Olvasási idő: ~ 22 perc

2017. március 28.-án a kormány egy új ellenféllel szemben vonta fel lobogóját. A Közép-Európai Egyetem vált a Nemzeti Együttműködés Rendszerének célpontjává. A Közép-Európai Egyetem egy kevéssé ismert budapesti magánegyetem, amely mester- és doktori képzést biztosít hallgatóinak.

A következőkben tengernyi kérdésre próbálunk választ adni. Mindenekelőtt: mitől vált a Közép-Európai Egyetem a kormány ellenségévé? Máshogy fogalmazva, kifogásolható-e valamiféle objektív mérce alapján az intézményben folyó oktatás minősége? Vagy a támadást talán egyedül az intézmény és Soros György kapcsolata provokálta ki? Irracionális erő- és erőszakfitogtatás volna ez a botrány? Egyáltalán mennyire igazolható erkölcsi szempontból az egyetem ellen indított támadás?

Látszólag a botrány igazságtalannak, esetleg a nagyobb társadalmi kérdésekre vonatkozóan irrelevánsnak tűnhet. De amint szemünk elé tárulnak a probléma gyökerei, látni fogjuk, hogy valójában ez a kérdés mélyen visszanyúl nemzetünk múltjába, felelősségre vonja a jelen magyar emberét, és alapjában véve meghatározza, milyen világ köszönt ránk Magyarországon generációk múlva. A kérdés tehát fontos, és nagyobb mélységekbe vezet, mint azt gondolnánk. Íme, az igazság a Közép-Európai Egyetemről.

(Apró megjegyzés: A Közép-Európai Egyetem kifejezés itt a CEU szinonímájaként használt, pusztán stilisztikai megfontolások végett. A különbségről részletesen itt.)

Az Egyetem

A Közép-Európai Egyetemet 1991-ben alapították, azzal a kimondott céllal, hogy “segítse a diktatúrából a demokráciába való átmenetet” a közép- és kelet európai régióban, illetve Közép-Ázsiában. 2011-ben a Közép-Európai Egyetem honlapján a következő bemutatkozó szöveg volt olvasható: “[Az egyetem] elkötelezett a diákok összehozása mellett ebből a harminc országból és a nyugatról, hogy gondozza a változatos kultúrák és vélemények, az emberi jogok, az alkotmányos kormány és a jogállamiság iránti tiszteletet.”

A 2011-es bemutatkozásban továbbá a következőket olvashatjuk: “Regionális szellemi sereghajtóként a Közép-Európai Egyetem képes támogatni és tanácsolni a társadalmi és gazdasági reformra irányuló politikai törekvéseket. A Közép-Európai Egyetem kéz-a-kézben együttműködik az Open Society Institute-tel (OSI), akadémiai és professzionális hátteret biztosítva az OSI demokratikus kormányzásra, emberi jogokra, illetve gazdasági, jogi és társadalmi reformra törekvő globális célkitűzésének.

Tehát egész egyszerűen a Közép-Európai Egyetem célja – saját, 2011-es bevallása alapján – kiképezni azt az értelmiségi védelmi sereget, amely elterjeszti és biztosítja az Open Society Institute politikai célkitűzéseit. Ez egyébként korántsem különleges vagy kirívó eset. Minden uralmi rendszernek szüksége van a saját intellektuális testőreire, akik biztosítják az uralt tömeget a hatalom igazságosságáról, jóságáról és bölcsességéről. Az emberi történelem során – egészen eddig – kizárólag azokat a gondolkodókat emelték magasra, akik igazolták az uralkodó és csatlósai hatalmi jogát. (A filozófiatörténet így nem több, mint az államot szolgáló értelmiségiek történelme.)

Murray Rothbard részletesen kifejti ezt a folyamatot Az Állam anatómiája című könyvének Ahogyan az Állam fenntartja magát fejezetében:

“…a támogatás biztosításának egyik módszere az anyagi érdekeltségek létrehozása. Tehát a Király önmaga képtelen uralkodni; a követők egy jókora csoportjával kell bírnia, akik az uralkodás előfeltételeit élvezik, például mint az államapparátus tagjai a teljes munkaidős bürokrácia vagy a nemesség szerepében. De ez még mindig csak a lelkes támogatók egy kisebbségét biztosítja, a pénzügyi támogatásokon és egyéb privilégiumokon keresztül megvásárolt támogatás pedig, bár lényeges, továbbra sem nyeri el a többség beleegyezését. Az elengedhetetlen elfogadáshoz a többséget ideológián keresztül kell meggyőzni, mely szerint a kormány jó, bölcs, minimum elkerülhetetlen, és biztosan jobb, mint bármilyen elképzelhető alternatíva. Ezen ideológia hirdetése az emberek között az “értelmiségiek” létfontosságú feladata. Mivel az embertömegek nem hozzák létre saját eszméiket, se nem gondolják végig függetlenül az eszméket, így passzívan követik azokat az ideákat, amelyeket az értelmiségiek csoportja elfogad és terjeszt. Az értelmiségiek tehát a társadalom “véleményformálói”. És mivel pontosan a vélemény formálása az, amire az Államnak a legelkeseredettebben szüksége van, az értelmiségiek és az Állam közötti ősrégi szövetség alapja nyilvánvalóvá válik.”

Mivel korunkban számos különböző uralmi forma verseng a tisztelt olvasó feletti hatalomért, értelemszerűen számos különböző értelmiségi műhely nyílik, amelyek az ilyen-olyan hatalmi berendezkedések, eszmék és uralkodók érvényessége mellett érvelnek a többi eszmével szemben. Az intézmény saját bemutatkozó szövege alapján megállapíthatjuk, hogy a Közép-Európai Egyetem egy, a jelenlegi berendezkedéstől vagy eszmétől különböző hatalmi rendszer mellé – pontosabban alá – toboroz hívőket.

Megjegyzendő, a 2011-es célkitűzések azóta eltűntek az oldalról, és egy jóval szerényebb és egyszerűbb bemutatkozás vette át a helyét, amely az intézmény célját “a nyílt társadalmak megépítése” során felbukkanó kihívásokra való fókuszálásban határozza meg. De mivel Soros György csupán 2007-ig volt az egyetem kuratóriumának elnöke, az értelmiségi testőrség szerepét büszkén felvállaló szöveg pedig 2011-ben is az oldalon virított, ez elhanyagolható a végső elemzés tekintetében.

Önmagában az intézmény céljáról szóló fentebbi megállapítás is elég volna ahhoz, hogy megértsük a kormány általi hadjárat okát. A politikai hatalom addiktívabb mint a heroin, és az azt birtoklók szeretnék megtartani kiemelkedő helyzetüket, mint minden túlélésre törekvő, élősködő organizmus.

De a tény, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere ringbe szállt a Nyílt Társadalom Intézmény intellektuális testőrképzőjével arról árulkodik, hogy az utóbbi elegendő társadalmi jelenlétre és hívőkre tett szert ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP előtt megjelenjen a Közép-Európai Egyetem által propagált politikai eszme potenciális jövőbeli hatalomra jutásának lehetséges képe.

Más szóval a jelenlegi uralkodók úgy látják, a Közép-Európai Egyetem potenciális fenyegetést jelent hatalmukra nézve.

Viszont itt nem pusztán politikai hatalmak összecsapását kísérjük figyelemmel. A politikai hatalmak végső soron azon civakodnak, hogy kié legyen a zsákmány, amely a tisztelt olvasó személyében, tulajdonában és szabadságában ölt testet. Hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere miket tartogat számunkra, azt nem fedi titok. Az elmúlt hét év politikája mesél róla. De vajon mit tartogat számunkra a NER-t fenyegető eszme uralma?

Milyen erőket képvisel a Közép-Európai Egyetem?

A tolvaj és a démon

Az ember kedvére válogathat a tanszékek, és azok tárgyainak sillabuszai között, hogy választ találjon erre a kérdésre. Megvizsgálhatjuk az Anarchy and Utopia tárgy olvasmányait, amelyben művészien felsoroltak minden baloldali, marxista ihletésű anarchistát a nap alatt. Megnézhetjük a Freedom and Responsibility tárgy követelményeit, amelyből úgyszintén kihagytak minden libertárius szerzőt. Elolvashatjuk az Introduction to Political Theory: Justice and Equality tárgy sillabuszát, ami a “Libertárius igazságosság” előadás keretein belül egyetlen mérsékelt minarchista gondolkodóra, Robert Nozickra hivatkozik. Vagy természetesen végigböngészhetjük a gazdaságtan tanszék dokumentumait is, hogy megbizonyosodjunk a sejtésünkről, miszerint az osztrák iskola egyetlen szabadpiaci szerzőjét sem fogjuk fellelni a sillabuszokban.

Ezek pusztán azért fontosak, hogy lássuk az intézmény oktatási színvonalát. Általánosságban két választási lehetőség áll előttünk, amikor megítélünk egy oktatási intézményt: vagy az a helyzet, hogy az adott intézmény célja a diákok természetes szellemi képességeinek kibontakoztatása, vagy az, hogy az intézmény célja az agymosás és a propaganda-terjesztés. Vagy arra törekszik, hogy a hallgató kezébe adja a diszkrimináló olvasás, a kritikus gondolkodás, az alapelvekből kiinduló érvelés, a logika, az empirikus bizonyítás és a ráció eszközeit, vagy arra, hogy az ideológia által megszállott katonákká nevelje őket, akik kétségek nélkül, gondolkodás nélkül fognak harcba indulni az adott ideológia zászlaja alatt.

Filozófusok vagy szofisták lesznek tehát a Közép-Európai Egyetem hallgatói?

A fentebb felsorolt példák választ adnak a kérdésünkre. 

Az Anarchy and Utopia [anarchia és utópia] tárgy leírásának egy részlete a következő: “A tárgy második témája az anarchia természetét tárgyalja, amelyet általában a mindennapi beszélgetés során a káosz és zűrzavar szinonimájaként értenek. Viszont maguk az anarchisták alapjában véve másképp vélekednek erről. Úgy hiszik, hogy az anarchia a rend egy formája, amely az emberek közötti önkéntes együttműködésen alapszik.”

Akik régebb óta olvassák az Ellenpropagandát, esetleg előzőleg is ismerték az itt megfogalmazott gondolatokat, azok abba a téves következtetésbe eshetnek, hogy egy ilyen tárgy valamilyen mértékben megvitatja a libertárius/anarcho-kapitalista filozófia témáját, amelynek alapját az az elv képezi, miszerint senki sem kezdeményezhet erőszakot a másik személye vagy tulajdona ellen. Stefan Molyneux Anarchia a mindennapokban könyve kiválóan felvázolja a jobboldali anarchista elgondolások alapjait. De olvashatjuk Murray Rothbard, Hans-Hermann Hoppe, Walter Block, David Friedman, vagy számtalan másik szerző műveit is, hogy szemünk elé táruljon egy alapvető axiómákból kiinduló etikai és jogfilozófiai rendszer, illetve egy konzisztens és teljes, állam nélküli kapitalista gazdasági rendszer.

Annak az embernek, akinek célja nem az agymosás és a propaganda terjesztése, hanem az emberi gondolkodás és filozófiai teljesítmény legtágabb horizontjának feltárása a hallgatók előtt, kötelessége bevonni ezeket a gondolkodókat a tanmenetébe. Máskülönben “oktatása” nem több, mint a propaganda legősibb fegyverének forgatása: áradozz arról, amit terjeszteni kívánsz (az anarchia marxista ágazatairól) míg hallgass mélyen – vagy ha beszélsz róla, beszélj röviden és megvetéssel – az ideológiáddal ellentétes oldalon álló elképzelésről.

Természetesen az alternatív magyarázat az, hogy az előadó abszolút inkompetens, és nem ismeri az alapvető irodalmat a saját hitrendszerén kívül. Viszont az elmúlt napokban a baloldali sajtó és véleményvezérek szinte kivétel nélkül biztosítottak minket arról, hogy a Közép-Európai Egyetemről az oktatás fellegvára, kiemelkedő minőségű és mindenképp érdemes a budapesti működésre.

Ugyanezt az érvet ismételhetjük meg a Freedom and Responsibility [szabadság és felelősség] illetve az Justice and Equality [igazság és egyenlőség] tárgyak esetében. Ezeknél egy másik tényező is árulkodik arról, hogy a falak között nem oktatás, hanem ideológiai indoktrináció zajlik. Az intellektuálisan őszinte ember úgy érvel és úgy gondolkodik, mint ahogy Dosztojevszkij tette. Felépíti az ő véleményével ellentétben álló érv legszilárdabb, legerősebb változatát, majd lebontja azt saját szellemi erejével. A propagandista – és a gyenge ember – szalmabábot támad: eltorzítja a véleményével ellentétben álló érvet, vagy annak a leggyengébb, legkönnyebben lerombolható változatát támadja, majd örömtáncot jár, és visszatér az ideológiai megszállottság meleg buborékába. Az előbb említett két tárgy esetében, ha említik is a libertárius irodalmat, annak a leggyengébb, legkevésbé következetes, legkevésbé libertárius íróira hivatkoznak (ezek a könnyűsúlyú írók általában Nozick, Hayek, Friedman), a szellemi titánokat pedig hatalmas ívben elkerülik.

De ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a Közép-Európai Egyetem által terjesztett ideológiáról, természetesen a gender studies tanszékre kell vándorolnunk. Itt találjuk meg a lüktető, húsos, fekete szívét annak a korrupciónak, ami fűti és áthatja az intézmény többi ágát.

A következőt olvashatjuk a Communism and Gender: Historical and Global Perspectives [kommunizmus és gender: történelmi és globális perspektívák] tárgy leírásában:

Az európai vagy kínai kommunizmusról szóló főáramú narratívák [a kommunizmust] elnyomónak, komornak és egy bukásnak ábrázolják. 1956-ban felfedték a Szovjet vezető Joszif Sztálin bűneit, 1970-ben pedig széles körben ismertté vált Mao Ce-tung diktatúrájának erőszakos aspektusa, amely során számos ember elvesztette a “kommunizmusba” vetett hitét. A kommunizmus ennek ellenére – Európában vagy világszerte egyaránt – több volt, mint ezek a diktatúrák, és teret kell adnunk a komplexitásoknak és ellentmondásoknak, amikor tanulmányozzuk annak történelmét. Férfiak és nők milliói adták az életüket a kommunista államok felállítására vagy védelmezésére törekvő küzdelemben. Ezek az államok jogi, társadalmi és gazdasági biztonságot nyújtottak férfi és női polgáraiknak, amelyből manapság számosan hiányt szenvednek. A Szovjetunió milliók számára a remény földje volt. A Szovjetunió lenyűgöző gazdasági növekedést ért el az 1950-es évekre, támogatta a női emancipációt, a rasszizmus- és gyarmatosítás-ellenességet, és világszerte támogatta a progresszív mozgalmakat. A Szovjetunió vagy Kína egydimenziós totalitárius és patriarchális rendszerként való értelmezése nem képes megmagyarázni a nők jogainak terjesztésére és megvalósítására vonatkozó teljesítményeiket, és egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy megértsük, honnan erednek a “nő-barát” törvények.

Nem fogom a mélyen tisztelt olvasó intelligenciáját vagy erkölcsi tartását megsérteni azzal, hogy ehhez mélyebb cáfolatot fűzök. Aki nyíltan így vélekedne a náci Németországról, azt a legtöbb helyről joggal kitiltanák – és a náci rendszer kezére sokkal kevesebb vér tapad. A manapság “nő-barátnak” gondolt törvények kommunista természetéről szóló megjegyzéséről a szerzőnek teljes mértékben igaza van, de az előadó inkább relativizálja több mint 100 millió ember meggyilkolását, mint elgondolkodjon nézetei hibásságáról. “Inkább a kommunizmus a helyes, minthogy megkérdőjelezzem a nőket támogató segélyek és kvóták jogosságát.” Továbbá itt nem is áll lehetőségünkben kifejteni a kommunista rendszerek bűneit. Ezt két könyv, A kommunizmus fekete könyve illetve A Gulág-Szigetvilág részletesen megtette helyettünk.

Helyette inkább elmesélném annak az okát, miért fogja elveszíteni a Nemzeti Együttműködés Rendszere ezt a háborút.

Fentebb úgy vélekedtünk, hogy a háború oka a jelenleg regnáló politikai elit hatalmának majdhogynem ösztönös féltése. Ez bizonyára egy ok, de nem az egyetlen.

Én úgy gondolom, hogy egy teljes mértékben tudattalan szinten lezajló folyamat során a piti tolvajok fideszes bandája, vagy legalábbis bizonyos személyek közülük, egy pillanatra meglátták azt a gonoszt, ami a Közép-Európai Egyetem mélyében szunnyad. Talán maga Orbán Viktor az, aki megérezte az igazi – és elfeledett – énjének természetes reakcióját a korlátlan gonosszal való találkozása során.

De mit tehet a piti tolvajok bandája a sötétség démona ellen?

A válasz nem pusztán: semmit. Az igazság az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere a felelős mindazért, ami követni fogja őt. És ami ezután következik, ami most forr a mélyben – mint ahogy azt a fentebbi idézet is mutatja – eltörpül majd a mai helyzetek mellett.

Alapjában véve az ember választhatja, hogy a Jó vagy a Gonosz erejét szolgálja. Választhat – méghozzá minden tettével ezen választással szembesül – hogy a mennyországot vagy a poklot hozza a földre. Aki következetesen a legfőbb jót szolgálja, és erénnyel cselekedik, az szembeszállhat azokkal, akik úgy gondolják, hogy az élet jelensége aberráció, és a legjobb mihamarabb véget vetni annak. De a hazug tolvajok piti bűnszövetkezetével az a probléma, hogy az erényhez gyengék, viszont gonoszságukban eltörpülnek a valódi démonokkal szemben.

A kettő közül tehát melyik győzedelmeskedik?

A félig szónoki kérdésre egy válasz lehetne: az, amelyiket a “nép” választja a demokratikus folyamaton keresztül.

Ezzel érkezünk el a végső problémánkhoz.

A “nép” elég korrupt ahhoz, hogy hatalomra emelje a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A Fidesz-KDNP hatalma jelentős mértékben marxista frázisokra és szabadságellenes propagandára épül. A jelenlegi hatalom központi motívuma: egyre kisebbre és kisebbre szorítani a szabad cselekvés számára fennálló gazdasági terület méretét, kiterjeszteni az állam hatalmát a gazdaság felett, államosítani, beavatkozni – lehetőleg a hozzánk közeliek javára. A “nép” tehát elég romlott, elég szabadságellenes, elég gonosz ahhoz, hogy mindezt eltűrje, mind a NER-pártiak, mind az ellenzék körében (hiszen bármilyen ellenzék is legyen, ugyanezt az államista szólamot játssza).

Ez nem azt jelenti, hogy a magyar nemzet azonnal, holnapra virradóan eltűrné a lenini kényszermunkatáborokat, a kulákok lemészárlását és a sztálini horrort – viszont jelenti azt, hogy jó úton haladunk afelé. A hatalom pontosan abból az erkölcsi temperamentumból táplálkozik, amely végső soron követelte, éljenezte és végrehajtotta a náci vagy kommunista bűnöket. Ez egy lépésről lépésre történő folyamat, mint ahogy a Hitlerjugend kiképzése is lépésről lépésre haladt az egyszerű átlagembertől addig az emberig, aki önként tarkón lőtte az előtte térdelő meztelen, terhes nőt.

Hogyan lehetett volna megakadályozni azt a helyzetet, amelyben a Fidesz szembetalálja magát a Közép-Európai Egyetemmel?

Nos, kezdetben – szöges ellentétben azzal, ami történt – az oktatási rendszer felszabadításával. Tanult embereket – vagy akik hisznek saját sikerük lehetőségében – nem lehet rászedni olcsó szofista trükkökkel a kommunizmus támogatására. Akik rendelkeznek kellő történelmi vagy gazdaságtani ismeretekkel, azokat nem szívja magába a hamis ideológia. Természetesen abban a pillanatban, ahogy a Fidesz – vagy bármelyik másik kormány – felszabadítja az oktatást, a fiatalok pedig elkezdik megérteni a körülöttük levő társadalom valódi mivoltát, többé már nem lesznek a multik gyűlöletére rászedhető adóalanyok, akik bérrabszolgaságnak nevezik a munkát, és rettegik a technológiát.

A “társadalmi nemek” tanulmányának célja – és a CEU kijelentett küldetése – hogy a marxista tanokat vírusként terjessze a társadalmon belül mind értelmiségi befolyáson, mind pedagógiás eszközökön át. Erre kiváló, puha és meleg táptalajt biztosít a NER által előkészített korrupt társadalmi morál és az államosított oktatási rendszer.

Másrészt pedig ne feledjük azt se, hogy mi nem az Egyesült Államok vagyunk. Magyarországon hosszú-hosszú időn át a marxista tanok voltak az uralkodók, a mindenki által ismert és elfogadottak, az iskolákban tanítottak és a törvénybe iktatottak. Nekem úgy tűnik, hogy a magyar kultúra betegségét tükrözi annak a ténye, hogy a marxizmus képes újra egyre nagyobb mértékben kibontakozni. Egy ideológiai betegség csak akkor képes újra megfertőzni egy közösséget, ha az a közösség soha nem is gyógyult ki belőle, pusztán szégyenében elrejtette azt. A valódi gyógyulás azt feltételezné, hogy az emberek tudatában vannak a marxizmus hibáival és folyamatos pusztulásának, illetve totális erőszakba való degradálódásának társadalmi és gazdasági okaival. A valódi gyógyulás úgy nézne ki, hogy a közbeszéd részét képezné a szocialista gazdaságpolitika hibássága, az emberek pedig hatalmas óvatossággal és folytonos gyanúval tekintenének az állam hatalmára. A valódi gyógyulás testet öltene az oktatásban, a fiatalok pedig értenék a kapitalizmus és a kommunizmus működését. De mivel a magyar közösség nem végezte el a kulturális gyógyulás feladatát, a lappangó betegség nagyon könnyen újra elterjedhet.

Nem gondolom, hogy erkölcsileg helytelen volna azt mondani, hogy a kormány, ha képes rá, pusztítsa el a Közép-Európai Egyetem lehetőségeit és jövőjét. Ennek oka a következő: általánosságban azt mondhatnánk, hogy amikor az állam szabályozással törekszik egy magánintézmény elpusztítására, az egész egyszerűen a magántulajdon elleni erőszak kezdeményezése, ami pedig immorális. De mivel egy demokratikus rendszerben élünk, a valóság az, hogy a szóban forgó magánintézmény nem csak egy magánintézmény, hanem egy a politikai hatalom megkaparintására, majd pedig az állam által használt erőszak méretének megsokszorozására törekvő, illetve aktívan az erőszakot pártoló és az erőszak használata mellett agitáló intézmény (amennyiben tagjai az adók emelése, az újraelosztás, a regulációk, az államosítás, stb. mellett érvelnek). Mivel az erőszak kezdeményezésének használata a következménye annak is, ha a kormány beavatkozik, illetve annak is, ha a CEU tovább terjeszti a marxista propagandát, nem mondható, hogy az egyik morális döntés, a másik nem.

De az egyetem elhallgattatása nem oldja meg a problémát. Ami azt illeti, ez pusztán egy újabb megtestesülése annak az örök érvényű szabálynak, miszerint az állami beavatkozás mindig nemvárt negatív következményekkel jár, amelyek megoldásához további állami beavatkozások szükségesek, egészen a végtelenségigAktívan elpusztítod a fiatalok szellemi képességét egy pontosan arra kifejlesztett oktatási rendszerrel, a fiatalok pedig ezután egy ideológia áldozatává válnak, mert képtelenek megkülönböztetni a tényeket az értelmiségi hazugságtól. Ezt megelőzendő, elpusztítod az ideológiát terjesztő intézetet, de csak idő kérdése, mire újra felbukkan, esetleg egy ellenzéki politikai erő képében, esetleg a saját intézményeiden belül. Ki kell terjesztened az oktatás feletti hatalmat (ami csak egy negatív spirált eredményez) vagy egypártrendszert kell kialakítanod – de ezen a ponton lényegében nem számít, mert te hoztad el az általad annyira ellenzett gonoszt.

“Jó vicc.

Mindenki nevet.

Dobpergés.

Függöny.”

Ez persze nem fog megtörténni. A tolvaj és a démon közötti különbség az őket fűtő hajtóerőben keresendő. A tolvaj – hőn szeretett kormányunk – célja a testi kívánságok azonnali kielégítése, nem törődve elvekkel, a nagyobb képpel vagy a hosszútávra irányuló gondolatokkal. A démon – a kommunista agitátorok Tamás Gáspár Miklóstól Pogátsa Zoltánon át a Kettősmérce blog szerzőgárdájáig – az ideológia iránti elkötelezettségéből meríti az ihletet. Ahogyan a Szovjet rendszer bűneire fényt derítő Alekszandr Szolzsenyicin írja: Shakespeare gonosztevőinek képzelete és szellemi ereje megtorpant pár tucat hullánál. Mert nem volt ideológiájuk. Ideológia – az adja a gonosztett rég várt igazolását, és ruházza fel a gonosztevőt a szükséges kitartással és eltökéltséggel. 

Az ideológiától fűtött politikai erő pedig a szörnyeteg, amely idővel nevetve maga alá hajtja az olyan piti bűnözőket, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

De azt a háborút, melyet ők készítenek elő, természetesen már nem a fideszes srácoknak kell megvívniuk. Hanem nekünk.

[1]