Olvasási idő: ~ 14 perc

Fotó: Alexander Trukhin – Unsplash.com

Az Olimpiai Játékok Anatómiája

Azok számára, akik elég közel állnak az igazsághoz, nem mond újat, ha azt mondom, hogy a világunk az őrület fellegvára. Akik az illúziók és a propaganda fogságában élnek, mit sem értve a társadalom szerkezetéből, úgy láthatják, hogy fejlett világban élünk, meghaladva az erőszak, a rabszolgaság, a babonák és az ősi életmód véres természetét. A valóság természetesen ennek az ellenkezője, és ennek talán tökéletes reprezentációja az Olimpia – vagy épp a Labdarúgó-Európa-bajnokság – jelensége.

Közismertek a római költő, Juvenalis szavai, miszerint a kenyér és a cirkuszi játékok a legbiztosabb módjai annak, hogy az ember politikai hatalomhoz jusson. Ha pedig a mai világra nézünk, az tagadhatatlanul bizonyítja, hogy az idő haladtával nem lesz bölcsebb az Ember, hiszen Juvenalis szavait még kétezer év után sem érti meg – csupán mémet gyárt belőle. Pedig egészen nyilvánvaló, hogy az első, legfontosabb funkciója az ilyen grandiózus, elsöprő, világszerte nézők millióit vonzó eseménynek mindössze az örömhormonok termelése az elnyomott népek szervezetében, hogy képesek legyenek tovább táplálni az uralkodó osztályt produktív munkájukkal. Ezen felül az ilyesfajta, minőségében a legalávalóbb szórakozás biztosítja, hogy a tömeg ne a saját nyomorával és az uralkodói által elkövetett bűnökkel legyen elfoglalva.

De a probléma ennél sokkal sötétebb. A világunkról szóló egyszerű igazság az az, hogy egyáltalán nem élünk kevésbé barbári és vérengző körülmények között, mint a civilizálatlan, primitív és erőszakos vademberek, csupán megtanultuk, hogyan vegyük magunkat körbe technológiával. Viszont a társadalom teljes egészére jellemző a rablás és a gyilkosság helyeslése és éltetése, amíg az az ő érdeküket szolgálja. Vegyük csak például az elképesztő felháborodást azon érv hallatán, hogy az embereknek maguknak kellene fizetniük a kórházi számláikat, ahelyett, hogy az államon keresztül mástól rabolják el rá a pénzt. Vagy vessünk egy pillantást a megrökönyödésre, ami azt az érvet követi, hogy a gyermekek életre való felkészítésének nem a legjobb módja az, ha az állam mentális haláltáboraiba zárják őket tizenkét éven át, és a szülőknek meg kellene adni a jogot, hogy ők választhassák meg a gyermekük taníttatását. További kitűnő példa a kollektív tombolás, amit azután a javaslat után hallhatunk, hogy talán nem az az adománygyűjtés legerkölcsösebb módja, ha a legbrutálisabb erőszak fenyegetésével kényszerítjük az adományozót a hozzájárulásra. Valóban, az állami kórházak, a közoktatási rendszer vagy a szociális rendszer mind erőszakon alapuló intézmények és vagyonelkobzáson keresztül pénzelik őket, és már azok beszüntetésének, privatizációjának ötlete is tömeges hisztériás rohamot vált ki a civilizálatlan barbár csőcselékből.

A modern világ rendje egyenlő a magántulajdon ellen elkövetett erőszak láthatatlan uralmával, függetlenül attól, hogy a nyugat gondolkodói és kereskedői az évszázadokon át mindent megtettek azért, hogy felemeljék azt. És ennek az erőszaknak kiemelkedő példája az Olimpia Játékok eseménysorozata.

Vizsgáljuk meg annak anatómiáját. Mindenekelőtt a különböző népek felett erőszakos hatalommal bíró uralkodó osztályok tanácsa döntésre jut abban, hogy melyik nemzet fogja fizetni az Olimpiai Játékokat. Ha figyelemebe vesszük Juvenalis tanítását, miszerint a színvonaltalan szórakozás biztosítása a politikai hatalom egyik alappillére, teljesen racionális és érthető döntés a terhek megosztása a nemzetek rabszolgái között. Ha kiválasztanák például az Egyesült Államokat, mint az összes Olimpiai Játékok otthonát, az természetesen problémát jelentene az Amerikai uralkodó osztálynak, hiszen rabszolgáik vagyonának jelentős hányadát kellene újra és újra arra a cirkuszra költeniük, amelyből az összes többi nemzet uralkodó osztálya is profitál a rabszolgák szedálása tekintetében. Így tehát egyenlően megosztják a terheket, és egyenlően profitálnak belőle.

Miután kiválasztották, melyik társadalom értékteremtő, magánszektorban dolgozó tagjait fogják erőszakkal a következő Olimpiai Játékok kifizetésére kényszeríteni, elkezdődhet a felkészülés fázisa. Ez a sorra kerülő ország gazdaságát pusztítja el a leginkább, viszont valamilyen mértékben az összes résztvevő nemzet életszínvonalának romlásával jár, ugyanannak a gazdasági folyamatnak a következtében. A felkészülést minden nemzet állama a társadalom vagyonának elkobzásával pénzeli. Ezt a folyamatot adószedésként ismerhetjük.

Az Olimpia gazdasági hatásai

Az Economics and Ethics of Private Property: Studies in Political Economy and Philosophy című esszégyűjteményében Hans-Hermann Hoppe kimerítő választ ad arra a kérdésre, milyen gazdasági hatásokat von maga után az adószedés:

Az, hogy az adóztatást elsősorban és mindenekfelett a tulajdon és a vagyonképződés elpusztításának eszközeként kell értelmeznünk, az adóztatás jelentésének egyszerű logikai elemzéséből következik.
 
Az adóztatás a meghatározott fizikai tőke (manapság többnyire, de nem kizárólag pénz) és az abban megtestesülő érték kényszer alapú, nem szerződéses módon való átruházása egy olyan személytől vagy személyek csoportjától, akik eredetileg birtokolták ezen tőkét, és akik jövedelmet származtathattak volna azok folytatólagos birtoklásából, mások számára, akik most birtokolják, és most származtatnak jövedelmet a birtoklásból. Hogyan került ez a tőke az eredeti birtokos tulajdonába? Kizárva azt, hogy egy előzőleges adóztatáson keresztül, és megjegyezve azt, hogy csak azt a tőkét lehet megadóztatni, amely nem került fogyasztásra vagy amelynek értékét nem merítették ki a fogyasztás során (egy adószedő nem a másik ember szemetét, hanem a még értékes birtokát veszi el!) három, és kizárólag három lehetséges válasz létezik: Vagy úgy kerülnek birtokba, hogy az ember bizonyos természet adta javakat szűkösnek érzékelt, és aktívan birtokába vette azt mielőtt bárki más tette volna; vagy úgy, hogy előállította őket a munkáján keresztül egy, az előző módon birtokba vett jószágból, vagy pedig önkéntes, szerződéses alapú vásárláson át kapta egy előző birtokba-vevőtől vagy előállítótól. Kizárólag eme tevékenységeken keresztül képes az ember értékes – és ebből kifolyólag megadóztatható – tőkét szerezni vagy sokszorozni. Az eredeti birtokbavétel tevékenysége bevételhozó tőkévé kovácsol valami olyat, amelyet eddig senki más nem vélt a bevétel lehetséges forrásaként; a termelés tevékenysége a természetéből adódóan arra törekszik, hogy a kevésbé értékes vagyont értékesebbé változtassa; és minden szerződéses értékcsere magával vonja bizonyos tőke cseréjét és átirányítását azoktól, akik kevesebbre értékelik őket azokhoz, akik többre értékelik őket.
 
Ebből az következik, hogy bármilyen adóztatás tevékenysége magával vonja annak a bevételnek a csökkenését, amelyre az ember számít az eredeti birtokbavétel, a termelés vagy a szerződéskötés tevékenységéből. Mivel ezek a tevékenységek megkövetelik a szűkös javak felhasználását – a legalapvetőbb esetben is időt és az ember saját testének használatát – amelyek felhasználhatók lennének fogyasztásra és/vagy kényelemre, azok alternatív költsége megemelkedik. A birtokbavétel, termelés és szerződéskötés határhasznossága csökken, és a fogyasztás és kényelem határhasznosság emelkedik. Ebből következően megjelenik a hajlam arra, hogy az előbbit az utóbbival helyettesítsék.
 
Így tehát az értékes, és fogyasztásra fel nem használt vagyon kényszer alapú átruházásával a termelőktől (a szó tágabb értelmében, beleértve a birtokbavevőket és a szerződőket) emberekhez, akik nem termelték meg őket – az adóztatás – csökkenti a termelők jelenbeli bevételét és a jelenbeli lehetséges fogyasztási szintjüket. Továbbá csökkenti a jelenbeli ösztönzőt az értékes vagyon jövőbeli termelésére, és ebből következően csökkenti a jövőbeli bevételt és a jövőben elérhető fogyasztási szintet. Az adóztatás nem csupán a fogyasztás büntetése, a produktív erőfeszítésekre való hatás nélkül, hanem a termelés […] ellen irányuló támadás. A jövőre irányuló, értéktermelő erőfeszítés jelenlegi értékének csökkentésével az adóztatás megemeli az időpreferencia effektív rátáját, azaz az eredeti kamatláb rátáját, ezzel együtt csökkentve a termelés és tartalékolás időtartamát, így taszítva rendíthetetlenül az emberiséget a máról holnapra élés stádiumába. Növeld meg eléggé az adókat és azzal az emberiséget a barbári, állatias bestiák szintjére redukálod.

Itt ajánlanám az olvasó figyelmébe a Szegénység, a legsikeresebb kormányprogram Ellenpropaganda-bejegyzést, amely tovább taglalja az adóztatás témáját magyar viszonylatban.

Már Hoppe érvéből is ráláthatunk arra az országos szintű, generációs pusztításra, amit az olyan kormányprogramok hoznak el, mint az Olimpia. Az időpreferencia növekedéséből következő produktivitás csökkenése, a megtakarítások, mint a civilizációt és fejlődést létrehozó jelenség helyett a javak azonnali felélése elkerülhetetlenül magával vonja a gazdaság lassú, szenvedéssel teli zuhanását a szegénységbe, az elmaradottságba és a nyomorba.

Persze muszáj megjegyeznünk, hogy más-más országok gazdasága másként reagál a megnövekedett adókra. A Skandináv országok, példának okáért, képesek voltak viszonylag hosszú ideig fenntartani a jólétüket döbbenetes mértékű adóemeléssel is, mivel az adóemelés előtti évtizedeiben uralkodó politika megengedte a piacgazdaság szabadságát, és lehetővé tette azt a tőkefelhamozást, amelynek széfjeit csak hosszú évek során volt képes kiüríteni az állam.


source: tradingeconomics.com

source: tradingeconomics.com

Miután elkobozták az emberek vagyonát adó formájában, természetesen kezdetét vehetik a beruházások a világ minden országában. Legnagyobb mértékben ott, ahol a következő Olimpiai Játékokat tartják, de általában véve mindenhol költenek a sportolók pénzelésére, a sportszövetségek támogatására, sportuszodák, stadionok, és más hasonló beruházásokra. Ez a folyamat szükségszerűen átirányítja a társadalom szűkös erőforrásait azoktól, akikhez szabadpiaci környezetben természetes módon kerül, azaz az adott tőkéből legtöbb értéket létrehozni képes emberektől olyanok irányába, akik kevesebbet, vagy semennyi értéket nem hoznak létre. Így az Olimpiai Játékokhoz hasonló kormányprogramok nem csupán egy társadalom munkamorálját és a beruházásokhoz szükséges megtakarításokat pusztítják el, hanem megrontják és csökkentik annak a tőkestruktúrának a hatékonyságát, amely képes volt a felhasznált erőforrásokból több vagyont létrehozni. Erőszakos átcsoportosításon át uszodák, stadionok, sportpályák, edzők, menedzserek, az uszodát karbantartó vállalkozók és szakemberek, a büfésnénik, a  takarítók, és még ezer másik gazdasági szereplő kapja meg azt a hamis pénzügyi jelzést, hogy az általa végzett munka társadalmilag jó és értékes, miközben csupán rabolt javakat ad a kezébe az állam. Ezek az emberek így nem vehetnek részt olyan gazdasági folyamatban, amely valóban vagyont teremt, és megsokszorozza a társadalom számára rendelezésre álló erőforrásokat.

Biztosra vehető, hogy az enélkül is szenvedő Brazília egy halálos pénzügyi döfést kapott gazdasága szívébe, és lakossága hamarosan a Venezuelához hasonló körülményeket élvezhet.

Magyarországra természetesen ugyanez a sors vár. Itt, az Ellenpropaganda oldalán számos alkalommal beszéltünk a nyugati civilizáció összeomlásáról egy közelgő – igazság szerint már kibontakozó – végítéletben. Brazília és Venezuela ilyen tekintetből élenjáró társadalmak, amelyek nyíltan vezetik az utat az olyan országok számára, mint Magyarország, és talán mint a magántulajdon szentségét és a kapitalizmust még hírből sem ismerő, egész Kelet-Európa. Ez a végítélet nem egy hatalmas esemény lesz, amely nyíltan jelezni fogja mindenki számára, hogy eljött a világvég, hanem pontosan az a folyamat, amit Brazília járt be az elmúlt száz évben: napról napra lassan emelkednek az árak, csökken a termékek mennyiságe és minősége. Ismerős termékek lassan eltűnnek a polcokról. Ha az ember figyelmes, manapság is láthatja, hogy éppen ez történik. Akinek van otthon, az esetleg vegyen elő egy évtizeddel ezelőtti TESCO újságot, hasonlítsa össze az árakat illetve a termékek akkori és jelenlegi adatait. A ruhákat, az autókat, a használati tárgyait az ember egyre később és később akarja majd lecserélni.

A közelgő felhők nem villámcsapást hoznak, hanem lassú, mérgező esőcseppeket, amelyek elmossák az életszínvonalunkat.

DE! Végsősoron az Olimpiai Játékok célja nem is a fenntartható gazdasági fejlődés és gyarapodás, hanem a Cirkusz biztosítása Juvenalis bölcs szavai nyomán, amit mi nem, az ellenségünk viszont megszívlelt. Tehát élvezzük a sikereket, koccintsunk boldogan, és egy pillanatra se gondoljuk azt, hogy a szemünk elé táruló 2016-os Olimpiai Játékok titáni méretű bűnözés következménye, amelyet elrabolt pénzből finanszíroznak, és amely tökéletes szimbóluma a beteg és rothadó világnak, amely civilizációt játszott.

Persze ennek nem kell így lennie. A romlás folyamatai visszafordíthatóak, és a társadalomba visszatérhet a produktív, civilizációs temperamentum, együtt egy fenntartható, szabad gazdasággal. Elérhetünk százezreket, akik képesek hallgatni az igazságra, elterjeszthetjük a legfontosabb irodalmat, és felnyithatjuk egy egész ország szemét a mindent megfertőző pusztulás okaira. Viszont ehhez a te támogatásod is szükséges. Ha először jársz az Ellenpropagandán, és olvasod ezt, nyugodtan menj tovább, élvezd a tartalmat, lásd a világot egy megrázóan különböző perspektívából. Viszont ha régebb óta követed az oldalt, és értéket találtál annak tartalmában, támogasd azt ide kattintva, hogy gyorsabb ütemben bővülhessen a tartalom, több emberhez érhessen el, és az Ellenpropaganda betörhessen az audiovizuális tartalom piacára.

Ha pedig többet szeretnél tudni az uralkodó osztály és a társadalom viszonyáról, kattints ide és olvasd el Stefan Molyneux Az embertartás kézikönyve – Útmutató kezdő adószüretelőknek című könyvét, amit a napokban töltöttünk fel az oldalra.