Tudjátok mik az igazán jó dolgok egy beszélgetésben? A tények! Azok az apró kis logikai és empirikus információmorzsák, amelyek az ideológia gyógyírjeként szolgálnak. Ahol nincsenek tények, ott burjánzhat az érzelmileg apelláló államista ideológia.

Vegyük például ezt a kijelentést a demokrata.hu egy publicisztikájából:

Szakértők szerint a városok, sőt egyes régiók csődje a jelen és még inkább a jövő tendenciája. Állítólag a fantomvárosok megjelenése a posztindusztriális Amerikában és Európában a technológiai fejlődés törvényszerű következménye. A jelenlegi termelésnek többé már nincs szüksége annyi munkásra, mint korábban. Ebből a szempontból tehát Detroit nem más, mint a piacgazdaság civilizációs hatásának egyik legnyilvánvalóbb illusztrációja.

Mmm… csak úgy árad belőle az érzelmi megkönnyebbülés, amely megerősíti a szocialisták antikapitalista előítéletét.

Vizsgáljuk hát meg, mennyire állja meg a helyét ez az állítás a tények tekintetében. Tekintsük át, hogyan került Detroit abba a pokoli helyzetbe, amelyben most találja magát. 

Demokrata és Republikánus

Mielőtt a detroiti helyzet mélyebb elemzésébe kezdenénk, szeretném felhívni az olvasók figyelmét egy nagyon fontos megkülönböztetésre az amerikai és a magyar politikai oldalak között. Más kultúrák egészen más berendezkedéssel rendelkeznek, és hibát követ el az ember, aki nem ismeri a két nagy amerikai párt természetét, ha tudásának ismeretlen területeit a magyar példából kiindulva toldozza.

A két nagy amerikai párt, a baloldali Demokrata és a jobboldali Republikánus párt jelentős ideológiai változásokon ment át a történelmük során. Jelenleg a Demokrata baloldalt a szocialista politika jellemzi, tehát az intervencionista szabályozások politikája, a jóléti állam és a segélyezési rendszer, államosítások, az egészségügy és a felsőoktatás “ingyenes” – azaz a másoktól elkobzott vagyonból történő – biztosítása, és a többi. Társadalmi kérdésekben egalitáriusok, azaz úgy vallják, hogy minden jövedelembeli, életszínvonalbeli, teljesítménybeli különbség a rasszok vagy nemek között kizárólag külső okoknak köszönhető, nem pedig a csoportok közötti különbségeknek, tehát hogy mindenki alapjában véve adottságokban egyenlő.

Eddig az ember nem tévedne nagyot, ha az ember a magyar baloldalt és az amerikai baloldalt hasonlónak gondolná. Viszont az amerikai és a magyar jobboldal között hatalmas különbségek rejlenek. Az amerikai konzervatív tábor filozófiája az Egyesült Államok Alapító Atyáinak eszméiben gyökerezik. Az Alapító Atyák eszméi pedig minden szempontból libertáriusnak tekinthetők; az egyén döntési és vállalkozási, gazdasági és személyes szabadsága mellett küzdöttek; a magántulajdon mellett. Az Egyesült Államok a történelem egyetlen országa, amelyet a szabadság filozófiai eszméjére építettek. Éppen ezért az amerikai Republikánus tábor általánosságban véve a tulajdonjogokat és a szabadpiaci gazdaságot pártolja.

Természetesen az ő hibáikat is hosszasan sorolhatnánk, a kábitószerhasználat és a többi áldozat nélküli “bűntények” mérhetetlen sok áldozatától kezdve a végeláthatatlan háborúskodásig. Viszont akármennyire is következetlenül alkalmazzák Alapító Atyáik elveit, a magántulajdon és a szabad vállalkozás mellett állnak, és ez hatalmas különbségeket jelent közöttük és a magyar jobboldal között, hiszen a magyar jobboldal épp annyira szocialista, mint az amerikai demokraták.

Így amikor a következőkben baloldalról és demokratákról beszélünk, akkor az mindig a szabad piacgazdaság, a magántulajdon, a kapitalizmus mellett álló amerikai jobboldalhoz viszonyítva értendő.

Motor City

Ma Detroit a példátlan mértékű pusztulás tájképe, és világszerte legendás hírnevét megdöbbentő mértékű szegénységének, munkanélküliségének és bűnözésének köszönheti.

Ám nem mindig volt ez így. A 19. század végén, illetve a 20. század első felében Detroit egy virágzó iparváros volt. 1896-ban Henry Ford itt építette meg a legelső gépkocsit, majd pár évre rá itt alapította meg a Ford Motor Company-t. Őt követte a Chevrolet, a Dodge, a Packard és a Chrysler. 1960-ra Detroit a magántulajdon és a szabad vállalkozás amerikai demokráciájának ragyogó ékkövévé vált, kinek dolgozói autókat, tehergépjárműveket, repülőket és tankokat gyártottak, és kiknek háztartásai Amerika legmagasabb jövedelmét élvezhették.

Egészen 1960-ig tehát Detroit az amerikai álom egy megtestesítője volt. Az oktatási rendszerüket, ahova egyaránt jártak fehérek és feketék, a világ legjobbjának tartották, a soul és a blues fénykorát élte, és aki hajlandó volt dolgozni, az képes volt boldog életet teremteni magának, beleértve a feketék jelentős részét, akik középosztálybeli életet élvezhettek.

1960 után viszont valami megváltozott. És ez a változás eredményezte azt, hogy ez a Mark Twain könyvtár:

Ilyenné változott:

Ennek a változásnak köszönhető, hogy Mark Twain könyvtárhoz hasonló épületek, amelyek a közelben lakó családok és a detroiti közösség kedvelt helye volt a kikapcsolódáshoz:

mára a teljes pusztulás martalékává váltak, amelyekből a bútoroktól kezdve a falban húzódó rézdrótig mindent, ami értékes, eltulajdonítottak:

A Változás

A változás az, hogy 1962 óta Detroit töretlen demokrata-uralom alá, és az ebből fakadó antikapitalista irányítás alá került. Detroit polgármesterei, név szerint Jerome Cavanagh (1962-1970), Roman Gribbs (1970-1974), Coleman Young (1974-1994), Dennis Archer (1994-2002), Kwame Kilpatrick (2002-2008), Kenneth Cockrel Jr. (2008-2009), Dave Bing (2009-2013) és Mike Duggan (2014-napjainkig) mind mind baloldali demokraták voltak.

A demokraták uralmának legelső tagja Jerome Cavanagh, aki addig sosem látott méretűre növesztette a detroiti kormány hatalmát. Hatalmas áldás volt számára az 1963 és 1969 hatalmon levő Lyndon B. Johnson, az úgyszintén baloldali politikus elnöksége, aki meghirdette a “Háborút a Szegénység Ellen.”

Mellékes tény, hogy a szegénység elleni háború előtt a szegénységi ráta évről évre jelentősen csökkent, a szegénység kvázi állami finanszírozásával pedig stagnálásba kezdett.

A szegénység elleni háború keretein belül az elnök nekivágott egy “Model Cities Program,” azaz a Modellvárosok Program projektbe. A projekt keretein belül 490 millió dollárt költöttek arra, hogy felépítsenek Detroitban egy olyan körzetet, amely modellként szolgálhat az összes többi amerikai város számára. A Modellvárosok Programot a városi tervgazdálkodás felé tett első lépésének tartják, nem csak azért, mert az állam húzott fel egy teljes lakókörzetet, hanem mert Detroitnak újabb és újabb kölcsönökre, segélyekre és állami támogatásokra volt szüksége a további működéshez, amely pedig az egész várost teljesen az államtól függővé tette. Így a kormány döntött arról, milyen házak épülnek, kik hova költöznek, milyen vállalatok, üzletek üzemelhetnek és melyeknek kell bezárniuk, cserébe pedig azt az ígéretet tették, hogy a lakók ingyenes oktatást, egészségügyi ellátást és a segélyek sokaságát kapják.

A szociológus Walter E. Williams egyszer úgy nyilatkozott e segélyezési programokkal kapcsolatban: “A jóléti állam megtette a fekete amerikaiakkal azt, amire a rabszolgaság nem volt képes, amire Jim Crow nem volt képes, amire a legdurvább rasszizmus nem volt képes. Ez pedig a fekete család elpusztítása.”

1984-re a detroiti lakosság 34 százaléka a demokrata elnök által elindított jóléti programok segélyeiből élt.

1990-re a detroiti modellváros teljesen kiüresedett. A lakók 93%-a elhagyta a környéket, az erőszakos bűnözés pedig az egekbe szökött.

Rasszháború szocialista módra

Az 1960-as évek második felében a lobbanáspontig növekedett a rasszok közötti feszültség. 1967 nyarán Detroit vált az ellenségeskedés középpontjává a 20. század legerőszakosabb városi lázadásával, a Detroiti faji zavargásokkal.

A demokrata uralom alatt Detroit egyre csak veszített gazdasági szabadságából. 1967 Júliusának 22.-ik napján tehát a rendőrség megrohamozott egy engedély nélkül üzemelő kocsmát az egyik legrégebbi – és az egyik legszegényebb – fekete lakókörzet szívében. A kocsmában két, a vietnámi háborúból visszatérő fekete katonát ünnepeltek a roham pillanatában. A rendőrök 82 embert letartóztattak.

A rendőri művelet közben több százan gyűltek össze a kocsma előtt, akik úgy hitték, hogy rendőri túlkapás történt a többnyire fehér rendőrök részéről.

Az összecsapás során 43-an életüket vesztették, 1189-en megsérültek, és több, mint 7000 embert tartóztattak le.

Az erőszakos összecsapás hasonló lázongásba ment át, mint amit az elmúlt években többször is láthattunk az Egyesült Államokban, elsősorban a fergusoni zavargások során. 2500 üzletet kifosztottak, és több, mint 30 millió dollárnyi anyagi kárt okoztak.

Detroit már a zavargások előtt is megtapasztalta a tehetősebb középosztálybeli fehérek elvándorlását a fekete populáció növekedésével arányosan. Az 1950-es évek során a fehér populáció 23%-kal csökkent, a nem-fehérek száma pedig 16,1%-ról 29,1%-ra nőtt. Ez lényegében annak tudható be, hogy a feketék viszonylagosan nagyobb arányban részesülnek segélyekben és jóléti kifizetésekben, tehát a népességük növekedése a fehér populáció (és természetesen a dolgozó feketék) adóinak emelését eredményezi, illetve a fiatal fekete férfiak tízszer nagyobb számban követnek el erőszakos bűntetteket, mint a fehér és hispániai fiatalok, amely úgyszintén több rendőri kiadást, így nagyobb adókat eredményez.

Az pedig, hogy a tehetős egy része elköltözik kevésbé adóztatott területre, egy furcsa dominóeffektust eredményez. Kevesebb adófizetőnek kell kitermelnie ugyanazt a mennyiségű adót, azaz adóemelés következik be, ami aztán az eddigi adószintet tűrő embereket is költözésre kényszeríti. Detroit esetében pedig nem csupán ugyanazt az adómennyiséget, hanem egyre többet és többet kellet kitermelniük az adófizetőknek, miután a városi és az országos demokrata vezetőség történelmi magasságokba emelte a jóléti kiadásokat, illetve mivel a fekete detroiti populáció egyre csak növekedett. 

Megjegyzendő, hogy ez nem a feketék által, vagy a rasszizmus által előidézett probléma. Ez a szocializmus problémája. Annak a problémája, hogy a dolgozó embert kirabolják a nem-dolgozó javára, ami aztán rasszkonfliktust eredményez.

A következő kép a detroiti fekete populáció lakosságának alakulását mutatja 1950-től 2010-ig.

Védelem? Felesleges!

1974-ben Detroit megválasztotta első fekete polgármesterét, Coleman Youngot. Young úr 1976-ban 20%-kal lecsökkentette a rendőrállományt. 1987-re, a gyilkosságok száma 300%-kal nagyobb volt, mint húsz évvel azelőtt. Amikor a detroiti lakók és adófizetők védelmet követeltek, jó demokratához hűen Young úr azt nyilatkozta, hogy a megnövekedett rendőri védelem követelése csupán a fehérek rasszizmusának a fedőneve.

A rendőrállomány csökkentése természetesen nem jelentette azt, hogy az adók is csökkentek. Young úr egy jó barátja, William L. Hart, a 15 éven át szolgáló detroiti rendőrfőkapitány 1,3 millió dollár titkos rendőri tőkét lopott el, mielőtt rablásáért 10 év börtönre ítélték. Young úr egy másik közeli ismerősét, a rendőrfőkapitány-helyettes Kenneth Weinert úgyszintén elítélték 1,3 millió dollár elsikkasztásáért ugyanebből a forrásból.

Oktatás

Ugorjunk most kissé hirtelen a jelenbe és vizsgáljuk meg, hova vezetett több, mint 50 évnyi szocialista városirányítás.

Detroit oktatási rendszerének állapota egy újabb láncszem a város teljes összeomlásában. Detroit iskolái 14659 dollár állami támogatást kapnak minden diákra, amely jóval meghaladja a 10469 dolláros amerikai nemzeti átlagot. Az amerikai tanárok átlagkereslete 56069 dollár, a detroiti tanároké viszont a legnagyobb bér az összes nagyvárosi tanári fizetés közül, 71031 dollár. Detroit tehát 40%-kal többet költ a diákokra, és 26%-kal többet a tanárokra, mint a nemzeti átlag.

Viszont a detroiti diákok csak 65%-a végzi el a középiskolát. A nyolcadikos detroiti diákok csupán 7%-a képes olvasni az évfolyam átlagos szintjén, és csupán 4% rendelkezik az évfolyamához megfelelő matematikai képességekkel. Egy 2009-ben végzett felmérés során a detroiti diákok teljesítménye volt a valaha mért legrosszabb teljesítmény a nagyobb amerikai városok közül.

Miért? Nos, egyrészt: 2009-ben a törvényszéki könyvelők több, mint 250 “szellemmunkást” fedeztek fel a detroiti közoktatási rendszerben, akiknek elméletben fizetést utalnak, a gyakorlatban nem is léteznek; 500 másik ember pedig több millió dollárt sikkasztott el a közoktatási alapból.

Másrészt: a tanárok szakszervezete teljes erejével ellenáll minden reformnak. Ellenzik a teljesítmény-alapú bérezést, a tanárok létszámának megemelését, a jobb tanárok pénzbeli ösztönzését, és legfőképp minden erejükkel ellenzik, hogy maguk a szülők választhassanak gyermekeiknek iskolát.

Intervencionizmus és munkásfasizmus

A gazdasági szabadság annak a mérőszáma, hogy mennyire köti meg az egyén kezét a bürokrácia és az állami szabályozás, amikor vállalkozásba kezd. Gazdasági szabadság tekintetében Detroit a 345-ötödik helyen áll az összesen 385 körzetből. Ez a vállalkozás teljes ellehetetlenítését jelenti; az átlagember képtelen kifizetni a büntetések csillagászati összegeit, és képtelen jogászok hadseregét fogadni, hogy kiigazodjon a regulációk között. Értékteremtés helyett, munkahelyteremtés helyett az emberek egyszerűen feladják – és elköltöznek.

A tanárok szakszervezetét és több tucat másik szakszervezetet magába foglaló városi bürokrácia természetesen virágzik, mérete pedig egyre csak terjed. A gazdasági szabadság elpusztításának kiváló példája az autóiparban dolgozó munkásokat magába tömörítő United Automobile Workers nevű szakszervezet tevékenysége. A demokrata uralommal karöltve olyan szabályozásokat kényszerítettek a detroiti iparra, amelyek teljesen ellehetetlenítették az értékteremtő vállalkozást.

A szakszervezet tagjainak a munkáltatóik – az autógyárak – kötelesek 7 hétnyi fizetett vakációt biztosítani évente. Kötelesek 74 dolláros órabért fizetni (beleértve a céget terhelő egészségügyi és nyugdíjköltségeket) – egy japán autógyár 42 dolláros órabérével szemben. A munkaadónak továbbá állnia kell munkavállalójának gyakorlatilag minden egészségügyi kiadását: nem csupán a kórházi költségeket, a beavatkozás és a gyógyszer árait, hanem az olyan luxuskezeléseket is, mint például a lézeres szemműtétet. Egészen 2014-ig az autógyáraknak “munkabank” programokat kellett fenntartaniuk: az elbocsátott munkásoknak majdnem teljes fizetést kellett biztosítaniuk, miközben a “munkabankban” várakozva az egykori munkás éveken át nem tett semmit.

A General Motors, a DTE Energy, a Chrysler Group, a Marathon Petroleum és három helyi kaszinó fizeti az összes ingatlanadóból származó bevétel 19%-át.

Mindezek következtében az egykor az egykor Amerika gyöngyszemeként tündöklő detroiti ipar szinte teljesen eltűnt a Föld színéről. Míg 1950-ben 296000 gyári munkahely volt Detroitban, mára kevesebb, mint 27000. Míg az amerikai átlagkereslet 2010-ben 42000 dollár volt, a detroiti átlagbér évi 15000 dollárra csökkent. Míg az Egyesült Államok nemzeti szintű szegénységi rátája 12,6%, Detroité 36,16%. A detroiti gyermekek 60%-a szegénységben él.

Journal of Economic Growth által publikált tanulmány szerint ha az Egyesült Államok gazdasági szabályozásai a már akkor is jelentősen szabályozott 1949-es szinten maradtak volna, az amerikai GDP 15 milliárd dollár helyett ma 54 milliárd dollár lenne, az átlagos amerikai polgár pedig 53000 dollár helyett évi 330000 dollárt vinne haza. Hogy Detroit mennyivel lenne gazdagabb a szocialista gazdaságpolitika és a szakszervezeti bűnözők kényszere nélkül, az nyitott kérdés marad…

Detroit bukása

2013-ban Detroit csődöt jelentett. Körülbelül 20 milliárd dollárnyi tartozást halmozott fel. A detroiti kormány bevételének több, mint 70%-át nyugdíjak, egészségügyi juttatások illetve az adósságok kifizetésére fordítják.

Detroit kétszer nagyobb adóterhet ró ki lakóira, mint a környező városok, amely – ismét – minden dolgozni vágyó embert arra ösztönöz, hogy elhagyja, vagy messziről kerülje a helyet.

A város leginkább egy poszt-apokaliptikus horrorfilm díszletéhez hasonlítható. A következő, Zack Fein által készített képek kísértetiesek és hátborzongatóak, épp, mint amit az Olimpia esetén is láthattunk – és épp ugyanannak az ideológiának köszönhetően.

1 a 16-hoz az esélye, hogy az ember, ha Detroitban jár, rablás, betörés, gyújtogatás áldozatává válik – átlagosan amerikaszerte ez 1 a 44-hez. Amerikaszerte 1 a 259-hez az esélye annak, hogy az ember erőszakos bűncselekmény áldozatává váljon, Detroitban ez 1 a 46-hoz. 2012-ben 9%-kal megnövekedett a gyilkosságok száma az előző évhez képest. A Morgan Quitno jelentés szerint 2007-ben Detroit vált Amerika legveszélyesebb városává. A detroiti rendőrségnek átlagosan 58 percbe telik kiérkezni egy bűntény helyszínére. A legtöbb rendőrőrs csupán napi 8 órát tart nyitva, és a bűntények csupán 10%-át sikerül megoldani. A rendőrség figyelmeztet mindenkit, hogy “csak saját felelősségre” lépjen a városba.

A közvilágítás 40%-a nem működik.

Detroit pedig halott.

Következtetés

Nos. Az esszé elején idézett mondatról azt hiszem mindenki tisztán látja, hogy egy olyan ember írta, akinek semmi kapcsolata nincs a valósággal. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy aki őszintén képes a detroiti jelenségre azt mondani, hogy az “a technológiai fejlődés törvényszerű következménye” illetve “a piacgazdaság civilizációs hatásának egyik legnyilvánvalóbb illusztrációja,” rendelkezik azokkal a kognitív képességekkel, amelyekkel elvégezheti az élethez szükséges alapvető feladatokat, mint mondjuk egy reggeli elkészítése. Az adók: szocializmus. Az államadósság: szocializmus. A szabályozások: szocializmus. A szakszervezeti erőszak: szocializmus. A központilag tervezett városnegyed: szocializmus. A jóléti szolgáltatások: szocializmus. A közoktatás: szocializmus. Aki azt mondja Detroitra, hogy az a piacgazdaság illusztrációja, az egy olyan megdöbbentő mértékű ostobaságról tanúskodik, amelyet lehetetlen szavakba önteni.

Detroit arra tanít minket, amit nem vagyunk hajlandóak megtanulni: a szocializmus nem működik. A magántulajdon elleni politika csak szenvedést eredményez. Az antikapitalista rendelkezések egy virágzó várost pénzügyi kráterré tesznek. A vállalkozás szabadságának eltörlése szabályozásokkal és szakszervezeti bűnözőkkel elpusztítja a teljes gazdaságot. Minél nagyobb az állam, annál nagyobb korrupciót eredményez.

Aki eltörli a szabadságot, az elveszíti a szabadság gyümölcsét.

Azért fontos számunkra Detroit, mivel minden magyar párt – a baloldaltól a jobboldalig – pontosan azt a politikát folytatja, ami Detroitot térdre kényszerítette. Ezen az úton haladunk.

Magyarországról is egyre növekvő sebességgel menekülnek mindazok, akiknek tűrhetetlen a gazdasági elnyomás és a rablás szintje; akik itt maradnak, azokat pedig egyre nagyobb adóteher sújt majd; végül mindenki elhagyja az országot, aki gondolkodni képes – aki képes volna megérteni a szabadság értékét a szocializmussal szemben; az alapvető matematika következtében az állam fizetésképtelenné válik; az államtól függő csoportok pedig vagy belépnek a produktív embertársaik sorába, vagy elpusztulnak.

Ez történik minden civilizáció végnapján. A Római birodalom csak a városok lakosságát volt képes megadóztatni, amellyel kiűzte a városból a fiatal férfiakat, így zsoldosokat kellett bérelniük a birodalom fenntartásáért, ami tovább emelte az adókat, ami még több embert üldözött el, amely még több zsoldost követelt, végül a birodalom fizetésképtelenné vált, a zsoldosok kifosztották Rómát, amely aztán a milliós populációról pár év alatt százezer alá zuhant, és beköszöntött a sötét középkor ezer éve.

Ez történik akkor, ha az Ember nem érti meg, hogy másképp is lehet szervezni a társadalmat, mint az erőszak elve mentén.

Az államizmus nem működik, emberek.

A pokolba vezető úton jártok.

Az Ellenpropaganda kizárólag olyan olvasók támogatásából tartja fenn magát, mint te, és hatalmas szükségünk van a segítségedre. Kattints ide, ha értéket találtál az oldal tartalmában, és támogasd a munkánk.

Kommentek