[A termék nyomokban masszív spoilereket, illetve az r/K szelekció elmélete bejegyzéssorozatra való referenciákat tartalmazhat.]

Idestova több, mint hat éve kezdtem az első World of Warcraft karakteremet és az évek során hihetetlen mennyiségű értéket, élményt és inspirációt merítettem a játékból. Sőt, Warcraft nélkül tulajdonképpen azt sem biztos, hogy ez az oldal létezne. Bár már a legelső középiskolás éveimben is arra a következtetésre jutottam az állam végeláthatatlan bűncselekményeit látva, hogy ketté kell választani a kormányzatot és a gazdaságot, hogy ne pusztítson el több sorsot, épp úgy, mint ahogyan egyszer ketté kellett választani az államot és az egyházat évszázadok vértengerei után – de a politikafilozófiába, az etikába és a gazdaságtudományba csak jóval később mélyedtem bele.

A Warcraft a történetén és az atmoszféráján át monopolizálta fiatalságom számtalan óráját. És idővel, miután a játék elmesélte minden történetét; és mindegyik zóna zenéjét és képi világát magamba szívtam, el akartam olvasni a Warcraft regényeket is, méghozzá hangoskönyvben, amit mindig előnyben részesítettem a nyomtatott formájú irodalommal szemben. A regényeket egy Scott Brick nevű narrátor olvasta fel, aki a legtehetségesebb és hangját tekintve legáldottabb szinkronszínész, akit valaha hallottam; aki képes átadni az író elméjének minden rezzenését. Miután a Warcraft könyveket meghallgattam egyszer-kétszer-háromszor, más után néztem, amit Scott Brick prezentált;  így jutottam el egy több mint 60 órás regényhez, amiről semmit sem tudtam: Ayn Rand Atlas Shrugged című művéhez.

Screenshot 2015-05-15 16.58.03.png

Az Atlas Shugged egy 1000+ oldalas regény, amely közutálatnak örvend a szocialisták és úgy általánosan a baloldal soraiban, mivel a legkitűnőbben vázolja fel, mi a különbség a kapitalizmus és a szocializmus etikája között, és milyen az értékteremtő, saját erejéből megélni kívánó ember lelke, szemben az államista parazitikus lelkével, akinek lételeme az erőszak és a rablás. Onnantól pedig megállíthatatlanul akartam tudni többet és többet. Tehát, rövidre fogva a szót, egyáltalán nem lennék képes elfogulatlan, objektív kritikát adni a Warcraf: Kezdetekről.

Amikor csak az előzeteseket láttam rettegtem, hogy szörnyű lesz. Egyrészt hiányoltam azt az atmoszférát, amit a játék képes volt megteremteni, és a zenét (mint például ez, ez vagy ez – és ez is) aminél kiválóbbat kevés játék kapott, de sokkal inkább attól féltem – és attól rettenetesen, – hogy ez is, mint minden jó a mai világban, a liberális propaganda áldozatává válik.

A kultúrmarxista propaganda láthatatlanul is, de megfertőzi a modern képzőművészet minden bástyáját. A képregényiparban Thorból nő lett, Amerika Kapitány náci ősellensége arról prédikál, hogy európát ellepik a bevándorló bűnözők, akik elpusztítják az őshazát, Amerika Kapitányból Afro-Amerikai Kapitány lett, a szuperhősök feminista szótárt használnak és egyre többen válnak közülük homoszexuálissá. A science-fiction irodalmát, amelynek egykor fémjele volt az, hogy idegen, új és ismeretlen ideákat mutat be, totális kontroll alá vonta a politikai korrektség. A videojátékok úgyszintén fertőzöttek; kizárólag azok válnak sikeressé, és azokat engedik át a játékújságírók a szitán, amiknek fejlesztői kimondottan a tolerancia és a diverzitás zászlaja alatt azzal a céllal dolgoztak, hogy homoszexuális és valóságtagadóan erőteljes női karaktereket mutassanak be egy olyan történet mentén, ami nyíltan és folyamatosan beletömi a fogyasztó szájába a lehető legtöbb baloldali propagandát a kissebségek elnyomásától kezdve a gonosz gazdagokon és kapitalizmuson át a környezetvédelem díszletében tündöklő államizmusig.

Azoknak pedig, akik anélkül szeretnék ezeket a művészeti formákat élvezni, hogy a gégéjüket csiklandozná a baloldal ideológiája, azoknak évtizedeket kell visszamenniük, Heinleinig, Asimovig, a Watchmenig, indie játékokig mint a The Path és a The Vanishing of Ethan Carter, vagy az olyan, ritkán felbukkanó gyöngyszemekig, mint a Bioshock vagy a Red Dead Redemption.

1464303907947.jpg

A liberális propagandával nem az a probléma, hogy nőket, feketéket vagy melegeket szerepeltetnek, hanem az, hogy tudatosan és szisztematikusan elnyomják, lealacsonyítják és megbecstelenítik a fehér, heteroszexuális férfi identitását, ami vitathatatlanul a leghatalmasabb civilizációépítő erő a történelem során. A recept jól bevált és nagyon egyszerű. Első lépésként fogj egy olyan csoportot, ami kevésbé sikeres és kevésbé tündöklő, mint a nyugati fehér ember, majd hitesd el a lehető legtöbbekkel, hogy a kevésbé sikeres csoportot valójában elnyomja és kizsákmányolja a sikeres, értékteremtő társadalmi osztály. Ezután a társadalmi igazságosság leplébe bújva sikeresen kirabolhatod a produktív csoportot az állam segítségével, azt hirdetve, hogy te csupán az ártatlanokat és elesetteket védelmezed a rasszizmus és a kapitalizmus elnyomása ellen. Aztán pedig kezd újra az első lépéstől, másik csoportot keresve – legyen az egy falevél vagy egy rágcsáló, – amíg össze nem omlik a civilizáció, mert sikeresen elpusztítottad azokat, akik felépítették azt.

Magyarországtól nyugatra a kultúrát teljes mértékben a liberalizmus uralja. Kegyetlenül elpusztítanak akárkit, aki nem engedelmeskedik a kollektíva akaratának, aki nem ismeri be, hogy a fehér, heteroszexuális férfi a világ pestise, aki konzervatív értékrendet vall, aki felelősnek tartja saját sorsukért a feketéket vagy a nőket, és aki nem hajlandó önként átnyújtani vagyonát és önfeledten éljenezni, ahogyan egy női ruhába öltözött férfi kapja az év nője díját. A progresszív birodalom ereje legnagyobb teljében tündököl, és kizárólag egy Donald Trump, illetve egy általános gazdasági összeomlás lesz képes trónjától megfosztani.

És épp ezért rettegtem a Warcrafttól. Az eredeti történet ideális melegágya lehetne a muszlimok invázióját éltető baloldalnak.

Az orkok kezdetben viszonylag békés életet éltek egy Draenor nevű bolygón. Törzsi lények voltak, a törzs élén a törzsfőnökkel és a sámánnal,  vadásztak, évente kétszer pedig összegyűltek, hogy a sámánok és a törzsfőnökök tanácskozzanak, a törzs tagjai pedig megtartsák a napéjegyenlőség ünnepét.

Draenor örök rendjét megtöri az egyik klán sámánja, Gul’dan, aki minden élő organizmust elpusztítani kívánó démonok utasítására egyesíti a különböző klánokat, létrehozza a Hordát és egyre vadabbá, erőszakosabbá teszi a harcosokat életre-halálra szóló párbajokkal és gladiátorküzdelmekkel. Annak érdekében, hogy elérjék erejük maximumát, Gul’dan lemészároltatja az orkokkal a Draenoron élő másik békés faj, a dranei minden tagját,  akik egykor a csillagokon át érkeztek a bolygóra, miután a démonok elpusztították otthonukat.

A draenei főváros ostromának sikeréért Gul’dan démonvért itat harcosaival, így változtatva át az egykor barna bőrszínű, törzsi lényeket vérszomjas, zöld gyilkológépekké, akik lelke fölött így a Gul’dant irányító démonok uralkodnak. Lemészárolják a maradék draeneit, majd portált nyitnak az emberek világába, hogy beteljesíthessék mesterük akaratát és hamuvá tegyék az emberi, és az összes egyéb királyságot.

Itt kezdődik a Warcraft – A kezdetek film cselekménye, ami azt mutatja be, amint a Horda elhagyja a démoni mágia által elpusztult szülőföldjét és Azerothra, az emberek világába lép. Míg a faj legtöbbje démoni hatás alatt volt, a klánok törzsfőnökei megtartották eredeti természetüket és bőrszínüket, mint a főhős, Durotan. Ő azon kevesek közé tartozott, akit nem a vérszomj vezérelt, csupán valóban egy élhető világot szeretne biztosítani népének. Viszont mivel a film teljes mértékben elhanyagolja a történet kezdeti részeit, nagyon egyszerűen át lehetett volna dolgozni a liberális narratívának megfelelően, és úgy eladni a történetet, hogy az orkok csupán menekültek, akik új hazát keresnek, az emberi királyság pedig, a befogadás és a multikulturalizmus helyett háborút vív velük. És mivel ezelőtt is számtalan franchise történetét gyalázták már meg mémjeik terjesztése érdekében, kegyetlenül féltem, hogy a Warcraft megerőszakolását fogom végignézni a mozivásznon.

Screenshot 2016-05-27 13.36.34.png
Chilling with my homie, Durotan

Szerencsére épp az ellenkezője történt. A Warcraft pontosan az a film lett, ami ellentmondásban áll a mainstreammé vált, uralkodó, liberális kánon értékrendjével. A film mind az emberek, mind pedig az orkok vonatkozásában olyan társadalmakat mutat be, amelyek végtelenül civilizáltabb értékrenddel rendelkeznek, mint a jóléti állam által segélyezett szexuális felelőtlenségnek, elvetélt magzatok tízmillióinak és egyszülős családoknak a jelenkori kultúrája. Igen könnyen lehetne érvelni amellett, hogy még a démonok által irányított vérszomjas és gyilkos orkok is sokkal fenntarthatóbb és sokkal virágzóbb civilizációt hoznának létre, mint a bármilyen progresszív liberális aktivista közössége.

Mind a Szövetség, mind pedig a Horda a K-szelekciós értékrend köré épül. Fontos a gyermek élete, és a magas idő- és energiabefektetésű, kétszülős gyermeknevelés. A mai világban a szülők három éves korukig talán foglalkoznak a gyermekkel, majd beadják a legközelebbi óvodába, és úgy élik tovább az életüket, mintha semmi felelősséggel nem tartoznának a gyermekük felé, és mintha nem is bontanák meg a civilizáció szövetét és hoznának létre magasan diszfunkcionális, lelkibeteg új generációt azzal, hogy elhanyagolják és traumatizálják a gyermeküket a szülő-gyermek kötelék elpusztításával. A Warcraft világában pedig még a barbárnak számító faj sem bánik ilyen kegyetlenül saját utódaival.

Erre vonatkozóan az adatok  igen bőségesek. Ha összehasonlítjuk azokat a gyermekeket, akik férfi által vezetett, tradicionális családban, házas szülők szárnyai alatt nevelkedtek azokkal, akik nő által vezetett, egyszülős, leszbikus vagy egyéb környezetben nőttek fel, tagadhatatlanul láthatjuk, hogy a család intézményének pusztulása magával hozza a társadalom pusztulását is. Azok a gyermekek, akiket megvontak biológiai édesapjuktól:

  • Nyolcszor nagyobb eséllyel kerülnek börtönbe
  • Átlagosan 72%-kal alacsonyabb életszínvonalon élnek
  • Ötször nagyobb eséllyel követnek el öngyilkosságot
  • Hússzor nagyobb eséllyel lesznek viselkedésbeli problémáik
  • Hússzor nagyobb eséllyel követnek el nemi erőszakot
  • Harminckétszer nagyobb eséllyel szöknek el otthonról
  • Tízszer nagyobb eséllyel használnak kábítószert
  • Kilencszer nagyobb eséllyel hagyják ott a középiskolát
  • Harmincháromszor nagyobb eséllyel lesznek komoly bántalmazás, és
  • 73-szor nagyobb eséllyel lesznek halálos bántalmazás áldozatai.

Amíg a modern nyugati világ hősies egyedülálló anyáknak titulálja azokat, akik az egyik legkegyetlenebb bűntettet hajtják végre ártatlan kisgyermekek lelkén és megvonják őket saját édesapjuktól – és így megállíthatatlan száguldásra ítélik őket a járványszerű öngyilkosság, depresszió, erőszak, drogfogyasztás és általános degeneráció legmélyebb poklában – addig a Warcraft film két rövid órára olyan világot mutat be, ahol az anyák hajlandóak fogukkal átharapni támadójuk nyakát, hogy saját utódjukat védelmezzék. Amíg a civilizálatlan és vérszomjas ork a saját életét adja utódja védelmezésért, addig a nyugati progresszív, liberális csürhe a minimálbérnél kicsit magasabb fizetését és titkárnői állását sem hajlandó feláldozni gyermeke felnevelése érdekében.

Sőt, amíg a feministák a csecsemőgyilkosság jogáért harcolnak napestig, addig a Warcraftban Gul’dan, a gonosz inkarnációja is inkább azt választja, hogy mágiával életet ad a halva született ork csecsemőnek ahelyett, hogy példát statuálna Durotan feleségén, aki – a szabályokat megszegve – áldott állapotban lépte át a portált, önhibáján kívül meggyilkolva így méhében a gyermeket.

A dialógusok pontosan olyanok, amilyenek kritikusan hiányoznak a mai világból. Ha az ember megnézi például a Harry Potter sorozatot, azt látja, hogy az egymást legjobb barátnak nevező karakterek a legminimálisabb intimitásra és őszinteségre is képtelenek. Nem képesek őszintén és nyíltan elbeszélni saját énjük titkait egymásnak – legjobb barátaiknak, – cserébe retardált utalásokkal tartják fenn a kapcsolat illúzióját. Ahelyett, hogy bátran mernének sebezhetőnek tűnni a másik előtt imádkoznak, hogy ködösített pár szavakból megértse a másik azt, amit igazából közölni akarnak.

Ez sem más, mint a progresszív ideológia hatása. A liberális elme számára a férfiak közötti kapcsolat vagy olyan, mint amit az ember a Harry Potterben lát, tehát teljesen diszfunkcionális és így haszontalan, vagy nyíltan homoszexuális. Igen nagy mértékben látható a törekvés arra, hogy a popkultúra eddig heteroszexuális férfi tagjait legalább biszexuálissá transzformálják az írók, képregényhősöktől sorozatokon át videojáték-szereplőkig. Ennek oka egyszerű: a liberális elme képtelen felfogni olyan jelenségeket, mint a hűség, a kötelesség vagy a becsület, és így úgyszintén képtelen értelmezni a barátság fogalmát két heteroszexuális férfi között. Az ő számukra az ilyen támogató kapcsolatok kizárólag akkor nyernek értelmet, ha a végcél a szexuális kapcsolat, és így amikor a homoszexuális tendenciák térnyerését látjuk, az nem más, mint a liberális írók projekciója.

A Warcraftban képesek voltak olyan szereplőket bemutatni, akik rendelkeznek az őszinte emberi kapcsolat létrehozásának képességével. Képesek feltárni saját lelki démonaikat, amikkel vagy sikerült megküzdeniük, vagy elbuktak az ellenük vívott harcban; képesek sebezhetőnek és nyíltnak lenni, hogy elmélyítsék, és egyáltalán létrehozzák az egymás közötti köteléket.

Screenshot 2016-05-27 13.46.05.png
A készítők a legapróbb részletekig ügyeltek a fővárosok újraalkotására, még a griffmadár is ugyanott repül be, mint a játékban az auto-pilóta.

Nyilvánvalóan jelen volt a nacionalizmus és a tradicionalizmus értéke mindkét fél társadalmában. Sem a Horda, sem pedig az emberek, elfek és törpök közötti Szövetség nem kérdőjelezte meg azt az alapvető tézist, hogy a saját csoportjukat fogják előnyben részesíteni a más csoportokkal szemben. A Szövetségnek nem voltak öngyilkos hajlamaik, mint Németországnak a második világháború óta (és azt beleszámítva), nem kívánták kitárni városaik kapuit az invázió előtt, senki sem érvel amellett, hogy adják át vagyonukat és áldozzák fel múltjukat az orkok számára.

A tradicionalizmus ugyanazt a szerepet játszotta az orkoknál, mint bármilyen más társadalomban: határozott vonalat húzott a csoport tagjai és a kívülállók között. Ez tisztán megnyilvánult azokban a jelenetekben, amikor jelentősen meggyengült Gul’dan hatalma. Amikor Durotan megidézte a mak’gora ősi hagyományát, élet-halál párbajra hívva ki Gul’dan-t, a sámán megszegte az évezredes szabályokat és mágiát használt a párbaj során, meggyilkolva így ellenfelét. Az orkok lincselését csupán az állította meg, hogy hatalommal bírt az ereikben futó démoni átok fölött. A film második párbajjelenete egy ember, Anduin Lothar, és az ork hadvezér között zajlott, aki a szeme előtt végezte ki Anduin fiát. Anduin végzett ellenfelével, Gul’dan pedig megparancsolta az orkoknak a győztes elfogását, akik – mivel a hagyomány szerint a győztes tiszteletben és becsületben részesül – hagyták, hogy szabadon távozzon közülük, megtagadva vezérük parancsát.

Összefoglalva; a Warcraft olyan film lett, ami felidézi az egyre inkább elfeledett erényeket egy hanyatló világ számára. Tisztán bemutatja azokat a tulajdonságokat és jellemzőket, amik ellen a liberálisok és a feministák keresztes háborút vívnak, amelyek nyílt vállalásáért gyűlölet és kitaszítás jár az amerikai egyetemeken, és amelyek dicsőítéséért számtalan polgár veszítette el karrierjét és jövőjét Svédországtól az Egyesült Államokig.

 

Kommentek

7 thoughts on “Elfogulatlan Warcraft-kritika

  1. És mi a helyzet azzal a statisztikával ami a rosszul működő kényszerösszetartott, nem elvált 2 szülős családok (értsd: iszákos családtagjait verő apa vagy felelőtlen érzelmi zsarnok anya illetve 2 normális ember akik balszerencséjére csak az évek során derült ki hogy nem birnak egymás mellett élni) gyerekeinek bűnözési meg öngyilkossági mutatóit hasonlítja össze az egyszülős családokével?
    Nem kötözködni akarok, de el kell ismerned, hogy úgy lehetne korrekten, több oldalról is megvizsgálni és megítélni az egyszülős családokat ha a fenti kategóriát (ami sokaknál az egyetlen másik opció) is bevennénk az összehasonlításba . Ez a kérdés egyrészt egy összetett szociológiai jelenség másrészt pedig gyakran 2 erkölcsileg megkérdőjelezhető választás közül a kisebb kupac kakait jelenti. Mindenesetre egyáltalán nem fekete-fehér dolog ez aminek az áldozatai/elkövetői egy pár bedobott szám alapján egyből elítélhetőek.

    A többit illetően is rengeteg egyet nem értésem van de azokról most nem szeretnék nyilatkozni mert elégé parttalan vita lenne az alapbeállítottsági különbség miatt (én a libertariánusok azon részéhez tartozom akik társadalmi kérdésekben inkább a zöld, anarchista, szociálliberális irányvonalat követik természetesen még a PC őrület meg az állami liberálfasizmus határain kívűl)

    1. “…úgy lehetne korrekten, több oldalról is megvizsgálni és megítélni az egyszülős családokat ha a fenti kategóriát (ami sokaknál az egyetlen másik opció).”

      Miért csak az a másik opció? Nem volt lehetősége bármelyik félnek úgy dönteni, hogy nem fog lefeküdni beszámíthatatlan, iszákos emberrel, vagy úgy bárkivel, akit nem ismer alaposan, és végképp nem fog teherbe esni tőle? Az, hogy valakinek az a két döntése marad, hogy egyedülállóként vagy egy másik beteg emberrel neveli a gyerekét az szabadon meghozott döntések sorainak az eredménye.

      1. Az ember nem tökéletes, olyankor kisebb nagyobb botlásai vannak, de ez még nem jelenti azt hogy mikor végre felismeri a helyzetét az adott szituációhoz képest jobb irányba akarja kormányozni a saját és gyerekei életét akkor el kell rögtön ítélni. Fogadni mernék hogy veled is megtörtént már, hogy valakit vagy valamit félreismertél és több téves döntést hoztál emiatt és aránylag hosszú ideig valamiféle tévképzetben éltél róla, az aggasztó disszonáns tényeket, vagy csak jeleket elnyomtad és kizártad. Ez az emberi gondolkodás természetes gyenge pontja, mindenkivel előfordul. Ha nem esett még meg veled akkor óriási szerencséd van vagy hibátlan vagy de minimum az ilyesmi hibákkal szemben immúnis (amit a legnagyobb tisztelettel nem hiszek). Arról nem is beszélve hogy az emberi változót nem lehet a hosszútávú kapcsolatokba belekalkulálni. Lehet a házastárs az idők folyamán olyan irányba alakul – az illető minden igyekezete ellenére – ami nagyon negatív a környezetére nézve a további együttélés problémásabbá válik mint a különválás. Ja és azt nem tudom hogy a kutatás az elhalálozott házastársakat is beleszámolja-e az egyszülős családokba, mert az egy újabb necces pont.

        De ha az előbbiekben felhozott ellenérvtömeget valamilyen rejtélyes oknál fogva figyelmen kívül hagynád (netalán túl megengedőnek minősítenéd) akkor is ott van az az egészséges és életerős, szerintem minden értelmes ember által akceptált hozzáállás illetve érv hogy tök mindegy mi történt a múltban mert a jelenben a menthetőt kell menteni. Azaz mindenki a saját maga és az utódjai számára mindig az adott helyzethez képest a lehető legjobb utat válassza. Ha pedig a különválás a jobb út akkor azt kell választani.

        1. Én nem olvastam a cikkben, hogy a rossz házasság jobb, mint a válás és ha már gyerek van mindenáron együtt kell maradni. Szerintem nem erről van szó. A lényeg az, hogy a gyereknevelést sokkal komolyabban kell venni. Nem szabad félvállról alig kialakult kapcsolatban gyereket vállalni. Nem szabad a jóléti juttatások miatt gyereket vállalni. A társadalom szempontjából kifejezetten káros a jóléti juttatásokkal a gyerekvállalási szokásokat befolyásolni. A mai jóléti társadalom a javak erőszakos újraelosztásán keresztül képes eltorzítani a természetes család intézményét. A természetben egy gyerek hatalmas befektetést igényel és ezért nagy kincs a szülő szemében. A jóléti államban viszont majdhogynem nyersanyag forrássá válik. Ahogy az egyének felelőssége csökken úgy nő a rossz családok száma, úgy nő az akár egyedül felelőtlen körülmények között is gyereket vállaló nők száma. Ez a probléma a szocializmus (mai liberalizmus) velejárója. Az erős család az erős állam ellensége. Hibázni lehet és előfordulhat, hogy valaki a múlt vagy egy rossz helyzet áldozata lesz és nem tudja a klasszikus családi modellben felnevelni a gyerekeit. Ma ez egy tömeges jelenség és nem egy marginális probléma. Minden második házasság válással végződik. Az iskolákban lassan az a gyerek lóg ki, akinek a szülei együtt vannak. Ez egy társadalmi szintű probléma és ugyan az állam a fő torzító hatás, de az állam és a társadalom is pusztán emberekből áll. Végső soron az ember maga a hibás. Sokkal alaposabban át kell gondolni a gyerekvállalást. A másik oldalról pedig el kellene venni minden alanyi jogon járó családi támogatást. A szerencsétleneken lehet segíteni, de nem alanyi jogon mindenkin. Bizonyítsa be az illető anya vagy apa, hogy jogosan szorul segítségre és nem felelőtlenségből.

          1. Én sem azt mondom hogy a felelőtlen családalapítás és gyerekvállalás olyan jó dolog lenne vagy hogy az állami alanyi jogon való gyerekvállalás támogatás nem lenne káros, és nem lenne nyersanyag jellege a született gyerekeknek (bár olykor a család intézménye is fordulhat anti-individulalista erősen hierarchikus zsarnoksággá úgy vélem és az állam vagy környezet gyerekvédelmi intézkedései lehetnek is humánusak és megalapozottak,semmi sem egysíkú és fekete- fehér) , de azt nem tudom, hogy mi járul hozzá jobban az egyszülős családokhoz: Az állami támogatások és a különféle nacionalista, vallásos, etatista szervezetek végtelen szaporodásra buzdítása vagy pedig az emberi természet, a tévesen megismert házastársak a körülmények és a személyigalakulások véletlen összjátéka amik lehetlenné teszik a további élhető együttélést? Ugyanis nem mindegy, mert elöbbi megfelelő ellenpropagandával fokozatosan leépíthető és leépítendő, míg utobbi a szükséges rossz, természetes emberi helyzet és nem kellene nekimenni.

            Persze lehet hogy a cikk szerzője nem is akart – ez esetben az egész csak félrértés aminek az emberi kommunikációs rendszer tökéletlensége plusz az esetleges felületességem az oka – de nekem valahogy nem ez jött át.

            Amúgy érdekes adalék, hogy az őskorban a legtöbb helyen valószínűleg nem ismerték a klasszikus értelemben vett család intézményét, poligámiában éltek (ami egyébként feltehetően az ember természetes biológiai hajlama ) ennek ellenére nem volt túlnépesedés mert vigyáztak a gyerekszámra, nagy volt a gyermekhalandóság stb.Sem pedig elidegenedés mert minden gyerek a törzsön belül maradt ők nevelték fel. Végül a nemi betegségek elterjedése miatt tértek át a többmillió éves emberi történelemből az utobbi 10-20 ezer évben.
            http://lemon.hu/2015/06/21/a-tudosok-szerint-poligamiara-vagyunk-teremtve/
            https://sg.hu/cikkek/118573/szamitogeppel-elemeztek-a-monogamia-kialakulasat

          2. Lehet hogy félreértettem és tényleg nem az volt a cikkíró szándéka hogy nekimenjen a szükséges kisebbik rossznak valamiféle egyéb megfontolás nevében, de nekem ez a benyomás jött le. Persze az állami gyerekszülési támogatások felelőtlen osztogatása és a családba való beavatkozás meg az ilyen irányú vallásos, nacionalista, etatista propaganda tényleg negatív hatású az ember nyersanyaggá formálódásához vezet és megfelelő társadalmi ráhatással, ellenpropagandával eltörendő. Bár olykor a család intézménye is fordulhat anti individualista, hierarchikus helyi zsarnoksággá és az állami vagy környezeti pl. gyerekvédemi beavatkozás is lehet humánus és megalapozott. Majdnem semmi sem egyoldalú és feketefehér.

            Amúgy érdekes adalék, hogy az ember több millió éves történelméből csak az utobbi néhány ezer évben tért át a poligám életmódról (ami egyébként nem jelentett túlszaporodás és elhanyagolt utódokat mert a törzs ésvagy az anya felnevelte őket rendesen) a mai ismert klasszikus, monogám családmodellre feltehetően a nemi betegségek megjelenése ill tömeges elterjedése (+vallási agymosás) miatt. Hogy az ember természetes beállítottsága monogám, az egy tévhit .
            http://duncanshelley.com/a_vilag/a-tortenelem-10-legnagyobb-hazugsaga-amiben-meg-ma-is-hisznek/
            http://lemon.hu/2015/06/21/a-tudosok-szerint-poligamiara-vagyunk-teremtve/

          3. hoppá, időközben megjelent az a komment is ami elsőre nem ment át. A technika ördöge nem nyugszik 🙂

Comments are closed.