Tartalomjegyzék

3.

A köztulajdonban levő vállalatok bürokratikus vezetése

1.

A mindent átszövő állami irányítás kivitelezhetetlensége

A szocializmus – azaz minden gazdasági tevékenység teljes állami irányítása -kivitelezhetetlen, mivel egy szocialista közösség nem rendelkezne a gazdasági tervezés és számítás elengedhetetlen szellemi eszközével: a gazdasági kalkulációval. Az állam általi tervgazdálkodás elképzelése önellentmondásos. A szocialista termelésirányítás központi tanácsa tehetetlen volna a megoldandó problémák előtt. Sosem tudná, előnyösek-e a vitatott projektek, vagy véghezvitelük nem pazarolná-e el a rendelkezésre álló eszközöket. A szocializmusnak teljes káoszba kell torkollnia.

A marxizmus tabui sok éven át megakadályozták ennek az igazságnak a felismerését. A marxizmus egyik legfőbb hozzájárulása a szocialista propaganda sikeréhez a szocialista rendszerben fellépő gazdaságtani problémák tanulmányozásának száműzése. Az efféle vizsgálódások Karl Marx és szektája szerint egy illuzórikus „utópizmus” jelei voltak. A „tudományos” szocializmusnak, ahogy Marx és Engels nevezte saját márkájukat, nem szabad ilyen haszontalan vizsgálódásokba bonyolódnia. A „tudományos” szocialistáknak meg kell elégedniük a megállapítással, hogy a szocializmus elkerülhetetlenül el fog jönni, és paradicsommá fogja változtatni a földet. Nem szabad olyan ostobán viselkedniük, hogy megkérdezik, hogyan működne a szocialista rendszer.

A tizenkilencedik és a korai huszadik század eszmetörténetének egyik legjelentősebb ténye, hogy szigorúan betartották ezt a marxista tiltást. Hamar feledésbe merült az a pár közgazdász, aki ellen merészelt állni. Csak körülbelül huszonöt éve tört meg a varázslat. A gazdasági kalkuláció lehetetlenségét a szocializmusban megcáfolhatatlanul demonstrálták.

Természetesen néhány makacs marxista kifogásokat emelt ellene. Be kellett vallaniuk, hogy a gazdasági kalkuláció problémája a szocializmus legsúlyosabb kérdése, illetve hogy a szocialisták nyolcvan évnyi fanatikus propaganda során apróságokra vesztegették az idejüket anélkül, hogy sejtenék, miről is szól a legfőbb probléma. De azzal nyugtatták rémült híveiket, hogy e problémára könnyen találnak kielégítő megoldást. És csakugyan, az orosz és nyugati szocialista professzorok és írók különböző terveket szőttek a szocializmuson belüli gazdasági kalkulációra. Ezek a tervek teljesen tévesnek bizonyultak. A közgazdászoknak nem okozott nehézséget felfedni hibáikat és ellentmondásaikat. A szocialisták teljes kudarcot vallottak minden arra irányuló kétségbeesett próbálkozásukban, hogy elvessék a bizonyítást, miszerint semmiféle gazdasági kalkuláció nem lehetséges semmilyen szocialista rendszeren belül.

Nyilvánvaló, hogy egy szocialista vezetés is arra törekedne, hogy annyi és olyan jó árucikket szolgáltasson a közösségnek, amennyi megtermelhető az adott termelési tényezők és technológiai tudás kínálatának felhasználásával. A szocialista kormány is szeretné felhasználni a rendelkezésre álló termelési tényezőket azon javak legyártásához, amelyekre véleménye szerint a legnagyobb a szükség, és szeretné elhalasztani azoknak a javaknak a termelését, amelyek kevésbé sürgetően szükségeltek. De a gazdasági kalkuláció kivitelezhetetlensége lehetetlenné teszi annak kiderítését, a szükséges javak melyik termelési módszere a leggazdaságosabb.

Oroszország és Németország szocialista kormányai olyan világban üzemelnek, amelynek nagyobb része még mindig ragaszkodik a piacgazdasághoz. Így tehát használhatják a külföldön megállapított árakat saját gazdasági kalkulációjukhoz. Csak azért képesek számításokat végezni, számlákat vezetni és tervezni, mert hivatkozhatnak ezekre az árakra. Igen más volna a helyzet, ha minden nemzet bevezetné a szocializmus. Akkor a termelési tényezőknek nem volnának többé árai, a gazdasági kalkuláció pedig lehetetlenné válna.

2.

Állami vállalatok egy piacgazdaságban

Ugyanez a helyzet a kormány vagy egy önkormányzat által irányított vállalat esetében egy országban, amely gazdasági tevékenységének java részét a szabad vállalkozás irányítja. A gazdasági kalkuláció számukra sem jelent nehézséget.

Nem szükséges feltennünk a kérdést, lehetséges volna-e az ilyen állami és önkormányzati vállalatok vezetése a magánvállalatokkal megegyező módon. Hiszen tény, hogy a hatóságok szabályszerűen hajlamosak letérni a profitrendszerről. Vállalatukat nem szeretnék a lehető legnagyobb profit megszerzése céljából üzemeltetni. Fontosabbnak tartják más célok elvégzését. Hajlandók lemondani a profitról, vagy legalábbis a profit egy részéről, vagy akár veszteségeket szenvedni más célok elérése érdekében.

Akármilyen célokat is tűzzenek ki, az efféle politika következménye minden alkalommal bizonyos emberek támogatása más emberek kárára. Ha egy állami vállalat veszteséggel üzemel, vagy csupán annak a profitnak egy részével, amit akkor érhetne el, ha teljes mértékben a profit alapján üzemelne, a hiány hatással van a költségvetésre, és ebből fakadóan az adófizetőkre. Ha például egy város tulajdonában levő közlekedési rendszer olyan alacsony viteldíjat ró vásárlóira, hogy azzal nem fedezhetők az üzemeltetés költségei, akkor az adófizetők gyakorlatilag segélyezik a szerelvényeken utazókat.

De nem szükséges – a bürokrácia problémáit taglaló könyvben – ezek miatt a pénzügyi részletek miatt aggódnunk. A mi nézőpontunkból egy másik következményt kell megvizsgálnunk.

Amint egy vállalkozást többé nem a profit alapján üzemelnek, más elveket kell alkalmazni annak ügyleteire. A városvezetés nem utasíthatja egyszerűen arra az igazgatót: Ne érdekeljen a profit. Meghatározottabb és pontosabb utasításokat kell adniuk. Milyen utasítások lehetnek ezek?

Az államosított és községesített vállalatok bajnokai hajlamosak igen naivan megválaszolni ezt a kérdést: Az állami vállalat feladata hasznos szolgáltatást biztosítani a közösség számára. De a probléma nem ilyen egyszerű. Minden vállalat egyedüli feladata a hasznos szolgáltatás biztosítása. De mit jelent ez a kifejezés? Az állami vállalat esetében ki dönti el, hasznos-e egy szolgáltatás? És, ami sokkal fontosabb: hogyan deríthetjük ki, hogy a biztosított szolgáltatásokat nem fizetik túl; azaz az elvégzésük során elnyelt termelési tényezők nem kerülnek elvonásra más használati lehetőségektől, amelyekben értékesebb szolgáltatásokat biztosíthatnának?

A profitra törekvő magánvállalat esetében ezt a problémát megoldja a nyilvánosság attitűdje. Az a biztosított szolgáltatások hasznosságának bizonyítéka, hogy elegendő számú polgár kész kifizetni az értük kért árat. Semmi kétség nem lehet a tény felől, hogy a fogyasztók hasznosnak tartják a pékségek által nyújtott szolgáltatást. Készek kifizetni az árat, amelyet a kenyérért kérnek. Ezen az áron a kenyértermelés hajlamos addig növekedni, amíg telítettséget nem ér el, azaz addig a pontig, ahonnan a további növekedés olyan iparágakból vonná el a termelési tényezőket, amelyek termékeiért nagyobb a fogyasztói kereslet. Azzal, hogy a szabad vállalat a profitot használja vezérfonálként, tevékenységét a nyilvánosság kívánságaihoz igazítja. A profit minden vállalkozót azon szolgáltatások elvégzésére késztet, amelyeket a fogyasztók a legsürgősebbnek vélnek. A piaci árstruktúra közli velük, mennyire szabadon fektethetnek a termelés minden ágazatába.

De ha egy állami vállalatot a profitra való tekintet nélkül kívánnak üzemelni, a nyilvánosság viselkedése többé nem szolgál hasznossága kritériumaként. Ha az állami vagy önkormányzati hatóságok eltökélten előre haladnak, annak a ténynek ellenére, hogy az üzemeltetési költségeket nem fedezik a fogyasztóktól kapott fizetések, hol lelhető fel a biztosított szolgáltatások hasznosságának kritériuma? Hogyan deríthetjük ki, nem túl nagy-e a hiány a nyújtott szolgáltatásokhoz viszonyítva? És hogyan fedezzük fel, hogy nem csökkenthető-e a hiány a szolgáltatás értékének csökkentése nélkül?

Egy magánvállalat halálra ítéltetett, ha műveletei kizárólag veszteséget hoznak, és sehogyan sem talál gyógyírt a problémára. Veszteségessége a bizonyítéka a ténynek, hogy a fogyasztók elutasítják őt. A magánvállalat esetében sehogyan sem lehet dacolni a nyilvánosság ítéletével és tovább haladni. Egy veszteséges gyár igazgatója magyarázatot és kifogást adhat a kudarcra. De az ilyen bocsánatkérések hiábavalók; nem állíthatják meg a sikertelen projekt végső elhagyását.

A helyzet különb egy állami vállalat esetében. Itt a hiány megjelenését nem tartják a kudarc bizonyítékának. Az igazgató nem felelős érte. Főnöke, a kormány célja, hogy olyan alacsony áron adjon el, amelyen elkerülhetetlenné válik a veszteség. De ha a kormány csak az eladási árba avatkozna be, minden mást pedig az igazgatóra hagyna, teljes hatalmat biztosítana az igazgató számára a kincstári tőke igénybevételéhez.

Látnunk kell, hogy a problémánknak egyáltalán semmi köze nincs az igazgató hatalmával való visszaélésének megakadályozásához. Feltételezzük, hogy a kormány vagy az önkormányzat becsületes és hatékony igazgatót nevezett ki, az ország és a város erkölcsi klímája, illetve a szóban forgó vállalat berendezkedése pedig elégséges védelmet nyújt bármiféle vétkes mulasztás ellen. A problémánk egészen más. Abból a tényből fakad, hogy a kiadások növelésével minden szolgáltatás jobbítható. Legyen bármilyen kiváló egy kórház, metrórendszer vagy vízművek, az igazgató mindig tudja, hogyan javíthatná a szolgáltatást, ha elérhető volna a szükséges tőke. Az emberi kívánságok egyetlen területén sem lehet teljes elégedettséget elérni úgy, hogy semmilyen további jobbítás nem lehetséges. A szakemberek csak saját speciális tevékenységi ágazatukban törekednek a szükségek kielégítésének javítására. Nem törődnek, és nem is törődhetnek a korláttal, amelyet a rájuk bízott üzem növelése a szükség-kielégülések más osztályára róna. Nem a kórházigazgató felelőssége megtagadni az önkormányzati kórház fontos fejlesztését, nehogy akadályozza a metrórendszer fejlesztését, és vica versa. Pontosan a hatékony és becsületes igazgató az, aki a lehető legjobbá próbálja tenni vállalata szolgáltatásait. De mivel semmilyen pénzügyi siker figyelembevétele nem korlátozza, a költségek nagy terhet rónának a közpénzekre. Az adófizetők pénzének egyfajta felelőtlen elherdálójává válna. És mivel ez nem történhet meg, a kormánynak figyelmet kell szentelnie a vállalatvezetés számos részletére. Pontosan meg kell határoznia a biztosítandó szolgáltatások mennyiségét és minőségét és az eladandó árucikkeket, részletes útmutatót kell kibocsátania az anyagi termelési tényezők megvásárlása, illetve az új munkaerő bérlése és jutalmazása során alkalmazott módszerekről. Mivel a nyereséget és veszteséget nem tekinthetik a vezetés sikere vagy sikertelensége kritériumának, az egyetlen módszer, amellyel az igazgató felelősségre vonható főnöke, a kincstár felé, ha döntési szabadságát szabályokkal és regulációkkal korlátozzák. Ha úgy hiszi, hogy célszerű többet költenie, mint amennyit ezek az utasítások engednek, speciális tőkeallokációt kell kérelmeznie. Ebben az esetben a döntés a főnökén, a kormányon vagy az önkormányzaton múlik. Az igazgató mindenesetre nem egy üzletember, hanem egy bürokrata, azaz egy hivatalnok, aki különböző utasításoknak köteles engedelmeskedni. A jó vezetés kritériuma nem a fogyasztók helyeslése, amely többletbevételt eredményez a költségekkel szemben, hanem a bürokratikus szabályok szigorú betartása. A vezetés legfőbb szabálya az efféle regulációknak való engedelmesség.

Természetesen a kormány vagy a városi tanács örömmel hozza meg ezeket a szabályokat és regulációkat úgy, hogy a biztosított szolgáltatások olyan hasznosak legyenek, amennyire szeretnék, a hiány pedig ne legyen több mint amennyit szeretnének. De ez nem tünteti el az ügylet bürokratikus jellemét. A vezetőség  az utasítási kódexnek való engedelmességre kényszerül; egyedül ez számít. Az igazgató nem vonható felelősségre, ha tettei megfelelőek e kódex szempontjából. Legfőbb célja nem lehet a hatékonyság, mint olyan, hanem a hatékonyság a regulációknak való engedelmesség keretein belül. Helyzete nem az igazgatóé egy profitra törekvő vállalaton belül, hanem egy közalkalmazotté, mint például egy rendőrállomás vezetőjéé.

A profitra törekvő vállalkozás egyetlen alternatívája a bürokratikus vezetés. Teljesen járhatatlan volna felhatalmazni bármilyen egyént vagy egyének csoportját a közpénzek szabad felhasználásának hatalmával. Szükséges korlátozni az államosított vagy községesített rendszerek vezetőinek hatalmát bürokratikus szükségmegoldások használatával, ha nem szeretnénk őket a közpénzek felelőtlen elherdálójává tenni, és ha nem kívánjuk, hogy vezetésük felbomlassza a teljes költségvetést.

Kommentek