Olvasási idő: ~ 26 perc

“Mintha millió államista sikoltott volna fel egyazon pillanatban…
aztán szabadság lett.”

Ahogyan Hans-Hermann Hoppe kitűnően megállapítja ‘Mi a teendő?‘ című művében, az állam – a bűnszervezet, amely következmények nélkül kezdeményezhet erőszakot a territóriumában lakó emberek ellen – hatalma, és hatalmának csökkenése (többek között) abban rejlik, hogy mennyire centralizált vagy decentralizált a bolygó politikai tájképe. Amikor apró nemzetállamok sokasága él egymás mellett, minden állam hatalma addig a mértékig korlátozott, amíg az alatta élő emberek hajlandóak eltűrni az elnyomást és kizsákmányolást. Ha átlépi azt a pszichológiai határt, áldozatai egyszerűen egy olyan államba vándorolnak, amely nagyobb mértékben biztosítja a tulajdonjogokat, így az eredeti, elnyomó állam bevételforrása és hatalma radikálisan lezuhan.

sorosHa viszont kizárólag egy disztópikus Világállam létezik, határok és szomszédok nélkül, amely magába foglalja a Föld egész lakosságát, akkor megszületik a politikai lehetőség a végtelen kizsákmányolásra, a totális elnyomásra. Ez – az államizmus végső megtestesülése – a modern világban a globalizáció képében jelenik meg, amelynek zászlóvivői fáradhatatlanul harcolnak a nemzetállamok szuverenitásának, önrendelkezésének és szabadságának aláásásáért, hogy létrehozhassák azt, ami egy beteg, erőszakos és elveszett lélek számára paradicsom, számunkra pedig, akik kölcsönösen kedvező, önkéntes együttműködés alapján kívánunk egymás között élni, a civilizáció végét jelenti.

Épp ezért hatalmas örömmel kell, hogy eltöltsön mindenkit Britannia kilépése az Európai Unióból, amely a globalizáció és a végtelen hatalommal bíró világállam irányába tett legnagyobb történelmi lépés, és sikeresen magába szívta és elpusztította a nyugati civilizáció legvénebb, legtöbbet látott kultúráit, az Európát és az Egyesült Államokat a magasba emelő jog, tudás és értékrend bölcsőjét. Az Egyesült Királyság, talán csodával határos módon mégis képes volt felébredni a globalizáció hamis altatójának delíriumából, és visszakövetelni önrendelkezését, a szabadsághoz való lehetőségét és jogát.

Az Egyesült Királyság elkövette az államista főbűnt, és ahelyett, hogy behódolt volna az élősködők és ragadozók hordájának, akik elpusztítják annak gazdaságát és etnikai, kulturális vagy értékrendbeli integritását, a párbeszéd és összefogás fegyverét ragadva véget vetett a pokolba vezető menetelésének. És mint a láncreakció legelső eseménye, talán kaput nyitott a nyugat többi országában szunnyadó szabadságharcosoknak, hogy harcoljanak és visszanyerjék a saját jövőjükhöz való esélyüket.

Ennek örömére fogjuk megvizsgálni az index.hu-n megjelent ‘Elkezdődött az emberi hülyeség új korszaka‘ című, a nevéből ítélve végtelenül objektív és érett írást. Természetesen a cikk nem több, mint az államista – és annak a fajnak is a legocsmányabb tagja; a progresszív baloldali liberális – dühkitörése, akinek társai most a nyugat minden táján, igen felnőttes és intelligens viselkedést tanúsítva rasszistázzák és xenofóbozzák azokat, akik kiálltak és győzedelmeskedtek a szabadság oldalán.

A Brexit sokkolta a világot, aminek sok gazdasági meg politikai oka van, de alapvetően mégis az okozza a meglepetést, hogy a kilépés szembemegy a józan ésszel.

Ezerszer leírták: az EU elhagyása visszavetné a brit gazdaságot, csökkentené politikai és katonai erejét, és megtépázná azt az európai közösséget is, amelytől hosszabb távon a sorsa függ.,

Mindenekelőtt az, hogy valamit ezerszer leírnak, az még nem teszi az állítást igazzá. Ebben a dokumentumban például ezerszer leírtam, hogy “a cikk szerzője szereti nézni, ahogyan a feleségét magáévá teszi egy afroamerikai úriember.”  Igaz hát így az állítás? Csak sejteni tudjuk… Viszont az biztos, hogy ha a szerző azt az alapelvet állítja fel, hogy helyes érvelni azzal, hogy “ezerszer leírták” akkor a közeljövőben nagyon sötét lelki démonokkal kell szembenéznie.

Aztán pedig, persze hogy ezerszer leírták az államisták és globalisták a legnagyobb ijedelmet keltő propagandákat, hogy a bennmaradásra kényszerítsék a brit társadalmat. A rettegés és megfélemlítés minden eszközét bevetette a globalista szekta annak érdekében, hogy fenntarthassa hatalmát. Az állítások pedig a legnagyobb jóindulattal kétségbe vonhatóak és heves bizonyításra szorulnak, szkepticizmussal és kritikai gondolkodással pedig abszurdnak és nevetséges hazugságoknak hangzanak.

Például azt írja, hogy a kilépés “visszavetné a brit gazdaságot,” amely egy homályos és sokértelmű állítás, amellyel alátámasztható az ‘EU=jó, szuverenitás=rossz’ narratíva, anélkül, hogy a valóságban azt jelentené, amilyen képeket megjelenít az olvasó gondolataiban. “Visszavetné a brit gazdaságot,” viszont nem tér ki arra, hogy mihez viszonyítva, mennyi időre és a gazdaság melyik részeit. Rövidtávon teljesen nyilvánvaló, hogy visszaveti a gazdaságot, mint minden nagyobb politikai döntés, amely alapvetően és előreláthatatlan módon megváltoztatja az ország termelési mintázatát. Hosszútávon nyilvánvaló, hogy visszaveti a brit gazdaság közszféráját, és élősködő bürokraták ezrei veszítik el az állásukat, viszont az egész gazdaságra nézve az egy áldás, mivel leemeli az adóterhet az egyszerű polgárok válláról, és számos ember kényszerül így arra, hogy olyan munkát végezzen, ami értéket hoz létre embertársai számára. És még ha igaz is az, hogy hosszútávon visszaveti a brit gazdaság egészét, valószínűsíthető, hogy az még mindig áldásos helyzet az EU tagságból származó tömeges migrációhoz viszonyítva, amely során évenként 3-400 ezer idegen érkezett az Egyesült Királyságba, amely összesen 16,8 milliárd font évenkénti kiadást követel, mely összegből már levonásra került a bevándorlásból származó pénzügyi haszon.

Stefan Molyneux kitűnő részletességgel prezentálja azokat a tényezőket, amelyek kegyetlenül sújtják az Egyesült Királyságot a migráció következtében:

https://www.youtube.com/watch?v=7zc_q9p9iYg

Az, hogy a Brexit “csökkentené [az Egyesült Királyság] politikai és katonai erejét” az – ha még igaz is – egyáltalán nem probléma. Az, hogy a brit nép felett kisebb intenzitással képes élősködni egy bűnszervezet, és kevesebb bérgyilkost képes hatékonyan alkalmazni, az, ha valami, akkor érv a Brexit mellett, nem pedig ellene. Mint ahogyan az elején említettem, ez csupán azt jelenti, hogy azoknak az embereknek, akik dolgoznak, akik olyan termékek és szolgáltatások létrehozásában vesznek részt, amiért mások önként és örömmel fizetnek, azoknak nagyobb szabadságuk lesz kereskedni, és munkájuk gyümölcsének nagyobb részét tarthatják meg. Mint ahogyan egy tanulmány, illetve közgazdaságtani érvek mutatják, a szabályozások folytonos szegénységben tartják a társadalom egy jelentős hányadát, ellehetetlenítik a kis- és középvállalkozások felemelkedését a politikai hatalmat vásárló nagyvállalatokkal szemben és olyan súlyosan hátráltatják a gazdasági növekedést, hogy ha az Egyesült Államok szabályozásai az 1949-es szinten maradtak volna, az átlagjövedelem a mostani négyszerese lenne, az USA GDP-je pedig nem $16 hanem $54 billió lehetne.

Az pedig, hogy a Brexit “megtépázná azt az európai közösséget is, amelytől hosszabb távon [az Egyesült Királyság] sorsa függ bizonyíték nélküli riogatás, hacsak a szerző nem sajátította el a jövőbelátás mesterségét. Legalább annyira alaptalan, mint azt mondani, hogy ha a britek kilépnek, ketté fog szakadni az égbolt, a földből emberméretű rovarok fognak kimászni, összeomlik a teljes világgazdaság örökre, visszatér Hitler, a Földet pedig elnyeli a Nap. Az európai közösségeket eddig sem az tartotta össze, hogy minden európai állampolgár hozzá volt láncolva egy brüsszeli bürokrata osztályhoz, akik csillagászati fizetést kaptak azért, hogy millió és millió módon szabályozzák és tiltsák – az erőszak fenyegetése mellett – hogy két felnőtt ember miként cserélheti el saját magántulajdonát egymással. Az európai közösség azért tart össze, mert minden ország képes olyan termékeket előállítani, amelyet a másik ország lakossága szeretne megvásárolni, és ez nem fog megváltozni azért, mert Nagy-Britannia felszabadítja magát egy globalista bűnszervezet fogságából.

Mindez ráadásul nem elmélet volt: világos jelei voltak annak, hogy az EU-ban lenni jobb, mint azon kívül. A tagság a kereskedelmi megállapodásokon keresztül nagyon is segítette a brit gazdaságot, a bankrendszerük uralta az EU-t, özönlött hozzájuk az olcsó munkaerő, és akkor még nem beszéltünk a mindennapok jólétéhez hozzátartozó szabad utazgatásról.

A kereskedelmi megállapodásoknak semmi közük az EU-hoz. Svájc példája ezt a napnál is jobban bizonyítja, amely nem tagja az Európai Uniónak, mégis képes volt egyéni kereskedelmi megállapodásokat aláírni az EU tagállamokkal. Gazdasága így kiválóan teljesít, a svájci emberek boldogak, és önfeledten élvezik a nyugati gazdagság előnyeit anélkül, hogy millió migránst kellene befogadniuk és eltartaniuk. Úgyszintén nem szükséges az EU ahhoz, hogy szabadon utazhassanak az országok között az állampolgárok, mint ahogy arra példa Európa, egészen a 19. századig. Az olcsó munkaerő pedig csupán folytonos munkanélküliségre ítélte a brit alacsony képzettségűeket és fiatalokat, akik nem voltak képesek versenyezni a 800.000 lengyel bevándorlóval, így ez is inkább a Brexit mellett szóló érv.

A kilépéssel most reflektorfényben mutatkozik meg az országok történelmét átíró, a világ működését irányító alapelv, amelyet az utóbbi fél évszázad prosperitása közepette kezdünk elfelejteni.

Hogy a hülyeség legyőzhetetlen.

Nem mondom, hogy egy négy éves kisgyerek is jobban érvel, mint a cikk szerzője, de azt tudom, hogy az átlagos óvodás is jól tudja, hogy nem lesz igaza attól, hogy csúnya szavakat használ a másikra. Sajnos a szerző megrekedt az intelligencia igen fejletlen szintjén, és még inkább szomorú, hogy emberek tízezreihez eljut az írása, amelyben a világgazdaság és politika fontos és meghatározó eseményeiről annyit képes nyilatkozni, hogy ‘hülye az, aki nem ért velem egyet.’ Természetesen, hogy a pozitívumokról is szóljunk, ezzel túlragyogja a liberális csürhe döntő többségét, akik kizárólag arra képesek, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek nevezzék azokat, akik más véleményen vannak, és mint az első előember, aki tüzet talált, emeli magasra a felfedezését, hogy nem csak rasszistának, hanem hülyének is lehet azokat nevezni, akiknek elegük van abból, hogy a globalizáció elpusztítja a gazdaságuk és kultúrájuk minden apró darabját.

Bizony, az érvelés e magasfoka tényleg nem más, mint a progresszív értékrendszer rendíthetetlen törekvése a haladás és fejlődés útján.

Screenshot 2016-05-03 02.42.42

A britek kilépése feletti meglepetésünk oka a második világháború óta eltelt szupersikeres időszak.

A szupersikereset úgy kell érteni, hogy soha a világtörténelemben ennél jobb időszaka nem volt az emberiségnek.

A világháború sokkja akkora volt, hogy a fejlett világ megállapodások egész sorával biztosította, hogy hasonló soha ne történhessen meg.

A módszer működött, és nem csak a szabad világban, mivel a Szovjetunió megszűnésével végül elolvadt a hidegháború is. Az olvasó nem szokott persze az ilyen ömlengő szavakhoz, és simán fel tud sorolni durva háborúkat, éhen halt embereket, tönkrement iparágakat az elmúlt évtizedekből. De ezek ellenére is tény, hogy a világban soha ilyen jól nem mentek a dolgok. Évről évre drasztikusan csökken a szegénység, nő az orvosi ellátáshoz való hozzáférés, csökken az analfabéták száma, és ami a legfontosabb:

A világtörténelemben soha ilyen kevés háború nem volt, mint az utóbbi időben.

Mindenekelőtt az, hogy  “szupersikeres” az egy szubjektív értékítélet. Másképp fogalmazva, nem jelenthető ki valamiről – még a világbékéről sem – hogy az jó vagy rossz. A világbéke esetén az jó az emberiség hatalmas részének, viszont szörnyű a fegyverkereskedőknek, a politikusoknak és számos egyéb embernek, akik a háborúból profitálnak. Tehát ha valaki azt állítja, hogy a jelenlegi világ “szupersikeres” az kizárólag úgy lehet igaz, hogy “szupersikeres a saját értékrendem alapján.” De ez nem jelenti azt, hogy mindenki ugyanazokat az értékeket vallja, mint a szerző.

Aztán pedig ismét fel kell tenni a kérdést, hogy mihez viszonyítva beszélhetünk szupersikerekről? Hogy ezt megértsük, vegyük például a fentebb linkelt tanulmányt, amely rámutatott, hogy az Egyesült Államok szabályozásának 1949-es szintjével ma minden állampolgár négyszer gazdagabb lehetne, a GDP pedig $16 ezer milliárdról több, mint $50 ezer milliárd lehetne. Mondhatjuk azt, hogy az USA szupersikeres? Mihez viszonyítva és milyen mércék alapján? Egy olyan alternatív politikai helyzethez viszonyítva, amelyben nem fojtja meg a gazdaságát a politika, közel sem áll a szupersikerességhez, az átlagos afrikai országhoz viszonyítva pedig valóban sikerekben gazdag.

Ugyanígy, a jelenlegi nyugat, beleértve az Egyesült Királyságot, talán szupersikeres a középkorhoz viszonyítva, viszont az egyáltalán nem biztos, hogy sikeresebb, mintha Európai Unió helyett egy olyan Európa létezne, amelyben a nemzetállamokat és közösségeket kölcsönösen hasznos kereskedelmi egyezmények kötik össze, egy központi hatalom nélkül, amely megdöbbentő mértékben kompromittálja a tagállamok gazdaságát egy hatalmas adóterhet jelentő bürokrata osztályon át, illetve szabályozásokon, EU-s támogatásokon és központi bankrendszeren keresztül. Összességében ezeknek a gazdaságpolitikai tevékenységeknek az a természetük, hogy illegálissá teszik két felnőtt ember kölcsönösen kedvező és önkéntes értékcseréjét úgy, ahogyan ők jól látják, amelynek a következménye az egész ország gazdaságát tekintve az, hogy az erőforrások nem kerülhetnek olyan helyekre, ahol a leghatékonyabban termelnek értéket, jobb esetben lelassítva, beszennyezve és ellehetetlenítve a gyors és innovatív termelést, rosszabb esetben gazdasági recessziót és válságot előidézve.

Ezt a progressziót pedig nem másnak köszönhetjük, mint a racionális döntéseknek. Az évtizedek alatt a racionális döntések és az általuk hozott biztonság olyan természetes lett, mint a levegő. Ami egyrészt jó, másrészt egy idő után már nem annyira észrevehető. És itt kezdődik a hülyeség új korszaka.

A britek azt gondolták, hogy a mindennapokat meghatározó jellemzők nem valaminek az eredményei, hanem a világ természetes velejárói. Elromlik a csap, kihívok egy vízvezeték-szerelőt, aki olcsón megjavítja. Pedig a lengyel munkás nem a világ természetes működése miatt termett ott, hanem okos döntések utolsó láncszemeként, és ha ezek a döntések nincsenek, akkor majd egy angol munkás cseréli ki a tömítést, négyszer annyiért. Már ha van angol szerelő, aki ugye nincsen. A brit lakosnak mostantól mindenesetre sokkal többet kell fizetnie, azaz sokkal többet kell másnap dolgoznia, miközben gazdaságának hatóterülete Európáról leszűkül egy szigetre.

Ismét, egészen megdöbbentő hogy vannak emberek, méghozzá igen befolyásos pozícióban, akik ennyire képtelenek az alapvető logikai műveletek végrehajtására. Ez az érv, és az, amit implikál, pontosan ugyanabból a tőből származik, mint az esőtáncok: “A Sámán esőtáncot járt, majd esett az eső, tehát az esőtánc esőt csinál.” “EU tagállam lettünk, majd pedig gazdasági fellendülés jött el, tehát az EU gazdasági fellendülést okoz.”

A világ sokkal bonyolultabb annál, mint amit egy államista vagy egy progresszív liberális képes felfogni. Főképp a gazdaság esetén, amikor is elemezni próbáljuk az emberek közötti tulajdoncsere hatásait az egész társadalomra, ilyen teljesen primitív konklúziókra ugrani a biztosítéka annak, hogy az ember a megismerés rossz útján jár, hiszen kényelmesen kizárta a gazdaságra ható jelenségek hatalmas részét. És éppen ezért, mert az ilyen emberek teljesen képtelenek a megfigyelésre és kritikus gondolkodásra, mert ezek az emberek kollektivista tömeglények, akik csupán azt a véleményt hangoztatják vissza, amit a közvetlen környezetük vall, elkerülhetetlenül olyan, őszintén, nevetséges következtetésre jutnak, hogy ha az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, Nagy-Britanniában nem lesz, aki megjavítson egy csapot.

Vegyük tehát a szerző által felhozott lengyel munkás példáját. Az érv az, hogy ha nem lesz szabad bejárása a lengyel munkásnak az Egyesült Államokba, akkor “majd egy angol munkás cseréli ki a tömítést, négyszer annyiért. Már ha van angol szerelő, aki ugye nincsen.” Az, hogy jelenleg nincsen angol szerelő, az nem jeleni azt, hogy a jövőben sem lesz. Ha a szerelő által nyújtott szolgáltatásra ugyanakkora kereslet marad, a kínálat viszont radikálisan csökken, bizony a gazdaság törvényszerűsége, hogy növekedjen a szolgáltatás ára. A növekvő ár viszont ösztönzőként szolgálhat számos ember számára, hogy vegyék fel a szakmát, hiszen sokkal jobban keresne vele, mint számos diplomás, akiknek lejjebb kellett adni a terveikből, miután a jövőjüket az Európai Unió bürokratikus osztályának részeként képzelték el, ez a terv viszont szerencsére megbukott. Így pedig a kínálat ismét növekedni fog, ami vissza fogja állítani az árakat egy sokkal kedvezőbb és barátságosabb állapotba.

De csak az érvelés kedvéért azt is elfogadhatjuk, amit a szerző jósol, a végkövetkeztetése még akkor sem lesz igaz. Világszerte bevett gyakorlat zöldkártyát vagy egyéb, hosszú távú tartózkodásra és munkavállalásra feljogosító iratokat adni azon szakmák művelőinek, akikből hiány van az anyaországban. Ha valóban nem volna egyáltalán vízvezeték-szerelő, akkor a britek egész egyszerűen megnyithatnák a kapuikat a lengyel, vagy bármilyen gázszerelőknek, hogy legyenek hasznos és értékteremtő tagjai a társadalomnak, amely egy kedvező üzlet minden résztvevő fél számára, és senki nem utasítaná vissza, csak azért, mert a szerelő lengyel.

Tudniillik a britek számára eddig sem azokkal volt a probléma, akik úgy mentek oda, hogy szükség volt rájuk, hanem kisebb részt azokkal akik annyira alullicitálták az alacsony képzettségű dolgozókat, azaz a briteket, akiknek esetleg a saját családjukat is el kellett valahogy tartani, hogy azok tartós munkanélküliségre kényszerültek (amelyben természetesen a kormány politikája is szerepet vállal) de legfőképp és elsősorban azokkal a nem európai országokból származó kisebbségi bevándorlókkal, akik eltartása évente 15 milliárd fontba került az adófizetőknek. Ezt megkoronázva pedig a törökök fenyegetése, akik migránsok millióit engednék szabadon Európába, ha nem kapnak jogot a vízum nélküli utazásra többek között az Egyesült Királyságba, ahova a becslések szerint 12 millió muzulmán vallású török áll készen letelepedni, ha országuk EU tagállammá válik. Görögország hasonló fenyegetéseket tett, ha az EU nem fizeti nekik mentőcsomagot.

Röviden tehát a bevándorlással kapcsolatos probléma az EU-val a britek számára nem az, hogy képzett szakemberek jönnek, hanem az, hogy millió olyan ember, aki nemhogy képzetlen, hanem teljes mértékben azoknak az elveknek az ellentétét vallja, amire az Egyesült Királyságot építették. A törökök 13%-a úgy gondolja, hogy a törvényeknek szorosan, 37%-a pedig azt, hogy csak lazán kellene követniük a Korán tanításait, és kizárólag 37%-uk vallja az állam és az egyház szétválasztásának helyességét.

Végül pedig a szerző ismét objektív tényként állítja be a szubjektív értékítéletét, és úgy gondolja, hogy mindenki inkább a globalizmust, a multikulturalizmust és a határok védelmének, a bevándorlás irányításának lehetetlenségét választaná, minthogy négyszer annyit fizessen a vízvezeték-szerelőnek. Hans-Hermann Hoppe ezt a következőképp fogalmazta meg:

“Továbbá még akkor sem lenne igaz, hogy az immigrációt “jónak” kell gondolnunk, ha az ember reálbére növekedne tőle, mivel az anyagi jólét nem az egyetlen, ami számít. Ehelyett, ami “jólétnek” és “vagyonnak” számít a szubjektív, és az ember előnyben részesítheti az alacsonyabb anyagi életkörülményeket és a bizonyos emberektől való távolságot, mint a magasabb anyagi életkörülményeket és a kisebb távolságot.”

1461677584204

A terjedő hülyeség erős jele az európai menekültválság is. Miközben Európánál sokkal szegényebb országok évek óta adnak menedéket két-háromszor annyi menekültnek, mint mi, az EU-t hisztériás rohamba kergette néhány, migránsokkal riogató populista politikus. Ezek a politikusok ugyanis azt gondolták, hogy riogatni simán lehet, azt úgysem követi majd általános gyűlölet és erőszak, mert ilyesmik csak régen voltak, a történelemben.

A következő városokban léteztek pakisztáni szexbandák, akik összevetve, becslések szerint akár 1 millió gyermeket erőszakolhattak és kínozhattak meg az elmúlt évtizedekben.

További adatok:

UrIB3o5

De a jóléti társadalmakat fenyegető hülyeség világméretű, és vannak egészen fenyegető jelei. Trump előretörése semmi másról nem szól, mint hogy a jólétben élő amerikaiak viccesnek tartják, hogy egy bohócra szavazzanak. Hiszen az 5000 köbcentis autóikba tankolt olcsó benzin, Amerika világméretű külpolitikai hálózata, a pörgő gazdaság alap. Miért is ne szavazzanak valakire, aki westernfilmbe illően frappáns szólamokkal jön ott, ahol más politikusok nehézkes problémákkal untatnak?

Teljesen megdöbbentőnek tartom, hogy az index.hu “””újságírói””” ilyen mentális szinten vannak. Ötletük sincs arról, hogy mi történik a világban. Tényleg, a leghalványabb információmorzsával sem rendelkeznek arról, hogy vajon miért támogathatják az emberek Donald J. Trumpot. Ha az átlagos magyar emberről beszélnénk, aki nem tud angolul, nem kutatja töretlenül az igazságot torzítatlan és objektív alternatív média csatornáiból, hanem kritika nélkül elfogadja azt a narratívát, amit elé raknak, akkor még érthető lenne, de tényleg le vagyok nyűgözve, hogy olyan emberek sem tudnak semmit a világ eseményeiről, akiket elméletileg azért fizetnek, hogy tudósítsanak azokról.

Képzeljük el, ha egy történész azt mondaná, amikor megkérdezik, hogy miért robbant ki a Második Világháború, hogy “viccesnek tartották az országok hogy unalmukban egymásra lőjenek,” vagy egy közgazdász, amikor a világválságról, hogy “viccesnek tartották az emberek, hogy eladják a részvényeiket.” Teljesen őrület lenne, viszont amikor egy országos hírcsatorna újságírója ugyanilyen, autizmust megközelítő szinten nyilatkozik a világ politikai eseményeiről, az senkit sem zavar.

Donald J. Trump – mint ahogy azt egy előző bejegyzésben részleteztük – pontosan azért fog hatalomra kerülni, amiért a Brexit győzedelmeskedett. Azért, mert elérkezett az ideje a globalizmus a progresszív liberális értékrend, és az egyre terjedő államizmus trónfosztásának. Eljött a vége annak, hogy emberek úgy gazdagodnak meg, hogy értékteremtés helyett csupán hatalmat gyakorolnak, miközben éveken át, újra és újra változást ígérve, aztán újra és újra elárulva a népet elnyomták, kifosztották és szabadságjogaiktól megfosztották azt, kényszerítve őket hogy olyan emberek életét pénzeljék adóikon át, akik szépen lassan elpusztítják kultúrájukat, közösségeiket és jogrendszerüket.

Az USA gazdasága
Az USA gazdasága

De félretéve ezt a cikknek nevezett gyermekes siránkozást, érdemes még egy-két dolgot megjegyezni a Brexittel kapcsolatban. Először meg kell jegyezni, hogy ezzel a lépéssel, az Egyesült Királyság valószínűleg elkerült egy kegyetlen polgárháborút az őslakosság és a több millió bevándorló muszlim között, és valószínűleg megmentette nem csupán a függetlenségüket, hanem a jövőjüket, mint a tulajdonjog tiszteletére, a római jogra, a görög filozófiára és a keresztény értékrendre épülő civilizált társadalmat, amelynek a világ annyi mindent köszönhet.

A Brexit-ellenes hangok pedig – beleértve a magyarokat, akik azon a véleményen vannak, hogy a briteknek hagyni kellett volna a lassú pusztulásukat – a nagyobb hírportáloktól az egyszerű emberekig a közvetlen környezetünkben, készségesen a szemünk elé tárják saját természetüket és értékrendjüket, szidva és bemocskolva a brit társadalom döntését, hogy megmentse és felszabadítsa önmagát az EU gazdasági és kulturális láncaitól. Sokan – az államisták közül is a leggyomorforgatóbbak – teszik ezt azért, mert saját magukat is hátrányosan érinti az Egyesült Királyság által vértelen szabadságharc, és inkább látnának veszni egy évezredes, tündöklő civilizációt, egy magaskultúrát az állam és a központosítás karmai által, minthogy feladják saját hasznukat.

Szolg. közl.: Sajnos az oldal így képtelen tovább üzemelni. Több, mint 400 óra időbefektetés és több tízezer forintnyi hirdetés csupán azt volt képes elérni, hogy minden tízezer olvasóból egy találjon az oldal tartalmában annyi értéket, hogy támogassa is azt. Ez így nyilvánvalóan sok száz óra időpazarlás, amit olyan tevékenysékbe is fektethetnék, ami valós értéket – és számomra valós bevételt – hoz létre.

Az elmúlt 10-12 napban oda-vissza jártam ezt a kérdést, amikoris egy új PC konfigurációt terveztem magamnak, és észre kellett vennem, hogy annyi idő alatt, amennyi egyetlen Ellenpropaganda-bejegyzés létrehozásához szükséges, többet keresek szabadúszó íróként, mint a bloggal eddig összesen. És mivel nem csupán kenyéren és vízen él az ember, elég támogatás nélkül pedig nem tud fennmaradni az oldal, a jövőbeni bejegyzések egyáltalán nem garantáltak.

Köszönettel tartozom azoknak, akik eddig támogatták, és az ő jóvoltukból az elkövetkező napokban feltöltésre kerül Lawrence W. Reed ‘Great Myths of the Great Depression’ című könyve, amelyben a szerző kitűnően rámutat arra, hogyan okozta az amerikai állam a Nagy Gazdasági Világválságot. Azok pedig, akik eddig még nem tették, és szeretnék biztosítani az oldal jövőjét, ide kattintva támogathatják annak működését.