intézmény, szünidei gyermekprogramok vagy táborok)

Szabályozások, “szünidei gyermekprogramok vagy táborok,” “munkahelyi bölcsőde vagy családi napközi,” melyek árát természetesen, mint minden szabályozás esetében, a munkavállalók béréből fogják levonni, és az egyetlen, amit az állam elér ezzel az, hogy senki épeszű ember nem fog családos embereket foglalkoztatni, ha választhatnak helyette egyedülálló jelentkezőket.

A női esélyegyenlőséget szolgáló indikátorok

  • Mekkora a nemek közti bérrés?
  • Mekkora a nők aránya a felsővezetésben?
  • Vannak-e a női munkatársak számára vezetői tréningek, képzések?

Kényszeríteni a vállalatokat, hogy nőket foglalkoztassanak vezetői pozícióba, nem azért, mert kvalifikáltak, hanem azért, mert nők. Fizessenek többet a nőknek hamis statisztikai adatok alapján, mert nők, akik a férfiaktól különböző életviteli döntéseket hoznak. És bárki, akinek nagyobb az intelligenciaszintje, mint egy politikusnak láthatja, hogy nyilvánvaló gazdasági romláshoz vezet az, ha az állam vállalatokat kényszerít arra, hogy olyan dolgozókat vegyenek fel, akik kevésbé képesek elvégezni a munkát.

A munkáltatói attitűdváltozás elősegítése, társadalmi attitűdök formálása, a gyermekvállalás és munka összehangolásával kapcsolatos tévhitek eloszlatása.

Az állam erőszakmágiája olyan nagyszerű, hogy képes a nőknek egyszerre munkahelyet biztosítani, és lehetővé tenni, hogy a gyermekeikkel töltség ugyanazt az időt.

A három év alatti gyermekek napközbeni ellátásának érdemi javítása.

A gyermekvállalás után a nők gyorsabb és sikeresebb visszailleszkedése a munkába

Ja, mégsem, csak segítünk a szülőknek, hogy mielőbb elhanyagolják a gyerekeiket, és bevágják őket az egyik állami gyermekbörtönbe. Természetesen az államnak ez sokkal kedvezőbb, hiszen adót az nem fizet, aki gyermeket nevel. De azért nevezzük “tévhiteknek” azt, hogy nem lehet egyszerre dolgozni, és gyermeket nevelni.

A támogatás révén a másik partner (jellemzően az apa) nem csupán lehetőséget kapna arra, hogy intenzívebben részt vegyen a gyermeknevelésben, de hozzájárulhatna ahhoz, hogy a nők számára rövidebb legyen a munkából kieső időszak, így csökkentve munkaerőpiaci hátrányukat.

Az állam fizet is neked azért, ha minél hamarabb otthagyod a gyermeked, hiszen sokkal egyszerűbb megvezetni azt a populációt, amely depressziós, krónikus betegségektől és személyiségfejlődési zavaroktól, alacsony szintű lelkesedéstől, önbizalomtól és mazabiztosságtól szenved, alacsony IQ szinttel és számtalan egyéb zavarral rendelkezik a gyermekkori elhanyagoltság következtében.

Intézményesítsük a gyermekbántalmazást, hogy megoldjuk azokat a feminista problémákat, amik mítoszokon és hazugságokon alapulnak! Adjuk meg az egyenjogúságot mindenkinek, hogy azt hazudva magának, hogy ő bizony egyszerre képes karriert és családot építeni, elhanyagolja és tönkretegye a gyermekeit, mindezt a haladás és igazság jelszava alatt.

Összefoglalva, mint számtalan hasonló mozgalom, a femizimus sem jogokért vagy egyenlőségért küzd. Hamis statisztikai adatokra, mítoszokra, projekcióra és általánosításra alapozva a szerző a vagyonszerzés politikai módszerének intézményét, a legális kényszer és kizsákmányolás szervezetét, az államot kívánja használni saját életszínvonalának erőszakkal való javítására, hasonlóképp a taxisokhoz, vagy számtalan másik társadalmi csoporthoz. Ez az írás sem volt több, mint egy államista fohásza áldásért istenéhez, az Államhoz.

Ide kattintva hozzájárulhatsz az oldal fenntartásához.