Tartalomjegyzék

Előszó

A napjaink társadalmi és politikai konfliktusainak legfőbb kérdése, hogy az embernek fel kell-e adnia szabadságát, vállalkozó szellemét és személyes felelősségét, illetve köteles-e alávetni magát a korlátozás és a kényszer gigantikus apparátusa, a szocialista állam védelmének. Elfoglalja-e az individualizmus és a demokrácia helyét az autoritárius tekintélyuralom? Alattvalóvá, alárendelté tegyék-e a polgárt a besorozott munka mindent átható ölelésében, ahol köteles felettesei szavának feltétel nélkül engedelmeskedni? Ragadják-e el legbecsesebb privilégiumát: az eszközök és célok választásának, saját élete formálásának jogát?

Korunk szemtanúja volt a szocialista eszme diadalmas előrenyomulásának. Nem több, mint fél évszázada a kimagasló brit államférfi, Sir William Harcourt kijelentette: „Már mindannyian szocialisták vagyunk.” Abban az időben megjegyzése előrehaladott volt Nagy-Britanniát illetőleg, ám napjainkra szinte szó szerint igaz az országra, amely valaha a szabadság bölcsője volt. A kontinentális Európára úgyszintén. Egyedül Amerikában él még a választás szabadsága. Az amerikai emberek döntése pedig meghatározza az egész emberiség sorsát.

A szocializmus és a kapitalizmus közötti ellentét kérdésköre számos oldalról támadható. Jelenleg úgy tűnik, mintha a bürokratikus hivatalok terjeszkedésének vizsgálata volna a legfortélyosabb útvonal. A bürokratizmus elemzése kiváló lehetőséget biztosít a kérdéskör legalapvetőbb alkotóelemeinek feltárására.

Bár a bürokratizmus evolúciója jelentős sebességgel zajlott az utóbbi években, Amerika – a világ többi országához viszonyítva – még mindig csak felszínesen fertőzött. A bürokratikus vezetésnek csupán néhány karakterisztikus jellemzőjét mutatja. A bürokratizmus amerikai vizsgálata tehát nem volna elegendő, ha nem foglalkoznék a mozgalom néhány olyan alkotórészével és eredményével, amelyek csak a régebbi bürokratikus hagyománnyal rendelkező országokban láthatóak. Az efféle tanulmánynak elemeznie kell a klasszikus bürokratikus országokat: Franciaországot, Németországot és Oroszországot.

Viszont az európai helyzetre való alkalmankénti utalások célja nem az, hogy elfedje a bürokratizmusra vonatkozó radikális különbségeket Amerika és a kontinentális Európa politikai és társadalmi mentalitásában. Az amerikai elme számára az Obrigkeit – egy kormány, mely hatalma nem a néptől származik – elképzelhetetlen és mindig is elképzelhetetlen volt. Még azt is hihetetlenül nehéz elmagyarázni egy olyan embernek, kinek Milton és Paine írásai, a Függetlenségi Nyilatkozat, az Alkotmány és a gettysburgi beszéd a politikai oktatás forrásvizei, hogy milyen jelentést hordoz az Obrigkeit német kifejezés, és mi is az az Obrigkeits-Staat. Talán a következő két idézet segítséget nyújt nekünk a válaszadáshoz.

1838, Január 15.-én a porosz belügyminiszter, G. A. R. von Rochow egy porosz város lakóinak kérelmére válaszolva kijelentette: „Nem illő egy alattvalónak, hogy nyomorult intelligenciájának mércéjét az Államfő tetteire alkalmazza, és hogy gőgös szemtelenségben azok igazságosságáról nyilvános ítéletet követeljen.” Ez azokban a napokban történt, amikor a német liberalizmus az abszolutizmus ellen szegült, a közvélemény pedig vehemensen megvetette ezt a hatalmaskodó bürokratikus gőgöt.

Fél évszázaddal később a német liberalizmus teljesen halott volt. A császári Sozialpolitik, a vállalatok elleni állami beavatkozások és az agresszív nacionalizmus államista rendszere felváltotta azt. Senkit sem zavart, amikor a Strasbourgi Birodalmi Egyetem rektora a német kormányzat rendszerét halkan így jellemezte: „Hivatalnokaink sosem fogják eltűrni, hogy valaki kimarja kezükből a hatalmat, főként nem parlamenti többségek, akikkel tudjuk, hogyan kell mesteri módon bánni. Semmilyen uralmat nem viselnek olyan könnyedséggel vagy fogadnak el akkora örömmel, mint az emelkedett szellemű és magasan képzett köztisztviselők uralmát. A Német Állam a felsőbbrendűség és hivatalnokság Állama – reménykedjünk, hogy ez mindig így marad.”

Egyetlen amerikai sem jelentene ki ilyeneket. Itt ez nem történhet meg.

Kommentek