Itt, az Ellenpropagandán hosszú oldalakon át beszélünk az erkölcsről, a jóról, a rosszról, miközben felfedjük a világunk feneketlen morális korrupcióját. És bár létfontosságú ismertetni a magyar társadalommal azokat az igazságokat a szabadságról és a tulajdonjogok tiszteletéről, amelyekről az oldal bejegyzéseinek döntő többsége szól annak érdekében, hogy az országnak lehetőségében álljon megismerni az igazságot és dönthessen arról, hogy a szabadság útjára lép-e, az oldal mégsem erről szól. Ez nem több, mint eszköz, amelyet felhasználhatunk – és fel is kell használnunk – saját énünk fejlesztéséért, és egy boldog, teljes élet eléréséért, amely végén az ember elégedetten, nem pedig megbánással tekint vissza a múltra.

A beteljesített élet titka abban rejlik, hogy képes-e az ember erények gyakorlásával konzisztensen alkalmazni vallott értékeit élete minden aspektusában. Azaz képes-e arra, hogy az általa vallott, az általa legnagyobb jónak tartott igazságokat gyakorolja és alkalmazza élete minden területén; hogy akárhová néz, akármilyen tevékenységet végez és akárkivel beszél, a legnagyobb jó tükörképét látja. Mielőtt mélyebben megvizsgálnánk, hogy mit is takar ez a kijelentés, mutassunk rá egy fontos tényre, ami ebből az állításból közvetlenül következik.

Emlékezzünk vissza Stefan Molyneux Egyetemesen Preferálható Viselkedés elméletére, amit a Szabad Társadalom: Etika bejegyzésben részleteztünk. Stefan arra világít rá, hogy kizárólag a libertariánus erkölcs az, ami konzisztensen alkalmazható, és így etikai szabály lehet. És ebből világosan látjuk, hogy logikusan kizárólag azok számára érhető el a boldog, beteljesített élet, akik belátják a libertariánus erkölcs igazságát. Akárki más – legyen bármennyire kitartó is abban, hogy a helyes élet módját kutatja, elzárattatott egy olyan élet elől, amelyben minden emberi kapcsolat erős és értékes kötelékkel jár, amely önbizalommal, elért célokkal teli, és amelynek vége egy titáni lélek távozását jelenti, aki hatással volt az egész földkerekségre – egész egyszerűen azért, mert annak az akárki másnak elképzelése a helyes és helytelen viselkedésről hamis volt.

Ez nem azt jelenti, hogy a libertarianizmus igazának belátásával az ember egyszerre azt az életet éli, amelyre mindenki vágyik, csupán lehetősége nyílt annak elérésére.

Visszatérve az értékek konzisztens, gyakorlati alkalmazásának kérdésköréhez, a képlet igen egyszerű. A helyes értékek azok, amelyek konzisztensen alkalmazhatóak és elősegítik az ember egyéni boldogságát, és amelyeket az ember elméje használatával fedezhet fel. Az erény ezeknek az értékeknek a gyakorlati megvalósítása, a sikeres, boldog, pszichológiailag egészséges élet pedig a racionalitás útján felfedezett értékek gyakorlati megvalósításának következménye. Ha az ember hibát vét bármelyik lépés során, élete és boldogsága ki fog folyni az ujjai közül.

Nézzük például mi történik, ha az ember az első lépésnél hibázik, és képtelen elérni a helyes értékekhez, helyette pedig az államot, az erőszak kezdeményezését, a magántulajdon ellen elkövetett bűncselekményt tartja helyesnek. Amit kívülről is nyilván láthatunk az az, hogy ezzel az ember elzárja magát az önbecsülés és a hősiesség teljes egészétől. Önmaga tisztelete és szeretete helyett elkerülhetetlenül gyűlölni és támadni fogja önmagát, hiszen nem rendelkezik – szükségszerűen nem rendelkezhet – erényekkel, amik az emberből önkéntelen válaszreakcióként a szeretetet és tiszteletet váltják ki. A hősiesség úgyszint lehetetlen számára, hiszen azzal, hogy azt vallja értéknek, ami valójában bűn, elzárta magát az elől, hogy jót cselekedjen, hogy igazságot hozzon a jelen számára és hogy a jövő tisztelettel és hálával tekintsen rá.

Vagy vessünk egy pillantást az emberre, aki sikeresen integrálta a racionális alapon álló értékeket gondolatvilágába, viszont képtelen azok alapján cselekedni. Ő hazugságra, meghunyászkodásra, képmutatásra és az emberekkel való kapcsolatainak elkerülhetetlen és fájdalmas pusztulására kárhoztatott. Mélyen legbelül él benne az igazságról és a hamisságról alkotott tudás, viszont hiányzik belőle a bátorság, hogy szembenézzen a szükségszerű konfliktussal és a tudást átadja másoknak, döntés elé kényszerítve őket. Bátorság híján pedig az ember a kapcsolatok legrosszabb poklában ragad, ahol meg kell tapasztalnia a hazugságra épített emberi interakció összes keserűségét és szánalmát anélkül, hogy legalább a közösen vallott, hamis illúziókban osztozhatnának. Ez az ember tehetetlenül éli át sekélyes és sivár kapcsolatait, amelyben nincs lehetőség sem érzelmi, sem értelmi kapcsolatra a közös valóság híján, amely egyetlen esszenciája a mindkét fél számára nyilvánvaló konfliktusról való hallgatás, és amely talán élete végéig leláncolja az embert azzal az alternatív költséggel, hogy valódi emberi kapcsolatot tapasztalhasson meg.

Természetesen ez csupán egy apró része annak a pusztításnak, amit a valóságból való menekülés okoz az ember szellemével és életével. Nem beszétünk a számtalan pszichológiai mechanizmusról, amelyeket használva ezek az emberek próbálják elkerülni a felsorolt tények, és azok implikációiból származó érzelmi fájdalmat, mint különféle függőségek, a valóságból való menekülés, vagy az önpusztító viselkedések sorozata, a depresszióról és szorongásról, amit a diszfunkcionális társadalmi közeg okoz, ami elnyomja és elpusztítja az ember valódi, belső, hamisítatlan énjét és még számtalan egyéb dologról, amiről remélhetőleg a későbbi bejegyzések során szót ejtünk.

Végső soron az Ellenpropaganda célja segíteni az olvasót abban, hogy elkerülje nem csak az első, hanem a második példa sorsát is. Messzemenően felelőtlen lenne tőlem az, ha feltárnám az igazságot az olvasóim előtt, majd pedig védtelenül és fegyvertelenül hagynám őket a szociális hálózatuk erdejében, ahol ezer nárcisztikus, a kíváncsiságot és a tudást megvető hamis barát és családtag fogja őket kitenni a támadások végtelen sorozatának.

A példában felhozott ember mondhatni saját bölcsességéből kifolyólag nem képes az erények gyakorlására, mivel mélyen legbelül nagyon jól tudja, hogy az ismerősei és családtagjai hogyan reagálnának az újonan felfedezett értékeire. Mélyen belül – és ha nem is, legelső próbálkozásra mindenképp – mindenki tudja, hogy közeli ismerősei, családtagjai képesek-e új, az ő nézetükkel ellentétes információ kirtikai vizsgálatára és elfogadására, vagy pedig érzelmi alapon, szarkasztikusan, szemforgatással, ingerlékenységgel, mérgesen, kellemetlenül, lenézően vagy elutasítóan fognak-e reagálni.

Ne kerülgesd azokat a témákat, amik ilyen reakciót válthatnak ki a másikból. A kapcsolat végkifejlete már rég eldőlt akkor, amikor az új ismeretek ösvényére léptél. Elkerülhetetlenül szembesülni fogsz azokkal az emberekkel, akik érvek helyett verbális bántalmazás tengerével fognak támadni annak érdekében, hogy elcsitítsanak, és eltántorítsanak téged személyes fejlődésed legnagyobb lépésétől. De mindenkinek túl kell lépnie az attól való félelmen, hogy mit fognak tenni a gyakorlatba ültetett érvek a kapcsolatainkkal: fel fogják fedni azt, amit mindannyian a kezdetektől fogva tudtunk, hogy hazugokkal és képmutatókkal vagyunk körülvéve, akik a bölcsesség, a tudás, és a filozófia maszkját húzva manipulálnak másokat, és megrettennek az igazság legkisebb látványától is. Az alapelvek és az értékek atomjaira szaggatják az illúziókat, amik körbefonták az ember kapcsolatait, és mindenki tisztán fogja látni a másik ember valódi kilétét. Viszont ez azt is jelent, hogy az ember megtalálja azokat is, akik valóban képesek a kritikus gondolkodásra, valóban kíváncsiak és elkötelezettek az igazság mellett, és akik örök barátként szolgálhatnak egy életen át.

Itt és most nem szükséges belemennünk abba, hogy az emberek döntő többsége miért fog az érzelmi és verbális bántalmazások kimeríthetetlen fegyvertárához folyamodni az igazság hallatán. Azért, mert tudják, hogy amit mondasz igaz, nekik pedig nincsen ellenérvük; azért, mert meg szeretnék mutatni, hogy igenis ők a kapcsolat domináns felei; azért, mert másokon vezetik le az érzéseiket; azért, mert tudják, hogy képtelenek a hatalmasságra, az erényre, a hősiességre, te pedig épp most szembesítetted ezzel őket. De függetlenül mindettől, ezek az emberek így fognak reagálni, neked pedig előbb vagy utóbb el kell döntened, hogy a kapcsolataid, vagy az igazság mellett fogadsz hűséget.

Az utóbbi esetében létfontosságú szert tenni a valódi intellektuális kritika és a verbális bántalmazás megkülönböztetésének képességére az értékes és a diszfunkcionális, toxikus emberek megkülönböztetésének érdekében. A kulcsa ennek igen egyszerű: amikor az ember valódi kritikával szembesül, az érzelmileg nem esik rosszul. A kritikának az a célja, hogy segítse a kritizált embert elérni kitűzött céljait, és ebből követezően kulcsfontosságú, hogy a kritizáló egyén empátiát, megértést tanusítson, és hogy a kérdések végtelen sorozatát tegye fel az általad előterjesztett témáról, és arról, hogy ez számodra miért fontos, mi a célod, mielőtt egyáltalán belekezdene a kritikába. A kritika ilyen értelemben egy bizalmas és meghitt tevékenység, amit kizárólag olyan emberek képesek elvégezni, akik valóban érdekeltek a másik személyében és fejlődésében, és valóban szeretnék segíteni őt, hogy elérje személyisége legteljesebb, legnagyobb megvalósulását, és épp emiatt nem vált ki az emberben negatív érzéseket.

Viszont olyan kultúrában élünk, amelyben az emberek képtelenek kapcsolatban lenni, felismerni és átérezni saját érzelmi világukat. Gyermekkorunktól fogva azt tanítják, hogy ha valami kellemetlen érzésen megyünk át, az “katonadolog,” ha valami olyan dolgot parancsolnak, amit nem akarunk megtenni, akkor csak nyeljük le azt, ahogy érzünk, és engedelmeskedjünk, és úgy általában felejtsük el és nyomjuk el az érzelmi világunkat, hiszen az csak kellemetlenség a felnőttek számára. A gyermek számára a legkisebb kortól tiltott az érzelmei szabad kimutatása, mérgesnek lenni tilos, annak kifejezése neveletlenség, a félelmet számos esetben elbagatellizálják az empátia és segítség helyett, míg végül a gyermek azzal a hittel válik felnőtté, hogy a bizonyos érzelmekkel való helyes bánásmód az, ha azokat elnyomja és tudomást sem vesz róluk.

Ez azért történik, mert amikor a gyermek nagyfokú érzelmi tapasztalaton megy át, az a szülőben úgyszintén érzelmeket vált ki, és ők maguk sem tudják, hogy hogyan bánjanak a saját érzelmeikkel, mivel az ő szüleik ugyanígy nevelték fel őket. És mivel nem tanulták meg a saját érzelmeikkel való helyes bánásmódot, a környezetet próbálják akár erőszakosan is megváltoztatni, hogy megszabaduljanak önnön frusztrációjuktól, amely környezet esetünkben a gyermek érzelmi megnyilvánulása.

A kritika és a verbális bántalmazás – azaz az értékes és a káros, diszfunkcionális ember magatartása – közötti különbség tehát az ember saját érzéseiben rejlik, amit azután tapasztal, miután értékeit erénnyé formálta – tehát azokat a gyakorlatban is megvalósítva próbára tette kapcsolatait. Ahhoz pedig, hogy az ember felismerje saját érzéseit, sokszor először fel kell ébresztenie azokat hosszú évek vagy évtizedek elfojtása után, amelyhez kiváló segítséget nyújthat például a beszédterápia egy képzett szakember vezetésével. Az elnyomott érzelmek – mint például a düh és a félelem – az aggresszióra, a gonoszságra vagy az érzékelt igazságtalanságra adott válaszreakciók, és elfojtásukkal az egyén elveszíti ezek felismerésének egy fontos eszközét is. Így például megtanulja, hogy jogos harag helyett sztoikusan lenyelje a verbális bántalmazást személyes kapcsolataiban, ezzel megengedhetőként fogadva el azt. Helyes értékeket kiépítve azonban az ártó szándék ismét tisztán láthatóvá és elítéltté válik, így az érzelmi válaszreakciók is felébreszthetők.

Személyes megjegyzésként végül hozzátenném, hogy jelentős érzelmi kihívásokkal járt eme bejegyzés megírása. Nagyon sokáig tanakodtam és jártam ide-oda azt a kérdéskört, hogy vajon érdemes-e ilyen méretű személyességet vinni az oldal tartalmába, miközben a rendszeres látogatók 1%-a tanusít kölcsönösséget és viszonozza az oldal által nyújtott értéket. De ettől még a műsornak folytatódnia kell. Viszont kíváncsi volnék az olvasók véleményére a bejegyzéssel kapcsolatban, hogy milyen tapasztalat volt olvasni azt, és szeretnék-e látni az önismeret kategória bővülését. Az üzeneteket elküldhetik a fenti menü “Kapcsolat” pontjára, vagy ide kattintva.

Végül pedig aki többet szeretne olvasni a személyes kapcsolatok és az igazság témakörében, annak ajánlanám Stefan Molyneux: Az igazság útján – Az illúzió zsarnoksága című, általam lefordított könyvét, ami elérhető az alábbi képre kattintva:

Molyneux - Az igazság útján

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

 

Kommentek