Olvasási idő: ~ 9 perc

Az ember meztelenül születik a világba, kötelességek nélkül, felelősség nélkül, terhek nélkül. Csecsemőkorában kerül legközelebb ahhoz a létállapothoz, amelyet édennek, mennyországnak vagy utópiának neveznek: a környezet, amelyben a vágyak és kívánságok azonnal, óhajra kielégülnek. De idővel, ahogy kialakulnak kognitív képességei, és elméje óceánjából lassan kiemelkedik tudata, az ember megtapasztalja a szembetalálkozást a valósággal, és azzal együtt élete fenntartásának követelményeivel.

A legelső és legfőbb fogalom, amelyet a kiemelkedő tudatnak önmagába kell olvasztania a valóság követelményeinek való megfelelés végett a felelősség fogalma. A felelősség egyszerre leíró és előíró jelenség. A felelősség leíró aspektusa során az ember rámutat egy létező jelenségre vagy problémára, és azt mondja: “én vagyok ezért a felelős.” Más szóval “az én döntéseim ok-okozati szerepet játszottak ennek a jelenségnek a megteremtődésében.” A szóban forgó jelenség lehet jó vagy rossz is. Az ember éppúgy felelősséget vállalhat vállalatának sikeréért, mint gyermeke kábítószer-függőségéért. A felelősség előíró aspektusa során viszont a helyzet egészen más: ott, amikor az ember azt mondja, “én vagyok ezért a felelős,” a következőt érti: “adott egy jelenség vagy egy probléma, amely nem áll összhangban az értékítéletemmel, tehát azzal, amilyennek a létezésnek lennie kellene. Az összhang hiányában ok-okozati szerepet játszik a saját cselekvésem vagy nem-cselekvésem. A világ preferált állapotával ellentétes anomália tehát az én “tulajdonom,” mint ahogy az ember cselekedete következményeinek tulajdonosa. A szóban forgó jelenséget pedig innentől igyekszem minden erőmmel helyrehozni, hogy a fennálló állapot az értékítéletemnek megfelelő rend felé mozduljon.

Vegyünk pár egyszerű példát, hogy jobban megérthessük a felelősség fogalmát.

Az ember hazafelé sétál, és a szokásos útvonalán levő buszmegállóban felborult az utcai szemetes. A szemetes, való igaz, nem az ő tulajdona, nem ő borította fel és nem ő annak a megbízott gondnoka. Viszont mindenekelőtt igaz a megállapítás, miszerint a felborult kuka ellentétben áll azzal a képpel, amit ő a világ rendjének, preferált állapotának képzel. És a pillanatban, amikor kapcsolatba lép a szemetessel, megnyílik előtte a “jó” és a “rossz” közötti választás. Választhat, hogy visszaállítja a szemetest, és ezzel egy lépéssel közelebb viszi az emberi birodalmat ahhoz, amit preferált állapotnak, rendnek, akár mennyországnak nevezhetünk, vagy figyelmen kívül hagyja a felbukkanó problémát, és hagyja a világ elkorcsosulását a káosz és zűrzavar állapotába.

A tény, hogy nem ő borította fel a szemetest, és nem ő a szemetesért felelős gondnok, irrelevánssá válik abban a pillanatban, ahogy kapcsolatba lép a kukával, és válaszút elé ér.

Íme egy másik példa, amely kikristályosítja az előzőt: az ember hazafelé sétál, és a szokásos útvonalán levő buszmegállóban egy eszméletlen ember fekszik. Erre a jelenségre egyszerűen és azonnal képesek vagyunk alkalmazni a fent felvázolt folyamatot. Ha az ember elfordítaná a fejét, hazamenne, majd hallaná a hírekben, hogy egy ember szívrohamot kapott abban a bizonyos buszmegállóban, majd pedig elhalálozott, mivel túl későn értesítették a mentőket, nem tudná elkerülni a fentebbi elemzés igazának elfogadását, tehát azt, hogy a jelenség felelősévé abban a pillanatban, ahogy kapcsolatba lépett vele és válaszút elé ért.

Fejlődése során az embernek egy belülről kifelé haladó felelősségvállalási sorrendet kell bejárnia, amely során egyenként kialakítja a felelős kapcsolatot a körülötte levő világgal. Amikor az egyén megpróbál kihagyni egy lépést a sorrendben, az sok esetben – talán minden alkalommal – pusztító következményekkel jár saját életére nézve. Amikor az ember felelősséget vállal egy vállalat irányításáért, munkavállalókért, befektetőkért, projektekért és fogyasztókért anélkül, hogy előbb felelősséget vállalna családjáért vagy saját szellemi egészségéért, a következmény a munkafüggő ember archetípusa, aki sikeres, de boldogtalan, aki az otthon melege helyett folyamatos feszültségre számíthat, és aki karrierjét a kezdetektől fogva a felelősségtől való menekülés felelősségteljes álcájaként használta. Amikor az ember előbb felelősséget vállal az emberiség bajaiért és átkaiért anélkül, hogy előbb felelősséget vállalna saját személyiségfejlődéséért, a következmény a marxista aktivista archetípusa, aki saját személyes kudarcáért a kapitalizmust okolja, és aki a kezdetektől fogva az ideológia nemes küzdelmének maszkjával palástolta saját kiforratlan lelkének tunyaságát és gyilkos indulatait.

A felelősség kifejlesztésének első lépése megválaszolni az Albert Camus által megfogalmazott kérdést: “csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság. Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ is adtunk a filozófia alapkérdésére.”

A személyiség bárminemű kibontakoztatásának előfeltétele az élet melletti döntés, az élet súlyának önkéntes elfogadása. A létezés választás kérdése. Az ember anélkül született meg, hogy a döntésbe bármiféle beleszólása lehetett volna, és egy olyan világban találta magát, amit nem ő választott. Igen. De amint megismeri a körülötte levő világot, amint kognitív képességei kifejlődnek és megalkotja az alapvető fogalmakat önmagáról és a környezetéről, lehetősége nyílik tudatos választásra élet és halál között. Amikor pedig az ember az élet mellett dönt, ok-okozati viszonyt állít fel önmaga és sorsa között, meghozza az első értékítéletet és az vállalja az első felelősséget.

Ezt követik az apróbb lépések: az ember saját testének ápolása és fiziológiai szükségleteinek biztosítása. Közvetlen fizikai környezetének, saját otthonának átrendezése az általa elképzelt rend felé. Felelősség a saját tettei iránt, hogy azok összhangban legyenek az ember erkölcsi meggyőződéseivel. Felelősségvállalás a jövőbeli pénzügyi biztonsága és karrierje iránt. Majd a jelentősen nehezebb problémák: felelősséget vállalni a barátokért, egy házastárs vagy egy gyermek boldogságáért, az ember saját személyiségfejlődéséért, végül pedig a teljes közösségéért. A lista természetesen végtelen hosszúságban fragmentálható és bővíthető.

Amikor az ember alapjában véve elkerüli a felelősség koncepciójának kifejlesztését és a felelősségvállalás gyakorlását az önmagában és a környezetében található jelenségekre és problémákra vonatkozóan, az élete napról napra kicsúszik a kezéből és egyre elviselhetetlenebbé válik. Vannak, akik úgy hiszik, hogy dolgozni, majd a munka által megtermelt vagyont mások által megtermelt javakra cserélni rabszolgaság. Bérrabszolgaságnak nevezik a folyamatot, amely során az ember értéket ad értékért, saját erőfeszítésének gyümölcsével jutalmazza más erőfeszítését, és a civilizációt felépítő és fenntartó folyamat elengedhetetlen részévé válik. Arról már régebben írtunk, hogy ez gazdaságtanilag mennyire téves elgondolás, illetve Szabadság és tulajdon című esszéjében Ludwig von Mises is kifejtette ennek a gyökereiben marxista elgondolásnak a cáfolatát.

Ez az elképzelés a csecsemőkor idilli édenkertjébe való visszatérés vágyának racionalizált formája. Abból az előfeltevésből táplálkozik, hogy a kívánatos és természetes emberi állapot a felelősség hiánya, a szükségletek azonnali kielégülése erőfeszítés nélkül, kötelességek nélkül, teljesítmény nélkül. De végső soron nem azért olyan káros ez a hit, mert sosem lehet boldog az, aki úgy gondol az élet követelményeinek való megfelelésre, mint rabszolgaságra, úgy tekint a létre, mint teherre, és visszavágyik az anyaméh tudattalan mennyországába és a csecsemőlét édenkertjébe. Ennek az elgondolásnak az igazán pusztító ereje abban rejlik, hogy az egyéni felelősségvállaláson át épült fel tégláról téglára a minket körbevevő civilizáció. A nyugati világ átlagemberének életszínvonala páratlan luxusnak minősül a történelem bármelyik pillanatához viszonyítva. A civilizáció azok vállán nyugszik, akik felelősséget vállalnak a körülöttük levő problémákért, és áldozatot hoznak azért, hogy az emberi birodalmat a helyes irányba mozdítsák. De ahogy egyre többen átoknak látják a felelősséget, és azon a véleményen vannak, hogy joguk van – természetesen mások által előállított – eszközökhöz, amellyel kielégíthetik vágyaikat, a felelős emberek áldozatán keresztül felépített civilizáció egyre inkább a zűrzavar állapotába fog korcsosulni.

Stefan Molyneux-val készített interjúja során Jordan B. Peterson megjegyezte, hogy ha nem találod az életet értelmét, vállalj felelősséget a környezetedben fellelhető problémákért, és hirtelen az életed szinte kibírhatatlanul jelentőségteljessé válik. Az igazságot nem is lehetne tisztábban megfogalmazni. Az egyén által önként felvállalt felelősségen nyugszik a világ, arra épül és arra bízható az emberi fejlődés és az egyéni boldogság.