Tartalomjegyzék

1.

Profitalapú vezetés

1.

A piacmechanizmus műveletei

A kapitalizmus vagy a piacgazdaság a társadalmi együttműködés és munkamegosztás rendszere, amely a termelőeszközök magántulajdonlására alapul. A termelés anyagi tényezőit az egyes polgárok birtokolják, a tőkések és a földbirtokosok. A cégeket és a farmokat vállalkozók és gazdák működtetik, azaz egyének vagy az egyének társulatai, akik vagy maguk birtokolják a tőkét és a termőföldet, vagy a tulajdonostól kölcsönözték vagy bérelték azokat. A szabad vállalkozás a kapitalizmus karakterisztikus jellemzője. Minden vállalkozó célja – legyen ő üzletember vagy gazda – hogy profitot termeljen.

A tőkések, a vállalkozók és a gazdák a gazdasági ügyek lebonyolításának közreműködői. Ők állnak a kormányrúdnál és ők irányítják a hajót. De nem határozhatják meg szabadon annak útját. Nem rendelkeznek végső hatalommal, pusztán kormányosok, kiknek feltétel nélkül engedelmeskedniük kell a kapitány parancsainak. A kapitány a fogyasztó.

Sem a tőkés, sem a vállalkozó, sem a gazda nem határozza meg, mit kell termelni. A fogyasztók teszik azt. A termelők nem saját fogyasztásuk érdekében, hanem a piac számára termelnek. El szeretnék adni a termékeiket. Ha a fogyasztók nem veszik meg a nekik ajánlott javakat, az üzletember nem tudja visszaszerezni a kiadásait. Elveszíti pénzét. Ha képtelen procedúráját a fogyasztók szükségleteihez igazítani, egyhamar elveszíti kiemelkedő helyzetét a kormányrúdnál. Más emberek fogják átvenni helyét, akik jobbak a fogyasztók követeléseinek kielégítésében.

A piacgazdaság kapitalista rendszerében a fogyasztók a valódi főnökök. Vásárlásukkal és vásárlástól való tartózkodásukkal ők határozzák meg, ki birtokolja a tőkét és ki vezesse a gyárakat. Ők határozzák meg, mit termeljenek, milyen mennyiségben és minőségben. Viselkedésük vagy nyereséget, vagy veszteséget eredményez a vállalkozó számára. A szegény embert gazdaggá, a gazdag embert szegénnyé teszik. Nem egyszerű főnökök. Szeszélyesek, változékonyak és kiszámíthatatlanok. Egyáltalán nem érdekli őket a múltbeli teljesítmény. Abban a pillanatban, ahogy valami olyat ajánlanak nekik, ami jobban tetszik nekik, vagy ami olcsóbb, elhagyják régi beszállítójukat. Semmi sem számít nekik jobban, mint saját kielégülésük. Sem a tőkések érdekei nem érdeklik őket, sem a munkások sorsa, akik elveszítik munkájukat, ha a fogyasztók többé nem azt vásárolják, amit eddig vásároltak.

Mit jelent, amikor azt mondjuk, hogy egy bizonyos X termék termelése nem kifizetődő? Arról a tényről árulkodik, hogy a fogyasztók nem hajlandóak X termelőjének annyit fizetni, hogy az fedezze a szükséges termelési tényezők költségeit, míg ugyanekkor más termelők azt fogják tapasztalni, hogy jövedelmük meghaladja a termelési költségeiket. A fogyasztók kereslete befolyásolja a különböző termelési tényezők elosztását a fogyasztói javak termelésének különböző ágaiba. Így tehát a fogyasztók határozzák meg, mennyi nyersanyagot és munkaerőt használjanak fel X termeléséhez, és mennyit valami más termékhez. Ebből kifolyólag értelmetlen a profit és a használat érdekében történő termelés szembeállítása. A profit következtében a vállalkozó arra kényszerül, hogy azokkal a javakkal lássa el a fogyasztókat, amiket a legsürgősebben kérnek. Ha a vállalkozó nem kényszerülne arra, hogy a profitot használja útmutatójának, többet termelhetne X-ből, függetlenül attól a ténytől, hogy a fogyasztók valami mást szeretnének kapni. Pontosan a profit az a tényező, amely arra kényszeríti az üzletembereket, hogy a leghatékonyabban biztosítsák a termékeket, amelyeket a fogyasztók használni szeretnének.

Tehát a kapitalista termelési rendszer egy gazdasági demokrácia, ahol minden fillér szavazójogot ad. A fogyasztók a felsőbbrendűek. A tőkések, a vállalkozók és a gazdák az emberek meghatalmazottjai. Ha nem engedelmeskednek, ha képtelenek a legkisebb költségekkel megtermelni, amit a fogyasztók kérnek, elveszítik pozíciójukat. A feladatuk a fogyasztók szolgálata. A nyereség és a veszteség azok az eszközök, amelyekkel a fogyasztók minden üzleti tevékenységet szoros pórázon tartanak.

2.

Gazdasági kalkuláció

A kapitalista rendszer felsőbbrendűsége abból a tényből fakad, hogy a kapitalizmus a társadalmi együttműködés és a munkamegosztás egyetlen rendszere, amely lehetővé teszi a számítás és költségvetés módszerének alkalmazását új projektek megtervezésében, és a már működő gyárak, farmok és műhelyek hasznosságának kiértékelésében. A szocializmus és a tervutasításos gazdálkodás megvalósíthatatlanságának oka abban keresendő, hogy lehetetlen bármiféle gazdasági kalkuláció olyan körülmények között, ahol nem létezik a termelőeszközök magántulajdonlása, és ebből fakadóan nincs piaci áruk ezeknek az eszközöknek.

A probléma, amely megoldásra vár a gazdasági műveletek lefolytatásában, a következő: Számtalan különböző termelési tényező létezik, és minden kategóriájuk különböző fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, illetve különböző helyeken elérhető.  A munkások száma millió és millió, és munkavégzési képességük tekintetében messzemenően különböznek egymástól. A technológia információt biztosít számunkra a számtalan lehetőségről, ami elérhető a természeti erőforrások, tőkejavak és a munkaerő felhasználásával fogyasztói javak termelése érdekében. Melyek a leghasznosabbak ezek közül a lehetséges procedúrák és tervek közül? Melyeket kellene véghezvinni, mivel megfelelően hozzájárulnak a legsürgősebb szükségletek kielégítéséhez? Melyiket kellene elhalasztani vagy elvetni, mert végrehajtásuk olyan projektek végrehajtásából vonná el a termelési tényezőket, amelyek nagyobb mértékben járulnának hozzá a legsürgetőbb szükségletek kielégítéséhez?

Nyilvánvaló, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet megválaszolni valamiféle természetbeni számítással. Az ember nem írhat bele különböző dolgokat a számításba, ha nincs közös nevezőjük.

A kapitalista rendszerben minden tervezés a piaci árakon alapul. Nélkülük pusztán akadémiai időtöltés lenne az összes mérnöki tervrajt és projekt. Megmutatnák, mit lehetne létrehozni és miként, de nem tudnánk általuk eldönteni, hogy egy bizonyos projekt megvalósítása valóban megnövelné-e az anyagi jólétet – vagy nem, és veszélyeztetné-e a sürgősebb szükségletek kielégítését, azaz a fogyasztók által sürgősebbnek vélt szükségletek kielégítését azzal, hogy elvonja a szűkös termelési tényezőket más folyamatoktól. A gazdasági tervezés útmutatói a piaci árak. Egyedül a piaci árak képesek megválaszolni a kérdést, hogy P projekt elvégzése többet termel-e, mint amennyibe kerül, azaz hasznosabb lesz-e, mint bármely más elképzelhető terv, amely nem valósítható meg, mivel az ahhoz szükséges termelési tényezőket P projekt megvalósításához használják.

Gyakori az ellenvetés, miszerint a gazdasági tevékenységek betájolása a profit alapján, azaz a többlethozam alapján a költségekhez viszonyítva, figyelmen kívül hagyja a teljes nemzet érdekeit, és kizárólag olyan egyéni érdekeket vesz figyelembe, amely különb, és sokszor ellentétes a nemzeti érdekekkel. Ez a gondolat rejlik minden totalitárius tervgazdálkodás mélyén. A vállalatok állami irányítása, mondják az autoritárius vezetés hívei, gondoskodik a nemzet jólétéről, míg a szabad vállalkozás, amelyet kizárólag a profit termelése hajt, veszélyezteti a nemzeti érdekeket.

Ezt az érvet manapság a szintetikus gumi problémájával illusztrálják. Németország a Náci szocializmus uralma alatt kifejlesztette a szintetikus gumi termelését, míg Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat a profitra törekvő szabad vállalkozás felsőbbrendűsége alatt nem érdekelte az olyan, nem jövedelmező termelés, mint a drága Ersatz. Tehát elhanyagolták a háborús felkészültség egy fontos kellékét, és függetlenségüket jelentős veszélyeknek tették ki.

Semmi nem lehet hamisabb ennél az érvelésnél. Soha senki nem állította, hogy magánszemélyekre kellene hagyni a háborút és a nemzet fegyveres erőinek felkészítését a háborús vészhelyzetre. A nemzet biztonságának és a civilizációnak védelme, mind külföldi ellenségek, mind belföldi gengszterek ellen, minden kormány legelső feladata. Ha minden ember barátságos és erényes lenne, ha senki nem kívánná magának azt, ami máshoz tartozik, semmi szükség nem lenne államra, hadseregekre és haditengerészetre, rendőrökre, bírókra és börtönökre. A háború feletti rendelkezés az állam feladata. Egyetlen magánszemélyt és a polgárok egyetlen osztályát vagy csoportját sem lehet hibáztatni, ha a kormány hibázik ezekben a lépésekben. Mindig a kormány, és ebből fakadóan egy demokráciában, a szavazók többsége a bűnös.

Németország felfegyverkezett a háborúra. Mivel a német vezérkar tudta, hogy lehetetlen a háborúzó Németország számára a természetes gumi importálása, úgy döntöttek, hogy elősegítik a szintetikus gumi hazai termelését. Semmi szükség megvizsgálni, hogy meg voltak-e győződve a brit és az amerikai katonai vezetők arról, hogy országuk még egy új világháború esetében is támaszkodhat Malájföld és Holland Kelet-India gumiültetvényeire. Akárhogy is, nem találták szükségesnek a természetes gumi felhalmozását vagy a szintetikus gumi gyártásának beindítását. Néhány amerikai és brit üzletember megvizsgálta a német szintetikus gumi gyártási folyamatát. De mivel a szintetikus termék költségei jelentősen magasabbak voltak, mint a természetes termék költségei, nem utánozták a németek által felállított példát. Egyetlen vállalkozó sem fektethet pénzt olyan projektbe, amely nem ígér profitot. Pontosan ez az a tény, ami felsőbbrendűvé teszi a fogyasztókat és annak termelésére kényszeríti a vállalkozót, amit a fogyasztók a legsürgősebben kérnek. A fogyasztók, tehát az amerikai és a brit nép, nem álltak készen elfogadni a szintetikus gumi árát, ami nyereségessé tette volna annak előállítását. A gumi biztosításának legolcsóbb módja az angolszász országok számára az volt, ha más termékeket, például gépjárműveket és különböző gépeket gyártanak, eladják őket külföldön, majd importálják a külföldi természetes gumit.

Ha London és Washington kormányainak lehetőségében állt volna előre látni 1941 decemberének, illetve 1942 januárjának és februárjának az eseményeit, a szintetikus gumi hazai termelését biztosító rendelkezéseket hoztak volna. Problémánkra vonatkozóan lényegtelen, milyen módszert választottak volna eme védelmi kiadások finanszírozásához. Támogathatták volna az érintett gyárakat, addig emelhették volna a gumi hazai árát vámok használatával, amíg nyereségessé nem válik a szintetikus gumi hazai termelése. Akárhogy is, az embereket arra kényszerítették volna, hogy megfizessék azt.

Ha a kormány nem biztosítja a védelmi intézkedéseket, semmilyen tőkés vagy vállalkozó nem képes a helyébe lépni. Valami vegyipari vállalat szemére vetni, hogy nem vágott bele a szintetikus gumi gyártásába, épp annyira értelmetlen, mint azért hibáztatni a motorgyárakat, mert nem kezdtek el repülőgépeket gyártani azonnal Hitler hatalomra jutása után. Vagy éppoly igazolható lenne egy tudóst hibáztatni, mert az amerikai filozófiatörténetről írt könyvet ahelyett, hogy minden erőfeszítését a külföldre küldött seregben betöltött szerepére való felkészülésre szentelte volna. Ha a kormány nem képes megvédeni a nemzetet egy támadás ellen, egyetlen magánszemélynek sem áll módjában orvosolni a hibát azon kívül, hogy a vezetőket kritizálja a legfelsőbb embereknek – a szavazóknak – címzett beszédjeiben, cikkeiben és könyveiben.[1]

Sok orvos teljes bolondságnak nevezi azt, ahogyan a polgárok elköltik pénzüket, valódi szükségeikkel szemben. Az embereknek, mondják, meg kellene változtatniuk a diétájukat, korlátozniuk kellene a részegítő italok és a dohánytermékek fogyasztását, szabadidejüket pedig ésszerűbben kellene tölteniük. Ezeknek az orvosoknak valószínűleg igazuk van. De nem az állam feladata „alattvalói” viselkedésének javítása. És nem is az üzletember feladata. Ők nem a vásárlóik védelmezői. Ha a nép jobban szereti a rövid italokat az üdítőitaloknál, a vállalkozóknak meg kell hajolniuk ezeknek a vágyaknak. A meggyőzéshez kell folyamodnia annak, aki reformálni szeretné honfitársait. Egyedül ez a változás előidézésének demokratikus módja. Ha egy ember képtelen meggyőzni másokat gondolatai megalapozottságáról, saját alkalmatlanságát kellene hibáztatnia ahelyett, hogy törvényt követelne, azaz a rendőrség általi kényszert és korlátozást.

A gazdasági kalkulációnak végső alapja az összes fogyasztási cikk értéke az összes ember szemében. Igaz, hogy ezek a fogyasztók gyarlók, ítéletük pedig néha tévutakra téved. Feltételezhetjük, hogy különbözően értékelnék a különféle javakat, ha jobb oktatásban részesülnének. Viszont az emberi természetből fakadóan sehogyan nem vagyunk képesek egy tévedhetetlen hatalom bölcsességével helyettesíteni az emberek sekélységét.

Nem állítjuk, hogy a piaci árak valami örök és abszolút értéket fejeznek ki. Nincsenek abszolút értékek, melyek függetlenek a hibára hajlamos emberek szubjektív preferenciáitól. Az értékítéletek az emberi önkényesség következményei. Tükrözik az ítélkező összes hibáját és gyengeségét. Viszont az összes fogyasztó választása alapján történő ármeghatározás egyetlen alternatívája az értékek meghatározása egy kis csoportnyi ember ítélete által, akik nem kevésbé hajlamosak a hibázásra, mint a többség, függetlenül a ténytől, hogy „autoritásnak” nevezik őket. Attól függetlenül, hogy miként határozzák meg a fogyasztási cikkek értékét, hogy diktatórikus választás vagy az összes fogyasztó – a teljes nép – választása alapján állapítják meg őket, az értékek mindig relatívak, szubjektívek és emberiek, sosem abszolútok, objektívek és isteniek.

Azt kell megérteni, hogy a szabad vállalkozásra és a termelési eszközök magántulajdonlására szerveződő piaci társadalomban a fogyasztási javak árait hűen és szorosan tükrözik a termeléshez szükséges különböző tényezők árai. Így tehát lehetségessé válik, hogy precíz számításon keresztül felfedezzék, melyik az előnyösebb, és melyik a kevésbé előnyös a határtalan mennyiségű elképzelhető termelési folyamat közül. Az „előnyösebb” ebben a vonatkozásban azt jelenti: ezeknek a termelési tényezőknek oly módú felhasználása, hogy elsőbbséget kapjon a fogyasztók által legsürgősebben kívánt fogyasztási cikkek előállítása a kevésbé sürgősen kívánt termékek felett. A gazdasági kalkuláció lehetővé teszi az üzletemberek számára, hogy a termelést a fogyasztók kívánságaihoz igazítsák. Másrészt, a szocializmus bármelyik változata alatt a termelési irányítás központi testülete nem volna abban a helyzetben, hogy gazdasági kalkulációt végezzen. Ahol nincsenek piacok, és ebből fakadóan a termelési tényezőknek nincsenek piaci árai, ott azok nem válhatnak egy számítás részévé.

A szóban forgó problémák teljes megértéséhez meg kell próbálnunk megérteni a profit eredetét és természetét.

Egy bármilyen változás nélküli hipotetikus rendszerben nem volna semmilyen nyereség vagy veszteség. Egy ilyen mozdulatlan világban, ahol semmilyen új dolog nem történik és minden gazdasági állapot örökre ugyanaz marad, a teljes összeg, amelyet egy termelőnek a szükséges termelési tényezőkre kell költenie, egyenlő lenne az árral, amit a termékért kap. Az anyagi termelési tényezőkért fizetett árak, a bérek és a befektetett tőke kamata elnyelné a termék teljes árát. Semmi sem maradna profit gyanánt. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszernek semmi szüksége nem lenne vállalkozókra, a profitnak pedig nem volna semmilyen gazdasági funkciója. Mivel kizárólag azokat gyártják ma, mint amit tegnap, tegnapelőtt, tavaly és tíz éve, és mivel ugyanaz a rutin folytatódik az örökkévalóságig, mivel semmilyen változás nem történik a fogyasztói vagy a tőkejavak keresletében vagy kínálatában, vagy a technikai módszerekben, mivel minden ár stabil, a vállalkozói tevékenységeknek semmi hely nem marad.

De a valódi világ a permanens változás világa. A népességi adatok, az ízlések és a kívánságok, a termelési tényezők kínálata és a technológiai módszerek szüntelen ingadoznak. Az ilyen helyzetben szükség van arra, hogy a termelést folyamatosan a körülmények változásához igazítsák. Itt jön a képbe a vállalkozó.

Akik alig várják, hogy profitot termeljenek, folyamatosan a lehetőségek után kutatnak. Abban a pillanatban, ahogy felfedezik, hogy a termelési tényezők árai és a termék várt ára közötti különbség ilyen lehetőséget kínál, színre lépnek. Ha helyes volt az összes felhasznált részre vonatkozó becslésük, profitot termelnek. De azonnal megkezdődik az efféle profit eltűnésére irányuló folyamat. Az újonnan felavatott projektek következtében a szóban forgó termelési tényezők árai felemelkednek, a terméké pedig lecsökken. A profit csak azért állandó jelenség, mert folyamatos változások történnek a piac állapotában és a termelés módszerében. Folyton keresnie kell az új lehetőségeket annak, aki profitot szeretne termelni. És a profit keresésével a termelést a fogyasztó közösség igényeihez igazítja.

Tekinthetünk úgy a termelés anyagi tényezőinek a piacára illetve a munkaerőpiacra, mint egy nyilvános árverésre. A licitálók a vállalkozók. A legmagasabb licitjüket az korlátozza, mennyire becsülik az árat, amit a fogyasztók készen állnak fizetni termékükért. A velük versenyző ajánlattevők, akiket felül kell licitálniuk, ha nem szeretnének üres kézzel távozni, ugyanebben a helyzetben vannak. Az összes licitáló úgy cselekszik, mintha a fogyasztók megbízottja volna. De mindegyikük a fogyasztók kívánalmainak különböző részét képviseli, vagy más termék formájában, vagy ugyanazon termék más módon történő előállításának formájában. A különböző vállalatok közötti verseny lényegében a különböző lehetőségek közötti verseny, amely nyitva áll az egyének előtt, hogy a fogyasztói javak megszerzésével a lehető legnagyobb mértékben eliminálják kényelmetlenségüket. Bármely ember elhatározása, hogy ő hűtőszekrényt fog vásárolni, és elhalasztja egy új autó vásárlását, egy meghatározó tényező az autók és a hűtőszekrények árának képződésében. A vállalkozók közötti verseny ezeket a fogyasztói árakat a termelési tényezők árainak képződésében tükrözi. A tény, hogy az egyén különböző kívánságait – amelyek a termelési tényezők szűkösségéből adódóan ellentétben állnak egymással – a piacon különböző, versengő vállalkozók képviselik, ezen tényezők árait eredményezi, amely nem csak lehetővé, hanem szükségszerűvé teszi a gazdasági kalkulációt. Egy vállalkozó, aki nem végez kalkulációkat, vagy figyelmen kívül hagyja a kalkuláció eredményeit, igen hamar csődbe menne, és eltávolítanák vezetői pozíciójából.

De egy szocialista társadalomban, ahol csak egy vezető van, a termelési tényezőknek nincsenek áraik, és nincs gazdasági kalkuláció. Árán keresztül egy termelési tényező figyelmeztetést intéz a kapitalista társadalom vállalkozójának. Ne érj hozzám, engem elkülönítettek egy másik, sürgősebb szükség kielégítésére. De a szocializmus alatt a termelési tényezők némák. Semmi üzenetet nem közvetítenek a tervező felé. A technológia számtalan különböző lehetséges megoldást nyújt neki ugyanazon problémára. Mindegyikük a különböző termelési tényezők más-más fajtájának és mennyiségének felhasználását követeli. De mivel a szocialista vezető képtelen leredukálni őket egy közös nevezőre, nem képes kideríteni, melyikük a legelőnyösebb.

Igaz, hogy szocializmus alatt sem megfigyelhető nyereség, sem megfigyelhető veszteség nem volna. Ahol nincs kalkuláció, semmilyen módon nem lehet választ adni a kérdésre, hogy a tervezett vagy kivitelezett projektek voltak-e a legalkalmasabbak a legsürgetőbb szükségletek kielégítésére; a siker és a sikertelenség felismerhetetlenül a sötétben marad. A szocializmus támogatói nagyot tévednek, amikor a megfigyelhető profit és veszteség hiányát kiváló dolognak tartják. Épp ellenkezőleg, ez minden szocialista vezetés alapvető bűne. Nem előnyös nem tudni azt, hogy amit az ember csinál, az a helyes módja-e a kívánt célok elérésének. A szocialista vezetés olyan, mint egy ember, akit arra kényszerítenek, hogy az életét bekötött szemmel élje.

Felvetődött az ellenérv, miszerint a piacgazdaság mindenesetre igen alkalmatlan egy nagy háború által előidézett állapot alatt. Ha magára hagynák a piaci mechanizmust, lehetetlen volna, hogy a kormány beszerezzen minden szükséges felszerelést. A hadifelszerelés legyártásához szükséges szűkös termelési tényezőket elpazarolnák polgári használatra, amely háborúban kevésbé fontosnak, vagy egyenesen fényűzésnek és pazarlásnak minősül. Tehát szükségszerű az állam által előírt prioritások rendszeréhez folyamodni, és megteremteni a szükséges bürokratikus apparátust.

Ebben az érvelésben az a hiba, hogy nem veszi észre, hogy nem a háború, hanem a háborús kiadások fedezésében alkalmazott módszerből fakad annak szükségessége, hogy a kormány teljes hatalmában álljon meghatározni, milyen termelésben használják fel a különböző nyersanyagokat.

Ha a háború lefolytatásához szükséges teljes pénzmennyiséget adókból és a közösségtől kért hitelekből szedték volna össze, mindenki arra kényszerülne, hogy drasztikusan lecsökkentse fogyasztását. Az eddiginél (az adók után) jóval alacsonyabb jövedelemmel a fogyasztók felhagynának számos termék vásárlásával, amit a háború előtt vásároltak. A termelők, pontosan mivel a profit vezéreli őket, megszakítanák az efféle polgári javak termelését, és nekiállnának azon javak termelésébe, amelyet a kormány, aki az adóbevételek következtében a piac legnagyobb vásárlójává vált, készen állna megvenni.

Viszont a háborús kiadások jelentős részét a forgalomban levő valuta kínálatának megnöveléséből, illetve a kereskedelmi bankoktól felvett hitelből fedezik. Viszont árkontroll alatt illegális a termékek árainak felemelése. Nagyobb pénzjövedelemmel és változatlan árakkal az emberek nem csak korlátoznák, hanem megemelnék a javak vásárlását fogyasztás céljából. Ezt elkerülendő, szükséges a jegyrendszer és az állam által kiszabott prioritások bevezetése. Azért szükségesek ezek az intézkedések, mert az előző állami beavatkozások, amelyek megbénították a piacot, paradox és elégtelen állapothoz vezettek. Nem a piaci mechanizmus elégtelensége, hanem az előző kormány beavatkozása tette elkerülhetetlenné a prioritás-rendszert. Itt, mint számtalan más esetben is, a bürokraták az előző intézkedéseinek bukását annak bizonyítékának látják, hogy szükségszerű a piaci rendszer elleni újabb támadás.

3.

Vállalatirányítás a profitrendszer alatt

Minden üzleti tranzakciót gondosan kiszámolt nyereség és veszteség alapján vizsgálnak. Az új projekteket az általuk kínált lehetőségek pontos elemzésének vetik alá. A megvalósításuk irányába tett minden lépés elkönyvelésre és elszámolásra kerül. A nyereség/veszteség kimutatás feltárja, nyereséges volt-e a teljes vállalkozás vagy annak valamelyik része. A főkönyv adatai útmutatóként szolgálnak a teljes vállalat és egyes ágai vezetéséhez. A nem kifizetődő ágakat megszakítják, a profitot termelőket pedig bővítik. Semmilyen módon ragaszkodhatnak a veszteséges üzletágakhoz, hacsak nincs valami módja azok nyereségessé tételének a nem túl távoli jövőben.

A modern könyvelés, számvitel és üzleti statisztika bonyolult módszere pontos képet biztosítanak a vállalkozónak a tevékenységeiről. Lehetősége nyílik megismerni, mennyire volt sikeres vagy sikertelen minden egyes tranzakciója. Ezen kimutatások segítségével ellenőrizheti minden ágazat tevékenységét, függetlenül annak nagyságától. Természetesen valamennyi körültekintés fellelhető az üzletviteli költségek eloszlásának meghatározásában. De az adatok ettől függetlenül pontosan tükröznek minden történést a részleg összes ágában. A számviteli mérlegek és a számlakönyvek a vállalat lelkiismerete. Emellett ők az üzletember iránytűi is.

A számvitel és a könyvelés eszközei olyan megszokottak az üzletember számára, hogy nem veszi észre, milyen csodálatos eszközök valójában. Egy hatalmas költő és író volt szükséges ahhoz, hogy teljes értéküket láthassuk. Goethe a kettős könyvelést „az emberi elme egyik legjobb találmányának” nevezte. Ennek segítségével, megfigyelte, az üzletember képes bármikor felmérni a teljes egészet anélkül, hogy bele kelljen gabalyodnia a részletekbe.[2]

Goethe leírása fején találta a szöget. A kereskedelmi vezetés erénye pontosan abban a tényben rejlik, hogy a vezetőt egy olyan módszerrel látja el, amellyel képes átlátni az egészet, és annak minden részét anélkül, hogy behálóznák őt a részletek és az apróságok.

A vállalkozó elkülönítheti üzlete minden részének kalkulációját, amellyel képes meghatározni a szerepet, amelyet az egyes részek játszanak a teljes vállalatban. A nyilvánosság számára minden cég vagy nagyvállalat egy teljes egész. De a vezetés szemében különböző részekből áll, amely mindegyikére külön entitásként kell tekinteni, és a részesedése alapján kell értékelni, amellyel hozzájárul a teljes vállalkozáshoz. Az üzleti kalkuláció rendszerén belül minden részleg egy szerves lényt képvisel, mintha egy hipotetikus független vállalat lenne. Azt feltételezik, hogy ez a részleg „birtokolja” a vállalatban felhasznált össztőke egy részét, hogy elad más részlegeknek és vásárol tőlük, hogy saját kiadásaival és bevételével bír, hogy tevékenysége vagy nyereséggel, vagy veszteséggel jár, amelyet saját viselkedésének tudnak be, elkülönítve a többi részleg által elért eredményektől. Tehát a teljes vállalkozás vezérigazgatója jelentős mértékű függetlenséggel ruházhatja fel az egyes részlegek vezetőségét. A különböző részlegek igazgatói szabad kezet kapnak részlegük „belső” ügyeinek vezetéséhez. Az egyetlen utasítás, amelyet a vezérigazgató azoknak ad, akiket megbízott a különböző részlegekkel, osztályokkal és ágakkal: Termelj annyi profitot, amennyi lehetséges. A könnyviteli számlák vizsgálata pedig megmutatja neki, mennyire sikeresen vagy sikertelenül végezték el utasítását.

Egy nagyméretű vállalatban számos részleg csupán egy félkész termék részeit termeli, amelyet nem adnak el közvetlenül, hanem más részlegek használják fel azt a végső termék legyártásához. Ez a tény nem írja felül a fentebb leírt állapotokat. A vezérigazgató hozzáveti az ilyen részek és félkész termékek előállítása során felvetődött költségeket az árhoz, amit fizetnie kellene, ha más gyáraktól vásárolná meg azokat. Folyamatosan ezzel a kérdéssel szembesül: kifizetődő-e a saját üzemeinkben gyártani ezeket a dolgokat? Nem volna-e kielégítőbb megvenni őket más üzemektől, melyek ezek termelésére specializálódtak?

Egy profitra törekvő vállalat keretein belül a felelősség tehát felosztható. Minden aligazgató saját osztályának munkálataiért felelős. Az ő érdeme, ha a könnyviteli számlák profitot mutatnak, és az ő kudarca, ha veszteséget. Az önző érdekei késztetik arra, hogy a legnagyobb gondoskodással és erőfeszítéssel viszonyuljon saját részlegének tevékenységeihez. Ha veszteségeket szenved, ő lesz azok áldozata. Más emberrel helyettesítik őt, akiket a vezérigazgató sikeresebbnek gondol, vagy megszüntetik a teljes részeget. Akárhogy is, elbocsátják, és elveszíti állását. Ha sikeresen profitot termel, jövedelme növekedni fog, vagy legalábbis nem kell attól félnie, hogy elveszíti azt. Hogy a részlegvezető jogosult-e részlege profitjának egy részére, az nem olyan fontos a személyes érdekre vonatkozólag, ami részlege munkálataihoz köti. Akárhogy is, sorsa szorosan kapcsolódik részlege sorsához. Részlegének dolgozva nem csak főnökének, hanem önmagának is dolgozik.

Hasztalan volna túl sok apró beavatkozással korlátozni az ilyen felelős aligazgató döntési szabadságát. Ha hatékony, az efféle beavatkozás a legjobb esetben is felesleges volna, rosszabb esetben pedig káros, mivel megkötné a kezét. Ha eredménytelen, nem tenné sikeresebbé tevékenységeit. Mindössze egy gyenge kifogást biztosítana számára, mely szerint bukását felettesei nem megfelelő utasításai okozták. Az egyetlen szükséges utasítás magától értetődő, és nem szükséges különösképp megemlíteni azt: törekedj a profitra. Ezen túl a legtöbb részlet ráhagyható és rá is hagyandó minden részleg vezetőjére.

Ez a rendszer nagy szerepet játszott a modern vállalkozás evolúciójában. A hatalmas üzemaggregátumokban történő nagyüzemi termelés, a leányvállalatok megalapítása az ország távoli részein és más országokban, az áruházak és az üzletláncok mind az aligazgató felelősségének elvére épülnek. Ez egyáltalán nem korlátozza a vezérigazgató felelősségét. Az alárendeltjei kizárólag neki tartoznak felelősséggel. Nem szabadítják fel feladatától, hogy megtalálja a jó embert minden munkára.

Ha egy New York-i üzem üzletágakat vagy üzemeket alapít Los Angelesben, Buenos Airesben, Budapesten és Kalkuttában, a vezérigazgató csupán viszonylag általános keretek között létesít kapcsolatot a központ és a kirendeltség között. Minden apróbb kérdés a helyi igazgató hatáskörébe tartozik. A központ könyvvizsgáló részlege óvatosan megvizsgálja az ág pénzügyi tranzakcióit, és azonnal értesíti a vezérigazgatót, ha bármiféle rendellenesség lép fel. Óvintézkedéseket tesznek, hogy megakadályozzák a befektetett tőke orvosolhatatlan pazarlását az ágazaton belül, a teljes vállalat üzleti hírnevének elherdálását, illetve az ágazat és a központ irányelveinek ellentmondását. De a helyi igazgató szabad kezet kap minden más területen. Azért lehetséges bízni egy leányvállalat vezetőjében, mert az érdekei megegyeznek a teljes vállalat érdekeivel. Ha túl sokat költene a jelenlegi műveletekre, vagy elhanyagolná egy nyereséges tranzakció lehetőségét, nem csak a vállalat profitját, hanem saját állását is veszélyeztetné. Ő nem pusztán egy felbérelt gondnok, kinek egyetlen feladata a rá bízott, meghatározott feladatok lelkiismeretes elvégzése. Ő maga is egy üzletember, úgymond a vállalkozó junior partnere, foglalkoztatásának szerződéses és pénzügyi feltételeitől függetlenül. Legjobb képessége szerint kell hozzájárulnia a vele kapcsolatban álló cég sikeréhez.

Mivel ez a helyzet, nem veszélyes fontos döntéseket az ő belátására bízni. Nem fog pénzt pazarolni termékek és szolgáltatások megvásárlásakor. Nem fog inkompetens asszisztenseket és munkásokat felbérelni; nem fogja elbocsátani a kompetens munkatársakat, hogy helyükbe alkalmatlan személyes barátokat vagy hozzátartozókat tegyen. Igazgatói tevékenységét egy megvesztegethetetlen bíróság megronthatatlan ítélete bírálja el: a nyereség és a veszteség elszámolása. A vállalkozás során egyetlen dolog számít: a siker. A sikertelen részleg igazgatója kudarcra ítéltetett, függetlenül attól, ő okozta-e a balsikert, vagy nem, vagy lehetőségében állt-e egy kívánatosabb eredmény elérése. Egy nem jövedelmező üzletágat – előbb vagy utóbb – be kell szüntetni, az igazgatója pedig elveszíti munkáját.

A fogyasztók felsőbbrendűsége és a piac demokratikus működése nem áll meg egy nagyvállalat kapujánál. Áthatja minden részlegét és ágát. A fogyasztó iránti kötelezettség az érintetlen piaci társadalom vállalatainak és üzleteinek éltetőeleme. A profit, amely közbenjárása a vállalkozókat arra ösztönzi, hogy a legjobb képességük szerint szolgálják a fogyasztókat, egyben minden kereskedelmi és ipari aggregátum belső szervezési elve. A teljes vállalatot a legnagyobb mértékben központosítja, miközben teljes autonómiát hagy a részeinek, összeegyezteti a központi irányítás teljes kötelességét a részlegek, osztályok és leányvállalatok alárendelt vezetőinek ösztönzőivel és érdekeivel. Megadja a szabad vállalkozás rendszerének azt a rugalmasságot és alkalmazkodóképességet, amelynek a tökéletesedés iránti rendíthetetlen hajlam az eredménye.

4.

Személyzeti gazdálkodás az érintetlen munkaerőpiacon

Egy modern, nagyméretű vállalat személyzete néha több százezer ügyintézőt és munkást foglal magába. Ők egy roppant differenciált szervet alkotnak a vezérigazgatótól vagy elnöktől kezdve egészen a takarítónőkig, a hírnökökig és a tanoncokig. Egy ilyen hatalmas szerv kezelése számos problémát felvet. Viszont ezek a problémák megoldhatók.

Függetlenül attól, milyen nagy a vállalat, a központi irányítás kizárólag részlegekkel, osztályokkal, ágakkal és leányvállalatokkal foglalkozik, amelyek szerepe pontosan meghatározható a statisztikák és számlák által biztosított bizonyítékokból. Természetesen a könyvviteli számlák nem mutatják meg mindig, mi lehet a baj egy részleggel. Csak azt mutatják, hogy valami baj van, hogy nem kifizetődő, és vagy reformálni kell, vagy meg kell szüntetni. Felfedik minden részleg pénzben kifejezett értékét. És a piacon kizárólag a pénzben kifejezett érték számít. A fogyasztók könyörtelenek. Sosem azért vásárolnak, hogy megsegítsenek egy kevésbé hatékony termelőt, és megvédjék őt a jobb vállalatvezetés elmulasztásának következményeitől. A lehető legjobb kiszolgálást szeretnék. A kapitalista rendszer tevékenysége pedig a vállalkozót a fogyasztók parancsainak való engedelmeskedésre kényszeríti. Nem áll hatalmában jutalmakat osztogatni a fogyasztó kárára. Saját tőkéjét pazarolná el, ha pénzét ilyen célokra használná. Egyszerűen senkinek sem fizethet többet annál, amennyit a termék eladása során realizálhat.

Ugyanaz a kapcsolat hatja át az egész üzleti hierarchiát, ami a vezérigazgató és közvetlen alárendeltjei, a különböző részlegek vezetői között él. Minden részlegvezető ugyanazon elv szerint értékeli közvetlen alárendeltjeit, amely alapján a vezérigazgató értékeli őt, a műszakvezető pedig hasonló módszereket használva értékeli ki az ő alárendeltjeit. Az egyetlen különbség az, hogy az alsóbb egységek egyszerűbb körülményei között nem szükségesek összetett könyvviteli eljárások minden ember pénzben kifejezett értékének meghatározásához. Nem számít, hogy darabszám vagy órák alapján fizetik a béreket. Hosszútávon a munkás sosem kaphat többet annál, amennyit a fogyasztó enged.

Egy ember sem tévedhetetlen. Sokszor előfordul, hogy egy felettes hibázik egy alárendelt megítélése során. Aki ilyesfajta hibát követ el, saját sikerének esélyeit rontja. Épp annyira károsítja saját érdekeit, mint az emberekét, akik hatékonyságát alábecsülte. Mivel ez a helyzet, semmi szükség a munkavállalók különleges védelmére a munkaadók, vagy a munkaadók meghatalmazottjainak önkényessége ellen. A személyzettel kapcsolatos önkényesség egy érintetlen profitrendszerben olyan sérelem, ami az elkövetőt sérti.

Egy érintetlen piacgazdaság alatt minden egyén teljesítményének megítélése elkülönül bármilyen személyes megfontolástól, így tehát nincs hatással az ítéletre sem előítélet, sem rosszallás. A piac a termék felett, nem a termelők felett hoz ítéletet. A termelő megítélése automatikusan a terméke megítéléséből fakad. Minden munkatársat a termékek és szolgáltatások termelési folyamatához adott hozzájárulásának értéke alapján értékelnek. A fizetések és a bérek nem önkényes döntéseken múlnak. A munkaerőpiacon minden mennyiségű és minőségű munkát az alapján a mennyiség alapján áraznak, amennyit a fogyasztók készen állnak fizetni a termékekért. Nem szívesség a munkaadó részéről béreket és fizetéseket adni, hanem egy üzleti tranzakció, egy termelési tényező megvásárlása. A munkaerő ára egy piaci jelenség, amelyet a termékekre és szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói kereslet határoz meg. Gyakorlatilag minden munkáltató örökké olcsóbb munkaerőt keres, és minden munkavállaló magasabb bérezésű állást.

Az a tény, hogy a munkaerő a kapitalizmus alatt egy árucikk, és adják és veszik, mint egy árucikket, felszabadítja a bérkeresőt minden személyes függéstől. Mint a tőkések, a vállalkozók és a gazdák, a bérkereső is a fogyasztó önkényétől függ. De a fogyasztók választásait nem érdeklik a termelésben résztvevő személyek; őket dolgok, és nem emberek érdeklik. A munkavállaló nincs abban a helyzetben, hogy kivételezzen, vagy előítéletek alapján döntsön a személyzetről. Amennyiben így cselekszik, a tett maga elhozza a büntetést.

Ez az a tény, nem pedig az alkotmányok vagy jognyilatkozatok, amely a bérkeresőket egy érintetlen kapitalista rendszerben szabad emberré teszi. Fogyasztói szerepükben felsőbbrendűek, termelőként pedig, mint minden más polgár, feltétel nélkül a piac törvényeinek vannak alárendelve. Nem kockáztatják saját helyzetüket egy termelési tényező, név szerint saját erőfeszítésük árusításakor a piacon, piaci áron bárkinek, aki készen áll annak megvásárlására. Nem köszönettel és behódolással, hanem egy meghatározott mennyiségű és meghatározott minőségű munkával tartoznak munkaadójuknak. Másrészről pedig a munkaadó nem szimpatikus embereket keres, akiket kedvel, hanem hatékony munkásokat, akik érdemesek a pénzre, amit fizet nekik.

A kapitalista kapcsolatok közömbössége, racionalitása és objektivitása természetesen nem egyforma mértékű a teljes üzleti szférában. Minél közelebb kerül az ember a fogyasztóhoz a tevékenysége során, annál több személyes tényező avatkozik be. A szolgáltatási ágakban néhány esetben szerepet játszik a szimpátia és az ellenszenv; a kapcsolatok „emberibbek.” A kapitalizmus makacs doktrinerjei és hajthatatlan provokátorai ezt készséggel előnynek neveznék. Valójában ez korlátozza egy üzletember és munkavállalói személyes szabadságát. Egy kis bolt tulajdonosa, egy fodrász, egy kocsmáros vagy egy színész nem fejezheti ki olyan szabadon politikai vagy vallásos meggyőződését, mint egy pamutszövöde tulajdonosa vagy egy acélipari munkás.

De ezek a tények nem érvénytelenítik a piacgazdaság általános jellemzőit. A piacgazdaság egy rendszer, amely minden embert automatikusan a felsőbbrendű fogyasztóknak, azaz embertársainak nyújtott szolgáltatásai alapján értékel.

[1] Ez a megfigyelés nem foglal magába semmilyen kritikát a brit és amerikai vezetőség által folytatott háború előtti politikára vonatkozóan. Kizárólag annak állna jogában hibáztatni másokat előrelátásuk hiányáról, aki tudott az 1941-43-as hadi lépésekről, évekkel megtörténtük előtt. Az államok nem mindentudók, szemben azzal, amit a tervezéspártiak szeretnének elhitetni velünk.

[2] Wilhelm Mester tanulóévei, Első könyv, 10. fejezet.

Kommentek